9. fejezet

Rodrigo

(Papi)

Amint beléptem a nappaliba, abbamaradt a sutyorgás. Alex felesége elérzékenyülve nézett mögém, tökéletes látszatát keltve a szerelmes feleségnek, aki alig várja, hogy betoppanjon a férje.

Micsoda álszent nő! Mintha nem tudtam volna, miért ment hozzá az unokámhoz.

Odasétáltam az ebédlőasztalhoz, és leültem az egyik székre, miközben intettem az újdonsült asszonykának, hogy ő is foglaljon helyet velem szemben. Kissé vonakodva lépett el Maria mellől. Látszott a szemén, hogy fél tőlem, amit egy részben nem is bántam, mert tudtam, hogy így azt fogja tenni, amit elvárok tőle.

– Hogy vannak a szüleid? – kérdeztem megvetéssel a hangomban.

– Köszönöm, jól – felelte vonakodva.

– Ide figyelj, aranyom! Csak, hogy tudd, ha én a városban lettem volna, amikor az a gaztett kiderült, apád nem úszta volna meg büntetlenül. Gondolkodás nélkül, abban a minutumban lecsukattam volna, de sajnos későn értesültem róla. Úgyhogy köszönd meg szépen a férjednek, hogy megparancsolta az alkalmazottaknak, akik tudtak erről a csalásról, hogy ne szóljanak nekem. Forrtam a dühtől, amikor szembesültem vele, hogy Alex kijátszott, de akkor már nem tehettem semmit, mert megjelentél az oldalán a feleségeként. Mivel nem akartam rossz fényben feltüntetni a bankomat és saját magam azzal, hogy az unokám egy tolvaj lányát vette el, aki ráadásul az én bankomból sikkasztott, annyiban hagytam a dolgot – megszeppenve hallgatott, látszott, hogy még nagyobb ellenszenvet érez irántam. De az érzés kölcsönös volt.

Közben Maria figyelmeztető csörömpölésbe kezdett a konyhában, biztos voltam benne, hogy így akarta kifejezni nemtetszését a mondandómmal kapcsolatban.

– Értem – felelte csendesen. – Apám...

– Nem akarok semmit hallani az apádról, éppen elég az, amit már tudok róla! – vágtam a mondandója közbe. – Mivel már Alex felesége vagy, elvárom tőled az unokámhoz való hűséget és alkalmazkodást.

– Nyugodjon meg, nem fo...

– Ne szólj közbe! – hallgattattam el durván. – Még beszélek! Szóval, elvárom, hogy tökéletes felesége légy. Nem ilyen nőt szántam mellé, de csőbe húzott, és mint már mondtam, nem tehetek semmit ez ellen, mert valamilyen oknál fogva ragaszkodik hozzád – mértem végig lenézően, mire még jobban látszott rajta a szégyenkezés, de egyik pillanatról a másikra kihúzta magát, és indulatosan a szemembe nézett.

– Na ide figyeljen, Rodrigo úr! Én sem akartam ezt. Ez az esküvő engem is ugyanúgy hideg zuhanyként ért, mint önt. Nem önszántamból mentem az unokájához, hanem egy zsarolás hatására, de ezt maga is nagyon jól tudja. A családom a legfontosabb számomra, nem akartam, hogy bármi bántódásuk essen azért, mert nemet mondok a nagyképű, elkényeztetett unokájának. Higgye el, nekem sem könnyű egy olyan férfi mellett élni, akit megvetek és szívből gyűlölök. Emiatt a fenyegetés miatt veszítettem el azt a férfit, akit igazán szerettem, és akivel le akartam élni az életemet, de már nem tehetek semmit. Elfogadtam az ajánlatot és amíg Alex másképp nem dönt, a felesége maradok. Tudom, mit gondol. Azt hiszi, hogy az unokája pénze miatt vagyok itt és tartok ki mellette, de ki kell ábrándítanom, uram... Cseppet sem érdekel sem az Alex, sem az ön vagyona, csak és kizárólag azért vagyok még itt, hogy apám ne kerüljön börtönbe, és anyám továbbra is kaphassa a kezeléseket úgy, ahogy eddig. Arról nem is beszélve, hogy ha anyám értesülne arról, mit tett apám és börtönbe kerülhet miatta, félő, hogy nem bírná elviselni ezt a súlyt és feladná az életét. Tudja a betegség, amiben szenved mentálisan is befolyásolja a gyógyulását, és én nem akarom elveszíteni a szüleimet. Ez az egyetlen oka, hogy itt vagyok, és elfogadtam ezt az átkozott gyémántot – mutatta fel a gyűrűs ujján csillogó jegygyűrűt. – Nem vagyok olyan üresfejű, amilyennek gondol, viselkedni is tudok, ha akarok. Nincs diplomám, de mindenkor vagyok olyan művelt, mint azok az előkelő úri kisasszonyok, akiket kiszemelt az unokájának. Mint például az az Eugénia, akit volt alkalmam a vacsora keretein belül megismerni – mondta büszkén.

Beismerem tetszett a határozottság és a merészség a hangjában. Minden elismerésem az övé volt, amiért az eddigi félelmét félretéve szembe mert velem szállni.

Lehet, mégsem döntött olyan rosszul Alex, amikor őt választotta? – gondolkodtam el egy pillanatra.

– Arra igazán kíváncsi leszek, hogyan tudsz viselkedni – néztem farkasszemet vele. – Két nap múlva bizonyíthatod is a műveltséged – vontam fel a szemöldököm fürkészőn.

– Miért? Mi lesz két nap múlva? – érdeklődött kis iróniával a hangjában, mire a konyhából Maria halk nevetése szűrődött ki.

Egyre jobban tetszett a lány merészsége.

– Nászútra mentek Alexszel az egyik leendő befektetőnk házába. Még nincs megkötve az üzlet, ezen az utazáson múlik minden. Ha sikerül lenyűgöznötök annyira Leandrot, hogy beadja a derekát és meghajoljon az akaratunk előtt, minden elismerésem a tied lesz. De ha nem – tartottam egy kis hatásszünetet – akkor rajtad és a szüleiden fog csattanni az ostor.

– Ugyan már uram, azt hiszi, meg tud félemlíteni? – húzta ki magát. – Most avatott be a ténybe, hogy nem veszélyeztetné a bankját egy esetleges botránnyal, ami tönkretenné az ön, valamint az unokája hírnevét – mosolygott rám magabiztosan.

Rátapintott a lényegre, de mindenesetre tanulnia kell még ahhoz, hogy engem kiüssön a nyeregből.

– Hidd el, vagyok olyan tapasztalt, és vannak olyan kapcsolataim és ismerőseim, akik elintéznék, hogy a bankom és a családom hírneve patyolat tiszta maradjon. Nem emiatt fogadtam el az unokám választását, az az téged, hanem azért, mert csőbe húzott és azért is, mert számomra érthetetlen okokból ragaszkodik hozzád. Azt még nem tudom, hogy azért-e, mert érez valamit irántad, bár ezt kétlem. Gondolataim szerint inkább azért, mert minél hosszabb ideig akar borsot törni az orrom alá azzal, hogy maga mellett tart téged, virágszálam – néztem kíváncsi tekintettel rá, mire lesütötte a szemét, ezzel is beigazolva a gyanúmat, miszerint ő is a második verziót tartja valószínűnek.

– Fogalmam sincs, mit akar elérni az unokája ezzel a látszat házassággal – mondta kissé szomorkás hangon, de aztán amint érezte kitartó nézésemet, kihúzta magát és büszkén nézett rám. – Azzal tisztában van Alex, hogy nem szeretem őt, és soha nem is fogom, mert már évek óta másé a szívem, mégis akarja ezt az álházasságot. Bizonyára azért, hogy megleckéztesse magát, amiért ráerőltette az akaratát. Cseppet sem örülök neki, hogy én vagyok az a személy, akit felhasznál ehhez, de mint ahogyan azt már mondtam, nincs alkalmam kihátrálni ebből az egyezségből – fejezte be a mondandóját.

Látszott rajta, hogy nem hazudik, és tényleg nem élvezi azt, hogy bekerült a családunkba és a házunkba, valamint a pénzünk is hidegen hagyja. Tévedtem, amikor azt hittem, hogy csak ki akarja használni Alexet, mert a beszélgetésünk alatt tökéletesen felvázolódott előttem, hogy Alex az, aki kihasználta őt, amikor belekényszerítette ebbe a frigybe, amit láthatóan ez a lány egy cseppet sem élvez.

– Váltsunk témát, és térjünk vissza a nászúthoz – néztem rá parancsoló tekintettel, majd folytattam a kérésemmel. – Tökéletesen kell majd viselkedned az üzletpartnerem, Leandro előtt. Elő kell adnotok a szerelmes ifjú párt. Olyan alakítást kell nyújtanotok, mintha egy romantikus filmben lennétek főszereplők. Azt akarom, hogy még a vak is azt lássa, hogy megőrültök egymásért – erre a felszólításra egy tányértörés hangja vonta a konyha felé a tekintetünket, mire Maria egy gyors bocsánatkérés félével elrohant az ellenkező irányba.

– Nem fogok eljátszani semmi ilyesmit! Az nem volt a megállapodásban, hogy szerelmi kapcsolat látszatát kell fenntartani, úgy, hogy eszébe se jusson ilyesmi, uram! – nézett rám kitartóan, mire akaratomon kívül felment bennem a pumpa. Közelebb hajoltam hozzá az asztalon keresztül, és fenyegető hangnemre váltottam.

– Ha nem játszod el a legszerelmesebb, legodaadóbb asszonyt, aki imádja a férjét, és emiatt az az undorítóan rózsaszín fellegekben úszó vén hülye nem fogadja el a kiterjesztést, amit ajánlottunk neki, az édesanyád fog érte megfizetni!

– Mi? Mégis hogyan? – nézett rám ijedten.

– Megvonatom tőle a magánkezelést – húztam ki magam elégedetten.

– Miről beszél? – nézett rám értetlenül. – Anyám semmiféle magánkezelést nem kap – vágta rá határozottan.

Ezek szerint nem tud Alex kis jótékonysági akciójáról. De sebaj, majd én beavatom a részletekbe – vigyorogtam elégedetten.

– Alex idehozatta az Egyesült Államok legjobb – egyben legdrágább – orvosát, hogy az édesanyád a lehető legeredményesebb kezelést kapja, ami csak létezik. Gondolom, azzal tisztában vagy, hogy ez a doktor szemérmetlenül sokba kerül, amit természetesen Alex a saját számlájáról fedez. Ebbe nekem nincs sok beleszólásom, mert arra költi a pénzét, amire csak akarja, de ha nem teszitek, amit akarok, elintézem, hogy a doktor abbahagyja édesanyád ellátását – mondtam úgy, hogy egy cseppnyi kételye se legyen a hatalmamban.

– Mióta kapja anyám ezt a magánkezelést? Alex nekem egy szóval sem említette, hogy idehozatta azt a férfit.

– Tegnap reggel érkezett a doktor úr. Ő az Államok legjobb orvosa. Az olyan betegségek a fő szakterülete, amiben édesanyád szenved.

– Én erről semmit sem tudtam – hajtotta le a fejét elérzékenyülve. – Alex idehozatta őt. Miért tette? Miért fizet ki annyi pénzt? Hiszen gyűlöl engem, eddig is csak felhasznált arra, hogy elérje a célját, és visszavágjon önnek – suttogta maga elé összezavarodva. – És maga mégis hogyan tudna ártani anyámnak? – nézett egyenesen a szemembe. – Hiszen most mondta, hogy Alex fizeti a doktort – vágta rá határozottan.

Éles eszű lány meg kellett hagyni. A jelenlegi helyzetben semmit sem tudtam volna tenni, de még ha tudtam volna sem ártottam volna annak a beteg asszonynak, de ugyebár Ivannának erről nem kellett tudnia. Azt akartam, hogy egy könyörtelen zsarnoknak lásson.

– Ivanna, gyermekem, mint már mondtam, messzire elér a kezem. És a legfontosabb, ami a hatalmam hátterében áll, az a megszámlálhatatlan összeg a bankszámláimon. Semeddig sem tartana pár millió dollárral többet ajánlani a doktornak annál, amit most az unokám fizet neki, egy olyan kikötéssel, hogy azonnal hagyja el az országot, ami ugyebár édesanyád magánkezelésének végét jelentené – vontam fel a szemöldököm a mondandóm végén, mire lesütötte a szemét, mintegy megadva magát az akaratomnak. Ezúttal torokköszörülés hallatszott a háttérből, természetesen Maria felől.

– Ugye mindig eléri a kegyetlen módszereivel, amit akar? Gratulálok, sikerült rákényszerítenie arra, hogy eljátsszam azt a gusztustalan szerepet, amit rám osztott – tolta hátra a székét indulásra készen.

– Még valami! – állítottam meg a mozdulatban. – Azt akarom, hogy erről a mi kis alkunkról Alex semmit se tudjon. Higgye csak azt, hogy megváltoztak az érzéseid iránta.

– Ahogy óhajtja – felelte, majd magamra hagyott.

Egyre jobban éreztem, hogy ő lesz az a nő, aki végre megtanítja Alexet, és a saját csapdájába ejti – mosolyodtam el a gondolatra, mire a konyhából csak hümmögést hallottam.

– Mondanivalód van, Maria? – kérdeztem jó adag iróniával a hangomban.

– Nincs, uram – felelte halkan. – Csupán nem értem, miért csinálja ezt az egészet – válaszolta félénken.

– Hidd el, megvan rá az okom, és mielőtt azt hinnéd... Nem a rosszindulat vagy a pénzsóvárság vezérel.

– Én nem hiszek, csak hallok uram. És amit hallottam az nem jóindulatról árulkodik.

– Maria! – emeltem fel a hangom, hogy vegye észre, ki a főnök.

– Elnézést, uram! – kért megszeppenve bocsánatot.

– Tudod Maria, mi a célom ezzel az eljárással? – Nem vártam választ, folytattam a mondandóm. – Be akarom biztosítani az unokám életét. Arra vágyom, hogy szerető felesége és gyermekei legyenek. Azt akarom, hogy olyan férfi legyen, aki büszke a családjára. Akinek van kihez hazajönnie egy fárasztó nap után. Azt kívánom, hogy őt is úgy szeresse és értékelje egy asszony, ahogy annak idején engem az én Helenám, isten nyugosztalja! Alex nagyon erős férfi, de elbánt vele az élet, ezért neki még nagyobb szüksége van a szeretetre. Már harminc éves, és még nem volt egy normális, hosszútávú kapcsolata, amiben szeretet adott, vagy kapott volna. Nem szeretném, hogy agglegényként élje le az életét. Azért imádkozom, hogy ha bármi történne velem, legyen valaki, aki átsegíti a gyászon. Aki mellette van jóban-rosszban, akire támaszkodhat, mert tiszta szívből szereti őt. Próbáltam mindent megadni neki, de a szüleit sosem tudtam helyettesíteni, és nem is akartam. Mindig is szerettem őt, bár nem igazán mutattam ki felé az érzéseimet. A fiam elvesztése után, csak ő maradt nekem. Azt szeretném, hogy boldoggá tegyék, és ez a lány boldoggá tudja tenni az okosságával, a nagy szájával és a jó szívével. Viszont kell nekik egy kis segítség, hogy észrevegyék egymásban a jót, és közelebb kerüljenek egymáshoz, és én megadom nekik a kezdő lökést. Tudod, én sem vagyok már fiatal, és hamarosan az én időm is lejár...

– Ugyan már uram, hiszen semmilyen betegsége nincs, ami miatt ilyeneken kellene gondolkodnia! Higgye el, nem szabad a fiatalok életébe beleavatkozni, mert abból sosem származik semmi jó. Az előző, kizsarolt házassággal is csak porba sújtotta az unokáját. Nagyon sok időbe telt feldolgoznia azt, hogy meglépett az a nőcske, mire az oltár elé kellett volna állnia. Én az ön helyében nem szólnék bele az életükbe, főleg nem ilyen módszerekkel, de természetesen a maga unokája a fiatalúr, és én csak egy szolgáló vagyok, akinek ebben a házban nincs beleszólási joga az önök életébe és döntéseibe – mondta szabadkozva.

– Nyugodtan elmondhatod a véleményed Maria, évek óta velünk élsz, te is a családunkhoz tartozol! Mondd csak el, hogy milyen alávaló, hitvány embernek tartasz, amiért jót akarok az unokámnak. Gyerünk, ne fogd vissza magad, hányd a szememre a rossz döntéseket, amit az évek során hoztam! Azt hiszed, nekem nem volt bűntudatom, amikor láttam őt ott állni csalódottan, megszégyenülve azzal a mérhetetlen fájdalommal a szemében?! Szerinted, miért nem hozakodtam elő a nősüléssel idáig?... Azért, mert furdalt a lelkiismeret, hogy az egyetlen unokám miattam, az én rákényszerített akaratom miatt szenved. Nekem is fájt, hogy az az átkozott becsapta! De ez a lány, ez nem olyan, ezzel a nővel boldog lehet... Érzem, hogy ő lesz az igazi számára, és nem fogom hagyni, hogy Alex elveszítse! Ha ehhez az én közbenjárásom kell, akkor megteszem. Minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy egymásba szeressenek, és boldogok legyenek együtt.

– Értem uram, és eszembe sem jutott, hogy megítéljem a tettei miatt, csupán annyit jegyeztem meg, hogy én az ön helyében nem szólnék bele a fiatalok életébe.

– Én viszont bele fogok, mert bármennyire is önzőnek fogsz tartani, ez után a mondatom után, de azt szeretném, ha mihamarabb egymásba szeretnének, és meglepnének egy dédunokával – érzékenyültem el a gondolatra. – Egy talpraesett kisfiú vagy egy tündéri kislány visszaadná az életkedvem a hátralévő napjaimra. Nem akarok úgy meghalni, hogy nem látom, vagy, nem tartom a kezembe a kis csöppséget, aki vér a véremből.

– Nyugodjon meg Rodrigo úr, biztosan látja majd a dédunokáit, hiszen maga egy erős, egészséges férfi! Nem kellene ilyeneken gondolkodnia, mert nagyon sok ideje van még hátra – jött közelebb meghatódva.

– Gyere még közelebb! Elmesélek neked valamit, amiről senki sem tud – hajtottam le a fejem, miközben ő leült arra a székre, amelyről korábban Ivanna felállt. – Ígérd meg, hogy senkinek sem beszélsz arról, amit most hallani fogsz – kértem a szemébe nézve.

– Megígérem.

Arcán és sötét szemeiben aggodalom látszott. Tudtam, hogy nála biztonságban lesz a titkom.

– Beteg vagyok, Maria. Nagyon beteg. Mindenkit megtévesztettem, amikor azt hazudtam pihenni, nyaralni, és kikapcsolódni utazok el. Kezelésekre jártam. Volt egy műtétem is. Másodfokú tüdő daganatos vagyok. Négy évet jósoltak nekem az orvosok, ebből már kettő majdnem eltelt.

– Akkor ezért köhög olyan csúnyán? – kapcsolt azonnal. A szemeiben őszinte sajnálat és együttérzés látszott.

– Igen, Maria, ezért. Ezért vagyok fáradékony, ezért köhögök vért, és ezért érzek állandó fájdalmat a mellkasomban.

– Édes Istenem! Annyira sajnálom, uram. Ha bármikor, bármiben segítségére lehetek, kérem, azonnal szóljon – ugrott fel a székről, miközben elém térdelt, és könnyáztatta arccal kezet csókolt.

– Kérlek, Maria! – húztam fel magamhoz, ekkor már mindketten álló helyzetben voltunk.

Magamhoz szorítottam hevesen rázkódó molett testét, próbáltam nyugtatni, miközben az én látásom is elhomályosodott a könnyektől.

Nem akartam még meghalni. Nem akartam itt hagyni a családomat és a szeretteimet.

8. Fejezet

Alex

Amint kilépett papi a szobából, rápillantottam Vannára. Nem kellett megerőltetnem magam, hogy észrevegyem, melltartó nem került az agyonmosott fehér pólója alá. Elégedetten néztem formás testét, már a haragom is elpárolgott, amit a szavai miatt éreztem, mert tisztában voltam vele, hogy a papival való beszélgetésem fájt neki, és csak amiatt vágta hozzám a kegyetlen szavakat.

Duzzadt ajkára harapva állt az ajtóban és nézett felém. Tengerkék szemének ínhártyája vörösre változott a sírástól. Kerek melle és picike mellbimbója látványosan kirajzolódott a szűk felsőn keresztül. Egy pillanatra ott felejtettem a szemem, de aztán észbe kaptam és feljebb emeltem a tekintetem. Hullámos szőke haját copfba kötötte, és azt a borzasztó sminket is lemosta vagy lesírta magáról. Hosszú lábát alig takarta a rózsaszín pamut sort, amit pizsamaként kapott magára.

Igazán csinos… Kár, hogy nem az esetem – gondoltam magamban.

Gúnyos mosolyt erőltettem magamra, mielőtt megszólítottam.

– Látom, nem sok hangsúlyt fektettél abba, hogy elcsábíts.

– Tessék? – húzta rám szépen ívelt, világosbarna szemöldökét.

– A ruhádra céloztam. Ma van a nászéjszakánk... Mivel ma volt az esküvőnk, drágám. Ebből adódóan ma lesz a nászéjszakánk is – minden szót kihangsúlyozva és lassan mondtam, mint egy gyereknek, mire tágra nyílt szemekkel nézett rám.

– Ha azt hiszed, bármi is történni fog ma éjszaka köztünk, nagyot tévedsz, drágám! – tette karcsú csípőjére a kezét, miközben ő is ugyanolyan tagoltan és lassan ejtette ki a szavakat, mint én, ráadásul ugyanolyan gúnyosan mosolyogva, mire elnevettem magam.

– Egy normális feleség szexi hálóingben, vagy fehérneműben jelent volna meg újdonsült férje előtt, ezzel is felkorbácsolva a párja vágyait – játszottam továbbra is, hogy akarok tőle valamit.

– Egy normális feleség bizonyára minden apró trükköt bevetett volna, hogy kellőképpen megkívántassa magát. De hidd el, drága Alex, nekem még csak eszembe sem jutott, hogy a kedvedre tegyek. Az pedig főleg nem, hogy ma éjjel, vagy bármelyik éjjel kielégítsem az alantas vágyaidat – lépkedett mereven az ágy felé.

– Nem is kell megerőltetned magad kisszívem, ha meztelenül sétálnál fel-alá a szobában, akkor sem kívánnálak meg – gúnyoltam ki a legédesebb mosolyommal fűszerezve.

– Ennek nagyon örülök, életem! Akkor teszel a lehető legboldogabb nővé a világon, ha messze elkerülsz, és még csak eszedbe sem jut az, hogy hozzám érj – pislogott rám ironikusan az ágyam mellett állva.

– Akkor, talán le is fekhetnél – veregettem meg a matracot közvetlen mellettem.

– Rendben, de előre figyelmeztetlek, ha egy ujjal is hozzám mersz érni, miközben alszom, letépem a golyóidat!

– Nincs az az isten – mondtam kissé felháborodva.

Mégis minek néz engem ez a nő? Azt hiszi, kihasználom majd, miközben alszik? Ugyan már! Nem vagyok ennyire elvetemült. Az, hogy hónapok óta nem voltam nővel, még nem jelenti azt, hogy letámadom. Kinek hiszi ez magát? Valami szépségkirálynőnek vagy szexistennőnek, akinek senki sem tud ellenállni?! Elismerem, hogy nagyon csinos, de ilyen modorral, amivel rendelkezik, egyetlen épeszű férfi sem érne hozzá – suhant át az agyamon.

Fogtam magam és elfordultam az ellenkező irányba. Lassan feküdt le. Éreztem, ahogy besüppedt alatta az ágy. Csendben hallgattam, mit csinál, de nem hallottam vagy éreztem, hogy betakarózott volna. Tovább füleltem, de semmi. Már vagy öt perce meg sem moccant.

Ilyen hamar elaludt volna? – morfondíroztam, végül nem bírtam magammal és óvatosan felé fordultam, hogy megnézzem, mit csinál.

Hihetetlen ez a nő! – nevettem el magam.

Olyan volt, mint egy hulla. Mereven feküdt a takarón, karjait szorosan az oldala mellé fektette, szemét a mennyezetre szegezte.

– Levegőt azért el ne felejts venni! – figyelmeztettem a röhögőgörcs szélén állva.

– Rohadj meg!

– Mitől félsz ennyire? – csúsztam kicsit közelebb hozzá.

– Nem félek – válaszolta faarccal, miközben arrébb húzódott tőlem. – Alszom – zárta le a témát.

***

Úgy aludt, mint egy angyal. Az ablakon beszűrődő holdfény megvilágította fénylő haját és erős kontúrt adott kislányos arcának. Hosszú szempillái néha megremegtek. Olyankor azt hittem, felébred, ezért én is lehunytam a szemem alvást színlelve, de amikor felé lestem és láttam, hogy édesen alszik tovább, közelebb bújtam hozzá, és tovább figyeltem édes arcát. Az ágy széléről teljesen bemászott a közepéig, még egy centi sem kellett volna, hogy hozzám érjen a teste. Odébb csúsztam tőle, de ő egy öntudatlan fordulással a csípőm köré tekerte a lábát, és közelebb bújt hozzám. Jólesett érezni a meleg testét magamon. A lehelete cirógatta az arcomat. Alig tudtam megállni, hogy ne öleljem szorosan magamhoz, de visszafogtam magam.

Reggel alig bírtam felkelni. Az, hogy egész éjjel őt néztem kiszívott belőlem minden erőt. Sietősen lezuhanyoztam, majd a törölközőt a derekam köré tekerve léptem vissza a szobába. Vanna még édesen aludt. Halkan felöltöztem, majd odaosontam mellé. Hagyni akartam neki egy üzenetet, miszerint bementem a bankba, de végül elvetettem az ötletet. Végül, egy hirtelen ötlettől vezérelve fölé hajoltam, és megpusziltam az alvó lány ajkát. Fogalmam sem volt, mi vitt erre a tettre, de nagyon kellemes érzés kerített hatalmába, amikor összeért a szánk. Mosolyogva indultam papi szobájába. Amikor ránéztem nagyon sápadtnak látszott, biztos voltam benne, hogy ő sem aludt jól.

– Jó reggelt! – üdvözöltem mosolyogva.

– Jobbat! Már épp menni akartam szólni, hogy igyekezz, mert késésben vagyunk – mondta morcosan.

– Valami baj van? – érdeklődtem felhúzott szemöldökkel.

– Nem. Nincs. De most már induljunk! – kérte, mielőtt előre lépve kisietett a kocsihoz, én pedig jó fiú lévén szorosan követtem.

Amint beértünk a bankba, Dominic már türelmetlenül várt ránk, és közölte, hogy megérkeztek a svájci üzletfelek. Nagyapa komor tekintettel jutalmazott, amolyan „a te hibád, hogy megvárattuk őket nézéssel”.

– Induljunk! – néztem rájuk, hogy ezzel is kitérjek papi perzselő pillantása elől.

A tárgyalóteremben három fiatalabb és egy körülbelül nagyapával egy idős férfi várakozott. Mindegyik előtt kávé, ásványvíz, valamint egy mappa volt az asztalon.

– Jó reggelt uraim! – köszöntötte őket nagyapa németül, miközben kezet nyújtott feléjük. Mi is kezet ráztunk velük, majd helyet foglaltunk Dominickal.

– Elnézésüket kell kérnem amiatt, hogy megvárakoztattuk önöket, de tegnap volt az unokám – mutatott felém –, Alex esküvője, ezért egy pici csúszásban vagyunk. Persze ez az üzletet nem veszélyezteti semmilyen szinten – mosolygott szívélyesen.

– Semmi probléma, Rodrigo! – szólalt meg a legidősebb, majd felállt és elém lépett. – Gratulálok! Legyen hosszú és boldog a házasságod, fiam! – veregette meg a hátam. – Neked pedig Rodrigo, rengeteg dédunokát kívánok!

– Köszönöm Leandro, már alig várom – mosolyogta el kínosan magát papi.

A másik három férfi is gratulált, majd visszaültek a helyükre.

***

Majdnem két órán keresztül folyt a megbeszélés, de végül nem állapodtunk meg semmi konkrét dologban, mert nem voltam hajlandó elfogadni a hatalmas összeghez tartozó feltételeket. Papi igent mondott volna – amit észre is vettek a svájciak –, de mivel én voltam az igazgató, az ő szava nem sokat ért a döntéshozatalban. Tanácsokat adhatott, de nekem kellett rábólintani az ajánlatra. Mivel Leandro úr látta, hogy papi hajlik a feltételek elfogadása felé, azt javasolta, hogy mivel most esküdtem nászút gyanánt utazzunk Svájcba, és töltsünk néhány napot a zürichi villájukban.

Arra számított, hogy addigra papi meggyőz, és elfogadom az előterjesztésüket, vagy ha mégsem, akkor majd a saját házukban rábeszélnek, hogy aláírjam velük a papírokat.

– Még meggondolom – válaszoltam rendíthetetlenül.

– Értesíts, ha eldöntötted! Természetesen a költségeket én állom nászajándék gyanánt.

– Erre semmi szükség – hárítottam el az ajánlatát.

– Kérlek, ne utasíts vissza! Szívesen fogadlak a házunkban. A feleségem, Tamara és a két unokám, Nina és Gabriel nagyon kedvesek, és nagyra becsülik a házunkba látogató üzletfeleket, vendégeket. Szívesen bemutatlak nekik Alex, és a kedves nejed is.

– Rendben. Mindenképpen átgondolom, és köszönöm az ajánlatot.

Miután elhagyták az irodát, papi szinte felugrott a székéből és tapsolva elém toppant.

– Ezt jól csináltad, Alex! – nevetett szélesen rám.

– Mit, papi? Hiszen nem fogadtam el a feltételeiket – kérdeztem kétségbe vonva épelméjűségét.

– Helyes! Majd átgondolják, és lejjebb adnak a követeléseikből – csapta össze újra a kezét. – Ez lesz az év üzlete fiam! Rengeteget kaszálhatunk rajtuk. Mihamarabb el kell utaznotok hozzájuk. Mindenbe bele fognak menni, ha látják rajtad, hogy megingathatatlan vagy. Légy eltökélt, kitartó és megadják, amit szeretnénk. Hamar rá fognak jönni, hogy nincs más választásuk, vagy elfogadják a mi feltételeinket, vagy keresünk más befektetőket helyettük.

– Nem megyek nászútra, papi – jelentettem ki.

– De bizony, hogy mész! – nézett rám zsarnoki nézéssel. – Legkésőbb két nap múlva elmész, és mindent elintézel, ami ahhoz kell, hogy ez az üzlet megköttethessen. Világos voltam?! – húzta fel őszülő szemöldökét, amolyan nem tűrök el nemleges választ stílusban.

– Megértettem, főnök! – gúnyoltam ki. – Nem kell aggódnod, minden lehetséges dolgot meg fogok tenni, hogy még több pénzed legyen – vágtam az arcába, majd köszönés nélkül kirohantam a teremből.

***

– Micsoda zsarnok! Mindig mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja – panaszkodtam Dominicnak, miközben az alkoholmentes sörünket kortyolgattuk az egyik közeli bárban.

– Nagyapád már csak ilyen. Hozzá van szokva, hogy minden parancsát teljesítik és hogy senki sem mer ellentmondani neki. Téged pedig még jobban tud irányítani, mert tisztában van azzal, hogy hálás vagy, amiért felnevelt.

– Tökéletesen igazad van, Dominic – bólogattam serényen.

– Mindig eléri, amit akar, és most is elfogja – nézett rám bölcsen.

– Tudom, Dom! Hidd el, tisztában vagyok vele, hogy addig nem száll le rólam, amíg el nem utazok. Még az sem érdekli, hogy a feleségem belerondíthat az üzletbe a tudatlansága miatt.

– Hát, igen. Legszívesebben azt tanácsolnám, hogy egyedül menj el Zürichbe, de mint tudjuk, egy nászútra nem utazhatsz társ nélkül – nevetett Dom a vállam veregetve.

– Nem vagy vicces – húztam rá a szemöldököm.

– Én nem, de a feleséged az! Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne nevessek, amikor először láttam – nevetett még jobban.

Szúrós szemekkel néztem rá. Idegesített, hogy lejáratta Vannát, pedig tudtam, hogy igaza van. Intettem a pincérnek, aki azonnal hozta a számlát. Miután fizettem, elköszöntem Dominictól és haza hajtottam.

Ivanna

Másnap reggel, amikor felébredtem, Alexnek csak a hűlt helyét találtam.

Bizonyára már a bankban van – gondoltam megkönnyebbülve.

Kényelmetlenül és félelemmel telve feküdtem le mellé, de alaptalan volt a félelmem, mert igazi úriemberként viselkedett.

A fürdő felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam és fogat mostam, majd nekiálltam sápadt arcomat szebbé tenni. Egy egyszerű alapozó, szájfény és szemhéjtussal való vonal felhelyezése mellett döntöttem, majd lecseréltem öltözetem egy enyhén dekoltált babarózsaszín felsőre, valamint egy térdig érő farmer szoknyára, amihez egy fekete topánkát vettem fel. Kedvetlenül vánszorogtam a nappali felé. Azt hittem, Alex nagyapja is ott tartózkodik, de hála Istennek nem volt lent az öreg úr. A nappaliba érve Maria fogadott és az étkezőasztalhoz invitált.

– Jó reggelt, asszonyom! Alex és Rodrigo úr házon kívül vannak. Készítettem önnek reggelit. Kérem, foglaljon helyet! – kérte kedvesen.

– Jó reggelt, Maria! Meg szeretnélek kérni, hogy a jövőben tegezz, és szólíts Vannának – kértem én is ugyanolyan aranyos hangnemben, amilyenben ő szólt hozzám, miközben helyet foglaltam.

– Ahogy szeretnéd – mosolygott, majd azonnal elém rakta a reggelit.

Nagyon ízlett az étel, szinte mindent megettem. Amint végeztem, egy öleléssel és egy puszival köszöntem meg a gondoskodását, amit meglepődve, de széles mosollyal fogadott. Jó ideig lent maradtam vele a konyhában és beszélgettünk, de szinte végig csak Alexről beszélt.

– Tudod, akaratlanul is hallottam a tegnap esti vitátokat. Nem tudom, hogy mi van köztetek, illetve ennek a rögtönzött esküvő mizériának mi értelme volt, ha már most így civakodtok, de azt biztosra veszem, hogy ennek hátterében nem a lángra kapott szerelem az ok – kezdett bele, miközben egy tányér törlésével foglalatoskodott.

Ezt jól gondolod! – suttogtam, nehogy meghallja, de válaszából már tudtam, hogy veszett fejsze.

– Tudtam! – fordult felém, majd letéve az edényt, pontosan velem szembe került a pult másik oldalán. – Bármi is legyen az ok, ami összeköt titeket, arra kérlek, légy vele türelmesebb. Tisztában vagyok vele, hogy Alex finoman szólva is arrogáns és mindent ő akar irányítani, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy ennek legfőbb oka a családja elvesztése és az, ahogyan az évek során a nagyapja nevelte – sorolta a sorsfordító pontokat Alex életében, amikről eddig halványlila gőzöm sem volt.

Nem véletlen, hogy értetlen és megdöbbent arcot vágtam. Feltűnt, hogy a szüleit még nem láttam, de nem igazán érdekelt, hogy nem mutatott be nekik. Egyedül csak a nagypapájával ismertetett össze, és én naivan azt hittem, hogy szégyell engem, azért nem visz el a szüleihez vagy a testvéreihez. Az meg sem fordult a fejemben, hogy már nem élnek.

Akkor ezért volt az a mérhetetlen fájdalom az arcán, amikor a szüleit ócsároltam.

Óriási bűntudat hatalmasodott el rajtam a szavaim miatt, amit előző este a képébe vágtam.

– Kérlek Maria, mesélj még! Mi történt? Hogyan veszítette el őket? – hadartam kérdéseimet, miközben teljesen sokkolt, amit hallottam.

Tudni akartam mindent. Meg szerettem volna ismerni a gyerekkorát, még akkor is, ha ő ezt minden bizonnyal sosem mesélné el nekem, bár tőle kellett volna hallanom.

– Hát jó – vett egy mély levegőt, majd belekezdett. – Alex akkor volt tizenkét éves. Rodrigo urat kísérte el egy üzleti útra, míg a szülei éppen hazafelé tartottak, szintén egy üzleti útról. Nem sokkal később értesítettek minket, hogy a repülő, amivel a szülei és az öccse utazott, egy szerencsétlenség következtében lezuhant, és a gép összes utasa az életét vesztette.

A szemem könnybe lábadt, amikor elképzeltem a kicsi Alexet, ahogy összetörik belülről a hír hallatán. Letöröltem az épp kibuggyanó könnyeim és tovább hallgattam Mariat.

– Egészen addig a napig egy életvidám, izgő-mozgó, kedves kisfiú volt. Viszont a történtek után megváltozott – mondta maga elé meredve, mintha gondolatban visszarepült volna az időben. – Nem mosolygott többet, az izgága gyerekből egy egyhelyben ülő, komor, szomorú, megtört és szeretetre éhes kisfiú lett. Szinte csak hálni járt belé a lélek. Többet nem játszott egy játékkal sem, amit a szüleitől kapott, barátai sem voltak. Majd jött a tárgyalás, a végrendelet, illetve a tény, hogy a nagyapja lett a gyámja.

– Alex miért nem a szüleivel utazott el?

– Azért, mert az utazás utáni napon volt egy tanulmányi verseny, amelyen feltétlenül részt kellett vennie, így ő nem tudott velük menni. Szerencsére.

– Szerencsére – ismételtem én is, amikor átfutott az agyamon, hogy ha akkor velük tartott volna, már ő sem lenne az élők sorában.

– A gazda igazán jól nevelte. Megadott neki mindent, ami ahhoz kellett, hogy erős és határozott ember váljon belőle. Csak egy valamit nem kapott meg tőle sohasem. Az egyetlent és legfontosabbat... A szeretetet, sőt mi több, a szikrája is eltűnt az érzésnek.

Nagyon sajnáltam őt és lelkiismeret-furdalásom volt, amiért durván viselkedtem vele.

– Istenem, én... Nem akartam a lelkébe taposni. Ha tudom, akkor... Ó a francba! – temettem arcom a tenyerembe.

– És ez még nem minden – folytatta, mire rémület fogott el. – Jaj, ne ijedj meg ennyire – húzta mosolyra az ajkát az arcom láttán. – Szóval, nyilván még erről sem tudsz, de Alexnek tizenkét évvel ezelőtt lett volna egy felesége. Abban is Mr. Houston keze volt. Rávette a fiatalurat, hogy házasodjon össze, bizonyos Sedef Richeraval. Azt nem tudom szerette-e Alex a lányt vagy sem, de mindenesetre nőül akarta venni. Ez idáig mind szép és jó, de – tartotta fel mutató ujját – az a nőcske faképnél hagyta az oltár előtt várakozó Alexet. Egyszerűen nyoma veszett. Gondolhatod, milyen megalázottan érezte magát szerencsétlen fiú a rengeteg vendég előtt. Attól kezdve még szomorúbb és összetörtebb lett, csak a munkának élt.

– Ez nem semmi! Most már értem, miért volt annyira ideges, amikor késtem egy kicsit az esküvőről – somolyogtam az orrom alatt, ugyanakkor szántam Alexet a sok balszerencsés esemény miatt.

Már jócskán eltelt az idő, amikor megjelent Rodrigo úr, egyedül. Kicsit elszomorított, hogy Alex még nem ért haza, de talán jobb is volt, mert azok után, amiket megtudtam róla, nem bírtam volna megállni, hogy ne szorítsam magamhoz. Lelki szemeim előtt láttam a kisfiút, aki egyik pillanatról a másikra elveszítette az egész családját. A szívem sajgott, ha arra gondoltam, mit élhetett át abban az időben. Önkéntelenül is anyám jutott az eszembe.

Nem élném túl, ha elveszíteném, pedig én már nem vagyok kisgyerek – suttogtam magam elé meredve.

Mély sajnálat és együttérzés töltött el a férjem iránt. Már nem láttam olyan vadnak és kegyetlennek, mint addig. Bár, azt még mindig nem bocsátottam meg, amit ellenem elkövetett.

7. fejezet

Ivanna

Alex távozása után visszamentem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Szinte megijedtem a lánytól, aki a tükörből visszaköszönt rám. A történtek nagyon megviseltek, és ez kiült a külsőmre is. Kezdve a többszörösen kisírt, duplájára duzzadt szememen át a sápadt, meggyötört arcomig. Hiábavaló volt a smink is. Bármennyit magamra kenhettem volna, sosem lettem volna már az a lány, aki Nathan Rodgers mellett voltam. Az a boldog, életvidám, álmokkal teli, virágzó Vanna. Ráadásul mindehhez jó képet kellett vágjak, hogy édesanyám továbbra is megkaphassa az életet jelentő kezelést.

Apám, Alex és anyám – bár anya akaratlanul – bábjává váltam, akit mindhárman zsinóron rángattak.

Lehúztam magamról a fekete esküvői ruhát, lemostam az elkenődött sminkem, felkontyoltam a hajam, és beálltam a zuhanyzóba. A vizet beállítottam megfelelő hőmérsékletűre, néhány perc után már éreztem is a bőrömmel érintkező folyadék, kellemes és frissítő hatását.

Lezuhanyoztam, majd, mint akit kicseréltek, frissen – helyzetemtől eltekintve –, nyugodtan léptem ki a kabinból. Felvettem a korábban már bekészített pólóból és rövidnadrágból álló pizsamámat, kifésültem az összekócolódott tincseimet és laza lófarokba kötöttem. Mivel aludni egyáltalán nem állt szándékomban, elindultam a konyha felé, hogy igyak egy kávét, ám ekkor meghallottam Alex és a nagyapja szóváltását. Természetesen én voltam a vita tárgya, ahogy arra számítani lehetett.

– De, akkor is fiam! Ez a lány nem hozzád való – csíptem el egy részletet.

Elkészítettem a kávét, és igyekeztem nem arra gondolni, amit hallottam. Eredetileg megfogadtam, hogy nem fog érdekelni semmi, ami ebben a házban történik majd, ezzel is megkímélve magam az újabb sértések és megaláztatások okozta lelki sebektől, de hallva, hogy rólam van szó, olyan kíváncsi lettem, hogy nem bírtam nyugton maradni. A tőlem telhető leghalkabb léptekkel közelítettem meg a dolgozószoba bejáratát. Amint hallótávolságon belül voltam, óvatosan meghúzódva, csendben vártam, mi lesz a szópárbaj vége.

– Azt akarod mondani, hogy ebben is ellenem szegülsz? – hallottam az idős úr hangját.

– Igen, azt! – vágta rá Alex. De azt sajnos nem hallottam, mi volt az, amivel nem értett egyet.

Szorosabban tapadtam a falhoz, miközben közelebb csúsztattam a lábam a szoba ajtajához.

– Márpedig, ha nem lesz unokám, garantálom, hogy nem leszel tovább az elnöki székben! Másfél évet kapsz, hogy dédapává tegyél. Ha ellenszegülsz és fél év elteltével sem látok olyan hivatalos iratot, amiben feketén fehéren le van írva, hogy a feleséged áldott állapotban van, istenemre mondom, repülsz a bankomtól, és soha többé nem teheted be a lábad még az épületbe sem, nemhogy az igazgatói irodába!

A szám elé kaptam a kezem, hogy fel ne sikítsak ijedtemben. Nem volt elég, hogy házasságra kényszerítettek, még babát is akart az öreg úr.

– Rúgj csak ki, papi! Sőt, inkább felmondok! Az biztos, hogy én nem fogok ennek a műveletlen némbernek gyereket csinálni. Eszedbe se jusson, hogy megkockáztatom azt, hogy bármit is örököljön tőle a fiam vagy a lányom – kiabálta Alex.

Éreztem a kibuggyanni készülő könnyeimet, ezért inkább fogtam magam és felrohantam a szobába. Miután becsapódott mögöttem az ajtó, utat engedtem érzelmeimnek és hangosan felzokogtam. Egyszerűen képtelen voltam felfogni a percekkel ezelőtt hallott szavakat. Az agyam diafilmként játszotta vissza a lényegesebb részeket.

„Ez a lány nem hozzád való!”

„Az biztos, hogy én nem fogok ennek a műveletlen némbernek gyereket csinálni.”

„Nem fogom teherbe ejteni, mert nem akarom, hogy a gyerekem örököljön tőle bármit is.”

A légzésem még nehezebbé vált, amikor Alex berontott a szobába, és aggódó tekintettel meredt rám. A reakciójától a megbántott érzés a mellkasomban átváltott mérhetetlen dühvé, amitől elkezdtem remegni. A sírásom abba maradt, de a szorító érzés a belsőmben erősebbé fokozódott, már-már fuldokoltam tőle. Elém lépett, leguggolt az ágy mellé, majd mintha percekkel ezelőtt nem úgy beszélt volna rólam, mint egy rongyról, kezét enyémre simítva próbált vigasztalni.

– Vanna, mi történt? – kérdezte ártatlan, kíváncsi szemekkel, majd mindez értetlen arckifejezésre változott, amikor kezemet kirántottam az övé alól és pofon vágtam. Dühösen felpattant, kezét az említett területre kapta, és felháborodva kérdőre vont. – Mégis mi ütött beléd? Ez mire volt jó?

Nem hittem el, hogy még van képe rákérdezni.

– Még kérdezed? – felálltam az ágyról és elé léptem, miközben a mutatóujjammal mellkasára böktem. – Kinek képzeled te magad? Honnan veszed a bátorságot, hogy úgy beszélj rólam, mint egy kutyáról? Műveletlen némber, mi? – kiáltottam az arcába.

Arcán egy öntelt, elégedett mosoly jelent meg, majd gúzsba kötve mindkét csuklóm közelebb húzott magához, és szinte suttogva szólalt meg.

– Á, szóval, innen fúj a szél... Hallgatóztál! – meg sem várta, hogy válaszoljak. – Miért is nem lep meg? – Egy gyors mozdulattal még közelebb rántott magához, és tettetett rosszallással a hangjában a fülemhez hajolt. Amint összeért az arcunk bizsergés futott végig a gerincem mentén, de amikor folytatta a beszédet, ismét mérhetetlen gyűlölet hatalmasodott el rajtam. – Netán nem volt ínyedre ez a megszólítás? Pedig a hallgatózás is arra utal, hogy apucinak nem sikerült beléd nevelnie azt a parányi etikettet, hogy nem illik ilyet csinálni – mondta gúnyosan, még mindig szorosan közel tartva magához. – De majd megtanítom neked drága kis feleségem, hogyan kell viselkedni – tolt el kicsit magától, hogy láthassa az arcomra kiülő reakciót. – Mert, ha tetszik, ha nem az enyém vagy, apád ballépésének hála – vigyorgott önelégülten.

– Vedd tudomásul, Alex Houston, hogy nem vagyok a tulajdonod! És csak hogy tisztában légy a saját korlátaiddal, soha a büdös életben nem szülnék neked gyereket, mert még a végén őt is ilyen érzéketlen, arrogáns, sznob felnőtté nevelnéd, amilyen te vagy – köptem arcába dühösen a szavakat.

Szemében egy pillanatra megbántottságot véltem felfedezni, majd hirtelen pókerarcot öltve válaszolt, ami a csontomig hatolt.

– Igen, biztosan ilyenné nevelném. Nyilván vagy olyan okos, hogy tudd, egyszer én is voltam gyerek, aki talán olyan apuci kisbabája szeretett volna lenni, mint amilyen te vagy Simonnak. Csak akadt egy kis probléma, cicám… Amíg te az apád ki tudja mennyire illegális módon szerzett pénzéből úgy nőttél fel, mint egy kis hercegnő, könnyelműen, boldogságban, szeretetben, addig nekem nem adatott meg ilyesmi. A sors fintorának hála, idejekorán megtanultam, hogy csak kemény erőfeszítések árán érhetjük és kaphatjuk meg, amit akarunk. Palotában nőttem fel és gazdagságban, mégsem volt sosem olyan életem, amilyen neked – fakadt ki. – Mindenért megharcoltam. Minden erőmmel azon voltam, hogy elérjem, amit kitűztem magam elé. Pont úgy, ahogy téged is megszereztelek. Bár érted fele annyit sem küzdöttem – vigyorgott keserűen, miközben az arcomat fürkészte. – Mi az, nem tetszik valami? Netán a hanglejtésem, és a modorom miatt vagy így megszeppenve? – hergelt tovább, miközben belülről a sírás kerülgetett.

Nagyon rosszul érintett a véleménye rólam, miszerint csak egy elkényeztetett, apuci hercegnője vagyok, aki a kisujját sem mozdította azért, hogy elérjen valamit az életben. Vettem egy mély levegőt, hogy a torkomban lévő gombócot lenyeljem, mielőtt megszólaltam, kirántva a csuklóm a kezei közül.

– Tudod Alex, te sem tudsz túl sokat rólam, mégis olyan következtetéseket vonsz le, amik nem fedik a valóságot, de egyáltalán nem érdekel a véleményed – indultam meg a fürdő felé, majd félúton megtorpanva hozzátettem: – Sosem foglak szeretni, és gyereket sem szülnék neked, mert még csak azt sem érdemled meg, hogy szóba álljak veled. Értéktelen vagy számomra, hiába vagy jóképű és milliárdos. Egy gyenge ember vagy, aki nem érdemli meg a szeretetet – suttogtam a végét, mert megint a sírás kerülgetett. Majd újra elindultam, ám a hangjából kitörő düh megállított az ajtóban.

– Ó, hát persze! Végül is, ha azt vesszük, sokkal jobb a te földönfutó, szeretetreméltó szerelmed, akinek még egy normális öltönyre sem telik. Biztos vagyok benne, hogy csak azért kellettél neki, hogy felkapaszkodjon rajtad, és magasabb körökben mozogjon – mondta immár felém fordulva, zsebre dugott kézzel, hangjában féltékenységgel.

Dühösen, három lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, és már lendítettem volna kezem, hogy egy újabb pofont adjak neki, de gyorsabb volt nálam és lefogta a kezem.

– Ebből nem eszel, még egyszer nem hagyom! – szorította le kezem a testem mellé.

– Ne merészelj még egyszer így beszélni Nate-ről! – üvöltöttem az arcába, miközben igyekeztem a kezem kirántani vasmarkából. – Ő sokkal többet ér nálad! Legyen szó tisztességről, érzésekről vagy éppen társadalmi helyzetről. Hiába szegény, ott segít, ahol tud. Ha szeret, akkor azt teljes szívéből teszi, önzetlenül, úgy, hogy mellette kincsnek érzi magát az ember. Éjt nappallá téve tisztességesen megdolgozik minden betevő falatért, miközben, az édesanyját is kezelteti a kevés kis keresetéből. Míg te mit csinálsz? Eltaszítasz magadtól mindenkit, vagy épp tisztességtelenül kihasználod mások fájó pontjait, hogy a saját hóbortodnak kedvezz. És mindennek tetejében még azt mered állítani, hogy megküzdöttél mindenért, amid van. Mintha nem tudnám, hogy aranykanállal a szádban születtél. A családod pénze és befolyása nélkül te is csak egy nincstelen földönfutó lennél. A szüleid és a nagyapád tettek azzá, aki vagy! Szóval napokig vitázhatnánk, hogy melyikőtök kapaszkodik fel másokon. Te, csak és kizárólag a szüleidnek köszönheted a vagyonodat és az igazgatói széket, hiszen ők taníttattak és neveltek ilyen embernek. Bizonyára tőlük örökölted a nagyképűséget és a lenézést másokkal szemben. Még jó, hogy nem mutattál be nekik, mert biztosra veszem, hogy ugyanúgy utálnám őket is, ahogy téged és a nagyapádat – vágtam a képébe a kész tényeket, miközben megkövülve bámult rám. – Most, ha megbocsátasz… – elléptem előle és bevonultam a fürdőbe, mert látni sem bírtam a képét.

Ahogy bevágódott mögöttem az ajtó könnyek zápora hasított végig az arcomon. A fájdalom, amit Alex szavai okoztak egyre jobban feszítették a mellkasomat. Nate szóba kerülése újra feltépte elmém és szívem hátsó zugába kényszerített érzéseimet és gondolataimat, amik tiszta és mély szerelmünket tükrözték. A szívem apró darabokra hullott, miközben azon töprengtem, hogy leszek-e még valaha Nate-tel?

Kezemmel a csapon támaszkodva próbáltam megnyugodni, de nem ment. Az érzéseim átvették a testem felett az irányítást, arra késztetve, hagyjak itt csapot-papot és fussak vissza a szerelmemhez, akivel annyi jót és szépet éltünk át. A józan eszem ezzel ellentétben felszínre hozta a maradásomat erősítő legfontosabb kérdéseket. Vajon visszafogadna Nate? Hinne nekem, ha azt mondanám, hogy őt szeretem? Végül, de nem utolsó sorban, a családomat vagy a szerelmemet válasszam?

Nem kellett sokáig gondolkodnom. Tudtam, mi lenne, ha elmennék innen.

Anyát halálra ítélném, apát börtönbe juttatnám, csak azért, mert a saját érzéseimet helyeztem előtérbe – engedtem ki egy csalódott és fájdalommal teli sóhajt.

A szívem helyett ismét az eszemre hallgattam. Nem tehettem a családomat tönkre.

Bárcsak velem lenne anya! Ő mindig tudja, mit kell tenni a kilátástalan helyzetekben – gondoltam, miközben a WC tetején foglaltam helyet.

Kezembe vettem a telefonom, hogy tárcsázzam a számát, de aztán eszembe jutott, hogy nem tehetem, hisz ő nem tud semmit a valódi helyzetről, és nem is tudhatja meg. Tovább görgettem a névjegyzékben, egészen addig, míg egyszer csak megakadt a szemem egy becenéven: Szerelmem.

Mire felfogtam, mit olvastam, addigra a kezem már rá is nyomott a hívás gombra. A gondolat, hogy újra hallhatom Nate mély, férfias hangját boldogsággal töltött el. Tudtam, hogy egyetlen szavával képes megnyugtatni, és erőt önteni belém, de ezúttal csalódnom kellett, mert ahogy megszólalt, a szívem még jobban összefacsarodott.

– Mit akarsz tőlem? – kezdett bele dühös, megvető hangon, miközben szinte már kiabálta szavait. – Halljam, miért hívtál? Hol van a nagy szerelmed? – remegett a hangja, amiből tudtam, mit érezhet, hisz én magam is hasonlóan éreztem. Ismertem már annyira Nate-et és az érzéseit, hogy tudjam, a poklok poklát éli át. – Nem rúgtál még belém eléggé, és most azért hívsz, hogy megadd a kegyelemdöfést? Hát, köszi, ebből nem kérek! – kiáltotta dühvel telve, majd kinyomta a hívást.

A hallott rideg és idegen szavaktól még jobban zokogtam. A szívem meghasadt Nate fájdalma miatt. Darabokra szaggattam őt a tettemmel. Azt hittem, jót cselekszem és könnyebb lesz elfogadnia, ha nem tudja a férjhez menésem valódi okát, de rá kellett jönnöm, hogy a hazugságokkal még nagyobb fájdalmat okoztam neki. Elvégre is a célomat elértem, mert meggyűlölt. Megérdemeltem a szenvedést, mert az érzéseim helyett az eszemre hallgattam, és férjemül fogadtam egy olyan férfit, aki a szó szoros értelmében véve undorodott tőlem és lenézett, miközben igyekezett a sárba tiporni.

Ahogy sikerült egy kicsit megnyugodni, a képgalériát kezdtem el nézegetni. Rengeteg fotó volt benne Nate-ről. Szememből már nem jött több könny, a szívem teljesen megdermedt a lehetetlen érzéstől. Végigsimítottam ujjammal a képernyő azon részén, ahol egy vidám, boldogságtól csillogó szemű férfi állt mellettem. A fájdalom ismét elhatalmasodott rajtam. Gondolkodás nélkül kiléptem a képek mappából és megnyitottam az üzeneteket.

Sajnálom Nate, nem az volt a célom, hogy tönkre tegyelek, még ha valahol sejtettem is, hogy ez lesz a vége. Egy nap majd megérted a tetteim mélységes okát. Sajnos, nem volt se időm, se választási lehetőségem. Ha nem így teszek, elveszítem a családom. Remélem, egyszer megbocsátasz nekem! Szeretettel ölel: A te Vannád – írtam be a telefon üzenetküldőjébe, de végül nem küldtem el, csak piszkozat maradt.

Felálltam, megmostam az arcom, és elindultam vissza a végzetem felé.

Alex

Miután Vanna kiviharzott a szobából, gondterhelten roskadtam le az ágyra. Meglazítottam a nyakkendőm, levettem a zakóm és a cipőm, aztán végig feküdtem a gigantikus méretű ágyamon. A homlokom dörzsölgetve emésztettem újdonsült asszonyom mérhetetlenül bántó szavait.

Vanna egyáltalán nem olyan volt, mint a többi nő. Azok a lányok, akikkel eddig dolgom volt, lesték minden kívánságomat, egyetlen szóval sem mertek ellenem szegülni, arra pedig főleg nem vetemedtek volna, hogy pofon vágjanak. De mindezek eltörpültek amellett, amit a szüleimről mondott. Tudtam, hogy az én hibám, hogy nem avattam be abba, hogy már nem élnek, mégis rettenetesen fájtak a gyűlölettől csöpögő szavai. A támadásával még inkább azt érte el, hogy én is bántsam őt lelkileg. Sőt akaratomon kívül, már a lelkébe is tiportam azzal, amit papinak mondtam. Egy szikrányit sem bántam, hogy ő is hallotta, hogy nem tervezek vele se közös gyerekeket, se komolyabb kapcsolatot. Főleg azok után, amiket rólam és halott szüleimről mondott. Az is nagyon idegesített, hogy annyira védte azt a fickót. Még, hogy jobb ember, mint én vagyok?! Ugyan már! Ez a nő semmit sem tudott rólam. Nem tudta, mennyit szenvedtem a szüleim halála után. Abban igaza volt, hogy az anyagi szükségleteim ki voltak elégítve, mert nagyapa mellett nem szenvedtem hiányt a megfogható dolgokban, de az érzelmek az más kérdés volt. Ha papi szeretett is, sosem mutatta ki. Gyerekkoromban nagyon sokszor voltam magányos, mert állandóan a bankjában ült, vagy éppen utazgatott szerződéseket tárgyalni és üzletpartnereket gyűjteni, míg engem a házvezetőnőre hagyott. Nem tagadom, szerettem Mariaval lenni, mert állandóan kényeztetett. Sütit készített nekem, játékokat vett, de mégsem éreztem azt a kötődést és boldogságot, amit az anyukám mellett éreztem, amíg élt. Barátaim sem voltak, akikkel tudtam volna beszélgetni vagy játszani. Teljesen kiközösítettek általánosban és középiskolában a gazdagságom és a kimagasló tanulmányi eredményeim miatt. Míg más gyerekek a délutánjaikat gördeszkázással, focizással vagy bármilyen más szórakozással töltötték a barátaikkal, addig az én szabad perceimet a különórák, házi feladatok és a tanulás töltötte ki. Sokszor éreztem egyedül magam, számtalanszor gondoltam anyukámra. Legjobban az hiányzott, amikor magához szorított és megsimogatta az arcom, ha szomorú voltam. Apám is nagyon hiányzott, és a testvérem, Enrique is rengetegszer eszembe jutott. Elképzeltem, hogy együtt játszunk az öcsémmel és hogy megtanítom mindenre, amit tudok, de természetesen erre sosem volt és már nem is lesz lehetőségem, mert évek óta halottak és velük együtt a lelkem is az.

Ahogy cseperedtem papi mindent megtanított nekem, hogy sikeres és kegyetlen legyek az üzleti világban. Sokszor éreztem magam elveszettnek, de nem volt szabad kimutatnom, sem kétségbeesnem vagy sírnom, mert ha az önfegyelem álarca mögül kilátszott a fájdalmam vagy az elégedetlenségem, akkor nagyapa azonnal rendre utasított. Nála az érzelemkitörés tilos volt, mert gyengeségnek számított.

A lányok sem vettek emberszámba, csak átgázoltak rajtam, miután kihasználtak. Tizennégy éves koromban volt egy lány, aki nagyon tetszett, de ő is csak kigúnyolt és átvert. Mindvégig nagyapám pénze miatt volt a barátnőm. Minden lehetséges dolgot megvetetett velem, amit szeretett volna, végül közölte, hogy már nincs szüksége rám.

Aztán amikor elmentem főiskolára és megismerkedtem Dominickal a magányos korszakom lezárult – mármint a szórakozást, amit hiányoltam Dominic mellett bepótoltam –, de mégsem voltam olyan felhőtlenül boldog, mint más fiatal fiú, aki mellett ott volt a családja és bármikor számíthatott rájuk.

Miután törvényesen nagykorú lettem, hozzájutottam az örökségemhez, ami a szüleim halála után maradt rám. Minden egyes fontot eladományoztam különféle alapítványoknak, hogy részben támogassam a beteg gyerekeket, az idősek otthonát, a hajléktalanokat, az árvaházakat és az állatmenhelyeket. Nagyapa nagyon haragudott rám, amikor megtudta, hogy az egész örökségemet elajándékoztam, de az én szívemet boldogság töltötte el, hogy segíthettem.

– Alex, bejöhetek? – kérdezte papi feleslegesen, mert mire kimondta, már be is nyitott, és egyenesen az ágyamhoz sétált, ezzel kiszakítva a gondolataimból.

– Persze papi, fáradj csak be! – invitáltam kisebb iróniával a hangomban. – Mi az a halaszthatatlan dolog, amiért éjjeli negyed egykor a szobámba siettél? – kérdeztem még nagyobb gúnnyal.

– Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak – kezdte illedelmesen, mire feljebb csúsztam és az ágytámlának dőltem.

– Hallgatlak – biccentettem egyet felé.

– Azt akarom, hogy ne mondj még fel a banknál! Várjuk ki azt a hat hónapot, amit ajánlottam, hátha addig megváltoznak a dolgok köztetek, és nem így fogsz hozzáállni az unoka kérdéshez – nézett magabiztosan a szemembe, mint aki tudja, hogy nyerésre áll, és előbb-utóbb megkapja, amit akar.

– Fél év múlva sem fogok máshogy hozzáállni ehhez a kérésedhez. Ne is reménykedj az ellenkezőjében, mert nem fogok a döntésemen változtatni – feleltem határozottan.

– Majd meglátjuk. Holnap reggel várlak az irodában. Hét órakor érkeznek a svájci befektetők. Légy pontos, mert kifejezetten veled akarnak tárgyalni! – kérte szívélyesen.

– Felmondok.

– Nem fogadom el. Egyelőre még te vagy az igazgató.

– Hát persze, papi. Megnyugodhatsz, időben ott leszek – bólintottam.

Eszem ágában sem volt felmondani, csupán a dac mondatta velem.

– Ó, elnézést, én nem... – szeppent meg a fürdőből kilépő asszonykám.

– Semmi baj! Nem zavartál meg semmit, én már megyek is – fordult papi a félénken álldogáló, kisírt szemű feleségem felé. – Jó éjszakát! – köszönt el, amikor odaért az ajtóhoz.

– Önnek is jó éjszakát! – búcsúzott el tőle.

6. Fejezet

Alex

Megérkeztünk az étterem elé. Vanna nagyon félénken szállt ki az autóból, szinte úgy kellett előre taszigálnom, hogy pár lépést haladjunk. Amikor beléptünk a tágas és elegáns helyiségbe, a főpincér nem hitt a szemének. Arcán jól látszott a megdöbbenés, de hamar úrrá lett rajta.

Szerencséd, hogy rendezted a vonásaidat! Ilyen csillagászati árak mellett király a vendég. Akár egy koszos kutyát is hozhattam volna magammal, ha ahhoz lett volna kedvem! – gondoltam.

Kézen fogtam Ivannát, és komor biccentéssel viszonoztam a főúr üdvözlését.

– Jó estét, Frideric! Nagyapám megérkezett már?

A frakkos főpincér erőlködve mosolygott.

– Igen, Mr. Houston. Egy finom hölggyel és egy elegáns úrral foglalt helyet a szokásos asztalnál. Azt mondták, négyesben fognak étkezni – célozgatott anélkül, hogy Vannára nézett volna.

– Amint látja, én is hoztam magammal egy finom hölgyet – vágtam oda hűvösen.

Egy pillanatig úgy tűnt, tiltakozni fog, de aztán odament az egyik pincérhez és súgott valamit a fülébe, majd újra elénk lépett.

– Egy kis türelmet kérek! Nagyobb asztalt kapnak. Óhajtja a fiatal hölgy letenni a kabátját?

– Köszönöm, nem.

A főúr úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a „fiatal hölgy” szavait. Kérdőn nézett rám, mire a kezem a feleségem vállára tettem.

– Add oda, kedvesem! Csak zavarna az asztalnál – kértem előzékenyen, mire tiltakozni készült, de a tekintetem engedelmességre késztette.

– Köszönöm – Frideric finnyás arckifejezéssel vette át a kabátot, és gyorsan átadta egy pincérnek, majd az új asztalhoz vezetett minket.

Rodrigo Houston, Tommy Hargon és egy karcsú, szőke nő éppen akkor foglalt helyet, szemlátomást bosszúsan. Tudtam az okát. Papi a terem közepén szeretett ülni, akkor pedig az egyik sarokba terelték a társaságot. Ivanna halkan nevetgélt.

– Mi olyan mulatságos? – kérdeztem megemelt szemöldökkel.

– A pálma. Előre tudtam, hogy lesz itt néhány.

Ráadásul, éppen az egyik mögé ültetnek minket – gondoltam magamban.

– Ne törődj a külsőségekkel! – súgtam a fülébe. Mosollyal díjazta a biztatást.

Abban a pillanatban látott meg minket Rodrigo Houston. Elégedetten nyugtáztam, hogy papinak tátva maradt a szája meglepetésében, ám hamar összeszedte magát.

– Szóval, ő a plusz fő, aki miatt asztalt kellett váltanunk. Bemutatnád nekünk a hölgyet, Alex? – kérte papi, miközben felállt és tetőtől talpig végignézett Ivannán. Különösen hosszan szemlélte rózsaszínre festett haját, és feltűnően erős, szivárványszínű sminkjét.

Le a kalappal, a papának arcizma sem rándult – mosolyogtam el magam.

– Üdvözlöm, Ivanna Winslow vagyok – szólt udvariasan kezet nyújtva a „plusz fő”.

– Rodrigo Houston – nagyképűen megrázta asszonyom kezét, majd a társaság felé fordult. – Bemutatom nektek, Alex bar... – Elérkezettnek láttam az időt, hogy robbantsam a bombát.

–...feleségét – fejeztem be papi mondatát, miközben lestem a tekintetét.

Az arcán csak egy alig észrevehető rángás árulta el, mekkora megrázkódtatást okozott neki a váratlan hír, mégis igazi úriemberként viselkedett. Homlokon csókolta Vannát, majd bemutatta az asztalnál ülőknek. Eugénia szeme elkerekedett a döbbenettől. Éppen ilyennek képzeltem el papi jelöltjét: szőke, hibátlan alakú, feltehetően művelt és kedves. Tökéletes felesége lehet egy sikeres üzletembernek. Ivannával összehasonlítani is képtelenség volt, egy világ választotta el kettejüket.

Nagyapa, hogy mentse a helyzetet, pezsgőt rendelt, és kifejezte sajnálkozását, amiért nem lehetett jelen az esküvőn. A kívülállók azt hihették, minden a legnagyobb rendben van, én azonban tudtam, hogy egyáltalán nincs úgy.

A pincér kitöltötte a pezsgőt. Papi felállt és magasra emelte poharát.

– Szeretnék pohárköszöntőt mondani az unokámra és újdonsült feleségére. Azt kívánom, legyen hosszú... Nagyon hosszú a közös életük!

Hol marad az, hogy boldog?

Rápillantottam Vannára, hogy vajon ő is hiányolja-e a boldog szót. Ha hiányolta is, ügyesen titkolta.

– A boldogságunkra! – emeltem fel a poharam, és koccintottam vele.

– Éljen az ifjú pár! – kiáltotta Tommy.

– A legjobbakat kívánjuk! – Eugénia is igyekezett jó képet vágni. – Nemde, Rodrigo úr?

– Természetesen, kedves! – Papi vonakodva ivott egy kortyot, aztán felém fordult.

– És te? Nem is mondasz tósztot? – kérdezte tőlem.

Felemeltem ismét a poharam.

– Emelem poharam a drága nejemre, aki a világ legboldogabb emberévé tett! – Vannára pillantottam és a többi szavaim felé intéztem. – Mindig ilyen feleségre vágytam. Köszönöm, hogy az életembe léptél! – mosolyogtam rá, majd megsimogattam az arcát, mielőtt helyet foglaltam.

– Azt hiszem, én most távozom, mert úgy látom, már semmi jelentősége az ittlétemnek – mutatott kettősünk felé Eugénia, majd felállt, és folytatta mondandóját. – Nem szeretném megzavarni a friss házasok idilli pillanatát – a hangja nagyképűen és szemrehányóan hangzott, miközben folyamatosan Vannát nézte megvető pillantással. – Még akkor sem, ha eredetileg azért hívtak ide, hogy megismerkedhessek Alex Houstonnal, a nagybecsű bankigazgatóval, akiről eddig úgy tudtam, házasodni kíván. De már látom, erről lemaradtam. A nagy kérdés már csak az, hogy mitől jobb egy ilyen lány, vagyis „nő”? – rajzolt macskakörmöket a levegőbe. – Aki azt sem tudja, hogyan kell felöltözni egy ilyen helyhez és alkalomhoz. Mit ne mondjak, igen találó fekete menyasszonyi ruhában megjelenni egy ilyen nívós helyen, a hozzá legkevésbé sem illő sminkkel. A rózsaszín tincseiről már nem is beszélve.

Ivanna

Ott ültem, körülöttem vadidegen emberekkel. Tombolt bennem az indulat, amiért jópofizni kellett a tulajdon férjemmel, ráadásul a nagyapjáról sugárzott a düh, és szemmel láthatóan gyűlölt engem. De mindez nem volt elég, mellette még ott volt egy kis hercegnőcske – valami Eugénia –, aki féltékenységében nyilvánosan ócsárolta a kinézetem, és megkérdőjelezte, hogy mennyivel vagyok rosszabb, mint ő? Éreztem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, és készül kitörni a nagyszájú énem, annak ellenére, hogy Alex megszorította a kezem, hogy csillapodjak. Hiába a néhány órája köttetett házasság, már akkor tudta, mikor kellene visszavonulót fújni az „ellenségnek”.

Eugénia mit sem törődve az egyre több kíváncsi tekintettel, folytatta monológját, amit Mr. Hargon igyekezett kulturáltan csitítani. Megszorította a lány vállát, és odasúgta neki, de úgy, hogy az asztalnál ülők mindnyájan hallhatták:

– Ne rendezz jelenetet! – nézett rá ellentmondást nem tűrően.

Mivel ezek után sem fejezte be, elpattant az a bizonyos húr. Az agyamat elöntötte a düh, majd egy jól irányzott rántással szabaddá tettem gúzsba kötött kezem, és felpattantam. Alex döbbent tekintete sem érdekelt.

– Na idefigyelj, te senkiházi! Ha még egyszer kritizálni mersz, nem állok jót magamért! Alex nyilvánvalóan azért választott engem, mert sokkal többet érek nálad, te megkeseredett vénkisasszony. Azt hiszed, azért, mert művelt vagy és szépen öltözködsz, jobb vagy nálam? El kell keserítselek, nem vagy jobb! Ha jobb lennél, Alex neked húzott volna gyűrűt az ujjadra. Ugye, édesem? – fordultam a férjem felé, és hosszan megcsókoltam, mire Eugénia dühösen, szapora léptekkel elhagyta az éttermet.

– Én is szeretnék pohárköszöntőt mondani – Tommy Hargon emelkedett fel, hogy mentse a kínos helyzetet. – Lefogadom, hanyatt-homlok házasodtatok össze.

Alex idegesen rándult össze.

– Igen, Alex viharos gyorsasággal hódított meg – vágtam rá gyorsan.

– Sejtettem! – örvendezett Hargon. Az idősebb Houston haragosan villantotta rá tekintetét, de Tommy rá sem hederített, folytatta a mondandóját. – Épp úgy, mint én és Brenda. Alig egy hete ismertük egymást, amikor megszöktettem. Sosem bántam meg, hogy őt választottam társamnak. Isten nyugosztalja – az öregúr hangja megremegett. – Harminchárom évig voltunk házasok. Boldogság és szerelem kísérte a napjaimat, amíg mellettem volt. Mindenkinek ilyen házasságot kívánok – sóhajtotta bánatosan. – Igyunk az élet meglepő fordulataira, és a sírig tartó szerelemre! – indítványozta sokkal élénkebben, majd koccintott velünk.

– Köszönjük! – Alex az idős emberre mosolygott, aztán koccintott velem. – Kettőnkre. Legyünk mi is legalább harminchárom évig boldogok – mosolygott a férjem gúnyosan.

Alex

– Azt hiszem, mi most már elköszönünk – mondtam, majd egy fáradt mosollyal Vanna felé fordultam. – Indulhatunk, kedvesem? – kérdeztem gyengéden, mintha tényleg egy szerelmes férfi lettem volna.

– Igen, mehetünk – bólintott.

Amint felállt, mellé léptem, és átkarolva derekát, újra papiék felé fordultam.

– Köszönjük szépen a vacsorát! Jó volt újra találkozni magával Mr. Hargon – eresztettem meg egy mosolyt, majd kezet ráztunk.

– Részemről a szerencse, hogy megismerhettem a csodás feleséged. Még egyszer gratulálok! Igazán összeilletek – mosolygott rám, aztán Vannához intézte szavait. – Ivanna... – kezdte.

– Csak, Vanna – szakította félbe feleségem.

– Rendben, Vanna, igazán örültem a találkozásnak.

– Szint úgy, uram – nyújtott kezet mosolyogva.

Az idősödő úr régimódi szokás szerint fogadta a gesztust, és egy kézcsókkal nyugtázta. Majd az előző mozdulatot megismételve, Vanna az idősebb Houston felé fordult, hogy elköszönjön, de nagyapám tekintete ezúttal – nem hazudtolva meg érzéseit –, arra késztette szegény lányt, hogy visszavonulót fújjon.

– Papi... – rám kapta a fejét, amikor megszólítottam, kiszakítva őt a szemmel ölés tipikus esete alól, végül egy bólintással elköszöntem. – Otthon találkozunk! – mondtam komoran, kisebb éllel a hangomban, amikor megláttam, hogy milyen csontig-hatolóan lenéző, és dühös tekintettel mérte végig újra és újra Vannát. – További szép estét!

– Rendben, nemsokára megyek én is – mondta, majd megemelve a poharát elköszönt ő is.

***

Úton hazafelé csend uralta a légkört, ami kicsit idegesített, végül nem bírtam tovább, és szólásra nyitottam szám, de Vanna megelőzött.

– Azt hiszem, kellőképpen bemutatkoztam ahhoz, hogy elnyerjem nagyapád ellenszenvét – somolygott az orra alatt, miközben válla felett rám pillantott, levéve szemét a mellettünk elsuhanó tájról.

– Rá se ránts, ha úgy vesszük, a célom eléréséhez ez egy nagyszerűen sikerült este volt – kacsintottam rá, majd láttam lehervadó mosolyát, ahogy sikerült felfognia, mit is mondtam az imént. A szemében zavartságot és dühöt véltem felfedezni.

– Ugye, ezzel nem arra célzol, hogy ezért kellettem neked? Képes voltál azért elszakítani a szerelmemtől, hogy a nagyapádat bosszantsd? – fakadt ki. – Egy aljas szemétláda vagy! – kiabálta, miközben a szemében könnyek csillantak meg, majd amint beparkoltam a garázsba, kipattant az autóból és berontott a házba.

Nem értettem, mi a baja, hiszen az első perctől kezdve tudta, hogy nem azért vettem el, mert szerelmes vagyok belé. Teljesen felháborított a viselkedésével. El sem bírtam képzelni, hogy az a Nathan gyerek, hogy volt képes elviselni őt három teljes évig.

Dühösen indultam a bejárat felé, miután lezártam az autót. Bent Maria döbbent arckifejezésével találtam szemben magam.

– Ne is kérdezd! – fojtottam bele a szót, amint megmutatta, merre találom Vannát.

Természetesen bezárkózott a fürdőbe. A gyerekes viselkedése még jobban felbőszített. Mély levegőt vettem, majd be akartam nyitni a helyiségbe, de az zárva volt.

– Vanna, gyere ki és beszéljük meg a dolgot!

– Hagyj békén, te érzéketlen tuskó! – vakkantott a másik oldalról, majd ezt követően meghallottam, hogy zokog. Tudtam, hogy nem fogja kinyitni, ezért leültem háttal az ajtónak.

– Kérlek, engedj be! – könyörögtem. Én, aki eddig ezt még senkinek sem tettem meg.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem hallottam a zár kattanását, már csak arra eszméltem, hogy kicsapódik a fürdő ajtaja, és én hanyatt vágódom a padlón.

– Jézusom Alex, jól vagy? – hajolt le hozzám ijedten.

Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, mi is történt.

– Igen, jól vagyok, kösz a kérdést, csak tudod, van egy makacs feleségem, aki az első házastársi „vita” után kirántja alólam a talajt – dörzsöltem meg a fejem, miközben ülő helyzetbe tornáztam magam.

Amikor felnéztem rá, aggodalommal teli szemével találtam szemben magam, de amint észrevette, hogy kutya bajom, mosolyra húzta ajkát és leült mellém.

– Figyelj, sajnálom! Bármennyire is utállak, nem akartam betörni a fejed.

– Túlélem! – húztam meg a vállam nemtörődöm módon.

Tisztázni akartam, miért őrá esett a választásom, de a sors fintora ismét közbeszólt.

– Megjöttem! – hallottam nagyapám dühös hangját a nappali felől. – Alex, beszélhetnénk? Várlak a dolgozó szobában! – válaszolta meg saját kérdését, ezzel tudtomra adva, hogy nincs apelláta, beszélni fogunk.

Bocsánatkérőn néztem Vannára, majd felálltam és elindultam, hogy a papi-féle dühkitörés újabb változatát végig hallgassam, de az ajtóból még visszafordultam.

– Rögtön jövök, és megbeszélünk mindent.

Amikor a dolgozószoba ajtajához értem, vettem egy mély levegőt, aztán benyitottam a helyiségbe. Papi az asztala mellett ülve várt rám, ám amint beléptem, felállt és elindult felém. Meg sem vártam, hogy elém érjen, kikerültem őt, leültem, és türelmesen vártam a kirohanását.

– Mégis, hogyan képzelted, hogy egy ilyen nőt veszel feleségül? Melyik szemétdombon találtad ezt a lányt? – kérdezte ordítva, miközben a karjaival előttem hadonászott.

– Higgadj le, papi! Te kérted, hogy nősüljek meg. Megtettem. Az már nem az én bajom, hogy neked nem tetszik a nejem.

– Fiam, értsd meg ez a lány nem hozzád való! Hozzád egy olyan kifinomult nő illik, amilyen Eugénia, nem egy ilyen ágrólszakadt neveletlen csitri. Felháborítóan viselkedett az asztalnál. Azt hittem, ott menten elsüllyedek a barátaim előtt, amikor felemelte a hangját Eugéniára.

– Megérdemelte. A kis jelölted kezdte az egészet, Vanna csak védte magát – mosolyogtam el magam, amikor eszembe jutott a jelenet.

– Ez a nő akkor sem hozzád való! – ismételte magát. – Azon gondolkodtál már, hogy hogyan fogod elvinni őt egy előkelő rendezvényre? – hangjából sütött a lenézés asszonyom iránt.

– Persze, papi... Az autómmal – próbáltam elviccelni, de nem volt rá vevő.

– Gúnyolódj csak, Alex! Meg fogod még bánni, hogy egy ilyen tanulatlan, jellemtelen nőcskével kötötted össze az életedet. Én mindig jót akartam neked, és te így hálálod meg! Van fogalmad arról, mit fognak szólni az üzlettársaink, ha meglátják őt az oldaladon?

– Igen, van. Azt fogják mondani, hogy: Gratulálok a gyönyörű, ifjú feleségedhez, Alex! – folytattam továbbra is nemtörődöm stílusban, bár magamban elismertem, hogy igaza van papinak. Vanna tényleg nem tudott viselkedni. Biztos voltam benne, hogy szégyeníteni fog a barátaim és az üzleti partnereim előtt.

– Nem! Nem így lesz! Ki fognak nevetni, fiam. Azt fogják hinni, hogy teherbe ejtetted, azért vetted el ilyen viharos sebességgel.

– Akkor, majd pár hónap elteltével, amikor észreveszik, hogy nem gömbölyödik Vanna hasa, rájönnek, hogy tévedtek.

– De, hát nem is szereted őt, és szemmel láthatóan ő sem rajong érted, bármennyire is próbálta az ellenkezőjét eljátszani ma este. Biztosra veszem, hogy a pénzedet és a befolyásodat sokkal jobban értékeli, mint téged magad. Már messziről lerí róla, hogy egy pénzéhes liba, aki bármit megtenne azért, hogy minden anyagi java meglegyen, és erre te vagy neki a két lábon járó garancia. A kis haszonleső semmi másért nem fogadta el a gyűrűdet.

– Nem érdekel, miért fogadta el. Fogd fel végre, hogy ő a feleségem, és az is marad! Ezen semmi és senki sem változtathat – néztem önelégülten egyre jobban fehéredő arcára.

– Ezek szerint vele maradsz!? Hogy hozhatsz engem, magadat és a bankomat ilyen abszurd helyzetbe? Miért nem válsz el tőle, és veszel el egy olyan nőt, aki méltó hozzád, és aki miatt nem kell egyikünknek sem szégyenkeznie? Térj észhez Alex, ezzel magadnak is ártasz! – próbálta kedvesen mondani, de engem nem tévesztett meg a hangneme.

– Nem válok el tőle papi, bármennyire is nem tetszik neked. Ne felejtsd el, hogy te kényszerítettél bele ebbe az egészbe. Asszonyt akartál mellém?! Tessék, kaptál egyet! – kiabáltam a szemébe nézve, mire még sápadtabb lett.

Látszott rajta, hogy alig bírta visszafogni magát, hogy elém álljon és két hatalmas pofonnal észhez térítsen, de helyette inkább hátat fordított, és visszasétált az asztalához, majd helyet foglalt. Gondterhelten a tenyerébe hajtotta a fejét, mielőtt újra megszólalt.

– Rendben, ha neked ő kell, nem tudok ellene mit tenni. Viszont, azt vedd tudomásul, amit most fogok mondani, mert csak egyszer mondom el! – emelte fel a fejét, hogy figyelmeztető tekintetét rám vesse. – Ezek után elvárom, hogy rövid időn belül útban legyen az unokám, vagy különben... – folytatta volna, ha félbe nem szakítom.

– Vagy különben mi lesz? Újra megzsarolsz? – tártam szét karom, majd felálltam és a székében ülő zsarnok fölé magasodtam. – Az ég szerelmére! – csaptam az asztalra, miután láttam szemében az elszántságot, ami egyet jelentett: Nem fog tágítani, és igen, képes lesz újra megzsarolni. – Felnőtt ember vagyok – kiabáltam lenézve rá. – Nem mondhatod meg, hogy mit tehetek és mit nem, és abba sem hagyom, hogy beleszólj, hogy mikorra tervezzek gyereket. Ez már túlmegy minden határon!

5. Fejezet

Alex

Éreztem, hogy remegett Vanna a karjaim között, amikor csókoltam. Tagadhatnám, de rám is hatással volt a csókja. Ahogy elváltam ajkától, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Odahajolt a fülemhez, mintha csak egy puszit adna és belesúgta.

– Gyűlöllek, ugye tudod? – közben megvető szemmel tekintett rám.

– Én is nagyon szeretlek, édesem – mondtam hangosan, hogy újdonsült anyósom is hallhassa, de a gúnyos mosolyomat csak Vanna felé villantottam.

– Olyan boldog vagyok, hogy ennyire szeretitek egymást – szólalt meg az édesanyja, amitől abbahagytuk az egymásra való ellenséges nézést, és felé fordítottuk a tekintetünket.

– Imádom a lányát, efelől ne legyen semmi kétsége – mosolyogtam a beteg asszonyra. – De most magára hagyom a két gyönyörű hölgyet, hogy nyugodtan beszélgethessenek. Kint megvárlak, szerelmem – mondtam továbbra is mosolyogva.

Odaléptem anyósom ágya mellé és egy puszival elköszöntem tőle. Aztán megfordulva észrevettem drága feleségem elsápadt arcát. Bizonyára arra számított, hogy tőle is puszival vagy csókkal köszönök el.

Hát arra várhat!

Helyette csak a vállán simítottam végig, ahogy elhaladtam mellette.

Kevesebb, mint tíz percet várakoztam, amikor Vanna kilépett a kórteremből.

– Mehetünk? – fordultam felé.

– Igen – válaszolta csendesen.

– Hozzád?

– Igen. Össze kell csomagolnom. Egyébként, hol fogunk élni?

– Hülye kérdés – intettem le.

– Gondoltam – mondta enyhe szarkazmussal a hangjában. – Egyedül laksz?

– Nem. Nagyapámmal.

– Helyes. Semmi kedvem kettesben élni veled egy fedél alatt.

– Ezzel én is így vagyok, virágszálam – kacsintottam rá.

Beültünk a kocsiba. Fel akartam hozni a csók témát, de inkább hanyagoltam. Vártam, hogy ő említse meg.

– Mesélj valamit nagyapádról.

– Majd este megismered, úgyis együtt fogunk vacsorázni.

– Rendben.

Megérkeztünk az otthonához. Egyszintes szerény ház volt, kívülről fehérre festett fallal és nagy udvarral. Bent sem volt semmi elegancia, hagyományos és olcsó bútorok voltak mindenhol.

– Kérsz valamit inni? – kérdezte a hűtőhöz lépve.

– Nem, köszönöm! Amúgy, nem gondoltam, hogy ilyen jól csókolsz – hoztam fel én a témát, mert nem bírtam tovább várni.

– Eszembe se juttasd! – suttogta fáradtan.

Próbált magabiztos hangnemet megütni, de hallottam, hogy megremegett a hangja az emléktől, mire elvigyorodtam.

– Ugyan-ugyan. Ne légy már ennyire gyerekes! Élvezted, ne tagadd! – léptem hozzá közelebb, mire hátrálni kezdett.

Amint elé értem, a kezeit a feje fölé emeltem, testemmel pedig a falhoz szorítottam. Megpróbált ellökni, de nem hagytam. Azt akartam, hogy először vallja be, mit érzett.

– Élvezted a csókom? – kérdeztem rá erélyesebben.

– Szemét rohadék vagy – sziszegte.

– Sértegess csak, és még egyet kapsz, hogy eszedbe juttassam az elsőt, bár nem hiszem, hogy valaha is el tudnád felejteni.

– Nem tennéd meg! – adta alám a lovat.

– Gondolod? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

– Gondolom – nézett velem farkasszemet.

A szám azonnal az ajkára csúszott, nyelvem követelőzően siklott a szájába. Először ellenkezett, de ahogy egyre gyengédebben csókoltam, úgy adta meg magát és csókolt vissza. Pont, mint a kórházban.

– Engedj el, és húzz innen! – szakadt ki néhány pillanat múlva az ölelésemből.

– Rendben, elmegyek – rápillantottam a kezemen lévő arany órára. – Pakold össze, amire szükséged van, egy óra múlva visszajövök érted – mondtam már az ajtóban állva.

Egy hangos sóhajtást és egy biccentést kaptam válaszként, mielőtt visszaindultam a bankba elintézni azt a néhány szerződést, amit át kellett néznem és alá kellett írnom.

Ivanna

Amikor a kórházba voltam, Alex távozása után, néhány percig még benn maradtam anyával és próbáltam meggyőzni, hogy mennyire „boldog vagyok” és milyen mérhetetlenül „szeretem” a férjemet. Nagyon nehéz és fájdalmas volt ámítanom őt, de végül sikerült elhitetni vele minden egyes hazugságot.

Anyám volt a legkedvesebb, legbarátságosabb teremtés a világon. Mindig megtett mindent a családunkért, ami csak módjában állt, azért is volt olyan rossz érzés becsapni őt.

***

Felkullogtam a szobámba, és elkezdtem pakolni a ruhákat egy piros bőröndbe. Már majdnem végeztem, amikor megszólalt a csengő.

Nem veszteget egy percet sem! – gondoltam, miközben elindultam ajtót nyitni.

Épp egy csípős beszólással készültem üdvözölni drága férjemet, amikor hirtelen elment a hangom.

– Mi az, már be sem engedsz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

– De, igen... Gyere csak, Nate! – szinte suttogtam a szavakat. A látványától kiment belőlem az összes erő. A szemében lévő csalódástól minden porcikám remegett. – Hogy kerülsz ide?

– Látni akartalak, mielőtt férjhez mész – válaszolta lehajtott fejjel, ám ekkor az ujjamon lévő gyűrűre esett a pillantása. – De, ahogy látom, elkéstem – nézett a szemembe.

– Reggel megesküdtünk – válaszoltam rekedtes hangon.

– Miért tetted? A pénz miatt? – kérdezte elém lépve, miközben a vállamnál fogva megrázott.

Bármennyire is fájt, neki sem mondhattam el az igazat. Úgy gondoltam, sokkal könnyebb lesz elfelejtenie, ha abban a hitben hagyom, hogy Alexet szeretem. Azt akartam, hogy gyűlöljön, és ne szenvedjen tovább miattam.

– Nem, Nate! Nem a pénzéért mentem hozzá, hanem azért, mert szeretem őt – hazudtam egyenesen a szemébe.

– Ne mondd ezt, kérlek! Tudom, hogy engem szeretsz – nézett rám a sírás határán állva. – Nem lehetsz ennyire szívtelen és hazug, hogy ennyi ideig csak megjátszd az érzelmeket felém. Ezt nem tudom elhinni! – hangja egyre fájdalmasabban csengett.

Leült és a tenyerébe temette az arcát. Legszívesebben bevallottam volna neki az igazat, de nem tehettem.

– Pedig ilyen vagyok. Hazug, csaló és szívtelen. Sajnálom, hogy félreismertél! Nem akartalak becsapni, sőt, eddig én is azt hittem, hogy szerelmes vagyok beléd, de miután megismertem Alexet, rádöbbentem, hogy nem szerelem volt, amit irántad éreztem. Sajnálom.

– Sajnálod? – kérdezte megtörten. – Nem kérek a szánalmadból!

– A szívnek nem lehet parancsolni. Bármennyire is nem akartam, beleszerettem Alexbe. Sajnálom, hogy megbántottalak. Ne haragudj, nem szándékosan tettem! – könnyek gyűltek a szemembe.

Nem akartam zokogni előtte. Émelyegtem, remegtem a visszatartott sírástól, miközben próbáltam úrrá lenni a fájdalmon, amit az okozott, hogy mennyire szeretem őt, mégsem lehetek vele.

– Semmi esély, hogy elcsábítsalak attól a szépfiútól? – kérdezte bizakodva, miközben végigsimított az arcomon.

Az érintése legyengített, már nem tudtam parancsolni a visszatartott könnyeimnek, de erőt vettem magamon és megráztam a fejem.

– Nincs, mert őt szeretem. Ezt meg kell, hogy értsd!

– Vanna – lehelte, miközben próbálta visszanyelni a könnyeit.

Az enyémek szüntelenül potyogtak. Az ujjaival letörölte a kis sós cseppeket, majd még egyszer végigsimított az arcomon és a nyakamon, aztán az ajkaimra tapadt. Nem viszonoztam a csókot, mert nem akartam, hogy utána még fájdalmasabb legyen neki is, és nekem is. Abban bíztam, hogy hamar megunja az egyoldalú csókot, de amikor már egy ideje ostromolt, nem bírtam tovább ellenállni. Érezni akartam még utoljára édes ajkát. Amikor ráeszmélt, hogy visszacsókolom hirtelen abbahagyta.

– Ez... Ez mi volt? – kérdezte fellázadva.

Meglepődve pillantottam rá. Nem értettem, hogy miért dühös, hiszen nem én támadtam le.

– Akaratom ellenére megcsókoltál, pedig nemrég avattalak be a ténybe, hogy más férfit szeretek, és már férjes asszony vagyok! – próbáltam higgadt maradni.

– Visszacsókoltál – nyúlt az ajkához. Úgy tűnt teljesen össze van zavarodva. – Te is akartad! – jegyezte meg.

– Nem akartam! – hazudtam ma már sokadjára. – Miután sehogy sem tudtalak levakarni magamról, ez tűnt jó ötletnek – válaszoltam érzelemmentesen.

– Nem hiszek neked – nézett rám elhűlve.

– Össze voltam zavarodva. Sajnálom, de nekem nem jelentett semmit – magyarázkodtam hevesen. Szavaim hallatán csalódottan hunyta le a szemét. – Kérlek, menj innen, és soha ne gyere vissza! Fogadd el, hogy vége mindennek, ami köztünk volt.

– Úgy van. Ideje lenne felfogni, hogy vége a kapcsolatotoknak! – támadt rá Alex, miközben egyre közelebb ért hozzánk.

– Alex! – Meg akartam tudni, mióta hallgatózik, de mire megkérdeztem volna, teljes erejéből szájon vágta Nate-et.

– Ezt azért kaptad, amiért megcsókoltad a feleségem – kiáltotta magából kikelve. – És most takarodj innen! – A nyakánál fogva megemelte, és szó szerint kihajította a házból.

– Abban biztos lehetsz, hogy nem most láttuk egymást utoljára! – kiáltotta vissza fenyegetőzve, Nate.

Sírva támaszkodtam a falnak, majd lehunyt szemmel rogytam a tövébe. Fejem a térdemen pihentettem. Percekig zokogtam, miközben visszagondoltam az elmúlt huszonnégy órára. Apám tette, az, hogy képes volt rám szabadítani egy a szörnyeteget, az esküvő, anyám csodálkozó arca, amikor elmondtam, hogy férjhez mentem, Nate miattam való szenvedése. A képek felváltva kavarogtak bennem. Alex elém térdelt és megemelte az állam, majd elkezdte törölgetni a könnyeimet, de ellöktem a kezét és ráordítottam.

– Te szemétláda... Tönkretettél! Tiszta szívemből gyűlöllek! – elfordultam tőle, látni sem bírtam.

– Apádat okold, ne engem! Megadtam neki a választási lehetőséget! – kiáltotta, miközben felállt. – Megegyeztünk, én betartottam a rám eső részt, most te jössz. Állj fel és induljunk, nemsokára találkoznunk kell nagyapával! – parancsolta, miközben megfogta a kezem, és felhúzott a földről.

Annyira fensőbbséges, lenéző és megalázó volt a hangja, hogy egy pillanat alatt maximális szintre tornázta a dühömet. Minden erőmet összegyűjtve lendítettem az arca felé a kezem, de elszúrtam. Arra eszméltem fel, hogy mindkét csuklómat béklyóként tartja fogva. A falhoz szorított és közelebb lépett. Hevesen hullámzó mellkasát az enyémhez préselte, miközben olyan közel hajolt, hogy szinte összeért a szánk.

– Ezt meg ne próbáld még egyszer!

– Te szemét! – kiszabadítottam a kezem és ismét meglendítettem, de ezúttal sem jött össze, mert megint elkapta a csuklóm, és erősen tartott.

– Nyugalom! – mosolygott rám. – Induljunk!

– Nem megyek veled sehova! – húztam összébb magam.

– Dehogynem.

– Bárcsak, eltűnnél az életemből örökre! – suttogtam, ahogy a kijárat felé vonszolt.

Alex

Kicsit megsajnáltam Vannát, amikor előttem zokogott a volt fiúja miatt. Tudtam, hogy tönkretettem az életét, és azt is, hogy ezzel a házassággal nem csak nagyapámat dühítettem fel, hanem őt is. Már-már lelkiismeret-furdalásom támadt, de gyorsan elhessegettem. Csak addig akartam magam mellett tartani, amíg papi rá nem döbben, hogy a házasság nem nekem való.

Az idő hűvösre fordult. Az eső kitartóan kopogott a kocsim szélvédőjén. Ivannán csak egy vékony farmerdzseki volt a „menyasszonyi” ruháján kívül. Egész testében remegett.

– Fázol? – kérdeztem rá, miközben feljebb tekertem a fűtést.

– Nem – tiltakozott azonnal.

– Töröld meg az arcod, mert úgy nézel ki, mint egy mosómedve! Teljesen szétfolyt a szempillafesték rajtad – felé nyújtottam egy papír zsebkendőt, mire csak felhúzta a szemöldökét.

– Hálásan köszönöm – felelte sértődötten.

Nem tudtam, mi baja lehet. Én csak azt akartam, hogy ne így mutatkozzon mások előtt, de úgy látszott, nem értékelte a gesztust.

– Úgyis hozzád megyünk először, úgyhogy lesz időm, hogy rendbe hozzam magam – tette hozzá.

– Mit csinálsz? – érdeklődtem, amikor lehúzta az ablakot és kitartotta a zsebkendőt az esőre.

– Benedvesítem, vagy jobb lenne, ha beleköpnék?

– Nem, dehogy – válaszoltam kissé ingerülten.

– Na, ugye – visszahúzta az ablakot, és törölgetni kezdte az arcát. Olyan erősen dörzsölte, hogy a bőre egészen kivörösödött. – Most jó?

Akár egy bokszoló, akinek épp most húztak be egyet – állapítottam meg, de nem szóltam semmit. Hallgatásom azonban önmagáért beszélt.

– Akarsz tudni valamit, mielőtt bemerészkedsz az oroszlán barlangjába? – utaltam nagyapára.

– Mit kellene tudnom? Nagyapáddal fogunk vacsorázni. Ez aztán igazán nem államtitok – vetette oda kelletlenül.

– Ahogy gondolod – intettem le.

Megérkezve leparkoltam a kocsi behajtón, aztán besiettünk a házba a zuhogó eső elől. Maria, az idős házvezetőnőm azonnal előttünk termett hatalmas szemeket meresztve a feleségemre. Én is rápillantottam. Olyan fiatalnak és ártatlannak látszott még a rózsaszín tincsekkel is, hogy egészen megsajnáltam.

– A hölgyben kit tisztelhetek, Alex? – érdeklődött Maria, miután centiről centire végignézett aprócska feleségemen.

– A ház asszonyát – mondtam gúnyos mosolyra húzva a szám.

– Ő, a...

– Igen Maria, ő a feleségem! – néztem vigyorogva az őszülő asszony kék szemébe, aki kiskorom óta anyám helyett anyám volt.

– Ivanna Winslow – nyújtotta a kezét felé Vanna.

– Örülök, hogy megismerhetlek! – Maria kézfogás helyett megölelte. – Gyere, tedd le a csomagodat, felvezetlek a vendégszo... Hová vezessem a feleségedet, Alex? – nézett rám megtorpanva.

– Természetesen a szobámba – mosolyogtam Ivanna elkerekedett szemébe nézve.

– Gyere, kedvesem! – indult előre Maria, de az asszonykám földbe gyökerezett lábakkal állt továbbra is.

– Hagyd csak Maria, majd én megmutatom neki a szobánkat! – Elindultam a lépcső felé, magam után húzva Vannát is. – Gyere már!

– Nem akarok veled egy szobában lenni – torpant meg az ajtó előtt.

– Nem hiszem, hogy van más választásod – húztam rá a szemem, miközben a nyitott ajtón beljebb toltam.

– Itt csak egy ágy van – jegyezte meg a nyilvánvalót.

– Miért lenne több? Nem kell aggódnod simán el fogunk férni. Ebben a hatalmas ágyban még négy embernek is jutna hely. De, ha mégsem férsz el, közelebb bújhatsz hozzám.

– Álmodozz csak, Houston! Nem fogok egy centivel sem közelebb menni hozzád, mint amennyire szükséges, ha pedig mégsem férnék el, akkor majd nemes egyszerűséggel lerúglak magam mellől – kacsintott rám, mire elmosolyodtam.

Megfog őrjíteni!

Ivanna

A kívülről is meglehetősen impozáns látványt nyújtó házba lépve hatalmas márvány padlós előtér fogadott. Az emelet aranykorlátú lépcsője éppen olyan volt, amilyennek a filmek alapján egy igazi sztár otthont képzeltem el. Modern berendezésű volt az egész ház, hatalmas, lenyűgöző kristálycsillárokkal, földig érő függönyökkel és vastag szőrű, puha szőnyegekkel a csillogó tölgyfa padlón.

A „szobánkban” a padlótól mennyezetig érő ablak meghökkentő látványban részesített. A férfias szoba domináló színei a fehér, az arany és a királykék volt. Az egyedileg csináltatott aranybrokáttal kirakott ágy csak még nagyobb luxusra utalt.

– Nagyon szép az otthonod.

– Köszönöm – mosolygott büszkén. Pár percig mélyen egymás szemébe nézve álltunk, végül ledobta magáról a zakót, kigombolta az ingén a felső két gombot, majd feltűrte a könyökéig az ujját. Melegség futott át rajtam a látványától, szinte égetett. Visszalépett elém és óvatosan megsimogatta a karom, amitől kirázott a hideg. – Pakolj ki, nekem még van egy kis dolgom! – ellépett mellőlem és elővett egy vastag mappát a diplomata táskájából. – Ezeket még ma át kell olvasnom – mondta, mielőtt belemélyedt az iratköteg tanulmányozásába.

Felvettem az ágyról a zakót. Nagyon finom anyaga volt, az árából vidáman megélhettünk volna a családommal egy hónapig. Óvatosan az egyik fotel karjára helyeztem, aztán leültem a pihe-puha ágyra és azon bosszankodtam, hogy már férjes asszony vagyok. A milliárdos bankigazgató, Alex Houston felesége. Visszacsinálni már késő volt. Apám ellopta Alex pénzét, most pedig rajtam volt a sor, hogy tegyem a dolgom. Ha a szívemre hallgattam volna, a közelébe se mentem volna ennek az embernek. Ehelyett egyik napról a másikra beköltöztem egy ismeretlen férfi ismeretlen házába. Az uram mellettem ült és aktákat tanulmányozott. Bizonyára jövedelmező üzletkötéseket tervezett, mintha nem lett volna anélkül is elég gazdag. Lopva néztem rá. Annyira nem illettünk össze. Aztán azon tanakodtam, hogy vajon milyen ember lehet a nagyapja? Kedves, jószándékú, vagy erélyes és akaratos, amilyennek Alex leírta? Azt mondta, csak az ő erőszakossága miatt választott engem. Ezek szerint tetszeni fogok neki, vagy épp ellenkezőleg?

Fogalmam sem volt, miért gondolkodtam ilyeneken, hiszen eszem ágában sem volt sokáig ennek a sznob, nagyképű férfinak a felesége lenni.

Bizonyára a nagyapja is ilyen. Valószínűleg őt is csak a hatalom és a fényűzés érdekli. Holtbiztos voltam abban is, hogy valami szörnyen elegáns étteremben vár majd ránk, ahol minden sarokban pálmák állnak, és a főpincér olyan magasan hordja az orrát, hogy megbotlik a saját lábában.

Talán be sem engednek ebben a szerelésben – néztem végig magamon.

Az ígéretemhez hűen a fekete „menyasszonyi ruhám” maradt rajtam, és a sminkem is újra festettem, mert a sok sírástól elmaszatoltam. Be kell vallanom, szörnyen festettem. Nem is értettem, Alex miért ragaszkodott ahhoz, hogy így járuljak a nagyapja és annyi ember elé. Végül nem aggodalmaskodtam tovább, bizonyára oka volt rá, hogy ezt kérje. Abban sem kételkedtem tovább, hogy beengednek-e, hiszen, Alex Houstonnal érkezem, aki legrosszabb esetben előveszi a pénztárcáját és feltűnés nélkül egy százdolláros bankót nyom a főpincér markába. Mégis nagyon féltem az elkövetkezendő óráktól. Lehunyt szemmel kényszerítettem magam, hogy mélyeket lélegezzek. Elhatároztam, hogy mindenképpen kibírom ezt az estét, bár fogalmam sem volt, hogyan. Arra kellett törekednem, hogy senki ne vegye észre, mi zajlik bennem.

„Sose lássák rajtad, hogy félsz!” – mondogatta mindig az anyukám.

Most sem fogja senki észrevenni! – határoztam el szilárdan.