Alex
– Nem fog tetszeni, amit el kell mondanom! – Lépett az irodámba kedves barátom és egyben jobb kezem, Dominic Dachner.
– Megbirkózom vele – mosolyogtam rá fáradtan, majd intettem, hogy foglaljon helyet.
– Mindjárt leolvad a mosoly az arcodról, ha ezt meglátod – tolt elém egy mappát.
– Miért, mi ez? – választ nem várva kinyitottam.
Az egyik pénzügyi tanácsadó, Simon Winslow aktája került a szemem elé, aki már több mint öt éve dolgozik nekünk.
– Nézd csak át figyelmesen a gazember tetteit!
– Ez képtelenség! – kiáltottam fel, amikor megláttam, hogy a mindig megbízhatónak tűnő, ötvenes éveiben járó férfi hatalmas összeg sikkasztására folyamodott. – Tudj meg mindent Dominic! A családjáról, a házáról, a pénzéről... A legkisebb dologról is tudni akarok, ami vele kapcsolatos!
– Tudtam, hogy ezt fogod kérni, ezért utólagos jóváhagyásoddal már ki is derítettem róla minden fontos információt – tett az asztalomra egy másik dossziét.
– Köszönöm – biccentettem, aztán magam elé húztam a másik aktát is.
– Tetten érni Simon Winslowot nem bizonyult olyan nagy kihívásnak, mint vártam, sőt, szinte túl könnyű volt. Nem bonyolult módszert választott. Egyszerűen leemelte az ügyfelek számlájáról a pénzt, hamisította az aláírásukat, és gyakorlatilag felélte az ellopott összegeket. Alex, el kell távolítani őt a bankból, mert ha erről nagyapád tudomást szerez, kő kövön nem marad.
– Természetesen, gondoskodom a dologról. A fickó, aki meglopott engem és a nagyapámat, meg fog lakolni a bűneiért.
Kinyitottam a dossziét. Az első oldalon a háza és az értéktárgyai voltak feltüntetve, a másodikon a felesége, bizonyos Catrin Winslow, a harmadikon pedig egyetlen lánya, Ivanna Winslow fényképe és életrajza szerepelt.
***
– Nagyapád keres az egyes vonalon – szólt be az irodámba Sila, a titkárnőm.
Elgyötörten sóhajtottam fel.
Már csak ez hiányzott! Úgy látszott, minden összeesküdött ellenem.
– Mondd meg neki, hogy később visszahívom.
– Azt mondta, sürgős.
Hát, persze! Rodrigo Houstonnak mindig minden sürgős volt, különösen mióta átadta nekem a bank vezetését. Három évvel ezelőtt, a huszonhetedik szülinapomra megkaptam tőle álmaim üzletét, és pénzügyi jogtanácsosból bankigazgatóvá lettem. Gyors felemelkedésemet a csalhatatlan ösztönömnek, éles elmémnek, valamint a becsületességemnek köszönhettem. Sosem kellett törvényt szegni, hogy elérjem, amit akarok. Ezért nem tűrtem el magam körül a Simon-féle embereket.
Kinyomtam a hívást. Reméltem, hogy papi ebből érteni fog, és inkább a nyaralására koncentrál, míg én intézem az üzleti ügyeket.
Hiú remény volt azt hinni, hogy annyiban hagyja a dolgot, mert a telefon újra megcsörrent, de ezúttal az irodai számom helyett a mobilomat csörgette megállás nélkül.
Rodrigo Houston elszánt, akaraterős, becsületes, régi vágású úriember volt, és tudtam, hogy addig nem fog tágítani, amíg nem beszélek vele, ezért inkább fogadtam a hívást.
– Óhaj, sóhaj? – kérdeztem köszönés helyett.
– Szép jó reggelt! – köszönt jókedvűen.
Ezek szerint nem tud, Simonról – gondoltam magamban.
– Nálad talán szép a reggel. Itt úgy zuhog az eső, mintha dézsából öntenék – válaszoltam fáradtan.
– Azért hívtalak, mert holnap hazautazom – tudatta a lényeget.
– Mi ez a hirtelen döntés? Azt mondtad, egy hónapig leszel Floridában. Nem érzed jól magad? – kérdeztem aggódva.
– Remekül érzem magam, de ideje hazatérnem. Már hiányzik az otthon melege. Azonfelül meghívtam vacsorázni holnap estére Tommy barátomat és az unokáját. Szeretném, ha te is velünk tartanál. Eugénia és én a holnap délutáni járattal repülünk vissza, New Yorkba.
– Hogyan? – felegyenesedtem. Jól sejtettem, nagyapa már megint rosszban sántikált. – Ki a fene az az Eugénia?
– Nem beszéltem még neked róla? – Adta az ártatlant, amivel még jobban felbőszített.
– Nem.
Egyre jobban kezdett kihozni a sodromból. Újabb nő!
– Feledékeny lettem... A korral jár. Tulajdonképpen miatta telefonálok. Nagyszerű lány. Emlékszel Cristina Rodovára, az egykori szépségkirálynőre? Ő Eugénia édesanyja. Hétfőn futottam össze velük a klubban. Eugénia gyönyörű fiatal lány. A hosszú, szőke hajával és gyönyörű kék szemeivel igazán bájos teremtés. Most írja a diplomamunkáját művészettörténetből. Legjobb lesz, ha…
– Térj a tárgyra! – szakítottam félbe, mert nem érdekelt a lányról szóló dicshimnusz.
– Vedd feleségül! – utasított határozottan.
– Micsoda?! – Teljesen elképedtem a stílusán és a parancsoló hangján.
– Jól értetted! Kell neked egy asszony, aki egyenrangú veled, és aki gyerekekkel ajándékoz meg.
– Nem érdekel egy idegen.
– Tommy és én gyerekkorunk óta ismerjük egymást, már akkor üzleti kapcsolatban voltunk, amikor te, fiatal úr, még pelenkában rugdalóztál. Egész biztosan kedvelni fogod az unokáját.
Elsőfokú riadókészültség – villant át az agyamon. Nagyon óvatosnak kellett lennem, amikor a papi „fiatal úrnak” szólított.
– Tehát, vegyem el az első utamba kerülő nőt, csak azért, mert te jóban vagy a nagyapjával?
– Azt nem mondtam. Épp elég hozzád illő lányt mutattam már be neked, ideje lenne végre dönteni – mondta dühösen.
Az eddig magával hozott hölgyek mind kiváló üzletasszonyok voltak, csak éppen nem valami vonzóak. Láttukra inkább üzleti fúzióra gondoltam, mint szexre vagy házasságra, és ezt a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával világosan a tudtára is adtam Houston úrnak.
– Nem akarok nősülni! – kiáltottam feszülten.
– A fenébe! Köteles vagy… Tartozol nekem és a cégnek ennyivel, fiam! Az üzleti életben sokkal nagyobb a tekintélye egy nős embernek, mint holmi agglegénynek. A befektetők jobban bíznak abban, aki családos. Ráadásul, biztos vagyok benne, hogy jó apa válna belőled.
– Köszönöm, nem kérek belőle! – vágtam rá hidegen.
– Majd meglátjuk.
– Nem látunk meg semmit! Megmondtam neked ezerszer…
– Akkor intézkedem, hogy a felügyelő bizottság szavazza le a javaslataidat. Az igazgatói székbe pedig a húgom fiát, Edwardot ültetem, mindemellett az örökségből is kitagadlak.
Olyan érzésem támadt, mintha egész New York kihalt volna. A csend mázsás súlyként nehezedett rám.
– Fenyegetőzöl? – nyögtem ki nagy nehezen.
– Nem. Ez ígéret, fiam. Harminc éves vagy, és már nem leszel fiatalabb! Igazán elfelejthetnéd a Sebnem-féle kínos esetet.
– Sedef – javítottam ki.
– Sebnem, Sedef nem mindegy? Régen volt már, épp eleget nyalogathattad a sebeidet. Térj végre napirendre az eset fölött!
– Azon már rég túlléptem – ordítottam felháborodva.
– Mi az ördögöt akarsz tulajdonképpen? – fakadt ki ő is mérgesen.
– Hogy békén hagyj! – sóhajtottam a hajamba túrva.
– Te sosem vagy elégedett, ha vörös hajú lányt mutatok be, akkor szőkét akarsz. Házias feleség sem kell. Ragaszkodsz a doktori címhez. Most pedig egy szépségkirálynő gyönyörű lányát akarod lapátra tenni. Ez már igazán…
– Mi lenne, ha békén hagynál? Magam választom ki, hogy kit veszek el, ha eljön az ideje – kiáltottam a készülékbe.
– Rendben, egyetlen feltétellel! Tarts velünk holnap este, és ismerkedj meg Eugéniával. Nem fogsz csalódni, pontosan a te ízlésed szerinti lány. Jó alakú, szép arcú, és egyetemet végzett. Azonkívül…
– Ezt már hallottam. Komolyan gondoltad, hogy ha nem nősülök meg, bizalmatlansági indítványt nyújtasz be ellenem a felügyelőbizottságnak, és azt az idióta Edwardot ülteted a helyemre? – kérdeztem kétkedve.
– Arra mérget vehetsz, fiam! – válaszolta halálosan komolyan. Éreztem rajta, hogy semmiképp sem hagyja magát jobb belátásra téríteni. – Este hétkor a LeSabreban találkozunk Tommyval, oda várlak – utasított kimérten.
– Más programom van.
– Holnap, tizenkilenc órakor. Légy pontos! – Ezzel lecsapta a kagylót.
Eltartott egy ideig, amíg valamennyire összeszedtem magam. Leraktam a telefonom az asztalra, hátra dőltem, és összekulcsoltam ujjaimat a tarkómon. Hunyorogva bámultam az ablakhoz verődő esőcseppeket. Az időjárás illett a hangulatomhoz.
Nem akartam elhinni, hogy nagyapa ezt teszi velem. Egy hete utazott el a napfényes Floridába, de még onnan sem hagyott békén. Megállás nélkül zaklatott a telefonálgatásaival, éjjel-nappal új hadműveleteket eszelt ki, és elvárta, hogy azonnal a tettek mezejére lépjek. Mintha nem tudtam volna döntést hozni az ő javaslatai nélkül. És ami még ennél is rosszabb, egy ideje ismét a fejébe vette, hogy feleséget szerez nekem. Hiába tiltakoztam, szilárdan elhatározta, hogy megnősít. És mivel olyan csökönyös, akár az öszvér, tizenkét évvel ezelőtt már rám erőltetett egy megfelelő jelöltet. Sedef Richera tökéletes feleségnek ígérkezett. Vonzó, fiatal, gyönyörű teremtés volt, aki minden férfi fejét könnyedén elcsavarta, és a tetejében a Richera bank tulajdonosának egyetlen lánykáját tisztelhettük benne. A házasság bölcs üzletpolitikai döntésnek ígérkezett, mivel a frigy megerősítette volna a két bank közötti együttműködést. Papi telebeszélte a fejem, hogy minden rendben lesz, és idővel boldogok leszünk férj és feleségként. Ennek hatására, bár alig ismertem a lányt, kész voltam elvenni. Sedef azonban áthúzta a családunk számításait. Bolondot csinált belőlem, több mint száz vendég szeme láttára, akik mind azért utaztak New Yorkba, hogy részt vegyenek az esküvőnkön, de a menyasszonynak egyszerűen nyoma veszett. A mai napig szégyellem az akkori hiszékenységemet. A kudarc után nagyapa egy ideig – tíz és fél évig –, nyugton hagyott. Ám, amióta nyugalomba vonult, valamilyen rejtélyes oknál fogva ismét feleséget keresgélt nekem.
A meghiúsult esküvő emléke és a hatalmas megaláztatás azóta is elevenen élt bennem. Ennek dacára úgy véltem, igaza van papinak. Egy elismert bank vezetője legyen nős ember. Főleg a megbízhatóság, a bizalom miatt. Az agglegényeknek rossz hírük volt, kiszámíthatatlannak tartották őket. A munkatársaim és üzletfeleim közül az utóbbi időben néhányan már célozgattak ilyesmire. A sokatmondó pillantások is bántottak, amelyeket akkor vetettek rám, amikor feleségestől hívtak meg egy-egy eseményre és be kellett vallanom, hogy nőtlen vagyok.
Ha Eugéniát a szigorú, idősebb Houston megfelelőnek találta, nyilvánvalóan tökéletes feleség lenne. Szőke, művelt és intelligens, de bizonyára hideg, mint a márvány. Eszményi „függeléke” a magamfajta sikeres üzletembernek.
Tizenkét éves korom óta a nagyapámmal éltem. Ő nevelt fel, iskoláztatott ki, és adott meg minden anyagi segítséget, miután a szüleim és az öcsém egy repülőgép-szerencsétlenségben életüket vesztették. Azóta eltelt tizennyolc év, és én minden egyes eltelt évvel erősebbé váltam. Ezért nem tűrhettem tovább, hogy az öregúr az üzleti ügyeken kívül a magánéletembe is beleártsa magát. Nem akartam fájdalmat okozni neki, mert egész életemben tiszteltem és csodáltam, viszont nem állt szándékomban még egyszer olyan nővel az oltár elé állni, akit ő választ nekem. Ha feleséget akar, majd én szerzek egyet, de abban nem lesz köszönete, mert a lehető legalkalmatlanabb nőt fogom kiválasztani magam mellé.
Ismét a kezembe vettem Simon Winslow aktáját, és elmélyülten tanulmányozni kezdtem. Hirtelen rájöttem, mi a teendőm. Felvettem a kabátomat és rohamtempóban elhagytam az irodámat. A titkárnőm, mintha csak rám várt volna.
– Mr. Ford vonalban van, Miss Serez pedig a tárgyalóban vár.
– Mondj le mindent, most nem érek rá! – kértem kedvesen.
– Hová mész? – kiáltotta utánam, amikor már a lift előtt álltam.
– Feleséget szerezni – válaszoltam vigyorogva.
Simon
Dühöm a tetőfokára hágott, amikor Alex egy aktával a kezében beállított az irodámba, és megmutatta a dossziéban szereplő információkat. Részletesen le volt írva, mikor és mennyit sikkasztottam a banktól. Amint az orrom alá dörgölte a kézzelfogható bizonyítékot, a számonkérés sem maradhatott el.
– Simon, ezt mégis, hogy képzelted? Én bíztam benned. Magasabb pozícióba emeltelek, és segítettem, hogy a családodnak minél jobb legyen. Támogattalak lélekben és anyagilag, hogy ne kelljen feladnod a feleségedért való küzdelmet – kiáltotta az arcomba a tényeket. – Mindezek után ezt érdemeltem? – dühöngött. – Mi vezetett ahhoz, hogy így hátba támadj? – Sorolta kérdéseit, miközben arcszíne vörössé vált.
Végig lapoztam az aktát, ami felért egy önéletrajzzal, csak a végzettségek és hasonlók mellett a baklövéseim is feljegyzésre kerültek. De, hogy tetőzzem a listát, a családom is belekerült.
Alex fel-alá járkálva várta a magyarázatom. Felnéztem a főnökömre, de csak hebegni-habogni tudtam.
– Őszintén bánom a tettem, de... – Arcom a tenyerembe temettem, hogy elrejtsem éppen kicsorduló könnyeimet.
– De mi, Simon? Halljam, az istenért! Ha nem akarsz börtönbe kerülni, azonnal adj választ mindenre, különben esküszöm, nem úszod meg, hogy hűvösre tetesselek! – Fenyegetett, miközben felém hajolva egy hatalmasat csapott az asztalra. – Hacsak... – hagyta félbe mondatát sunyi mosolyra húzva ajkát. Megdermedve vártam, hogy mit fog mondani. – Hacsak, nem adod hozzám feleségül a lányodat – mutatott az asztalon fekvő mappa egy bizonyos pontjára.
Az összes vér kifutott az arcomból.
Most mit tegyek?
Nem kérhetem ezt a lányomtól, hisz egy érdekből köttetett házasságnak sosincs jó vége. Ezzel tönkretenném a kapcsolatát Nate-tel, de ha mindez nem elég, az egész életét, őt magát. Nem... Nem tehetem meg ezt vele, az én bűnömért, ne ő vezekeljen!
– Nem! – ráztam meg határozottan fejem, miután képes voltam válaszolni. – Ebbe nem hagyom belekeveredni a lányomat. Ez az egész nem az ő bűne. Egy életre megutál, ráadásul még csak nem is tud az én kis simlisségemről – szégyelltem el magam a mondatom végére, amikor rájöttem, mi csúszott ki a számon.
– Kis simlisség? Most komolyan Simon? Képes vagy egy ekkora összeg lekarmolása után a „kis” szóval emlegetni, amit tettél? Tudod, ehhez tényleg pofa kell! Egyébként is, ha olyan fontos számodra az elkényeztetett lányod jövője, aki abban a hitben nevelkedett, hogy minden egyszerűen az ölünkbe pottyan, akkor kicsit korábban kellett volna ennyire tiltakoznod, nem gondolod? Szerinted, én hogyan jutottam odáig, ahol most tartok? Bizton állíthatom, hogy nem ilyen alantas módszerek által! – Dühe egyre csak nőtt, ami már kezdett félelmetessé válni. Az eddig elhangzott dolgok után nem hittem, hogy jöhet ettől is rosszabb, de tévedtem. Amint kimondta azokat a szavakat, úgy éreztem, lélekben meghalok. – Számítva a nemleges válaszodra, remélem, tisztában vagy azzal, hogy eme döntésednek nem csak egy áldozata lesz... – odalépett a mappához, majd egyet visszalapozva a feleségem arcára is rámutatott. – Tönkreteszlek, Simon! Elveszem a házad, az értékeid, utcára rakatom a beteg feleségedet és a kényes lányodat, téged pedig adócsalás és sikkasztás vádjával egyenesen a hűvösre vitetlek – jelentette ki határozottan.
Istenem, a drága nejem és a kislányom. Ha őket elveszíteném, az a véget jelentené számomra – futott át az agyamon.
Remegő ajkakkal ugyan, de sikerült megszólalnom.
– Könyörgöm, ne tegyél semmit ellenünk! Ígérem, a lányom bele fog egyezni az esküvőbe, és én sem folyamodok soha többé ilyen módszerhez. Kérlek szépen, hagyd békén a feleségem, és a munkámtól se fossz meg! Te is tudod, hogy Catrin nagyon beteg. Az autoimmun betegségek véglegesen nem gyógyíthatóak, a kezelések pedig meglehetősen drágák. Ha elveszíteném a munkám, nem tudnám tovább gyógyíttatni őt – könyörögtem. Bólintott, majd felegyenesedve újra beszélni kezdett.
– Jól van, Simon. Kapsz egy utolsó lehetőséget! – kezdte immár nyugodtabb hangon. – Érd el, hogy a lányod minden probléma nélkül hozzám jöjjön. Cserébe adok neked havi ezer dollárt, hogy biztosítsam a feleséged állapotának stabilitását. Emellett megígérem, hogy tisztelni és védelmezni fogom a lányodat, valamint feleségemként megkap tőlem mindent, amire szüksége van. De, ha valami miatt meghiúsul az esküvő, megfosztalak minden eddig megszerzett vagyonodtól és ingóságodtól a tartozás fejébe. Börtönbe záratlak a tetteidért, a családod pedig az utcára kerül minden ellátástól és kényelemtől megfosztva!
Gondolataimba merülve mérlegeltem az amúgy is siralmas helyzetet, amit saját magamnak köszönhettem, végül felnéztem Alexre és határozottan a tudtára adtam a döntésemet.
– Minden úgy lesz, ahogy akarod – Felálltam a székből és kezet nyújtottam a megállapodásunkra.
– Nos, ebben az esetben a munkaidőd leteltével várlak az irodámban, hogy átadjam a lányodért és a feleséged egészsége érdekében az első havi ezer dollárt – mondta rezzenéstelen arccal, majd megfordult és elindult kifelé. – Ja, és még valami – torpant meg félúton. – Holnap délelőtt tízre legyél a lányoddal a hivatal előtt, hogy összeadhassanak minket. Ha bármilyen módon megpróbálsz átverni, készülj fel a felsoroltakra, mert én mindig betartom a szavam! – nézett mélyen a szemembe, nyomatékosítva utolsó zsarnoki fenyegetését, mielőtt kivonult.
A rohadt életbe, hogy lehettem ekkora hülye? – Löktem le nagy lendülettel egy halom papírt az asztalomról.
Tudtam, nem lesz egyszerű elmondani Ivannának a történteket, de kénytelen leszek, különben mindketten elveszítjük a számunkra imádott személyt. Én a tökéletes feleséget és társat, Vanna pedig az édesanyját. Ezt nem engedhettem meg. Belerokkantam volna, ha miattam még több fájdalma lett volna Catrinnek. Mindemellett ezzel Vanna is csak nyerhet, hiszen egy előkelő, gazdag férfi veszi feleségül, nem pedig egy szerencsétlen ördög, aki még a megélhetését sem tudná biztosítani. Elhatároztam, ha törik, ha szakad, ráveszem a lányom erre a házasságra. Bár, tisztában voltam vele, hogy nem fog könnyen beleegyezni, bíztam benne, hogy ha mindent őszintén elmesélek neki, nem ellenkezik majd.
Szomorúan kullogtam hazafelé, lélekben felkészülve a nagy hír közlésére. Bűntudatom volt, amiért ilyen helyzetbe hoztam magamat és a kislányomat, de nem mondhattam ellent annak a nyomorult, zsaroló főnökömnek, mert mindenképpen én és a családom húztuk volna a rövidebbet.
