2016. november 3.

6. Fejezet


Alex

Megérkeztünk az étterem elé. Vanna nagyon félénken szállt ki az autóból, szinte úgy kellett előre taszigálnom, hogy pár lépést haladjunk. Amikor beléptünk a tágas és elegáns helyiségbe, a főpincér nem hitt a szemének. Arcán jól látszott a megdöbbenés, de hamar úrrá lett rajta.

Szerencséd, hogy rendezted a vonásaidat! Ilyen csillagászati árak mellett király a vendég. Akár egy koszos kutyát is hozhattam volna magammal, ha ahhoz lett volna kedvem! – gondoltam.

Kézen fogtam Ivannát, és komor biccentéssel viszonoztam a főúr üdvözlését.

– Jó estét, Frideric! Nagyapám megérkezett már?

A frakkos főpincér erőlködve mosolygott.

– Igen, Mr. Houston. Egy finom hölggyel és egy elegáns úrral foglalt helyet a szokásos asztalnál. Azt mondták, négyesben fognak étkezni – célozgatott anélkül, hogy Vannára nézett volna.

– Amint látja, én is hoztam magammal egy finom hölgyet – vágtam oda hűvösen.

Egy pillanatig úgy tűnt, tiltakozni fog, de aztán odament az egyik pincérhez és súgott valamit a fülébe, majd újra elénk lépett.

– Egy kis türelmet kérek! Nagyobb asztalt kapnak. Óhajtja a fiatal hölgy letenni a kabátját?

– Köszönöm, nem.

A főúr úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a „fiatal hölgy” szavait. Kérdőn nézett rám, mire a kezem a feleségem vállára tettem.

– Add oda, kedvesem! Csak zavarna az asztalnál – kértem előzékenyen, mire tiltakozni készült, de a tekintetem engedelmességre késztette.

– Köszönöm – Frideric finnyás arckifejezéssel vette át a kabátot, és gyorsan átadta egy pincérnek, majd az új asztalhoz vezetett minket.

Rodrigo Houston, Tommy Hargon és egy karcsú, szőke nő éppen akkor foglalt helyet, szemlátomást bosszúsan. Tudtam az okát. Papi a terem közepén szeretett ülni, akkor pedig az egyik sarokba terelték a társaságot. Ivanna halkan nevetgélt.

– Mi olyan mulatságos? – kérdeztem megemelt szemöldökkel.

– A pálma. Előre tudtam, hogy lesz itt néhány.

Ráadásul, éppen az egyik mögé ültetnek minket – gondoltam magamban.

– Ne törődj a külsőségekkel! – súgtam a fülébe. Mosollyal díjazta a biztatást.

Abban a pillanatban látott meg minket Rodrigo Houston. Elégedetten nyugtáztam, hogy papinak tátva maradt a szája meglepetésében, ám hamar összeszedte magát.

– Szóval, ő a plusz fő, aki miatt asztalt kellett váltanunk. Bemutatnád nekünk a hölgyet, Alex? – kérte papi, miközben felállt és tetőtől talpig végignézett Ivannán. Különösen hosszan szemlélte rózsaszínre festett haját, és feltűnően erős, szivárványszínű sminkjét.

Le a kalappal, a papának arcizma sem rándult – mosolyogtam el magam.

– Üdvözlöm, Ivanna Winslow vagyok – szólt udvariasan kezet nyújtva a „plusz fő”.

– Rodrigo Houston – nagyképűen megrázta asszonyom kezét, majd a társaság felé fordult. – Bemutatom nektek, Alex bar... – Elérkezettnek láttam az időt, hogy robbantsam a bombát.

–...feleségét – fejeztem be papi mondatát, miközben lestem a tekintetét.

Az arcán csak egy alig észrevehető rángás árulta el, mekkora megrázkódtatást okozott neki a váratlan hír, mégis igazi úriemberként viselkedett. Homlokon csókolta Vannát, majd bemutatta az asztalnál ülőknek. Eugénia szeme elkerekedett a döbbenettől. Éppen ilyennek képzeltem el papi jelöltjét: szőke, hibátlan alakú, feltehetően művelt és kedves. Tökéletes felesége lehet egy sikeres üzletembernek. Ivannával összehasonlítani is képtelenség volt, egy világ választotta el kettejüket.

Nagyapa, hogy mentse a helyzetet, pezsgőt rendelt, és kifejezte sajnálkozását, amiért nem lehetett jelen az esküvőn. A kívülállók azt hihették, minden a legnagyobb rendben van, én azonban tudtam, hogy egyáltalán nincs úgy.

A pincér kitöltötte a pezsgőt. Papi felállt és magasra emelte poharát.

– Szeretnék pohárköszöntőt mondani az unokámra és újdonsült feleségére. Azt kívánom, legyen hosszú... Nagyon hosszú a közös életük!

Hol marad az, hogy boldog?

Rápillantottam Vannára, hogy vajon ő is hiányolja-e a boldog szót. Ha hiányolta is, ügyesen titkolta.

– A boldogságunkra! – emeltem fel a poharam, és koccintottam vele.

– Éljen az ifjú pár! – kiáltotta Tommy.

– A legjobbakat kívánjuk! – Eugénia is igyekezett jó képet vágni. – Nemde, Rodrigo úr?

– Természetesen, kedves! – Papi vonakodva ivott egy kortyot, aztán felém fordult.

– És te? Nem is mondasz tósztot? – kérdezte tőlem.

Felemeltem ismét a poharam.

– Emelem poharam a drága nejemre, aki a világ legboldogabb emberévé tett! – Vannára pillantottam és a többi szavaim felé intéztem. – Mindig ilyen feleségre vágytam. Köszönöm, hogy az életembe léptél! – mosolyogtam rá, majd megsimogattam az arcát, mielőtt helyet foglaltam.

– Azt hiszem, én most távozom, mert úgy látom, már semmi jelentősége az ittlétemnek – mutatott kettősünk felé Eugénia, majd felállt, és folytatta mondandóját. – Nem szeretném megzavarni a friss házasok idilli pillanatát – a hangja nagyképűen és szemrehányóan hangzott, miközben folyamatosan Vannát nézte megvető pillantással. – Még akkor sem, ha eredetileg azért hívtak ide, hogy megismerkedhessek Alex Houstonnal, a nagybecsű bankigazgatóval, akiről eddig úgy tudtam, házasodni kíván. De már látom, erről lemaradtam. A nagy kérdés már csak az, hogy mitől jobb egy ilyen lány, vagyis „nő”? – rajzolt macskakörmöket a levegőbe. – Aki azt sem tudja, hogyan kell felöltözni egy ilyen helyhez és alkalomhoz. Mit ne mondjak, igen találó fekete menyasszonyi ruhában megjelenni egy ilyen nívós helyen, a hozzá legkevésbé sem illő sminkkel. A rózsaszín tincseiről már nem is beszélve.

Ivanna

Ott ültem, körülöttem vadidegen emberekkel. Tombolt bennem az indulat, amiért jópofizni kellett a tulajdon férjemmel, ráadásul a nagyapjáról sugárzott a düh, és szemmel láthatóan gyűlölt engem. De mindez nem volt elég, mellette még ott volt egy kis hercegnőcske – valami Eugénia –, aki féltékenységében nyilvánosan ócsárolta a kinézetem, és megkérdőjelezte, hogy mennyivel vagyok rosszabb, mint ő? Éreztem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, és készül kitörni a nagyszájú énem, annak ellenére, hogy Alex megszorította a kezem, hogy csillapodjak. Hiába a néhány órája köttetett házasság, már akkor tudta, mikor kellene visszavonulót fújni az „ellenségnek”.

Eugénia mit sem törődve az egyre több kíváncsi tekintettel, folytatta monológját, amit Mr. Hargon igyekezett kulturáltan csitítani. Megszorította a lány vállát, és odasúgta neki, de úgy, hogy az asztalnál ülők mindnyájan hallhatták:

– Ne rendezz jelenetet! – nézett rá ellentmondást nem tűrően.

Mivel ezek után sem fejezte be, elpattant az a bizonyos húr. Az agyamat elöntötte a düh, majd egy jól irányzott rántással szabaddá tettem gúzsba kötött kezem, és felpattantam. Alex döbbent tekintete sem érdekelt.

– Na idefigyelj, te senkiházi! Ha még egyszer kritizálni mersz, nem állok jót magamért! Alex nyilvánvalóan azért választott engem, mert sokkal többet érek nálad, te megkeseredett vénkisasszony. Azt hiszed, azért, mert művelt vagy és szépen öltözködsz, jobb vagy nálam? El kell keserítselek, nem vagy jobb! Ha jobb lennél, Alex neked húzott volna gyűrűt az ujjadra. Ugye, édesem? – fordultam a férjem felé, és hosszan megcsókoltam, mire Eugénia dühösen, szapora léptekkel elhagyta az éttermet.

– Én is szeretnék pohárköszöntőt mondani – Tommy Hargon emelkedett fel, hogy mentse a kínos helyzetet. – Lefogadom, hanyatt-homlok házasodtatok össze.

Alex idegesen rándult össze.

– Igen, Alex viharos gyorsasággal hódított meg – vágtam rá gyorsan.

– Sejtettem! – örvendezett Hargon. Az idősebb Houston haragosan villantotta rá tekintetét, de Tommy rá sem hederített, folytatta a mondandóját. – Épp úgy, mint én és Brenda. Alig egy hete ismertük egymást, amikor megszöktettem. Sosem bántam meg, hogy őt választottam társamnak. Isten nyugosztalja – az öregúr hangja megremegett. – Harminchárom évig voltunk házasok. Boldogság és szerelem kísérte a napjaimat, amíg mellettem volt. Mindenkinek ilyen házasságot kívánok – sóhajtotta bánatosan. – Igyunk az élet meglepő fordulataira, és a sírig tartó szerelemre! – indítványozta sokkal élénkebben, majd koccintott velünk.

– Köszönjük! – Alex az idős emberre mosolygott, aztán koccintott velem. – Kettőnkre. Legyünk mi is legalább harminchárom évig boldogok – mosolygott a férjem gúnyosan.

Alex

– Azt hiszem, mi most már elköszönünk – mondtam, majd egy fáradt mosollyal Vanna felé fordultam. – Indulhatunk, kedvesem? – kérdeztem gyengéden, mintha tényleg egy szerelmes férfi lettem volna.

– Igen, mehetünk – bólintott.

Amint felállt, mellé léptem, és átkarolva derekát, újra papiék felé fordultam.

– Köszönjük szépen a vacsorát! Jó volt újra találkozni magával Mr. Hargon – eresztettem meg egy mosolyt, majd kezet ráztunk.

– Részemről a szerencse, hogy megismerhettem a csodás feleséged. Még egyszer gratulálok! Igazán összeilletek – mosolygott rám, aztán Vannához intézte szavait. – Ivanna... – kezdte.

– Csak, Vanna – szakította félbe feleségem.

– Rendben, Vanna, igazán örültem a találkozásnak.

– Szint úgy, uram – nyújtott kezet mosolyogva.

Az idősödő úr régimódi szokás szerint fogadta a gesztust, és egy kézcsókkal nyugtázta. Majd az előző mozdulatot megismételve, Vanna az idősebb Houston felé fordult, hogy elköszönjön, de nagyapám tekintete ezúttal – nem hazudtolva meg érzéseit –, arra késztette szegény lányt, hogy visszavonulót fújjon.

– Papi... – rám kapta a fejét, amikor megszólítottam, kiszakítva őt a szemmel ölés tipikus esete alól, végül egy bólintással elköszöntem. – Otthon találkozunk! – mondtam komoran, kisebb éllel a hangomban, amikor megláttam, hogy milyen csontig-hatolóan lenéző, és dühös tekintettel mérte végig újra és újra Vannát. – További szép estét!

– Rendben, nemsokára megyek én is – mondta, majd megemelve a poharát elköszönt ő is.

***

Úton hazafelé csend uralta a légkört, ami kicsit idegesített, végül nem bírtam tovább, és szólásra nyitottam szám, de Vanna megelőzött.

– Azt hiszem, kellőképpen bemutatkoztam ahhoz, hogy elnyerjem nagyapád ellenszenvét – somolygott az orra alatt, miközben válla felett rám pillantott, levéve szemét a mellettünk elsuhanó tájról.

– Rá se ránts, ha úgy vesszük, a célom eléréséhez ez egy nagyszerűen sikerült este volt – kacsintottam rá, majd láttam lehervadó mosolyát, ahogy sikerült felfognia, mit is mondtam az imént. A szemében zavartságot és dühöt véltem felfedezni.

– Ugye, ezzel nem arra célzol, hogy ezért kellettem neked? Képes voltál azért elszakítani a szerelmemtől, hogy a nagyapádat bosszantsd? – fakadt ki. – Egy aljas szemétláda vagy! – kiabálta, miközben a szemében könnyek csillantak meg, majd amint beparkoltam a garázsba, kipattant az autóból és berontott a házba.

Nem értettem, mi a baja, hiszen az első perctől kezdve tudta, hogy nem azért vettem el, mert szerelmes vagyok belé. Teljesen felháborított a viselkedésével. El sem bírtam képzelni, hogy az a Nathan gyerek, hogy volt képes elviselni őt három teljes évig.

Dühösen indultam a bejárat felé, miután lezártam az autót. Bent Maria döbbent arckifejezésével találtam szemben magam.

– Ne is kérdezd! – fojtottam bele a szót, amint megmutatta, merre találom Vannát.

Természetesen bezárkózott a fürdőbe. A gyerekes viselkedése még jobban felbőszített. Mély levegőt vettem, majd be akartam nyitni a helyiségbe, de az zárva volt.

– Vanna, gyere ki és beszéljük meg a dolgot!

– Hagyj békén, te érzéketlen tuskó! – vakkantott a másik oldalról, majd ezt követően meghallottam, hogy zokog. Tudtam, hogy nem fogja kinyitni, ezért leültem háttal az ajtónak.

– Kérlek, engedj be! – könyörögtem. Én, aki eddig ezt még senkinek sem tettem meg.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem hallottam a zár kattanását, már csak arra eszméltem, hogy kicsapódik a fürdő ajtaja, és én hanyatt vágódom a padlón.

– Jézusom Alex, jól vagy? – hajolt le hozzám ijedten.

Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, mi is történt.

– Igen, jól vagyok, kösz a kérdést, csak tudod, van egy makacs feleségem, aki az első házastársi „vita” után kirántja alólam a talajt – dörzsöltem meg a fejem, miközben ülő helyzetbe tornáztam magam.

Amikor felnéztem rá, aggodalommal teli szemével találtam szemben magam, de amint észrevette, hogy kutya bajom, mosolyra húzta ajkát és leült mellém.

– Figyelj, sajnálom! Bármennyire is utállak, nem akartam betörni a fejed.

– Túlélem! – húztam meg a vállam nemtörődöm módon.

Tisztázni akartam, miért őrá esett a választásom, de a sors fintora ismét közbeszólt.

– Megjöttem! – hallottam nagyapám dühös hangját a nappali felől. – Alex, beszélhetnénk? Várlak a dolgozó szobában! – válaszolta meg saját kérdését, ezzel tudtomra adva, hogy nincs apelláta, beszélni fogunk.

Bocsánatkérőn néztem Vannára, majd felálltam és elindultam, hogy a papi-féle dühkitörés újabb változatát végig hallgassam, de az ajtóból még visszafordultam.

– Rögtön jövök, és megbeszélünk mindent.

Amikor a dolgozószoba ajtajához értem, vettem egy mély levegőt, aztán benyitottam a helyiségbe. Papi az asztala mellett ülve várt rám, ám amint beléptem, felállt és elindult felém. Meg sem vártam, hogy elém érjen, kikerültem őt, leültem, és türelmesen vártam a kirohanását.

– Mégis, hogyan képzelted, hogy egy ilyen nőt veszel feleségül? Melyik szemétdombon találtad ezt a lányt? – kérdezte ordítva, miközben a karjaival előttem hadonászott.

– Higgadj le, papi! Te kérted, hogy nősüljek meg. Megtettem. Az már nem az én bajom, hogy neked nem tetszik a nejem.

– Fiam, értsd meg ez a lány nem hozzád való! Hozzád egy olyan kifinomult nő illik, amilyen Eugénia, nem egy ilyen ágrólszakadt neveletlen csitri. Felháborítóan viselkedett az asztalnál. Azt hittem, ott menten elsüllyedek a barátaim előtt, amikor felemelte a hangját Eugéniára.

– Megérdemelte. A kis jelölted kezdte az egészet, Vanna csak védte magát – mosolyogtam el magam, amikor eszembe jutott a jelenet.

– Ez a nő akkor sem hozzád való! – ismételte magát. – Azon gondolkodtál már, hogy hogyan fogod elvinni őt egy előkelő rendezvényre? – hangjából sütött a lenézés asszonyom iránt.

– Persze, papi... Az autómmal – próbáltam elviccelni, de nem volt rá vevő.

– Gúnyolódj csak, Alex! Meg fogod még bánni, hogy egy ilyen tanulatlan, jellemtelen nőcskével kötötted össze az életedet. Én mindig jót akartam neked, és te így hálálod meg! Van fogalmad arról, mit fognak szólni az üzlettársaink, ha meglátják őt az oldaladon?

– Igen, van. Azt fogják mondani, hogy: Gratulálok a gyönyörű, ifjú feleségedhez, Alex! – folytattam továbbra is nemtörődöm stílusban, bár magamban elismertem, hogy igaza van papinak. Vanna tényleg nem tudott viselkedni. Biztos voltam benne, hogy szégyeníteni fog a barátaim és az üzleti partnereim előtt.

– Nem! Nem így lesz! Ki fognak nevetni, fiam. Azt fogják hinni, hogy teherbe ejtetted, azért vetted el ilyen viharos sebességgel.

– Akkor, majd pár hónap elteltével, amikor észreveszik, hogy nem gömbölyödik Vanna hasa, rájönnek, hogy tévedtek.

– De, hát nem is szereted őt, és szemmel láthatóan ő sem rajong érted, bármennyire is próbálta az ellenkezőjét eljátszani ma este. Biztosra veszem, hogy a pénzedet és a befolyásodat sokkal jobban értékeli, mint téged magad. Már messziről lerí róla, hogy egy pénzéhes liba, aki bármit megtenne azért, hogy minden anyagi java meglegyen, és erre te vagy neki a két lábon járó garancia. A kis haszonleső semmi másért nem fogadta el a gyűrűdet.

– Nem érdekel, miért fogadta el. Fogd fel végre, hogy ő a feleségem, és az is marad! Ezen semmi és senki sem változtathat – néztem önelégülten egyre jobban fehéredő arcára.

– Ezek szerint vele maradsz!? Hogy hozhatsz engem, magadat és a bankomat ilyen abszurd helyzetbe? Miért nem válsz el tőle, és veszel el egy olyan nőt, aki méltó hozzád, és aki miatt nem kell egyikünknek sem szégyenkeznie? Térj észhez Alex, ezzel magadnak is ártasz! – próbálta kedvesen mondani, de engem nem tévesztett meg a hangneme.

– Nem válok el tőle papi, bármennyire is nem tetszik neked. Ne felejtsd el, hogy te kényszerítettél bele ebbe az egészbe. Asszonyt akartál mellém?! Tessék, kaptál egyet! – kiabáltam a szemébe nézve, mire még sápadtabb lett.

Látszott rajta, hogy alig bírta visszafogni magát, hogy elém álljon és két hatalmas pofonnal észhez térítsen, de helyette inkább hátat fordított, és visszasétált az asztalához, majd helyet foglalt. Gondterhelten a tenyerébe hajtotta a fejét, mielőtt újra megszólalt.

– Rendben, ha neked ő kell, nem tudok ellene mit tenni. Viszont, azt vedd tudomásul, amit most fogok mondani, mert csak egyszer mondom el! – emelte fel a fejét, hogy figyelmeztető tekintetét rám vesse. – Ezek után elvárom, hogy rövid időn belül útban legyen az unokám, vagy különben... – folytatta volna, ha félbe nem szakítom.

– Vagy különben mi lesz? Újra megzsarolsz? – tártam szét karom, majd felálltam és a székében ülő zsarnok fölé magasodtam. – Az ég szerelmére! – csaptam az asztalra, miután láttam szemében az elszántságot, ami egyet jelentett: Nem fog tágítani, és igen, képes lesz újra megzsarolni. – Felnőtt ember vagyok – kiabáltam lenézve rá. – Nem mondhatod meg, hogy mit tehetek és mit nem, és abba sem hagyom, hogy beleszólj, hogy mikorra tervezzek gyereket. Ez már túlmegy minden határon!