2017. június 29.

14. Fejezet – Meggondolatlan lépés


Amint megbeszéltük a doktorral, hogy új kezelést finanszírozok Ketrinnek, sietősen elhagytam a kórházat. Sosem szerettem az ilyen helyeket, ez a fertőtlenítő szag és a jellegzetes színű falak, mindig rossz emlékeket ébresztenek bennem.
Az épülettel ellenben az udvar nagyon tetszett, mindenhol virágágyásokkal és dísz fákkal volt beültetve. Mosolyogva pillantottam körbe, de a mosolyom nagyon hamar lefagyott az arcomról, amikor megállapodott a tekintetem a parkban ölelkező feleségemen. Nem akartam hinni a szememnek...
Az isten verje meg! Ezt nem teheti velem. Semmi tartás nincs ebben a nőben?! Nem elég, hogy már megint ezzel a szarházival van, ráadásul ilyen nyilvánosan csal? Engem! Alex Houstont, a nagybecsű bankigazgatót, akit ország-világ ismer. Szégyentelen ribanc! Ezért megfizet!
Garantálom Ivanna Winslow, hogy ezért drágán megfizetsz, te erkölcstelen céda – fenyegetőztem az orrom alatt.
Az én hibám is, mégis mit vártam? Tudhattam volna, hogy titokban találkozgatni fog vele. Én hülye! Miért is akartam közelebb kerülni hozzá, amikor az SMS-ben is nyilvánvalóvá tette, hogy csak és kizárólag őt fogja szeretni, velem ellentétben, akit emberszámba sem vesz. Dühösen léptem a gázra és hajtottam el mellettük. Ezek után semmi kedvem nem volt haza menni, mégis azon vettem észre magam, hogy a kapu előtt állok és a virágot – amit annak a romlott nőnek vettem –, szagolgatom, majd egy erőteljes mozdulattal kihajítom az ablakon.
Vegyen neked a szeretőd virágot – kiabáltam, miközben két lábbal ugráltam a csokron. Szégyellem, hogy ennyire gyerekesen viselkedem, de ez a nő olyan szinten fel tud húzni, hogy még a józan eszem is elmegy tőle. Magamon kívül voltam a megaláztatástól és a dühtől. Hibát követtem el, amikor feleségül vettem őt.

***
A házba lépve Maria gondterhelt arccal és kisírt szemmel nézett rám. Mi az isten történhetett, míg nem voltam itthon?
– Mi a baj, Maria? – kérdeztem cseppet sem kedvesen – bár nem úgy akartam –
– Semmi, Alex! Semmi – válaszolta rám sem nézve.
– Rendben. Akkor ne mondd el! – idegesen fújtattam egyet, majd sarkon fordultam és a szobám felé vettem az irányt. Semmi kedvem nincs találgatni, hogy mi történt, majd elmondja ha el akarja. Ledobtam a zakóm és a nyakkendőm, majd ledőltem az ágyra, és a halántékomat masszírozva próbáltam nyugtatni az idegeimet. Nem sikerült. A szemem előtt minduntalan a feleségem és Nate arca lebegett, amint szenvedélyesen ölelkeznek.

***

Két óra múlva hazaérkezett drága asszonyom is. A gyomrom felfordult, amikor ránéztem és elképzeltem, hogy csókolózott és szeretkezett azzal a féreggel. Csendben ültem és néztem rá, kíváncsi voltam elmeséli-e magától a történeteket, vagy megvárja, amíg faggatózni kezdek. Szó nélkül a fürdőbe ment, amivel csak meg jobban feldühített. Mérgemben fel-alá járkáltam a szobában, mint akinek kilométer hiánya van. Majdnem fél óráig tartott, mire kivánszorgott. Jó sokáig tartott lemosni magáról annak a mocsoknak a nyomát. Az ajtó halkan kinyílt, mereven néztem az arcát, de semmilyen érzelmet, vagy bűntudatot nem fedeztem fel rajta. A feszültség nőttön-nőtt bennem. Ő nyugodtan indult a fésülködő asztal felé – amit direkt neki hozattam be, az eddig karakán férfias szobába –, majd a hajvasalója bekapcsolása után, már nem bírtam elviseli a nyugodtságát. Bármennyire próbáltam nem sikerült tovább visszafogni magam, a karjánál fogva erőteljesen magam elé rántottam, majd a szemébe nézve ráordítottam.
– Hol voltál?
– Sétáltam – válaszolta, mintha semmi sem történt volna.
– Kivel sétáltál?– adtam neki újabb esélyt, hogy magától vallja be azt, amit a saját két szememmel láttam.
– Egyedül – ezzel az egy szavával még jobban összetört.
– Nem hiszem el! – üvöltöttem, ő megszeppenve állt, teljesen tétlenül.
– Azt hiszel, amit akarsz! – csattant fel.
– Még egyszer megkérdezem, kivel voltál? – szorítottam továbbra is a karját.
– Egyedül voltam, apámat látogattam meg a bankban.
– Rajta kívül kivel találkoztál még?
– Nate-tel – ismerte be végre.
– Nate-tel – hangsúlyoztam ki erőteljesen – a számomra utálatos nevet –, mire közben egy kicsit taszítottam rajta.
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte megrémülve.
– Mit csináltál vele? Megdugott? – kérdeztem, mire ő az égre, vagyis a mennyezetre emelte a szemét, mintha képtelenséget kérdeztem volna.
– Micsoda? – hallatszott meglepett hangja.
– Megcsaltál vele? – Mielőtt válaszolhatott volna megragadtam a vállát és durván megráztam. – Válaszolj.
– Nem! Megőrültél? Hogyan juthat ilyesmi az eszedbe?!
– Nem hiszek neked – ráztam meg ismét, mire úgy összerándult, mintha megütöttem volna, pedig soha az életben nem emelnék rá kezet. – Akkor, miért nem mersz a szemembe nézni?
– Elegem van belőled! – Nézett ezúttal rám. – Nem hazudok! – emelte fel a hangját – hajának egyik tincse minduntalan a homlokába hullott, amit jellegzetes mozdulattal söpört hátra. – Minek nézel te engem? – kérdezte szent arckifejezéssel, mintha még én lennék a rossz, amiért nem hiszem el amit mond. De nem dőltem be neki.
– Teljesen hülyének nézel? Láttalak – hangsúlyoztam minden szót.
– Mégis mit láttál? – kérdezte erélyesen.
– Láttam, milyen szívélyesen csevegtetek, miközben magához szorított.
– Amit te beszélgetésnek láttál az egy veszekedés volt – mondta gúnyosan bájos mosollyal, ami ártatlanak tüntette fel, pedig egyáltalán nem volt az.
– És az üzenetet is elolvastam, sőt véletlenül el is küldtem neki, gondolom megbocsátott neked, ezért találkoztatok, ugye?
Milyen üzenetet? – Kérdezte meglepődve.
Ilyen egy álszent nőt! Az agyam eldobom...
– Az SMS-t, amiben magyarázkodsz neki, és a bocsánatát kéred – kaptam az asztalon lévő telefonja után, és gyorsan megkerestem az üzenetet, még mielőtt ezt is letagadja.
– Meg is van – tartottam felé a kijelzőt.
– Mutasd! – kérte, miközben lerítt róla, hogy pontosan tudja milyen üzenetről van szó.
Sajnálom Nate, nem az volt a célom, hogy tönkre tegyelek, még ha valahol sejtettem is, hogy ez lesz a vége. Remélem egy napon majd megérted a tettem mélységes okait, de nem volt se túl sok időm, se túl sok választási lehetőségem. Ha nem így teszek, azzal a családom megy tönkre, ezzel elveszítem őket... anyát végleg. Remélem egyszer meg tudsz majd bocsájtani nekem. Szeretettel ölel: A te Vannád! – olvastam fel gúnyos hangon.
– Miért nyúlkáltál a telefonomba? – kérdezett mérgesen.
– Mert jogom van tudni a dolgaidról, mivel a feleségem vagy, ha tetszik, ha nem – kiabáltam.
– De nem engedtem meg – kiáltott vissza.
– Mennyivel különb nálam? – tértem újra a lényegre.
– Fejezd be Alex, nincs kedvem továbbra is bizonygatni neked az ártatlanságomat – indult volna az asztal felé, befejezni amit elkezdett, de nem hagytam.
További veszekedés helyett a tarkójánál fogva magamhoz húztam, és a számat durván az övére tapasztottam.



A gondolataim egyre a száguldó autó, és Alex párhuzama körül jártak, már az sem érdekelt, hogy kérdőre vonjam Nate-et apa miatt, illetve, hogy tovább folytassam az elkezdett vitát vele. Egy nagyot sóhajtottam, a görcs a gyomromban, és az egyre emelkedő pulzusom nem akart szűnni, a szívem hevesen vert. Ösztönszerűen fogott el a pánik, amikor azon gondolkodtam, hogy Alex mit fog szólni a találkozásunkhoz – ha nem tévedek és tényleg ő volt az, aki elsprintelt mellettünk –.
Már az arcát is elképzeltem lelki szemeimmel. Arrogánsan, és azzal a gúnyos mosollyal az arcán néz rám, miközben megkérdezi, hogy jól szórakoztam-e. Egy pillanatra elbizonytalanodom, lehet, nem is ő volt az. Vagy mégis? Hátratántorodom a kétes gondolat hatására. Megint csak sóhajtok, hirtelen nem tudok jobb feszültségoldót.
– Vanna értsd meg, csak azt kapta, amit megérdemelt! – közölte Nate úgy, mintha nem is az apámról beszélne.
– Jó, hagyjuk, értelmetlen veled vitatkozni – mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak, majd lehajtottam a fejem. Élesen szívtam be a levegőt, majd szaggatottan fújtam ki. Az időközben beállt csönd kezdett az idegeim húrjaival játszani, emiatt zavartan pillantottam a mellettem állóra. Beharapta az alsó ajkát, szemeit pedig lesütötte. – Mennem kell! – dünnyögtem, mert nem igazán volt kedvem a további csevejhez.
– Ne menj még! Beszélgessünk – kérte, miközben elém lépve ismét átölelt.
Egyszerre taszított és vonzott a gondolat, hogy körém fonja izmos karját, ezzel a múlt emlékeibe ringatva a tudatomat. Aztán bevillant először Alex – a férjem, akit nem alázhatok meg azzal, hogy megcsalom –, majd apám összevert arca. Egy erőteljes mozdulattal kitéptem magam ölelő karjaiból és dühösen ráordítottam, hogy eresszen el és takarodjon a közelemből.
Nem akartam kiborulni, mégis egyre jobban idegesített a jelenléte. Eddig sohasem sikerült ennyire kitérítenie a hitemből. Persze máskor is felkaptam a vizet, de a mostani eset leverte nálam a lécet a helyéről. Az agyam vulgáris szavakkal telítődött meg, ráadásul be akartam mosni egy nagyot neki, amiért bántani merészelte apát.
– Felejts el! Soha többé nem akarlak látni ebben az életben, ne írj, ne keress, felejts el örökre! Fogalmam sincs ki vagy te. De abban biztos vagyok, hogy nem az az ember vagy akibe beleszerettem – dühöngtem.
– Ugyan már, sohasem szerettél... én voltam az, aki szeretett téged, de te csak kihasználtál! Felejtselek el?! Nem tudom elfeledni bármennyire is szeretném, hogy kegyetlenül játszottál velem és az érzéseimmel! Hihetetlen mennyi fájdalmat okoztál már, de az még inkább hihetetlen, hogy még mindig... még most is ugyan úgy szeretlek, mint régen – mondta nagyot nyelve. – Te vagy a mindenem, az egész életem. Elmondhatatlan, amit irántad érzek. Még fáj minden, ami hozzád kapcsolódik, minden amiről te jutsz eszembe! Nem tudom elfogadni, hogy már más csókol, mást szeretsz, és más zár a karjába. A szívem mélyén még mindig várlak, hogy visszatérj hozzám.
– Soha nem fogok visszatérni hozzád, Nate – suttogtam a hallottaktól elgyengülve.
– Az a férfi sosem fog úgy szeretni, ahogy én szeretlek! – a hangja fájdalmasan csengett, ugyanakkor magabiztos és önelégült volt. Elegem lett. Hátat fordítottam és elindultam. – Most meg hova mész? –  kiáltott utánam. Nem válaszoltam, szótlanul, határozott léptekkel tettem meg azt a pár métert, ami a kórházhoz vezetett.

***
Pár perc múlva már anyám kórházi szobájának ajtaja előtt álltam, majd csendesen benyitottam, hogy ne keltsem fel, ha alszik. Jól sejtettem, tényleg aludt. Halkan leültem az ágy mellett lévő székre és néztem édesanyám békésen szundikáló arcát. Óvatosan megfogtam a kezét és megpusziltam. A könnyeim eleredtek, ahogy végignéztem rajta. A mindig erős, gyönyörű asszonyra – aki valaha volt –, most rá sem lehetett ismerni. A szívem összeszorult, ahogy megtört, beteg arcát simogattam.
Eszembe jutott gyerekkoromban mennyit játszott velem, minden este bejött a szobámba betakarni, lefeküdt mellém ha féltem, éjszakákat virrasztott mellettem, amikor beteg voltam. Ahogy cseperedtem ellátott jó tanácsokkal, ha butaságot követtem el leszidott, de apának sosem árult el, hogy ne kapjak büntetést. Rengeteg titkunk volt előtte, mivel sosem voltam valami jó gyerek. Mikor tizenöt éves lettem, szülinapomra azt kértem apától, hogy engedjen el diszkóba, amit persze azonnal elutasított, azzal az indokkal, hogy még kicsi vagyok hozzá, pedig minden velem egykorú barátnőm járt már ilyen szórakozóhelyen. Napokig sírtam és könyörögtem neki, hogy hadd mehessek, de nem hatotta meg. Amikor elérkezett a buli napja mindenki engem szívatott, amiért én nem mehetek velük. Sírva mentem haza. Csak anya volt otthon. Elpanaszoltam, hogy a többiek miket mondtak rám, és azt is, hogy minden szünetben a buli volt a fő téma a barátnőim között, valamint, hogy mennyire szeretnék én is elmenni. Anya megsimogatta az arcom, próbált lelket önteni belém, hogy lesz még alkalmam bulikba járni, de én reménytelenül csak sírtam, hogy most akarok menni. Végül megkönyörült rajtam, és elengedett, azzal a feltétellel, hogy nem iszok alkoholt és, hogy legkésőbb éjfélre hazaérek, hogy apa ne vegye észre, hogy az engedélye nélkül mentem el. Mindent megígértem, aztán boldogan ugrottam a nyakába és puszilgattam mindenét, amiért ilyen anyát adott nekem az Isten. A szobámba rohanva azonnal nekiláttam a készülődésnek. Mielőtt elindultam volna, anya bejött a hozzám és féltőn, még egyszer megígértette velem, hogy időben hazatérek. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, végül az ablakon keresztül elindultam életem első diszkójába. Hajnali négyre értem haza, természetesen matt részegen. Alig tudtam visszamászni az ablakon, végül amikor sikerült, elkerekedett szemmel néztem körbe a szobámban. Anya és apa az ágyamon ülve vártak rám. Anya szeme ki volt sírva, tudtam, hogy bajban vagyok. Próbáltam kihúzni magam, és úgy eléjük állni, mint aki józan, de nem igazán sikerült. Imbolyogva léptem apa elé, aki addigra már állva várta, hogy elé érjek. Amikor odaértem egy akkora pofont adott, hogy nekiestem a falnak. Ez volt életem első és egyetlen pofonja, amit tőle kaptam, de nem is ez fájt igazán, hanem a második csattanás, ami ezúttal anya arcán csattant. Tudtam, hogy neki is ez volt az első alkalom, hogy apa kezet emelt rá... ezért is fájt annyira. Rettentően szégyelltem, hogy nem tartottam be az ígéretemet és, hogy emiatt anyán is „csattan az ostor.”
Miután apa kiment a helyiségből zokogva könyörögtem anya bocsánatért, mire ő csak megsimogatta a hajam és mosolyogva megkérdezte, jól éreztem-e magam. Azt hittem haragudni fog rám, de a haragnak egyetlen szikrája sem látszott rajta. Ezután az eset után apa napokig nem vett emberszámba egyikünket sem – ami főleg anyának –, rettenetesen rosszul esett, mégsem volt egyetlen rossz szava sem hozzám. Az az éjszaka fordulópont volt az életemben, onnantól kezdve „normálisan” viselkedtem, hogy anyának ne kelljen többet szenvednie miattam.

***
Egy ideig még üldögéltem az ágya mellett, mikor eszembe jutottak Rodrigo úr szavai; „Alex, idehozatta az Egyesült Államok legjobb – egyben legdrágább –, orvosát, hogy az édesanyád a lehető legeredményesebb kezelést kapja meg, ami csak létezik.”
Azonnal felpattantam és az információs pulthoz siettem, hogy megkérdezzem tényleg igaz-e, amit az öreg úr állított.
A pultnál álló középkorú nő semmilyen információt nem adhatott ki a doktorról a nevén kívül. Miután megtudtam, hogy John Gerardnak hívják, útbaigazított a rendelője felé. Bekopogtattam, majd a kedves invitálás után beléptem a helyiségbe. Egy negyvenes éveiben járó férfi volt az illető. Amint bemutatkoztam, azonnal beavatott minden apró részletbe... – amivel igazolta az idősebb Houston minden egyes szavát –, még a szemérmetlenül nagy összegbe is, amit Alex ajánlott fel neki azért, hogy iderepüljön és ápolja az édesanyámat. Felsorolta milyen kezeléseket tervez alkalmazni, és azzal biztatott, hogy a folyamat végén valószínűleg jobban lesz anyám. Illedelmesen elköszöntem tőle, aztán visszaindultam anya kórterme felé.
Nagyon meghatott, amit megtudtam. Bűntudatot éreztem Alex kedvessége miatt. Míg én ellenségként tekintettem rá, ő addig anyám gyógyíttatásán fáradozott, ráadásul a tudtom nélkül. A legszomorúbb az egész történetben pedig az, hogy míg ő az én édesanyámon segít, addig mit sem sejt a nagyapja betegségéről. Szüntelenül kavarogtak bennem az érzelmek és a gondolatok. Mindenesetre az, hogy a férjem ezt megtette anyáért – vagy értem –, mélységesen átformálta bennem az iránta való érzelmeket.
Mire visszaértem a kórterembe anya már felkelt. Mosolyogva hajoltam le hozzá és pusziltam meg az arcát. Jó ideig beszélgettünk. Elmondta, hogy nagyon kedves, és segítőkész vele Gerard doktor úr. Érdeklődött a házasságom felől is, ami miatt összefacsarodott a szívem, mert ismét a szemébe kellett hazudnom. Elhitettem vele, hogy milyen boldog vagyok a férjemmel, valamint, hogy mennyire nagyon szeretjük egymást.
Egy óra elteltével elköszöntem tőle és elindultam haza, ám a folyosó végén sikeresen beleszaladtam egy tisztítószereket szállító kocsiba, aminek a következményeként mindenem fertőtlenítő szagú lett. Bosszankodtam egy ideig a mosdóban, mert hiába lemostam szappanos vízzel a karom és az arcom, mégis éreztem mindenemen. Végül feladtam, és úgy döntöttem, hogy majd otthon egy alapos fürdés után, eltüntetem magamról a kellemetlen illatot.

***
Hazaérve – a gondolataimhoz híven –, azonnal a fürdőbe siettem. Alex a szobában volt, az ágytámlának vetett fejjel, mogorván figyelte az arcomat. Fehér inge ki volt gombolva, a karján fel volt gyűrve a könyökéig. A haja összevissza állt, zöldes szeme egy percre se szakadt el tőlem. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de úgy döntöttem majd csak a tisztálkodás után ülünk le és beszélünk meg mindent, felnőttekhez méltóan.
Miután végeztem a mosakodással, lelkileg felkészítettem magam a beszélgetésre. Azt akartam kérni Alextől, hogy próbáljunk meg igazi férj és feleségként viselkedni egymással. Bár kicsit tartottam a válaszától, mivel elég érthetően a tudomásomra adta, hogy csak a nagyapja bosszantása miatt vett feleségül. Idegesen lépkedtem a fésülködő asztalhoz, ezzel is húzva az időt, már éppen szóra nyitottam a számat, mikor Alex a karomnál fogva maga elé fordított és rám ordított, mint akinek teljesen elmentek otthonról. Hiába védtem magam, és mondtam el neki, hogy semmi sem történt köztem és Nate között, nem hitte el egy szavamat sem. Viszont ezalatt a veszekedés alatt néhány homályos pont kiélesedett. Például az, hogy honnan tudta meg Nate, hogy miért mentem hozzá Alexhez, valamint az a gyanúm is, hogy Alex viharzott el mellettük a parkban. Magyarázkodtam egy ideig, mire összehúzta szemöldökét, majd hosszú gondolkodás után, erőszakosan a számra tapadt. Próbáltam eltolni magamtól, de amint megérezte ellenállásomat, még erősebben szorított.
– Kérlek, ne csináld ezt – suttogtam, de nem eresztett.
Esdekelve néztem rá. Tisztában voltam vele, hogy hallotta. Egyszerűen csak nem érdekelte. Szikrázó tekintettel nézett rám. Szeméből olyan tisztán olvasni tudtam az érzelmeiben, hogy megrémültem tőle. Hátra lökött, mire hanyatt vágódtam az ágyon, ő pedig fölém kerekedett. Kezdtem igazán megijedni, eddig még sosem volt velem ilyen erőszakos.
– Van fogalmad róla mit éreztem? Most megtanulod, hogy neked nincsen más férfi rajtam kívül. Világos? – csak bólintottam, mire ismét durván megcsókolt. – Szavai és tettei rettentően megijesztettek, nem bírtam visszatartani a könnyeimet, mikor mindenféle figyelmeztetés nélkül széttépte rajtam a felsőt és lerángatta a melltartóm. Ösztönösen a mellkasomhoz akartam kapni a kezem, de erős szorítása megakadályozott benne. Durván kezdte markolászni a melleimet, mire felkiáltottam a fájdalomtól. Alex ezzel sem törődött, tovább folytatta, amit elkezdett. Kezeimet a lábaival szorította le, ezzel is gátolva a mozgásomat. Ujjai közé fogta a mellbimbómat és erősen csipkedni és szívogatni kezdte, mire már zokogtam. Ajkait az állam alá nyomta, amikor száját elemelte a bőrömtől, égető bizsergést éreztem ott, ahol kiszívta a nyakam. Kezemet oda akartam emelni, de megfogta és a matrachoz nyomta. Megpróbáltam lelökni magamról, de esélytelen volt. Kezdtem igazán megijedni. Hangosan felsírtam.
Hagyd abba – könyörögtem neki. – Alex, hagyd abba. Kérlek – rám emelte tekintetét, majd felpattant és kirohant a szobából.
Zokogva fúrtam az arcom a párnába. Lekapcsoltam a kislámpát, és megpróbáltam álomba merülni. Nem ment, forgolódtam, sóhajtoztam, sírtam, de nem aludtam el. Nem tudom mennyi ideig zokogtam, amikor egy idő után megéreztem, hogy lesüpped mellettem az ágy. Egy hatalmas kezet éreztem a hátamon, ami megnyugtatóan simogatott. Egészen addig folytatta, míg abba nem maradt a zokogásom. Amikor ez megtörtént, elemelte arcom elől a párnát, és mélyen a szemembe nézett.
– Ne haragudj, Vanna. Nem akartam neked fájdalmat okozni. Fogalmam sincs mi ütött belém. Mikor megláttak Nate-tel, egyszerűen begőzölt az agyam. Elvette az eszem a féltékenység és a düh, amiért együtt láttalak benneteket. Nem akartalak bántani. Nagyon szégyellem magam a történtek miatt. Kérlek mondd, hogy meg tudsz nekem bocsájtani! –  Nézett rám könnyektől csillogó szemekkel. Őszinte megbánás, és fájdalom látszott az arcán. Tudom, hogy megbánta, amit velem tett –  vagy tenni akart –, de jelen pillanatban eszembe sem volt, hogy megbocsássak neki.

2017. május 29.

13. Fejezet - Érlelődő bosszú

Egy hete... Felfogni sem tudom azt, ami egy hete megváltoztatta az egész életem. Házasság. Igen, mely két ember érzelmi, lelki, és ezáltal testi összetartozását is méltatott szimbolizálni. Nyilván most mindenki arra a következtetésre jutott volna – normál esetben –, hogy a saját élményemen gondolkodom el, ami mondjuk úgy, részben fedi is a valóságot. De, csak részben… Azóta a bizonyos nap óta, hogy Vanna ujján megláttam a gyűrűt, tudtam, végleg vége a kapcsolatunknak. Ez volt a kegyelemdöfés, ami mára már egészen széttépett belülről, ugyanakkor feltüzelte bennem a vágyat, hogy bosszút forraljak.

***
Nem volt túl könnyű gyermekkorom... már, amit hagyott nekem a sors. Rájárt a rúd a családomra... vagyis, pontosabban rám. Kiderült, hogy édesanyám, Veronica súlyos depresszióval küzd. Az apám elhagyott minket egy fiatal fruska miatt, ami még jobban súlyosbította anyám állapotát. Ebből következett, hogy korán felnőtté kellett válnom. Tizenhat voltam akkor, szinte még gyerek, mégis tele elszántsággal, hogy eltartsam az egyszemélyes családomat. Ugyanakkor lélekben romokban hevertem. Szertefoszlott bennem az apámról, Jacksonról alkotott példakép minta. Onnantól kezdve dolgozom. Munkát-munkára vállaltam, mindegy volt mennyit kellett güriznem. Csináltam, mert muszáj volt, anyámért. Magamért. A megélhetésünkért. Azért, hogy egy pillanatra se gondoljak arra a mocsokra, aki érzelmi ronccsá tett, és azért is, hogy ne találjak alkalmat arra, hogy felkeressem, és beverjem apám képét.
Kezdetben nehezen ment az iskolás gyerekből, dolgozó férfivá való átállás, de hamar beleszoktam. Ugyan nem végeztem egyetemet – ami egyébként a terveim része volt –, de a munkámnak köszönhetően sok mindenbe bele tanultam. Ahogy mondani szokták, igazi „Mekk mesterré” váltam, aki mindenhez ért.
Teltek az évek, az életemet jóformán a munka, valamint anyám egészségének óvása töltötte ki. Aztán, egy szép nap megláttam őt...
Sosem felejtem el a percet, amikor először megláttam Vannát. Akkoriban a Houston Bank melletti épület felújításán dolgoztunk. Az időjárás is nekünk kedvezett, hét ágra sütött a nap. Ebédszünetben leültem megenni a szendvicsemet, mikor felfigyeltem egy szürke Audira, amiből egy férfi, és egy csinos, szőke hajú lány szállt ki. Egyből levett a lábamról csodás, karcsú, ugyanakkor formás alakjával, az arcáról nem is beszélve. Megbabonázott, pedig még nem is beszéltem vele, de már akkor éreztem, hogy meg kell vele ismerkednem. Délután három körül végeztünk, így a srácokkal megbeszéltük, hogy elmegyünk egy kicsit szórakozni a helyi klubba.
Gyorsan haza mentem tusolni, és szólni Veronicának, hogy kiruccanunk a fiúkkal. Miután elköszöntem tőle a lelkére kötöttem, ha bármi baj van hívjon, elérhető leszek. Végül elindultam a megbeszélt találkozó helyre, ahonnan tovább mentünk a szórakozóhelyre. Ahogy telt az idő, egyre többször jutott eszembe a kis-hölgy, akit ma délben láttam a Houston Bank parkolójában.
Körbe pillantottam a társaságomon, akik immár kissé ittas állapotban igen viccesen festettek, ahogy csajozni próbáltak, miközben alig tudtak talpon maradni. 
Én még csak az első kikért sörömet iszogattam, amikor szétnézve a partizó tömegben megpillantottam egy lányt, aki nagyon hasonlított arra a bizonyos kis-hölgyre, aki a gondolataim kilencven százalékában jelen volt. Reménykedtem benne, hogy nem kevertem össze valaki mással, ezért bizonytalan léptekkel ugyan, de elindultam, hogy utána járjak… valóban jól láttam, nem csak a tudatalattim szórakozott velem. Ő volt az! A bárpultnál ült, várva az italára. Teste formáját tökéletesen kiemelte a rásimuló – talán túl nagy dekoltázst nyújtó –, tűzpiros ruhája. 
Ahogy egyre közelebb értem hozzá, éreztem a szívem hevesebben kezd dobogni. Késztetést éreztem rá, hogy megszólítsam, de mielőtt megtehettem volna, egy részeg fazon bukdácsolt a mellette lévő székhez, aminek köszönhetően meglökte az ő székét is. A pillanat hevében gyorsan a lány dereka után kaptam, nehogy a földre zuhanjon, viszont azzal nem számoltam, hogy én magam is megbillenek, így egymásnak csapódva zuhantunk a padlóra. Ezt a nevetséges megismerkedést, egyre több randi és találka követte, illetve ha nem dolgoztam, akkor vagy náluk, vagy nálunk töltöttük az idő nagy részét. 
Az együtt töltött idő, Vanna jelenléte és „szerelme” segített abban, hogy elfeledjem a múltban történt rossz élményeket, érzéseket. Úgy éreztem a mi történetünk sosem ér véget… TÉVEDTEM! Ugyanis most szinte ugyanott vagyok, mint a megismerkedésünk előtt. Tele a sok jó emlékkel, amik ma már csak fájdalommal, keserűséggel, és mérhetetlen csalódottsággal töltenek el, amiért átvert, annyi minden után amin átmentünk együtt.
Az értelem és érzelem kavalkádjai közt vergődök, de válaszokat nem találok…
Nem értem, miért tette? Mi változott meg a korábban őszintének vélt kapcsolatunkban? Mit tettem – vagy nem tettem –, amiért ezt érdemeltem? Miért hívott el Vanna arra az estélyre, ha közben a vőlegénye – te jó ég, a vőlegénye –, már ott volt? Mégis mióta volt az? Milyen szerepet töltöttem én be ebben az „új” történetben? Én voltam a szegény szerencsétlen, aki csüggött egy tehetős család lányának minden „valódinak” hitt szaván? Esetleg a játékszer szerepét töltöttem be, aki egy eljegyzett nő vágyait elégíti ki, és eközben az „imádott hölgy” arra vár, mikor merül fel bennem, hogy valószínűleg csak játszadozik velem?
Ezek után – hogy nem jöttem rá –, be kellett mutasson a leendő férjének, így jól a földbe tiporva engem, és az önbecsülésem, miközben ők ketten jót röhögnek a markukba. Legalábbis ezt gondoltam addig a bizonyos SMS érkezéséig, amit Vanna küldött. De most már teljesen össze vagyok zavarodva. Ugyanis, – ha hihetek a szavainak –, akkor nem kifejezetten volt választása, más különben elveszti a családját. Viszont, ha ez így van, érthető az is, hogy ki okozta ezt a patthelyzetet, amibe Vanna kényszerült. Hát nem más, mint Simon! Simon Winslow, az a mocsok sikkasztó. Igen, tudok róla... hogy honnan? Egyszerű. Az egyik alkalommal, amikor náluk voltam, láttam egy iratot, ami bizonyította, hogy a Houston Bank számlájáról rengeteg pénzt utalt a saját számlájára.
Viszont most meg tanítottam, hogy kivel, és miként játszadozzon.




Ahogy figyeltem a közeledő apám arcát, minden eddigi indulatom elillant. Korábban nem tudtam mire vélni a telefonban hallottakat, de így – látva apám lilára vert ábrázatát –, minden világossá vált számomra. Nate összeverte. Mégis mi ütött belé? Hisz mindig is tisztelte és szerette Simont.
Mire észbe kaptam, apa már mellettem állt, tekintetét köztem és az idegen férfi között ingatta. Kérdő arckifejezéssel néztem vissza rá, várva, hogy vajon most mi fog következni, de mikor már épp megszólaltam volna, hirtelen jött kérdését – az ekkor még velünk szemben ácsingózó –, férfihez intézte.
– Elnézést, mit is mondott, mi az ön becsületes neve? – vette udvariasra a figurát apám, miközben egész tartásáról sugárzott a merev, megvető utalás, miszerint mégis mit képzel magáról ez az ember, hogy így kérdőre mert vonni, engem, Vanna Houstont. Részéről ez arcátlanság.
A férfi meglepődött a hanghordozáson, de nem kifejezetten foglalkozott a ténnyel, hogy mit is említett apám az imént. Helyette csak egy simlis, féloldalas mosolyra húzta száját úgy válaszolt.
– Zac Jefferson, uram – mondta le sem véve szemét rólam, amitől szó szerint felállt a szőr a hátamon. Ellentétben velem, rögtön apámra kaptam tekintetem, de még így is éreztem az átható pillantást a lapockámon, míg csak arra vártam, hogy Simon vegye a lapot és végre elinduljunk az irodájába, ahol Zach már nem nézhet úgy rám, mint aki a vesémbe lát.
– Nos, Mr. Jefferson! Jól vésse az eszébe kivel áll szemben, és aszerint viselkedjen vele – emelte fel mutató ujját apa, nyomatékosítva szavai súlyát. – Viszlát, uram! További szép napot! – Köszönt el, majd felém fordult. – Lányom, mehetünk? – Tette fel a költői kérdést, – mintha nem az lett volna az eredeti célom –, kezét derekamra helyezve irányított az irodája felé.
Még mindig éreztem Zac kutató pillantását, miközben egy halk elköszönést követően teljesen eltűntem a szeme elől.
Amint hallottam becsukódni az ajtót, kérdőre is vontam apámat.
– Mégis mi a fészkes fene volt ez? Ki ez a fazon? Az ember azt hinné ennyi év után, hogy már mindenki tudja ki vagyok!? Erre tessék, most, hogy a bankigazgató feleségeként megjelenek az első alkalmazott kérdőre von! – nevettem fel kínomban, hisz ezt már szinte abszurdnak gondolná az ember, ráadásul engem ez teljesen felháborított, ugyanakkor meg is lepett a saját reakcióm.
Simon látva a megdöbbent arcom, a pillanatra beállt csendet megtörve, igyekezett minden kérdésemre valami logikus választ adni, miközben helyet foglalt – minden bizonnyal –, kényelmes irodai székében.
– Először is, édes kislányom... neked is szia! – Üdvözölt kisebb szarkazmussal, majd folytatta. – Kérlek foglalj helyet – intett az asztal másik oldalán üresen tátongó székre. – Ha tudnám ki volt ez az alak – nyilván –, jó magam sem állnék ilyen értetlen ábrázattal előtted. – Látszott rajta, hogy valóban halványlila gőze sincs ki lehet ez a Zac Effektuson. – Várj egy percet! Máris kiderítem. – Emelte kezeit a kagyló felé, de még az esélyét is elvettem a dolog kiderítésének, ahogy kezem a készülékre helyezve megráztam a fejem.
– Rá ér, apa! Most misem fontosabb annál, minthogy az arc berendezésed „egy kissé” át lett rendezve. – Emeltem meg kérdőn a szemöldököm, jelezve az előttem ülővel, hogy jobban jár, ha elmesél mindent, mert úgysem szállok le a témáról.
Simon reakciója csak egy fújtatás volt – tudtam nyert ügyem van –, majd fentebb tornázva magát a székben mesélni kezdett.

***

Negyed órába belesűrített mindent, ami történt, majd első mozdulatommal a telefonomon pötyögve írtam meg egy – rövid lényegre törő –, üzenetet. Az ujjaim gyorsan szántottak végig a gombokon.
„ Légy 20 perc múlva a kórházzal szembeni parkban. Ne késs! V”
A dühöm egyre csak nőtt, ahogy teltek a percek, végül elköszöntem apámtól, és elindultam a parkba.
Mégis mi a jó büdös francot képzelt magáról, mikor kezet emelt Simonra? Ki ő, hogy azt hiszi a tetteinek nincsenek – vagy éppen –, nem lesznek következményei?
Mire oda értem a parkba, már annyira felhúztam magam, hogy a korábban érzett mérhetetlen vágy és szeretet, amit Nate iránt éreztem egykor, most sehol sem volt. Egyenesen tajtékoztam a dühtől. Abban a percben, ha azt mondták volna, hogy füst szállt ki a füleimből még azt is elhittem volna. Bármit is tett apám, nincs joga beleszólni egykori szerelmemnek, hogy mit, miért, vagy mennyire önszántamból tettem- e?! A gondolatnak, hogy az „egykori” szóval illettem őt, kissé elszomorított, ugyanakkor meg is nyugodtam kicsit, amikor az ujjamon lévő gyűrűre néztem. Egy pillanatra, mintha büszke is lettem volna rá! Vagy a képzeletem játszik velem csúf játékot? Nem volt több időm ezen agyalni, mert hirtelen két erős kar fonódott körém, aminek a tulajdonosának a hangja is beszivárgott a tudatomba.
– Jaj, Vanna! Nem is tudod, mennyire hiányoztál! Tudtam, hogy… – fojtatta volna, ha nem lepem meg a reakciómmal.
– Hogy tehetted? Nem volt jogod! – ütögettem a mellkasát, mintha azzal mindent helyre tudnék pofozni.
Dühöm áramütésként érhette, mert eleresztett, majd hátrált egy lépést, végül újra közelebb jött és ismét átölelve magyarázkodni kezdett. Annyira elterelte a figyelmem a mondókájával, hogy nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a derekamon pihenő kezének, ezzel ellentétben a hangos kerékcsikorgásnak, ami szinte mellőlünk jött, annál többet. Ahogy odafordultam a hang irányába, már csak a hűlt helyét találtam a járműnek, de mintha évek óta ismerném, zsigerből rávágtam volna, hogy az autó Alexé volt.

2017. március 20.

12. Fejezet - Elhatározás

Miután kiléptem a bárból semmi kedvem nem volt hazamenni. Beültem a kocsiba, és csak céltalanul bolyongtam az elhagyatott utcákon.
Miért nem érti meg papi, hogy nem akarok nászútra menni? Miért erőlteti rám az akaratát? – Ordítottam a kormányt csapkodva.
Gyereknek néz, pedig már harminc éves vagyok! Megvan a magamhoz való eszem, semmi szükségem az ő utasítgatására, mert anélkül is jól végzem a dolgom. Arra nem gondol, hogy a feleségem egyszerűen nem tud viselkedni, és tönkreteheti azt, amit eddig elértünk a svájciakkal?!
Ennek ellenére; jól van papi, legyen meg a te akaratod – mint mindig –, el fogunk menni arra az istenverte nászútra, de ha nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy elterveztük, nem fogom hagyni, hogy engem okolj – beszéltem magamban hangosan, mint akinek elment az esze.
Olyan vagyok, mint egy eszelős, de nem fogom hagyni, hogy megőrjítsen. Egy vendéglő mellett hajtottam el, majd tolattam vissza. Ma még semmit sem ettem. Beléptem a Home elnevezésű fogadóba. Találó titulus. Az étterem kellemes és barátságosan otthonos, mindemellett gyönyörű és romantikus. Biztos tetszene Ivannának is.
Amint helyet foglaltam ebben a hűvös időben is fűtött teraszon elhelyezett fekete-fehér kockás abroszos asztal mellett, azonnal megjelent egy magas, jó alakú, barna hajú pincérnő. Mosolyogva vette fel a rendelést, miközben flörtölni kezdett velem, de amint kiszúrta az ujjamon csillogó karikagyűrűt, azonnal távolságtartó lett, és szélsebesen igyekezett kihozni, amit rendeltem.
Míg a fűszeres steaket fogyasztottam zöldségkörettel és barbecue szósszal ami igazán kifogástalan volt , egy fiatal pár jelent meg kézen fogva, a velem szemben lévő asztalhoz ültek le. Meglepődve néztem, hogy nem egymással szemben, hanem egymás foglaltak helyet. Boldogan mosolyogtak egymásra, míg a rendelésükre vártak. Néha egy-két hosszú csókot váltva beszélgettek evés közben. Látszott rajtuk, hogy nagyon szeretik egymást. Titkon figyeltem őket, és arra vágytam, hogy valaki engem is ennyire szeressen, mint itt ezt a pasast a nője. Vannára gondoltam... Eszembe jutott a tegnap éjszaka. Gyönyörű szép volt, ahogy kipirult arccal, édesen szuszogva aludt. Egész éjjel nem jött álom a szememre, csak bámultam őt. Elképzeltem, hogy ahelyett a Nate helyett, engem szeret és boldog mellettem. Ébren álmodoztam arról, milyen jó lenne így élni. Milyen jó lenne vidámnak, szerelmesnek, boldognak lenni. Minden pillanatot mélyen átélni, magamba inni az életet. Újra hinni az álmokban. Harcolni azért, amit el akarok érni. Szeretni a nőt, aki szeret. Aztán észbe kaptam és összeszorult a gyomrom... sosem fog engem szeretni, mert belekényszerítettem ebbe a házasságba. Akarata ellenére vettem el, ezzel elszakítva a szerelmétől. Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is...
Talán, ha kedvesebb lennék hozzá, ha megismerném...
Ha meghitt kapcsolatra törekszünk, ismernünk kell egymás vágyait. Ahhoz, hogy szeressük egymást, tudnunk kell, hogy mit akar a társunk.” Töprengtem Maria sokat emlegetett mondatán.
Gyorsan elfogyasztottam a desszertként rendelt mangó sajttortát, majd fizettem és elindultam haza.
Eldöntöttem, hogy változtatok az életünkön és megpróbálok egy kis fényt hozni a kapcsolatunkba. Igyekezni fogok, hogy Nate-et mihamarabb elfelejtse, és helyette engem tekintsen párjának... szerelmének. Miután elhatároztam magam, hogy igazi férj leszek, úgy döntöttem, kezdésnek útba ejtek egy virágüzletet és meglepem vele az én kis asszonykámat. Remélem szereti a nefelejcset.
Éppen visszaértem a kocsimhoz, kezemben a csokorral, mikor megcsörrent az anyósülésen heverő a mobilom. John Gerard, a doktor hívott, akit Ivanna édesanyja, Ketrin mellé alkalmaztam.
Dr. Gerard! Valami probléma van? – Vettem fel azonnal.
Nem. Semmi! Bocsánat nem akartam megijeszteni, csak arra szeretném kérni, ha van ideje jöjjön be a kórházba pár percre, amíg ismertetném az új kezelés menetét, amit alkalmazni szeretnék a betegnél.
Rendben, azonnal indulok! Ott találkozunk! – Ezzel egy időben már fordultam is vissza, és a kórház felé hajtottam.
Köszönöm. A rendelőben megtalál! Viszont látásra!
Viszlát!



Komolyan nem hittem a fülemnek! Ez egyszerűen téboly... vagy valami vicc, és perceken belül közlik velem, hogy ez a kandi-kamera? Most már ott tartok, hogy bármelyik pillanatban feladják az idegeim a szolgálatot. Előbb Alex jön a nagy esküvői ceremóniával, hogy borsot törjön vele a nagyapja orra alá, miközben engem zsarol a családommal. Most pedig, itt ez a zsarnok papi – akit jelenleg a hátam közepére nem kívánok –, és ő is meg fenyeget, ha nem teszem, amit mondd megvonatja anyám magánkezelését, mindezt azért, hogy ő meg Alexet szabotálhassa, vagy valami ilyesmi. Édes Istenem, hát mit tettem, hogy eme két zsarnok középpontja lettem? Mikor lesz ennek vége? Sikerül ezt a metszetet valaha egy párhuzamos vonallá tenni a két rokon között? Netán ez a végzetem, és a nagykönyvben így van megírva? Kérdések, amikre talán sosem kapok válaszokat.
Mérgemben úgy döntöttem, hogy elmegyek itthonról... egyszerűen képtelenségnek tartottam, hogy még egy percnél tovább maradjak ebben a „ketrecben”. Levegőre van szükségem, egy kis magányra, valahol, ahol nem szabnak meg nekem semmit. Felkaptam magamra egy vékonyabb dzsekit és már célba is vettem a bejárati ajtót, de ahogy elhaladtam a konyha előtt elcsíptem Maria és az öregúr beszélgetéséből egy foszlányt.
Tüdő daganatos vagyok. Négy évet jósoltak nekem az orvosok, ebből már majdnem kettő eltelt.” – Azt hittem rosszul értettem valamit. A váratlan hírtől a levegő is a tüdőmben rekedt.
Te jó ég, ezek szerint Rodrigo úr, még Alexet sem avatta be! Szegény, mit fog szólni, ha az egyetlen család tagja is itt hagyja hamarosan az élők világát? Több mint valószínű beleroppan, de nagy a valószínűsége, hogy még elviselhetetlenebb lesz a gyásza, ha mindez egy depressziós időszakká alakul át – játszottam le a lehetséges variációkat magamban, majd tovább indultam eredeti célom – a bejárati ajtó –, felé.

***

A friss levegőn sétálva azon gondolkodtam, most mi tévő legyek. Elmondjam Alexnek, amit hallottam? Vagy mégse? Mi lenne a helyes döntés? Joga van tudni róla, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy Mr. Houstonnak is szíve joga arról dönteni, hogy mikor és milyen formában tárja Alex előtt fel a betegségét. Egyébként is, ha én mondom el – azt a keveset –, amit tudok, akkor a férjem dühét szítom a nagyapja ellen, illetve Rodrigo úr haragját vonom magamra. Szóval, ha nem mondom el azzal csak jót tehetek. Nem muszáj nekik tudni arról, hogy én bármit is hallottam. Legfeljebb, majd meglepődést színlelek, ha hallok róla valamit – mérlegeltem magamban, ugyanakkor murisnak találtam, hogy azért jövök el otthonról, hogy kiadjam egy kicsit a gőzt, erre folyton a két Houston kivesézése teszi ki gondolataim hetven százalékát, viszont rögtön ezt követően a maradék harminc százalékban, már tudom, hogy azon leszek, miként tehetném könnyebbé, elviselhetőbbé Alex számára a hátralévő két évet. Annyi már teljesen biztos számomra, hogy a férjemnek szüksége lesz rám, így elhatároztam magam: ha törik, ha szakad megmutatom; méltó feleség vagyok.
Miután sikerült egy kicsit csillapítanom a feszültséget magamban, úgy döntöttem meglátogatom apát, aki azóta felém se dugta a képét, amióta megesküdtem Alexszel. Furcsának találtam, holott tudtommal semmi rosszat nem tettem ellene, sőt még inkább segítettem neki. Persze ezt nem tervezem felhánytorgatni neki. Elővettem a telefonomat, hogy tárcsázzam a számát és érdeklődjek merre találom. Valószínűleg dolgozik. Sokadik csengetés után végre fel is vette.
Na végre, apa! Azt hittem már fel sem akarod venni! Mégis mi van veled? Az ember azt hinné, hogy kerülsz. Történt valami, amit esetleg elfelejtettél megemlíteni? Esetleg az is benne volt a megállapodásotokban, hogy többet nem kereshetsz fel, vagy mi? Ezelőtt, ha elmentem Nate-hez mindig felhívtál, hogy mi a helyzet? Minden rendben? Vagy bármi egyéb kifogással, de mindig tudni akartad, hogy érzem magam. De most… – szórtam rá a felgyülemlett feszültségem és dühöm, ami így utólag elég gyerekesnek tűnhet, hisz már nem vagyok kisgyerek. Viszont rossz előérzetem volt, ami a reakciójával be is igazolódott.
Neked is szia! Úgy hallom témánál vagyunk! Már megint Nathan Rodgers! Kislányom az ég szerelmére, férjes asszony vagy! Felejtsd el Nate-et. Nem hozzád való – köpte a szavakat tele megvetéssel és csalódottsággal a hangjában. Hát engem sem kellett félteni. A harag elöntötte az agyam...
Tudod drága édesapám, a jelenlegi helyzetem az a saját döntésem ugyan, de csak is azért, hogy veletek maradhassak, hogy nektek ne legyen rosszabb, főleg anyának ne! – Teltek meg könnyekkel szemeim, mert most az imént szegtem meg az önmagamnak tett ígéretemet; miszerint nem vágom a képébe a dolgot, erre tessék… – Őszintén szólva már egyáltalán nem lehet kiigazodni rajtad – szorítottam rá a telefonomra, hogy lenyeljem a mérgem.
Tudod Vanna, igazán örülök, hogy nincs már közöd egy ilyen vadállathoz! – Dühöngött.
Én pedig hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől. Most tényleg jól hallottam, amit mondott? És, akire mondta? Nem értettem már semmit. De utána járok.
Hol vagy most? – Kérdeztem, szinte már követelve a választ.
Oh, csak nem kíváncsi vagy a barátocskád művére?
Apa! Azt kérdeztem, hol vagy? – Faggattam tovább a hollétéről, miközben az idegeim pattanásig feszültek.
Jaj lányom, hát dolgozom, mégis hol lennék? – Háborodott fel még jobban.
Rendben, máris oda megyek! Szia! – Azzal ki is nyomtam a hívást és a bank irányába indultam, ahol minden bizonnyal fény derül apám rejtélyes viselkedésére.
***
Amikor megláttam a sok épület közül kiemelkedő Houston Bank & Részvény Társaság névvel ellátott üvegpalotát a szívem a torkomban dobogott. Vajon mi történhetett? Mégis, hogy értette apám, amit Nate-tel kapcsolatba mondott?
Beléptem az épületbe és egyenesen apám irodája felé vettem az irányt, de egy idegen férfihang megállított menet közben.
Szabad tudnom ki maga, és hová tart hölgyem? – Kérdezte az idegen lenézően.
Megtorpantam és megfordultam. Szembe kerültem egy magas öltönyös férfivel. Első ránézésre nem tűnt ismerősnek, hiába jártam már jó párszor apám irodájában. Többnyire az itt dolgozók ismertek, de akadt olyan is, – mint az idegen férfi –, aki nem. Nem tudhattam, hogy ki ő, és miért szólított le, ezért gondoltam, ha már úgyis Alex Houston felesége vagyok felhasználom a nevét, bár még mindig nem békéltem meg azzal a ténnyel, hogy az ő felesége lettem.
A nevem… – kezdtem bele, de apám feszültséggel, és némi éllel a hangjában belém fojtotta a szót. Ezzel rögtön magára vonva a figyelmem, miközben kettősünk felé közeledett befejezve azt, amit elkezdtem.
Ivanna Houston, a bank igazgató hitvese és a tulajdon lányom! – Közölte mereven, büszkeséggel teli hangon.

2017. február 1.

11.Fejezet - Papi indoka



(Papi)

Amint beléptem a nappaliba, azonnal abbamaradt a sutyorgás. Alex felesége elérzékenyülve nézett mögém, tökéletes látszatát keltve a szerelmes feleségnek, aki alig várja, hogy betoppanjon a férje. Micsoda álszent nő! Mintha, nem tudnám, miért ment hozzá az unokámhoz. Odamentem az ebédlőasztalhoz és helyet foglaltam az egyik széken, miközben intettem az újdonsült asszonykának, hogy ő is foglaljon helyet velem szemben. Kissé vonakodva lépett előre. Látszott a szemén, hogy fél tőlem, amit egy részben nem is bánok, mert legalább hatással vagyok rá, és normálisan fog viselkedni... azt fogja tenni, amit elvárok tőle.
Hogy vannak a szüleid? – Kérdeztem megvetéssel a hangomban.
Köszönöm, jól vannak – felelte vonakodva.
Ide figyelj, aranyom! Csak, hogy tudd, ha én itt vagyok amikor az az incidens történt, akkor apád nem úszta volna meg börtön nélkül. Gondolkodás nélkül, abban a minutumban lecsukattam volna, mihelyst a szemem elé kerülnek a bizonyítékok. Szerencséje, hogy éppen akkor utaztam el, és köszönd meg szépen Alexnek, amiért megparancsolta mindegyik alkalmazottnak – akik tudtak erről a csalásról –, hogy ne szóljanak nekem. Forrtam a dühtől, amikor megtudtam, hogy kijátszott Alex, de akkor már nem tehettem semmit, mert megjelentél az oldalán a feleségeként. Mivel nem akartam rossz fényben feltüntetni a bankomat és saját magamat azzal, hogy az unokám egy tolvaj lányát vette el, aki ráadásul az én bankomból sikkasztott, így annyiban hagytam a dolgot. – Megszeppenve hallgatott, látszott, hogy még nagyobb ellenszenvet érez irántam. De sebaj az érzés kölcsönös. Közben Maria, figyelmeztető csörömpölésbe kezdett a konyhában, biztos vagyok benne, hogy ezzel akarja kifejezi nemtetszését a mondandómmal kapcsolatban...
Értem – felelte csendesen. – Apám...
Nem akarok hallani semmit az apádról, éppen elég az, amit már tudok róla! – Vágtam a mondandója közbe. – Mivel, már Alex felesége vagy elvárom tőled az unokámhoz való hűséget és alkalmazkodást!
Nyugodjon meg, nem fo..
Ne szólj közbe! – Hallgattattam el durván. – Még beszélek! Na szóval, elvárom, hogy tökéletes felesége légy! Nem ilyen nőt szántan neki, de csőbe húzott, és mint már mondtam nem tehetek semmit ez ellen, mert valamilyen oknál fogva ragaszkodik hozzád! – Mértem végig lenézően, mire még jobban szégyellni kezdte magát, de egyik pillanatról a másikra kihúzta magát, és indulatosan a szemembe nézett.
Na idefigyeljen, Rodrigo úr! Én sem akartam ezt! Ez az esküvő engem is ugyanúgy hideg zuhanyként ért, mint önt! Nem önszántamból mentem az unokájához, hanem egy zsarolás hatására, de ezt maga is nagyon jól tudja. A családom a legfontosabb számomra, nem akartam, hogy bármi bántódásuk essen... miattam... azért, mert nemet mondok a nagyképű elkényeztetett unokájának. Higgye el nekem sem könnyű egy olyan férfi mellett élni, akit megvetek és szívből gyűlölök! Emiatt a fenyegetés miatt veszítettem el azt a férfit, akit szeretek és akivel le akartam élni az életemet. De már nem tehetek semmit. Elfogadtam az ajánlatot és, míg Alex másképp nem dönt a felesége maradok. Tudom mit gondol! Azt hiszi, hogy az unokája pénze miatt vagyok itt és tartok ki mellette, de ki kell ábrándítanom, uram... cseppet sem érdekel sem az Alex, sem a maga vagyona. Csak és kizárólag azért vagyok még itt, hogy apám ne kerüljön börtönbe, és anyám továbbra is kaphassa a kezeléseket úgy, ahogy eddig. Arról nem is beszélve, hogy ha anyám értesülne arról, hogy mit tett az apám és, hogy börtönbe kerülhet, félő, hogy nem bírná elviselni ezt a súlyt és feladná az életét. Tudja az a betegség, amiben szenved mentálisan is befolyásolja a gyógyulását. És, én nem akarom elveszíteni a szüleimet! Ez az egyetlen oka, hogy itt vagyok, és elfogadtam ezt az átkozott gyémántot! – Mutatta fel a gyűrűs ujján csillogó jegygyűrűt. – Nem vagyok olyan üresfejű, amilyennek gondol, viselkedni is tudok, ha akarok! Nincs diplomám, de mindenkor vagyok olyan művelt, mint azok az előkelő úri kisasszonyok, akiket kiszemelt az unokájának! Mint például az az Eugénia, akit volt alkalmam a vacsora keretein belül megismerni – mondta büszkén.
Beismerem tetszett a határozottság és a merészség a hangjában. Minden elismerésem, amiért az eddigi félelmét oldalra téve, szembe mert velem szállni. Lehet mégsem döntött olyan rosszul Alex, mikor őt választotta?! – Gondolkodtam el egy pillanatra.
Arra igazán kíváncsi leszek, hogy tudsz viselkedni! – Néztem farkas szemet vele. – Két nap múlva bizonyíthatod is a műveltséged! – Vontam fel a szemöldököm fürkészőn.
Miért? Mi lesz két nap múlva? – Érdeklődött kis iróniával a hangjában, mire a konyhából Maria halk nevetése szűrődött ki...
Egyre jobban tetszett a lány merészsége.
Nászútra mentek Alexszel az egyik leendő befektetőnk házába. Még nincs megkötve az üzlet, ezen az utazáson múlik minden. Ha, sikerül lenyűgöznötök annyira Leandrót, hogy beadja a derekát, és meghajoljon az akaratunk előtt, minden elismerésem a tied lesz. De, ha nem… – tartottam egy kis hatásszünetet – ... akkor rajtad is és a szüleiden is csattanni fog az ostor!
Ugyan már uram, azt hiszi megtud félemlíteni? – Húzta ki magát. – Most avatott be a ténybe, hogy nem veszélyeztetne a bankját egy esetleges botránnyal, ami tönkre tenné az ön, valamint az unokája hírnevét – mosolygott rám úgy, mint aki leleplezett egy hatalmas megoldatlan ügyet.
Nem tagadom okos kislány... rátapintott a lényegre! De mindenesetre tanulnia kell még ahhoz, hogy engem kiüssön a nyeregből.
Hidd el, vagyok olyan tapasztalt és vannak olyan kapcsolataim, és ismerőseim, akik elintéznék, hogy a bankom és a családom hírneve patyolat tiszta maradjon. Nem emiatt fogadtam el az unokám választását... az az téged, hanem azért, mert csőbe húzott Alex, és azért is, mert számomra érthetetlen okokból ragaszkodik hozzád. Azt még nem tudom, hogy azért-e, mert érez valamit irántad – bár ezt kétlem –, gondolataim szerint inkább azért, mert minél hosszabb ideig akar borsot törni az orrom alá azzal, hogy téged maga mellett tart! – Néztem kíváncsi tekintettel rá, mire lesütötte a szemét, ezzel is beigazolva a gyanúmat, miszerint ő is a második verziót tartja valószínűbbnek.
Fogalmam sincs, mit akar elérni az unokája ezzel a látszat házassággal – mondta kissé szomorkás hangon, de amint érezte kitartó nézésemet, azonnal kihúzta magát és büszkén nézett vissza rám. – Azzal tisztában van Alex, hogy nem szeretem őt, és soha nem is fogom, mert már évek óta másé a szívem. Mégis akarja ezt az álházasságot, hogy megleckéztesse magát, amiért ráerőltette az akaratát. Cseppet sem örülök neki, hogy én vagyok az a személy, akit felhasznál ehhez a témához, de mint ahogyan azt már mondtam, nincs alkalmam kihátrálni ebből az egyezségből – fejezte be a mondandóját.
Látszott rajta, hogy nem hazudik és tényleg nem élvezi azt, hogy bekerült ebbe a palotába, valamint a pénzünk is hidegen hagyja. Tévedtem mikor azt hittem, hogy csak ki akarja használni Alexet, mert most, hogy beszélgetek vele tökéletesen felvázolódik előttem, hogy Alex az aki kihasználta őt, mikor belekényszerítette ebbe a frigybe, amit láthatóan ez a lány egy cseppet sem élvez.
Váltsunk témát, és térjünk vissza az előző mondanivalómhoz, a nászúthoz - néztem rá parancsoló tekintettel, majd folytattam a kérésemmel. – Tökéletesen kell majd viselkednetek az üzletpartnerem, Leandro előtt. Elő kell adnotok a szerelmes ifjú párt. Olyan alakítás kell nyújtanotok, mintha egy romantikus filmben lennétek főszereplők. Azt akarom, hogy még a vak is azt lássa, hogy megőrültök egymásért! – Erre a felszólításomra egy tányértörés hangja vonta a konyha felé a tekintetünket, mire Maria egy gyors bocsánatkérés-félével elrohant az ellenkező irányba.
Nem fogok eljátszani semmi ilyesmit! Az nem volt a megállapodásban, hogy szerelmi kapcsolat látszatát kell fenntartani. Úgyhogy, eszébe se jusson ilyesmi, uram! – Nézett rám kitartóan, mire akaratomon kívül felment bennem a pumpa. Közelebb hajoltam hozzá az asztalon keresztül, és fenyegető hangnemre váltottam.
Ha, nem játszod el a legszerelmesebb, legodaadóbb asszonyt, aki imádja a férjét, és emiatt az az undorítóan rózsaszín fellegekben lévő vén hülye nem fogadja el a kiterjesztést, amit ajánlottunk neki az édesanyád fog érte megfizetni!
Mi? Mégis, hogyan? – Nézett rám ijedten.
Megvonatom tőle a magánkezelést! – Húztam ki magam elégedetten.
Maga, mégis miről beszél? – Nézett rám értetlenül. – Az anyám semmiféle magánkezelést nem kap! – vágta rá határozottan.
Ezek szerint nem tud Alex kis jótékonysági akciójáról! De sebaj, majd én beavatott a részletekbe.
Alex, idehozatta az Egyesült Államok legjobb – egyben legdrágább –, orvosát, hogy az édesanyád a lehető legeredményesebb kezelést kapja meg, ami csak létezik. Gondolom, hogy azzal tisztában vagy, hogy ez a doktor szemérmetlenül sokba kerül. Amit természetesen Alex a saját számlájáról fedez. Ebbe nekem nincs sok beleszólásom, mert arra költi a pénzét, amire csak akarja, de ha nem teszitek amit akarok, akkor elintézem, hogy a doktor abbahagyja édesanyád ellátását! – mondtam úgy, hogy egy cseppnyi kételye se legyen a hatalmamban.
Mióta kapja anyám ezt a magánkezelést? Alex nekem egy szóval sem említette, hogy idehozatta azt a férfit.
Tegnap reggel érkezett a doktor úr. Az olyan betegségek, mint amilyenben az édesanyád is szenved a fő szakterülete. Ő az Államok legjobb orvosa.
Én erről semmit sem tudtam! – Hajtotta le a fejét elérzékenyülve. – Alex idehozatta őt?! Miért tette? Miért fizet ki miatta annyi pénzt?! Hiszen gyűlöl engem! Csak felhasznál arra, hogy elérje a célját, hogy visszavágjon önnek. – Suttogta maga elé összezavarodva. – És maga, mégis hogyan tudna anyámnak ártani? – Nézett egyenesen a szemembe. – Hiszen most mondta, hogy Alex fizeti a doktort – vágta rá határozottan.
Éles eszű kislány meg kell hagyni! A jelenlegi helyzetben semmit sem tudnék tenni, de még ha tudnék sem ártanék annak a beteg asszonynak, de ugyebár Ivannának erről nem kell tudnia! Higgye csak azt, hogy egy könyörtelen zsarnok vagyok.
Ivanna, gyermekem, mint már mondtam messzire elér a kezem. És ami a legfontosabb... ami a hatalmam hátterében áll, az a megszámlálhatatlan összeg a bankszámláimon. Semeddig sem tartana pár millió dollárral többet ajánlani a doktornak annál, amit most az unokám fizet neki, egy olyan kikötéssel, hogy azonnal hagyja el az országot, ami ugyebár édesanyád magánkezelésének végét jelentené - vontam fel a szemöldököm a mondandóm végén, mire lesütötte a szemét, mintegy megadva magát az akaratomnak. Most torokköszörülés hallatszott a háttérből – természetesen Maria felől –.
Ugye mindig eléri a kegyetlen módszereivel amit akar? Hát, gratulálok, most sikerült rákényszerítenie arra, hogy eljátsszam ezt a gusztustalan szerepet, amit rám osztott! – Tolta hátra a székét indulásra készen.
Még valami! – Állítottam meg a mozdulatban. – Azt akarom, hogy erről a mi kis alkunkról Alex semmit se tudjon! Higgye csak azt, hogy megváltoztak az érzéseid iránta.
Ahogy óhajtja! – Felelte, majd magamra hagyott.
Egyre jobban éreztem, hogy ő lesz az a nő, aki végre megtanítja Alexet és a saját csapdájába ejti – mosolyodtam el a gondolatra, mire a konyhából csak hümmögést hallottam.
Mondani valód van, Maria? – Kérdeztem iróniával a hangomban.
Nincs, uram – felelte halkan. – Csupán nem értem, miért csinálja ezt az egészet – válaszolta félénken.
Hidd el megvan rá az okom, és mielőtt azt hinnéd... nem a rosszindulat, vagy a pénzsóvárság vezérel.
Én nem hiszek... csak hallok uram. És, amit hallottam az nem jóindulatról árulkodik.
Maria! – Emeltem fel a hangom, hogy vegye észre ki a főnök.
Elnézést, uram! - Kért megszeppenve bocsánatot.
Tudod Maria, mi a célom ezzel az eljárással? – Nem vártam választ, folytattam a mondandóm. – Be akarom biztosítani az unokám életét. Azt akarom, hogy szerető felesége és gyermekei legyenek. Azt akarom, hogy olyan férfi legyen, aki büszke a családjára. Akinek van kihez hazajönnie egy fárasztó nap után. Azt akarom, hogy őt is úgy szeresse és értékelje egy asszony, ahogy annak idején engem az én Helenám, Isten nyugosztalja! Alex nagyon erős férfi, de elbánt vele az élet, ezért neki még nagyobb szüksége van a szeretetre. Már harminc éves, és még nem volt egy normális, hosszútávú kapcsolata, amiben szeretet adott vagy kapott volna. Nem akarom, hogy agglegényként élje le az életét. Azt akarom, hogy ha bármi történne velem, legyen valaki, aki átsegíti a gyászon, aki mellette van jóban-rosszban, akire támaszkodhat és mellette van, mindezt azért, mert tiszta szívből szereti őt. Próbáltam mindent megadni neki, de a szüleit sosem tudtam helyettesíteni, és nem is akartam. Mindig is szerettem őt, bár nem könnyen mutattam ki felé az érzéseimet. De nagyon szeretem őt. A fiam elvesztése után, csak ő maradt nekem. Azt akarom, hogy boldoggá tegyék, és ez a lány boldoggá tudná tenni az okosságával, a nagy szájával és a jó szívével! Viszont ehhez kell egy kis segítség, hogy észrevegyék egymásban a jót, és közelebb kerüljenek egymáshoz, és én megadom nekik a kezdőlökést. Tudod, én sem vagyok már fiatal, és hamarosan az én időm is lejár!
Ugyan már uram, hiszen semmilyen betegsége nincs, ami miatt ilyeneken kellene gondolkodnia! Higgye csak el, hogy nem jó a fiatalok életébe beleavatkozni, mert abból sosem származik semmi jó! Az előző kizsarolt házassággal is csak porba sújtotta az unokáját. Nagyon sok időbe telt feldolgoznia azt, hogy meglépett az a nőcske, mire az oltár elé kellett volna lépnie. Én az ön helyében nem szólnék bele az életükbe, főleg nem ilyen módszerekkel, de természetesen a maga unokája a fiatal úr, és én csak egy szolgaló vagyok, akinek ebben a házban nincs beleszólási joga az önök életébe – mondta szabadkozva.
Nyugodtan elmondhatod a véleményed Maria, évek óta szolgálsz minket, már te is a családunkhoz tartozol! Mondd csak el, hogy milyen alávaló, hitvány embernek tartasz, amiért jót akarok az unokámnak. Gyerünk, ne fogd vissza magad, hányd a szememre a rossz döntéseimet, amit az évek során elkövettem. Azt hiszed nekem nem volt bűntudatom, amikor láttam őt ott állni csalódottan, megszégyenülve azzal a mérhetetlen fájdalommal a szemében?! Szerinted miért nem hozakodtam elő a nősüléssel idáig?... Azért, mert furdalt a lelkiismeret, hogy az egyetlen unokám miattam, az én rákényszerített akaratom miatt szenved! Nekem is fájt, hogy az az átkozott becsapta! De ez a lány, ez nem olyan, ezzel a nővel boldog lehet... érzem, hogy ő lesz az igazi számára! És nem fogom hagyni, hogy Alex elveszítse őt! Ha, ehhez az én közbenjárásom kell, akkor megteszem! Minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy egymásba szeressenek, és boldogok legyenek együtt!
Értem uram, és eszembe sem jutott, hogy megítéljem a tettei miatt, csupán annyit jegyeztem meg, hogy én az ön helyében nem szólnék bele a fiatalok életébe.
Én viszont belefogok, mert most bármennyire is önzőnek fogsz tartani ez után a mondatom után, de azt szeretném, ha mihamarabb egymásba szeretnének, és meglepnének egy dédunokával! – Érzékenyültem el a gondolatra. – Egy talpraesett kisfiú vagy egy tündéri kislány visszaadná az életkedvem a hátra lévő napjaimra. Nem akarok úgy meghalni, hogy nem látom vagy, nem tartom a kezembe a kis csöppséget, aki vér a véremből.
Nyugodjon meg Rodrigo úr, biztosan láthatja majd a dédunokáit, hiszen maga egy erős, egészséges férfi! Nagyon sok ideje van még hátra. Nem kellene ilyeneken gondolkodnia! – Jött közelebb hozzám meghatódva.
Gyere még közelebb, elmesélek valamit, amiről senki sem tud! – Hajtottam le a fejem, miközben leült arra a székre, amelyről korábban Ivanna felállt. – Ígérd meg, hogy senkinek sem beszelsz arról, amit most hallani fogsz! – Kértem a szemébe nézve.
Megígérem! Arcán, és sötét szemeiben aggodalom látszott. Tudtam, hogy nála biztonságban lesz a titkom.
Beteg vagyok, Maria! Nagyon beteg. Mindenkit megtévesztettem, akkor, amikor azt hazudtam pihenni vagy nyaralni, esetleg kikapcsolódni utazok el... kezelésekre jártam. Volt egy műtétem is. Másodfokú adenokarcinomás – tüdő daganatos –, vagyok. Négy évet jósoltak nekem az orvosok, ebből már majdnem kettő eltelt.
Akkor, ezért köhög olyan csúnyán!? – Kapcsolt azonnal. A szemeiben őszinte sajnálat, és együttérzés látszott.
Igen, Maria, ezért. Ezért vagyok fáradékony, ezért köhögök vért, és ezért érzek állandó fájdalmat a mellkasomban.
Édes, Istenem! Annyira sajnálom, uram. Ha bármikor, bármiben segítségére lehetek, kérem azonnal szóljon! – Ugrott fel a székről, miközben elém térdelt, és könnyáztatta arccal kezet csókolt.
Kérlek, Mária! – Húztam fel magamhoz, ekkor már mindketten álló helyzetben voltunk. Magamhoz szorítottam hevesen rázkódó molett testét, próbáltam nyugtatni, miközben az én látásom is elhomályosodott a könnyektől. Nem akarok még meghalni! Nem akarom itt hagyni a családomat és a szeretteimet.

2017. január 25.

10. Fejezet - Érzelmek viharában

Amint kilépett papi a szobából, tetőtől talpig végignéztem Vannán. Nem kellett megerőltetnem magam, hogy észrevegyem melltartó nem került az agyonmosott fehér pólója alá. Kerek melle és picike mellbimbója látványosan kirajzolódott a szűk felsőn keresztül. Egy pillanatra ott felejtettem a szemem, de aztán észbe kaptam, és feljebb emeltem a tekintetem. Hullámos, szőke haját leengedte, és végre azt a borzasztó sminket is lemosta... vagy lesírta magáról. Hosszú lábait alig takarta a rózsaszín pamut sort, amit gondolom pizsamaként kapott magára. Elégedetten néztem végig formás testén. Igazán csinos… kár, hogy nem az esetem. Tengerkék szemeinek ínhártyája vörösre változott a sírástól. Duzzadt ajkára harapva állt az ajtóban és nézett felém. Gúnyos mosolyt erőltettem magamra, mielőtt megszólítottam asszonykámat.
Látom nem sok hangsúlyt fektettél abba, hogy elcsábíts.
Tessék? – Húzta rám szépen ívelt, világos barna szemöldökét.
A ruhádra céloztam. Ma van a nászéjszakánk... mivel ma volt az esküvőnk, drágám. Ebből adódóan ma lesz a nászéjszakánk is – minden szót kihangsúlyozva és lassan mondtam, mint egy gyereknek, mire tágra nyílt szemekkel nézett rám.
Ha, azt hiszed, hogy bármi is történni fog ma éjszaka köztünk, nagyon tévedsz, drágám – tette karcsú csípőjére a kezét, miközben ő is ugyanolyan tagoltan és lassan ejtette ki a szavakat, mint én, ráadásul ugyanolyan gúnyosan mosolyogva. Elnevettem magam.
Egy normális feleség valami szexi hálóingben, vagy fehérneműben jelent volna meg újdonsült férje előtt, ezzel is felkorbácsolva a párja vágyait – játszottam továbbra is azt, hogy akarok tőle valamit.
Igen, egy normális feleség bizonyára minden apró trükköt bevetett volna, hogy kellőképpen megkívántassa magát. De hidd el drága Alex, nekem még csak eszembe sem jutott, hogy a kedvedre tegyek, az pedig főleg nem, hogy ma éjjel... vagy bármelyik éjjel kielégítsem az alantas vágyaidat – lépkedett mereven az ágyam felé.
Nem is kell megerőltetned magad kis szívem, ha meztelenül sétálnál fel–alá a szobában, akkor sem kívánnálak meg – gúnyoltam ki a legédesebb mosolyommal fűszerezve.
Ennek nagyon örülök, édesem! Akkor teszel a lehető legboldogabb nővé a világon, ha messzire elkerülsz, és még csak eszedbe sem jut az, hogy hozzám érj – pislogott rám ironikusan az ágyam mellett állva.
Akkor talán le is fekhetnél – veregettem meg a matracot közvetlen mellettem.
Rendben. De előre figyelmeztetlek, ha egy ujjal is hozzám mersz érni, miközben alszom letépem a golyóidat!
Nincs az az Isten! – Mondtam kissé felháborodva.
Mégis minek néz engem ez a nő?! Azt hiszi kihasználom azt, hogy mellettem fog aludni? Ugyan már! Nem vagyok ennyire elvetemült! Az, hogy hónapok óta nem voltam nővel, még nem jelenti azt, hogy letámadom. Kinek hiszi ez magát? Valami szépség királynőnek, vagy szexistennőnek, akinek senki sem tud ellenállni?! Elismerem, hogy nagyon csinos, de ilyen modorral, amivel rendelkezik egyetlen épeszű férfi sem érne hozzá.
Inkább fogtam magam és elfordultam az ellenkező irányba.
Lassan feküdt le. Éreztem, ahogy besüppedt alatta az ágy. Csendben hallgattam mit csinálhat, de nem hallottam, vagy éreztem, hogy betakarózna. Tovább füleltem, semmi zaj... már vagy öt perce meg sem moccant. Ilyen hamar elaludt volna? Óvatosan fordultam felé.
Hihetetlen ez a nő – mosolyogtam el magam, mikor odapillantottam, ahol feküdt. Mint egy hulla!
Mereven feküdt a takarón, karjai szorosan az oldala mellé fektetve, szemei a mennyezetre szegezve.
Levegőt azért el ne felejts venni! – Figyelmeztettem a röhögőgörcs szélen állva.
Rendben. Kösz, hogy eszembe juttattad! – Válaszolta száj húzogatva.
Mitől félsz ennyire? – Csúsztam kicsit közelebb hozzá.
Nem félek – válaszolta faarccal, miközben arrébb húzódott tőlem. Aludjunk! – Zárta le a témát.
Zavartan mosolyogtam, hogy ilyen abszurd helyzetbe kerítettem magam. Itt van egy szép, fiatal lány, aki mellesleg a feleségem, mégis be kell érnem annyival, hogy nézem és vitatkozom vele. Nem tagadom tetszenek a szóváltásaink, tetszik, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. Igazán erős nő, miközben törékeny is. Mindig is az ilyen nők vonzottak, akik nem bólogatnak minden egyes szavamra, és nem lesik a kívánságaimat, mint egy eszelős, hanem kiállnak magukért. Tetszik, hogy ilyen nagy szája van... bár néha igazán visszafoghatná magát – gondoltam mosolyogva, ahogy felé fordultam.
Az ablakon beszűrődő holdfény megvilágította fénylő haját, és erős kontúrt adott kislányos arcának. Úgy aludt, mint egy angyal. Hosszú szempillái néha megremegtek. Olyankor azt hittem felébred, ezért én is lehunytam a szemeimet alvást színlelve. De mikor felé lestem és láttam, hogy édesen alszik tovább, közelebb bújtam hozzá, és továbbra is figyeltem édes arcát. Az ágy széléről teljesen bemászott a közepéig, egy centi sem kellett volna, hogy hozzám érjen a teste. Odébb mentem, de Vanna egy öntudatlan fordulással a csípőm köré tekerte a lábát, és közelebb bújt hozzám. Jólesett érezni a meleg testét magamon. A lehelete az arcomat cirógatta. Alig tudtam megállni, hogy ne öleljem szorosan magamhoz, de visszafogtam magam.

***

Reggel, alig bírtam felkelni. Az, hogy egész éjjel őt néztem kiszívott belőlem minden erőt. Sietősen lezuhanyoztam, majd a törölközőt a derekam köre tekerve léptem vissza a szobába. Vanna még édesen aludt. Halkan felöltöztem, majd odaosontam mellé. Hagyni akartam neki egy üzenetet, miszerint bementem a bankba, de végül elvetettem az ötletet. Úgy sem kíváncsi rá merre vagyok. Hirtelen ötlettől vezérelve fölé hajoltam és megpusziltam az alvó lány száját. Fogalmam sincs mi vitt erre a tettre, de nagyon kellemes érzés kerített hatalmába, mikor súrolta a szám az ajkát. Mosolyogva indultam papi szobájába. Bekopogtattam hozzá. Elég sápadt volt. Gondolom, ő sem aludt jól.
Jó reggel! – Üdvözöltem mosolyogva.
Jobbat! Már épp menni akartam szólni, hogy igyekezz, mert késésben vagyunk – felelte morcosan
Valami baj van? – Kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
Nem. Nincs. De most már induljunk! – Kérte, mielőtt előrelépve kisietett a kocsihoz, én pedig jó fiú lévén szorosan követtem.
Amint beértünk a bankba, Dominic már türelmetlenül várt ránk, és közölte, hogy megérkeztek a Svájci üzletfelek. Nagyapa komor nézéssel jutalmazott, amolyan – a te hibád, hogy megvárattuk őket –, nézéssel.
Induljunk – néztem rájuk, hogy ezzel is kitérjek papi perzselő pillantása elől.
A tárgyalóteremben három fiatalabb, és egy nagyapával egyidős korú férfi várakozott. Mindegyikük előtt kávé és ásványvíz, valamint egy mappa volt az asztalon.
Jó reggelt uraim! – Köszöntötte őket nagyapa németül.
Mi is kezet ráztunk velük, majd helyet foglaltunk Dominic-kal.
Elnézésüket kell kérnem amiatt, hogy megvárakoztattuk önöket. De tegnap volt az unokám – mutatott felém –, Alex esküvője, ezért egy pici csúszásban vagyunk. Persze ez az üzletet nem veszélyezteti semmilyen szinten – szívélyesen mosolygott az idős úrra.
Semmi probléma Rodrigo! – szólalt meg a legidősebb, azt hiszem Leandro úr. Gratulálok! Legyen hosszú és boldog a házasságod, fiam – veregette meg a hátam. – Neked pedig Rodrigo rengeteg dédunokát kívánok, akik szebbé és boldogabbá teszik a szürke mindennapokat.
Köszönöm Leandro, már alig várom – mosolyogta el kínosan magát papi. Nos akkor uraim, térjünk a tárgyra. Milyen összeget kívánnak befektetni? – Kérdezte, majd ő is helyet foglalt.

***

Majdnem két órán keresztül folyt az üzleti megbeszélés, de végül nem állapodtunk meg semmi konkrét dologban, mert nem voltam hajlandó elfogadni a hatalmas összeghez vonatkozó feltételeiket. Papi igent mondott volna – amit észre is vettek a svájcikat –, de mivel én vagyok az igazgató, most az ő szava nem sokat ér a döntéshozatalban, csak esetleg tanácsokat adhat nekem. Mivel Leandro úr látta, hogy papi hajlik a feltételek elfogadása felé, azt javasolta, hogy mivel úgyis most esküdtem, utazzak el nászútra Svájcba, és majd keressem fel, Zürichben, ha mégis elfogadjuk a kínált összeget és a feltételeiket, addig ők is megfontolják a kritériumomat. Gondolom arra számítanak, hogy addig papi meggyőz valahogy, és elfogadom az előterjesztésüket, vagy ha mégsem, akkor majd a saját házukban rábeszélnek, hogy aláírjam velük a papírokat.
Még meggondolom – válaszoltam rendíthetetlenül.
Értesíts, ha eldöntötted, természetesen a költségeiteket én állom nászajándék gyanánt.
Erre semmi szükség! – Hárítottam el az ajánlatát.
Kérlek, ne utasíts vissza! Szívesen fogadnálak a házunkban. A feleségem Monika, a lányom Sandra, és a fiam Gabriel nagyon alázatosak, és nagyra becsülik a házunkba látogató üzletfeleket, vendégeket. Szívesen bemutatnálak nekik Alex, és a kedves nejedet is.
Rendben. Mindenképpen átgondolom, és köszönöm az ajánlatot.
Végül kezet fogtunk, és elköszöntünk tőlük. Miután elhagyták az irodát, papi szinte felugrott a székéből és tapsolva lépett elém.
Ezt jól csináltad, Alex – nevetett szélesen rám.
Mit, papi? Hisz el sem fogadták a feltételeinket – kérdeztem kétségbe vonva épelméjűségét.
Még nem! De elfogják – csapta össze újra a kezeit. Ez lesz az év üzlete fiam. Rengeteget kaszálhatunk rajtuk. El kell utaznotok mihamarabb a feleségeddel hozzájuk. Mindenbe bele fognak menni, ha látják rajtad, hogy megingathatatlan vagy. Légy eltökélt, kitartó és akkor megadják azt amit szeretnénk, mert látni fogják rajtad, hogy nincs más választásuk, hiszen vagy elfogadják vagy keresünk más befektetőket helyettük.
Nem megyek nászútra, papi jelentettem ki.
De bizony, hogy mész! – Nézett rám zsarnoki nézésével. Legkésőbb két nap múlva elmész, és mindent elintézel, ami ahhoz kell, hogy ez az üzlet megkötetthessen! Világos voltam?! – Húzta fel őszülő szemöldökét amolyan – nem tűrök el nemleges választ –, stílusban.
Megértettem, főnök! – Gúnyoltam ki. Minden lehetséges dolgot meg fogok tenni, hogy meg több pénzed legyen. Nem kell aggódnod! – Vágtam az arcába, majd köszönés nélkül kirohantam a teremből.

***
Micsoda zsarnok! Mindig mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja! – panaszkodtam Dominicknek, miközben a sörünket kortyolgattuk az egyik közeli bárban.
Nagyapád már csak ilyen. Hozzá van szokva, hogy minden parancsát teljesítik és, hogy senki sem mer ellent mondani neki. Téged pedig még jobban tud utasítani, mert tisztában van azzal, hogy hálás vagy neki azért, amiért felnevelt és megadott neked mindent.
Tökéletesen igazad van, Dominic – bólogattam serényen.
Mindig eléri amit akar, és most is elfogja! – Nézett bölcsen rám.
Tudom, Dom! Hidd el, tisztában vagyok vele, hogy addig nem száll le rólam, míg el nem utazok. Még az sem érdekli, hogy a feleségem belerondíthat az üzletbe a tudatlansága folytán.
Ez, igaz! Legszívesebben azt tanácsolnám, hogy magadba menj el Zürichbe, de mint tudjuk egy nászútra nem utazhatsz el egyedül – nevetett a vállam veregetve.
Nem vagy vicces! – Húztam rá a szemöldököm.
Én nem, de a feleséged az! Egy igazi bohóc az a nő! Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne nevessem ki, mikor először megláttam – nevetett még jobban.
Szúrós szemekkel néztem rá. Idegesített, hogy lejárja Vannát, pedig tudtam, hogy igaza van. Intettem a pincérnek, aki azonnal hozta a számlát. Miután fizettem, elköszöntem Dominiktól, és haza hajtottam. 




Másnap reggel, amikor felébredtem Alexnek csak a hűlt helyét találtam. Nyilván már a bankban van – húztam el a számat, ahogy arra gondoltam, hogy miként „zajlott le” a nászéjszakánk.
Kényelmetlenül és félelemmel telve feküdtem le mellé. De alaptalan volt félelmem, mert igazi úriemberként viselkedett.
A fürdő felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam és fogat mostam, majd nekiálltam sápadt arcom szebbé tenni. Egy egyszerű alapozó, szájfény és szemhéjtussal való vonal felhelyezése mellett döntöttem, majd fogtam lecseréltem öltözetem egy enyhén dekoltált baba-rózsaszín felsőre, valamint egy combközépig érő farmer szoknyára, amihez egy fekete topánkát vettem fel. Kedvetlenül vánszorogtam a nappali felé. Azt hittem Alex nagyapja is ott tartózkodik, de hála Istennek nem volt lent az öreg úr. A nappaliba érve Maria fogadott és az étkező asztalhoz invitált.
Jó reggelt, asszonyom! Alex és Rodrigo úr házon kívül vannak. Késztettem önnek reggelit. Foglaljon helyet! – Kérte kedvesen.
Jó reggelt, Maria! Meg szeretném kérni, hogy a jövőben tegezzen, és szólítson Vannának - kértem én is ugyanolyan aranyos hangnemben, amilyenben ő szólt hozzám, miközben helyet foglaltam. Egy köszönömmel reagált, majd azonnal elém rakta a reggelit. Nagyon ízlett az étel, szinte mindent megettem, amit elém tett. Amint végeztem, egy öleléssel és egy puszival köszöntem meg a gondoskodását, amit meglepődve, de széles mosollyal fogadott. Jó ideig lent maradtam vele a konyhában és beszélgettünk. Mesélt Alex gyerek koráról.
Tudod, akaratlanul is hallottam a tegnap esti vitátokat. Nem tudom, hogy mi van köztetek, illetve ennek a rögtönzött esküvő mizériának mi értelme volt, ha már most így civakodtok, de azt biztosra veszem, hogy ennek hátterében nem a lángra kapott szerelem az ok – kezdett bele, miközben egy tál eltörlésével foglalatoskodott.
Ezt jól gondolod – suttogtam, nehogy meghallja, de válaszából már tudtam, hogy veszett fejsze.
Tudtam én! – Fordult felém, majd letéve az edényt pontosan velem szembe került a pult másik oldalán. – Bármi is legyen az ok, ami összeköt titeket… csak arra kérlek légy vele türelmesebb, bármennyire esik is nehezedre, tudom, hogy Alex finoman szólva arrogáns és mindent ő akar irányítani, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy ennek legfőbb oka a családja tragédiája és az, ahogyan az évek során a nagyapja nevelte – sorolta a sorsfordító pontokat Alex életében, amikről eddig halvány lila gőzöm sem volt. Nem véletlen, hogy értetlen és megdöbbent arcot vágtam.
Te jó ég! Hisz én ezekről semmit sem tudok! Már feltűnt, hogy a szüleit még nem láttam, de nem igazán érdekelt, hogy nem mutatott be nekik. Egyedül csak a nagypapájával ismertetett össze, és én naivan azt hittem, hogy szégyell engem, azért nem visz el a szüleihez vagy a testvéreihez. Az meg sem fordult a fejemben, hogy már nem élnek. Istenem, milyen durva voltam vele, olyat feltételeztem róla, ami nem is igaz. Milyen ostoba vagyok! Kérlek Maria, mesélj még! Mégis, hogy történt? Hogy veszítette el őket? – Hadartam kérdéseimet, miközben teljesen sokkolt, amit hallottam.
Tudni akartam mindent. Meg szerettem volna ismerni a gyerekkorát, még akkor is ha tudtam, ő ezt minden bizonnyal sosem mesélné el nekem, bár tőle kéne hallanom.
Hát jó! – Vett egy mély levegőt, majd belekezdett. – Alex akkor volt tizenkét éves, épp Rodrigo urat kísérte el egy üzleti útra. Nem sokkal később értesítettek minket, hogy a repülő, amivel a szülei és az öccse utazott egy szerencsétlenség következtében lezuhant, és ők az életüket vesztették – szemeim könnybe lábadtak, ahogy elképzeltem a kicsi Alexet, ahogy összetörik belülről, a hír hallatán. Letöröltem az épp kibuggyanni készülő könnyem és tovább hallgattam Mariat. – Egészen addig a napig, egy életvidám, izgő-mozgó, szeretetre éhes kedves kisfiú volt. Viszont ezek után megváltozott – mondta maga elé meredve, mintha gondolatban visszarepült volna az időben. – Nem mosolygott többet, az izgága gyerekből egy egyhelyben ülő, komor, szomorú és megtört kisfiú lett. Szinte csak hálni járt belé a lélek. Többet nem játszott egy játékával sem, barátai se voltak. Majd jött a tárgyalás, a végrendelettel, illetve a tény, hogy a nagyapja lett a gyámja.
Szegény Alex, nagyon sajnálom. Én meg itt nyavalygok azért, mert az apámat döntés elé állította a tettéért. Milyen önzőnek tarthat. De legalább nekem életben vannak a szüleim és így, hogy férjhez mentem hozzá, még segíti is az édesanyám életben maradását. Szóval tényleg lehetnék hálásabb is, és jobban megismerhetném, ha már a férjem. Nem pedig azon kellene jajgatnom, hogy mit vett el tőlem.
A gazda igazán jól nevelte, megadott neki mindent, ami ahhoz kellett, hogy erős, határozott és profi üzletember váljék belőle. Csak egy valamit nem. Az egyetlent és legfontosabbat: a szeretetet, sőt mi több, a szikrája is eltűnt az érzésnek, ami boldogabbá tette volna.
Istenem, én... én sajnálom Maria! Nem akartam a lelkébe taposni. Ha tudom akkor... oh a francba – temettem arcom a tenyerembe. Furdalt a lelkiismeretem a szavak miatt, amit előző este a képébe vágtam a gyerekvállalással kapcsolatban. Tudtam visszavonni már nem lehet, de bocsánatot kérek majd tőle – igen határoztam el –, bocsánatot kell kérjek.
De ez még nem minden! – Folytatta Maria, mire rémület fogott el, hogy mi jöhet még ezután. – Jaj nyugi, nem kell így megrémülnöd! – Húzta mosolyra ajkait arcom láttán. – Szóval… nyilván még erről sem tudsz, de Alexnek tizenkét évvel ezelőtt lett volna egy felesége. Teszem azt, ebben is az öreg úr, Mr. Houston keze volt. Rávette Alexet, hogy házasodjon össze, bizonyos Carina Richeraval. Azt nem tudom szerette-e Alex a lányt vagy sem, de mindenesetre nőül akarta venni. Ez idáig mind szép és jó, de… – tartotta fel mutató ujját – ...ez a lányka faképnél hagyta. Érted? Ott hagyta az oltárnál, és egyszerűen nyoma veszett. Gondolhatod milyen megalázottan érezte magát szerencsétlen fiú. Több mint kétszáz vendég előtt, akik csak az esküvő miatt utaztak a Bahamákra. Attól kezdve a fiatal úr még szomorúbb és összetörtebb lett, csak a munkának élt.
Azta! Ez nem semmi! Most már értem miért volt tiszta ideg, amikor késtem egy kicsit az esküvőről – somolyogtam az orrom alatt, ugyanakkor szántam Alexet a sok balszerencsés esemény miatt.
Már jócskán eltelt az idő, mikor megjelent Rodrigo úr. Egyedül. Kicsit elszomorított, hogy ő nem jött haza vele. De talán jobb is így, mert azok után amiket Maria elmesélt nem bírtam volna megállni, hogy ne szorítsam magamhoz. Lelki szemeim előtt láttam a kisfiút, aki egyik pillanatról a másikra elveszítette az egész családját. A szívem belesajgott, ha arra gondoltam mit élhetett át abban az időben. Önkéntelenül is anyám jutott az eszembe. Nem élném túl, ha elveszíteném, pedig én már nem vagyok kisgyerek. Hirtelen mély sajnálat és együttérzés töltött el a férjem iránt. Már nem láttam olyan vadnak és kegyetlennek, mint eddig. Bár azt még mindig nem bocsátottam meg, amit ellenem elkövetett.