8. Fejezet

Alex

Amint kilépett papi a szobából, rápillantottam Vannára. Nem kellett megerőltetnem magam, hogy észrevegyem, melltartó nem került az agyonmosott fehér pólója alá. Elégedetten néztem formás testét, már a haragom is elpárolgott, amit a szavai miatt éreztem, mert tisztában voltam vele, hogy a papival való beszélgetésem fájt neki, és csak amiatt vágta hozzám a kegyetlen szavakat.

Duzzadt ajkára harapva állt az ajtóban és nézett felém. Tengerkék szemének ínhártyája vörösre változott a sírástól. Kerek melle és picike mellbimbója látványosan kirajzolódott a szűk felsőn keresztül. Egy pillanatra ott felejtettem a szemem, de aztán észbe kaptam és feljebb emeltem a tekintetem. Hullámos szőke haját copfba kötötte, és azt a borzasztó sminket is lemosta vagy lesírta magáról. Hosszú lábát alig takarta a rózsaszín pamut sort, amit pizsamaként kapott magára.

Igazán csinos… Kár, hogy nem az esetem – gondoltam magamban.

Gúnyos mosolyt erőltettem magamra, mielőtt megszólítottam.

– Látom, nem sok hangsúlyt fektettél abba, hogy elcsábíts.

– Tessék? – húzta rám szépen ívelt, világosbarna szemöldökét.

– A ruhádra céloztam. Ma van a nászéjszakánk... Mivel ma volt az esküvőnk, drágám. Ebből adódóan ma lesz a nászéjszakánk is – minden szót kihangsúlyozva és lassan mondtam, mint egy gyereknek, mire tágra nyílt szemekkel nézett rám.

– Ha azt hiszed, bármi is történni fog ma éjszaka köztünk, nagyot tévedsz, drágám! – tette karcsú csípőjére a kezét, miközben ő is ugyanolyan tagoltan és lassan ejtette ki a szavakat, mint én, ráadásul ugyanolyan gúnyosan mosolyogva, mire elnevettem magam.

– Egy normális feleség szexi hálóingben, vagy fehérneműben jelent volna meg újdonsült férje előtt, ezzel is felkorbácsolva a párja vágyait – játszottam továbbra is, hogy akarok tőle valamit.

– Egy normális feleség bizonyára minden apró trükköt bevetett volna, hogy kellőképpen megkívántassa magát. De hidd el, drága Alex, nekem még csak eszembe sem jutott, hogy a kedvedre tegyek. Az pedig főleg nem, hogy ma éjjel, vagy bármelyik éjjel kielégítsem az alantas vágyaidat – lépkedett mereven az ágy felé.

– Nem is kell megerőltetned magad kisszívem, ha meztelenül sétálnál fel-alá a szobában, akkor sem kívánnálak meg – gúnyoltam ki a legédesebb mosolyommal fűszerezve.

– Ennek nagyon örülök, életem! Akkor teszel a lehető legboldogabb nővé a világon, ha messze elkerülsz, és még csak eszedbe sem jut az, hogy hozzám érj – pislogott rám ironikusan az ágyam mellett állva.

– Akkor, talán le is fekhetnél – veregettem meg a matracot közvetlen mellettem.

– Rendben, de előre figyelmeztetlek, ha egy ujjal is hozzám mersz érni, miközben alszom, letépem a golyóidat!

– Nincs az az isten – mondtam kissé felháborodva.

Mégis minek néz engem ez a nő? Azt hiszi, kihasználom majd, miközben alszik? Ugyan már! Nem vagyok ennyire elvetemült. Az, hogy hónapok óta nem voltam nővel, még nem jelenti azt, hogy letámadom. Kinek hiszi ez magát? Valami szépségkirálynőnek vagy szexistennőnek, akinek senki sem tud ellenállni?! Elismerem, hogy nagyon csinos, de ilyen modorral, amivel rendelkezik, egyetlen épeszű férfi sem érne hozzá – suhant át az agyamon.

Fogtam magam és elfordultam az ellenkező irányba. Lassan feküdt le. Éreztem, ahogy besüppedt alatta az ágy. Csendben hallgattam, mit csinál, de nem hallottam vagy éreztem, hogy betakarózott volna. Tovább füleltem, de semmi. Már vagy öt perce meg sem moccant.

Ilyen hamar elaludt volna? – morfondíroztam, végül nem bírtam magammal és óvatosan felé fordultam, hogy megnézzem, mit csinál.

Hihetetlen ez a nő! – nevettem el magam.

Olyan volt, mint egy hulla. Mereven feküdt a takarón, karjait szorosan az oldala mellé fektette, szemét a mennyezetre szegezte.

– Levegőt azért el ne felejts venni! – figyelmeztettem a röhögőgörcs szélén állva.

– Rohadj meg!

– Mitől félsz ennyire? – csúsztam kicsit közelebb hozzá.

– Nem félek – válaszolta faarccal, miközben arrébb húzódott tőlem. – Alszom – zárta le a témát.

***

Úgy aludt, mint egy angyal. Az ablakon beszűrődő holdfény megvilágította fénylő haját és erős kontúrt adott kislányos arcának. Hosszú szempillái néha megremegtek. Olyankor azt hittem, felébred, ezért én is lehunytam a szemem alvást színlelve, de amikor felé lestem és láttam, hogy édesen alszik tovább, közelebb bújtam hozzá, és tovább figyeltem édes arcát. Az ágy széléről teljesen bemászott a közepéig, még egy centi sem kellett volna, hogy hozzám érjen a teste. Odébb csúsztam tőle, de ő egy öntudatlan fordulással a csípőm köré tekerte a lábát, és közelebb bújt hozzám. Jólesett érezni a meleg testét magamon. A lehelete cirógatta az arcomat. Alig tudtam megállni, hogy ne öleljem szorosan magamhoz, de visszafogtam magam.

Reggel alig bírtam felkelni. Az, hogy egész éjjel őt néztem kiszívott belőlem minden erőt. Sietősen lezuhanyoztam, majd a törölközőt a derekam köré tekerve léptem vissza a szobába. Vanna még édesen aludt. Halkan felöltöztem, majd odaosontam mellé. Hagyni akartam neki egy üzenetet, miszerint bementem a bankba, de végül elvetettem az ötletet. Végül, egy hirtelen ötlettől vezérelve fölé hajoltam, és megpusziltam az alvó lány ajkát. Fogalmam sem volt, mi vitt erre a tettre, de nagyon kellemes érzés kerített hatalmába, amikor összeért a szánk. Mosolyogva indultam papi szobájába. Amikor ránéztem nagyon sápadtnak látszott, biztos voltam benne, hogy ő sem aludt jól.

– Jó reggelt! – üdvözöltem mosolyogva.

– Jobbat! Már épp menni akartam szólni, hogy igyekezz, mert késésben vagyunk – mondta morcosan.

– Valami baj van? – érdeklődtem felhúzott szemöldökkel.

– Nem. Nincs. De most már induljunk! – kérte, mielőtt előre lépve kisietett a kocsihoz, én pedig jó fiú lévén szorosan követtem.

Amint beértünk a bankba, Dominic már türelmetlenül várt ránk, és közölte, hogy megérkeztek a svájci üzletfelek. Nagyapa komor tekintettel jutalmazott, amolyan „a te hibád, hogy megvárattuk őket nézéssel”.

– Induljunk! – néztem rájuk, hogy ezzel is kitérjek papi perzselő pillantása elől.

A tárgyalóteremben három fiatalabb és egy körülbelül nagyapával egy idős férfi várakozott. Mindegyik előtt kávé, ásványvíz, valamint egy mappa volt az asztalon.

– Jó reggelt uraim! – köszöntötte őket nagyapa németül, miközben kezet nyújtott feléjük. Mi is kezet ráztunk velük, majd helyet foglaltunk Dominickal.

– Elnézésüket kell kérnem amiatt, hogy megvárakoztattuk önöket, de tegnap volt az unokám – mutatott felém –, Alex esküvője, ezért egy pici csúszásban vagyunk. Persze ez az üzletet nem veszélyezteti semmilyen szinten – mosolygott szívélyesen.

– Semmi probléma, Rodrigo! – szólalt meg a legidősebb, majd felállt és elém lépett. – Gratulálok! Legyen hosszú és boldog a házasságod, fiam! – veregette meg a hátam. – Neked pedig Rodrigo, rengeteg dédunokát kívánok!

– Köszönöm Leandro, már alig várom – mosolyogta el kínosan magát papi.

A másik három férfi is gratulált, majd visszaültek a helyükre.

***

Majdnem két órán keresztül folyt a megbeszélés, de végül nem állapodtunk meg semmi konkrét dologban, mert nem voltam hajlandó elfogadni a hatalmas összeghez tartozó feltételeket. Papi igent mondott volna – amit észre is vettek a svájciak –, de mivel én voltam az igazgató, az ő szava nem sokat ért a döntéshozatalban. Tanácsokat adhatott, de nekem kellett rábólintani az ajánlatra. Mivel Leandro úr látta, hogy papi hajlik a feltételek elfogadása felé, azt javasolta, hogy mivel most esküdtem nászút gyanánt utazzunk Svájcba, és töltsünk néhány napot a zürichi villájukban.

Arra számított, hogy addigra papi meggyőz, és elfogadom az előterjesztésüket, vagy ha mégsem, akkor majd a saját házukban rábeszélnek, hogy aláírjam velük a papírokat.

– Még meggondolom – válaszoltam rendíthetetlenül.

– Értesíts, ha eldöntötted! Természetesen a költségeket én állom nászajándék gyanánt.

– Erre semmi szükség – hárítottam el az ajánlatát.

– Kérlek, ne utasíts vissza! Szívesen fogadlak a házunkban. A feleségem, Tamara és a két unokám, Nina és Gabriel nagyon kedvesek, és nagyra becsülik a házunkba látogató üzletfeleket, vendégeket. Szívesen bemutatlak nekik Alex, és a kedves nejed is.

– Rendben. Mindenképpen átgondolom, és köszönöm az ajánlatot.

Miután elhagyták az irodát, papi szinte felugrott a székéből és tapsolva elém toppant.

– Ezt jól csináltad, Alex! – nevetett szélesen rám.

– Mit, papi? Hiszen nem fogadtam el a feltételeiket – kérdeztem kétségbe vonva épelméjűségét.

– Helyes! Majd átgondolják, és lejjebb adnak a követeléseikből – csapta össze újra a kezét. – Ez lesz az év üzlete fiam! Rengeteget kaszálhatunk rajtuk. Mihamarabb el kell utaznotok hozzájuk. Mindenbe bele fognak menni, ha látják rajtad, hogy megingathatatlan vagy. Légy eltökélt, kitartó és megadják, amit szeretnénk. Hamar rá fognak jönni, hogy nincs más választásuk, vagy elfogadják a mi feltételeinket, vagy keresünk más befektetőket helyettük.

– Nem megyek nászútra, papi – jelentettem ki.

– De bizony, hogy mész! – nézett rám zsarnoki nézéssel. – Legkésőbb két nap múlva elmész, és mindent elintézel, ami ahhoz kell, hogy ez az üzlet megköttethessen. Világos voltam?! – húzta fel őszülő szemöldökét, amolyan nem tűrök el nemleges választ stílusban.

– Megértettem, főnök! – gúnyoltam ki. – Nem kell aggódnod, minden lehetséges dolgot meg fogok tenni, hogy még több pénzed legyen – vágtam az arcába, majd köszönés nélkül kirohantam a teremből.

***

– Micsoda zsarnok! Mindig mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja – panaszkodtam Dominicnak, miközben az alkoholmentes sörünket kortyolgattuk az egyik közeli bárban.

– Nagyapád már csak ilyen. Hozzá van szokva, hogy minden parancsát teljesítik és hogy senki sem mer ellentmondani neki. Téged pedig még jobban tud irányítani, mert tisztában van azzal, hogy hálás vagy, amiért felnevelt.

– Tökéletesen igazad van, Dominic – bólogattam serényen.

– Mindig eléri, amit akar, és most is elfogja – nézett rám bölcsen.

– Tudom, Dom! Hidd el, tisztában vagyok vele, hogy addig nem száll le rólam, amíg el nem utazok. Még az sem érdekli, hogy a feleségem belerondíthat az üzletbe a tudatlansága miatt.

– Hát, igen. Legszívesebben azt tanácsolnám, hogy egyedül menj el Zürichbe, de mint tudjuk, egy nászútra nem utazhatsz társ nélkül – nevetett Dom a vállam veregetve.

– Nem vagy vicces – húztam rá a szemöldököm.

– Én nem, de a feleséged az! Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne nevessek, amikor először láttam – nevetett még jobban.

Szúrós szemekkel néztem rá. Idegesített, hogy lejáratta Vannát, pedig tudtam, hogy igaza van. Intettem a pincérnek, aki azonnal hozta a számlát. Miután fizettem, elköszöntem Dominictól és haza hajtottam.

Ivanna

Másnap reggel, amikor felébredtem, Alexnek csak a hűlt helyét találtam.

Bizonyára már a bankban van – gondoltam megkönnyebbülve.

Kényelmetlenül és félelemmel telve feküdtem le mellé, de alaptalan volt a félelmem, mert igazi úriemberként viselkedett.

A fürdő felé vettem az irányt. Lezuhanyoztam és fogat mostam, majd nekiálltam sápadt arcomat szebbé tenni. Egy egyszerű alapozó, szájfény és szemhéjtussal való vonal felhelyezése mellett döntöttem, majd lecseréltem öltözetem egy enyhén dekoltált babarózsaszín felsőre, valamint egy térdig érő farmer szoknyára, amihez egy fekete topánkát vettem fel. Kedvetlenül vánszorogtam a nappali felé. Azt hittem, Alex nagyapja is ott tartózkodik, de hála Istennek nem volt lent az öreg úr. A nappaliba érve Maria fogadott és az étkezőasztalhoz invitált.

– Jó reggelt, asszonyom! Alex és Rodrigo úr házon kívül vannak. Készítettem önnek reggelit. Kérem, foglaljon helyet! – kérte kedvesen.

– Jó reggelt, Maria! Meg szeretnélek kérni, hogy a jövőben tegezz, és szólíts Vannának – kértem én is ugyanolyan aranyos hangnemben, amilyenben ő szólt hozzám, miközben helyet foglaltam.

– Ahogy szeretnéd – mosolygott, majd azonnal elém rakta a reggelit.

Nagyon ízlett az étel, szinte mindent megettem. Amint végeztem, egy öleléssel és egy puszival köszöntem meg a gondoskodását, amit meglepődve, de széles mosollyal fogadott. Jó ideig lent maradtam vele a konyhában és beszélgettünk, de szinte végig csak Alexről beszélt.

– Tudod, akaratlanul is hallottam a tegnap esti vitátokat. Nem tudom, hogy mi van köztetek, illetve ennek a rögtönzött esküvő mizériának mi értelme volt, ha már most így civakodtok, de azt biztosra veszem, hogy ennek hátterében nem a lángra kapott szerelem az ok – kezdett bele, miközben egy tányér törlésével foglalatoskodott.

Ezt jól gondolod! – suttogtam, nehogy meghallja, de válaszából már tudtam, hogy veszett fejsze.

– Tudtam! – fordult felém, majd letéve az edényt, pontosan velem szembe került a pult másik oldalán. – Bármi is legyen az ok, ami összeköt titeket, arra kérlek, légy vele türelmesebb. Tisztában vagyok vele, hogy Alex finoman szólva is arrogáns és mindent ő akar irányítani, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy ennek legfőbb oka a családja elvesztése és az, ahogyan az évek során a nagyapja nevelte – sorolta a sorsfordító pontokat Alex életében, amikről eddig halványlila gőzöm sem volt.

Nem véletlen, hogy értetlen és megdöbbent arcot vágtam. Feltűnt, hogy a szüleit még nem láttam, de nem igazán érdekelt, hogy nem mutatott be nekik. Egyedül csak a nagypapájával ismertetett össze, és én naivan azt hittem, hogy szégyell engem, azért nem visz el a szüleihez vagy a testvéreihez. Az meg sem fordult a fejemben, hogy már nem élnek.

Akkor ezért volt az a mérhetetlen fájdalom az arcán, amikor a szüleit ócsároltam.

Óriási bűntudat hatalmasodott el rajtam a szavaim miatt, amit előző este a képébe vágtam.

– Kérlek Maria, mesélj még! Mi történt? Hogyan veszítette el őket? – hadartam kérdéseimet, miközben teljesen sokkolt, amit hallottam.

Tudni akartam mindent. Meg szerettem volna ismerni a gyerekkorát, még akkor is, ha ő ezt minden bizonnyal sosem mesélné el nekem, bár tőle kellett volna hallanom.

– Hát jó – vett egy mély levegőt, majd belekezdett. – Alex akkor volt tizenkét éves. Rodrigo urat kísérte el egy üzleti útra, míg a szülei éppen hazafelé tartottak, szintén egy üzleti útról. Nem sokkal később értesítettek minket, hogy a repülő, amivel a szülei és az öccse utazott, egy szerencsétlenség következtében lezuhant, és a gép összes utasa az életét vesztette.

A szemem könnybe lábadt, amikor elképzeltem a kicsi Alexet, ahogy összetörik belülről a hír hallatán. Letöröltem az épp kibuggyanó könnyeim és tovább hallgattam Mariat.

– Egészen addig a napig egy életvidám, izgő-mozgó, kedves kisfiú volt. Viszont a történtek után megváltozott – mondta maga elé meredve, mintha gondolatban visszarepült volna az időben. – Nem mosolygott többet, az izgága gyerekből egy egyhelyben ülő, komor, szomorú, megtört és szeretetre éhes kisfiú lett. Szinte csak hálni járt belé a lélek. Többet nem játszott egy játékkal sem, amit a szüleitől kapott, barátai sem voltak. Majd jött a tárgyalás, a végrendelet, illetve a tény, hogy a nagyapja lett a gyámja.

– Alex miért nem a szüleivel utazott el?

– Azért, mert az utazás utáni napon volt egy tanulmányi verseny, amelyen feltétlenül részt kellett vennie, így ő nem tudott velük menni. Szerencsére.

– Szerencsére – ismételtem én is, amikor átfutott az agyamon, hogy ha akkor velük tartott volna, már ő sem lenne az élők sorában.

– A gazda igazán jól nevelte. Megadott neki mindent, ami ahhoz kellett, hogy erős és határozott ember váljon belőle. Csak egy valamit nem kapott meg tőle sohasem. Az egyetlent és legfontosabbat... A szeretetet, sőt mi több, a szikrája is eltűnt az érzésnek.

Nagyon sajnáltam őt és lelkiismeret-furdalásom volt, amiért durván viselkedtem vele.

– Istenem, én... Nem akartam a lelkébe taposni. Ha tudom, akkor... Ó a francba! – temettem arcom a tenyerembe.

– És ez még nem minden – folytatta, mire rémület fogott el. – Jaj, ne ijedj meg ennyire – húzta mosolyra az ajkát az arcom láttán. – Szóval, nyilván még erről sem tudsz, de Alexnek tizenkét évvel ezelőtt lett volna egy felesége. Abban is Mr. Houston keze volt. Rávette a fiatalurat, hogy házasodjon össze, bizonyos Sedef Richeraval. Azt nem tudom szerette-e Alex a lányt vagy sem, de mindenesetre nőül akarta venni. Ez idáig mind szép és jó, de – tartotta fel mutató ujját – az a nőcske faképnél hagyta az oltár előtt várakozó Alexet. Egyszerűen nyoma veszett. Gondolhatod, milyen megalázottan érezte magát szerencsétlen fiú a rengeteg vendég előtt. Attól kezdve még szomorúbb és összetörtebb lett, csak a munkának élt.

– Ez nem semmi! Most már értem, miért volt annyira ideges, amikor késtem egy kicsit az esküvőről – somolyogtam az orrom alatt, ugyanakkor szántam Alexet a sok balszerencsés esemény miatt.

Már jócskán eltelt az idő, amikor megjelent Rodrigo úr, egyedül. Kicsit elszomorított, hogy Alex még nem ért haza, de talán jobb is volt, mert azok után, amiket megtudtam róla, nem bírtam volna megállni, hogy ne szorítsam magamhoz. Lelki szemeim előtt láttam a kisfiút, aki egyik pillanatról a másikra elveszítette az egész családját. A szívem sajgott, ha arra gondoltam, mit élhetett át abban az időben. Önkéntelenül is anyám jutott az eszembe.

Nem élném túl, ha elveszíteném, pedig én már nem vagyok kisgyerek – suttogtam magam elé meredve.

Mély sajnálat és együttérzés töltött el a férjem iránt. Már nem láttam olyan vadnak és kegyetlennek, mint addig. Bár, azt még mindig nem bocsátottam meg, amit ellenem elkövetett.