11.Fejezet

Alex

Amint megbeszéltük a doktorral, hogy új kezelést finanszírozok Catrinnek, sietősen elhagytam a kórházat. Sosem szerettem az ilyen helyeket, a fertőtlenítő szaga és a jellegzetes színű falak rossz emlékeket ébresztettek bennem. Az épülettel ellenben az udvar nagyon tetszett, mindenhol virágokkal és díszfákkal volt beültetve. Mosolyogva pillantottam körbe, de a mosolyom nagyon hamar lefagyott, amikor megállapodott a tekintetem a parkban ölelkező feleségemen.

Az isten verje meg! Ezt nem teheti velem! Semmi tartás nincs ebben a nőben? Nem elég, hogy már megint ezzel a szarházival van, ráadásul ilyen nyilvánosan csal? Engem... Alex Houstont, akit ország-világ ismer. Szégyentelen! Garantálom, Ivanna Winslow, hogy ezért drágán megfizetsz! – fenyegetőztem az orrom alatt.

Tudhattam volna, hogy titokban találkozgatni fog vele. Én hülye! Miért is akartam közelebb kerülni hozzá, amikor az SMS-ben is nyilvánvalóvá tette, hogy csak és kizárólag őt fogja szeretni, velem ellentétben, akit emberszámba sem vesz.

Dühösen a gázra léptem, és elhajtottam mellettük. Semmi kedvem nem volt hazamenni, mégis azon vettem észre magam, hogy a kapunk előtt állok és a virágot szagolom, amit annak a romlott nőnek vettem. Egy erőteljes mozdulattal a földre dobtam a csokrot.

Vegyen neked a szeretőd virágot! – kiabáltam, miközben két lábbal ugráltam rajta.

Magamon kívül voltam a megaláztatástól és a dühtől. Szégyelltem, hogy gyerekesen viselkedtem, de Vanna olyan szinten felhúzott, hogy még a józan eszem is elment tőle. Hibát követtem el, amikor feleségül vettem őt.

A házba lépve Maria gondterhelt arccal és kisírt szemmel nézett rám.

Mi az isten történhetett, amíg házon kívül voltam?

– Mi a baj, Maria? – kérdeztem cseppet sem kedvesen, bár nem úgy akartam.

– Semmi, Alex! Semmi – válaszolt rám sem nézve.

– Rendben. Akkor ne mondd el! – idegesen sóhajtottam egyet, majd sarkon fordultam és a szobám felé vettem az irányt.

Semmi kedvem nem volt találgatni, hogy mi történt. Úgy gondoltam, majd elmondja, ha akarja. Ledobtam a zakóm és a nyakkendőm a szőnyegre, majd ledőltem az ágyra, és a halántékomat masszírozva próbáltam nyugtatni az idegeimet. Nem sikerült. A szemem előtt minduntalan a feleségem és Nate arca lebegett, amint szenvedélyesen ölelkeznek.

Két órával később hazaérkezett a drága asszonyom is. A gyomrom felfordult, amikor ránéztem és elképzeltem, hogy csókolózott és szeretkezett azzal a féreggel. Csendben ültem és érdeklődve néztem rá. Kíváncsi voltam elmeséli-e magától a történeteket, vagy megvárja, amíg faggatózni kezdek. Szó nélkül a fürdőbe ment, amivel csak meg jobban feldühített. Mérgemben fel-alá járkáltam a szobában, mint akinek kilométer hiánya van. A feszültség nőttön-nőtt bennem.

Jó sokáig tart lemosni magáról annak a mocsoknak a nyomát.

Majdnem fél óráig tartott, mire kivánszorgott a fürdőből. Az ajtó halkan kinyílt, mereven néztem az arcát, de semmilyen érzelmet, vagy bűntudatot nem fedeztem fel rajta. Nyugodtan elindult a fésülködőasztal felé – amit direkt neki hozattam be, az addig karakán férfias szobába –, majd a hajvasalója bekapcsolása után, már nem bírtam elviseli a nyugodtságát. Bármennyire próbáltam, nem sikerült tovább visszafogni magam. A karjánál fogva erősen magam elé rántottam, majd a szemébe nézve ráordítottam.

– Hol voltál?

– Sétáltam – válaszolta, mintha semmi sem történt volna.

– Kivel sétáltál? – adtam neki újabb esélyt, hogy magától vallja be azt, amit a saját két szememmel láttam.

– Egyedül. – Ezzel az egy szavával még jobban összetört.

– Nem hiszem el! – üvöltöttem, ő megszeppenve állt teljesen tétlenül.

– Azt hiszel, amit akarsz – csattant fel.

– Még egyszer megkérdezem, kivel voltál? – szorítottam továbbra is a karját.

– Egyedül voltam, apámat látogattam meg a bankban.

– Rajta kívül kivel találkoztál még?

– Nate-tel – ismerte be végre.

– Nate-tel – hangsúlyoztam ki erőteljesen a számomra utálatos nevet, miközben egy kicsit taszítottam rajta.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte megrémülve.

– Megcsaltál vele? – Nagyot sóhajtva a mennyezet felé emelte a tekintetét, mintha képtelenséget kérdeztem volna.

– Micsoda?

– Megdugott? – Mielőtt válaszolhatott volna megragadtam a vállát és durván megráztam. – Válaszolj!

– Nem! Megőrültél? Hogy juthat ilyesmi eszedbe?

– Nem hiszek neked! – ráztam meg ismét, mire úgy összerándult, mintha megütöttem volna, pedig soha az életben nem emeltem volna rá kezet. – Miért nem nézel a szemembe?

– Elegem van belőled! – nézett ezúttal rám. – Nem hazudok – emelte fel a hangját. Hajának egyik tincse minduntalan a homlokába hullott, amit jellegzetes mozdulattal söpört hátra. – Minek nézel te engem? – kérdezte szent arckifejezéssel, mintha én lettem volna a rossz, amiért nem hittem el, amit mondott.

– Teljesen hülyének nézel? Láttalak – hangsúlyoztam minden szót.

– Mégis mit láttál? – kérdezte erélyesen.

– Láttam, milyen szívélyesen csevegtetek, miközben magához szorított.

– Amit te beszélgetésnek láttál, az egy veszekedés volt – mondta gúnyosan bájos mosollyal, ami ártatlannak tüntette fel, pedig egyáltalán nem volt az.

– Az üzenetet is elolvastam, sőt véletlenül el is küldtem neki. Gondolom megbocsátott neked, azért találkoztatok, ugye?

– Milyen üzenetet? – kérdezte meglepődve.

Ilyen egy álszent nőt! Az agyam eldobom.

– Az SMS-t, amiben magyarázkodsz neki és a bocsánatát kéred – kaptam az asztalon lévő telefonja után, és gyorsan megkerestem az üzenetet, még mielőtt letagadta volna azt is. – Meg is van – tartottam felé a kijelzőt.

– Mutasd! – kérte, miközben lerítt róla, hogy pontosan tudja, milyen üzenetről van szó.

Sajnálom Nate, nem az volt a célom, hogy tönkre tegyelek, még ha valahol sejtettem is, hogy ez lesz a vége. Egy nap majd megérted a tetteim mélységes okát. Sajnos nem volt se időm, se választási lehetőségem. Ha nem így teszek, elveszítem a családom. Remélem, egyszer megbocsátasz nekem! Szeretettel ölel: A te Vannád – olvastam fel gúnyos hangon.

– Miért nyúltál a telefonomhoz? – kérdezte mérgesen.

– Mert, ha tetszik, ha nem, jogom van tudni a dolgaidról, mivel a feleségem vagy – kiabáltam.

– De nem engedtem meg! – kiáltotta vissza.

– Mennyivel különb nálam? – tértem újra a lényegre.

– Fejezd be, Alex! Nincs kedvem továbbra bizonygatni neked az ártatlanságomat – indult volna az asztal felé, befejezni, amit elkezdett, de nem hagytam.

További veszekedés helyett a tarkójánál fogva magamhoz húztam, és a számat durván az övére tapasztottam.

Ivanna

A gondolataim egyre a száguldó autó és Alex párhuzama körül jártak, már az sem érdekelt, hogy kérdőre vonjam Nate-et apa miatt, illetve, hogy tovább folytassam az elkezdett vitát vele. Nagyot sóhajtottam, de a görcs a gyomromban, és az egyre emelkedő pulzusom nem akart szűnni. A szívem hevesen vert. Ösztönszerűen fogott el a pánik, amikor azon gondolkodtam, hogy Alex mit fog szólni a találkozásunkhoz, ha nem tévedek és tényleg ő volt az, aki elsprintelt mellettünk. Már az arcát is elképzeltem lelki szemeimmel. Arrogánsan, és gúnyos mosollyal az arcán néz rám, miközben megkérdezi, hogy jól szórakoztam-e. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy talán, mégsem ő volt az. Hátratántorodtam a kétes gondolat hatására. Megint csak sóhajtoztam, mert nem tudtam jobb feszültségoldót.

– Vanna értsd meg, csak azt kapta, amit megérdemelt! – közölte Nate úgy, mintha nem is az apámról beszélt volna.

– Hagyjuk, értelmetlen veled vitatkozni! – élesen szívtam be a levegőt, majd szaggatottan fújtam ki. Az időközben beállt csönd kezdett az idegeim húrjaival játszani, emiatt zavartan pillantottam az előttem állóra. – Mennem kell! – dünnyögtem, mert nem igazán volt kedvem a további csevejhez.

– Ne menj még! Beszélgessünk – kérte, miközben közelebb lépett és ismét átölelt.

Egyszerre taszított és vonzott az érzés, amikor körém fonta izmos karját, mert a múlt emlékeibe ringatott. Aztán először Alex villant be a tudatomba, akit nem alázhattam meg azzal, hogy megcsalom, majd apám összevert arca. Egy erőteljes mozdulattal kitéptem magam Nate ölelő karjaiból és dühösen ráordítottam, hogy eresszen el. Nem akartam kiborulni, mégis egyre jobban idegesített a jelenléte. Eddig sohasem sikerült még ennyire kitérítenie a hitemből. Persze máskor is felkaptam a vizet, de a mostani eset leverte a lécet. – Soha többé nem akarlak látni ebben az életben, ne írj, ne keress, felejts el örökre! Fogalmam sincs, ki vagy te, de abban biztos vagyok, hogy már nem az az ember vagy, akibe valaha beleszerettem – dühöngtem.

– Sohasem szerettél... Én voltam az, aki szeretett téged, te csak kihasználtál! Felejtselek el?! Nem tudom elfeledni bármennyire is szeretném, hogy kegyetlenül játszottál az érzéseimmel! Hihetetlen, mennyi fájdalmat okoztál már, de az még inkább hihetetlen, hogy még mindig... Még most ezek után is ugyanúgy szeretlek, mint régen – mondta nagyot nyelve. – Te vagy a mindenem, az egész életem. Elmondhatatlan, amit irántad érzek. Még fáj minden, ami hozzád kapcsolódik, mégsem tudom elfogadni, hogy már más csókol, mást szeretsz, és más zár a karjába. Arra vágyom, hogy visszatérj hozzám.

– Sosem fogok visszatérni hozzád, Nate! – suttogtam a hallottaktól elgyengülve.

– Az a férfi soha nem fog úgy szeretni, ahogy én szeretlek! – A hangja fájdalmasan csengett, ugyanakkor magabiztos és önelégült volt. Elegem lett. Hátat fordítottam és elindultam. – Hova mész? – kiáltott utánam.

Nem válaszoltam. Szótlanul, határozott léptekkel tettem meg azt a pár métert, ami a kórházhoz vezetett.

***

Néhány perc múlva anyám szobájának ajtaja előtt álltam, majd csendesen benyitottam, hogy ne keltsem fel, ha alszik. Jól sejtettem, tényleg aludt. Halkan leültem az ágy mellett lévő székre. Óvatosan megfogtam a kezét és megpusziltam. A könnyeim eleredtek, ahogy végignéztem rajta. A mindig erős, gyönyörű asszonyra – aki valaha volt –, rá sem lehetett ismerni. A szívem összeszorult, ahogy a megtört, sápadt arcát simogattam. Eszembe jutott, gyerekkoromban mennyit játszott velem. Minden este bejött a szobámba betakarni. Lefeküdt mellém, ha féltem. Éjszakákon át virrasztott mellettem, amikor beteg voltam. Ahogy cseperedtem ellátott jó tanácsokkal. Ha butaságot követtem el leszidott, de apának sosem árult el, hogy ne kapjak büntetést. Rengeteg titkunk volt előtte, mivel sosem voltam valami jó gyerek. Amikor tizenöt éves lettem, szülinapomra azt kértem apától, hogy engedjen el diszkóba, amit persze azonnal elutasított, azzal az indokkal, hogy még túl fiatal vagyok hozzá, pedig minden velem egykorú barátnőm járt már ilyen szórakozóhelyeken. Napokig sírtam és könyörögtem, hogy mehessek, de nem hatotta meg. Amikor elérkezett a buli napja, mindegyik barátnőm lesajnálóan nézett és megjegyzéseket tettek rám, amiért én nem mehettem velük. Sírva mentem aznap haza. Csak anya volt otthon. Elpanaszoltam, hogy a többiek miket mondtak, és azt is, hogy minden szünetben a diszkó volt a fő téma a barátaim között. Anya megsimogatta az arcom, próbált lelket önteni belém, hogy lesz még alkalmam bulikba járni, de én reménytelenül csak sírtam, hogy menni akarok. Végül megkönyörült rajtam, és elengedett azzal a feltétellel, hogy nem iszok alkoholt, és hogy legkésőbb éjfélre hazaérek. Mindent megígértem, majd boldogan ugrottam a nyakába, aztán a szobámba rohantam és azonnal nekiláttam a készülődésnek.

Mielőtt elindultam, anya bejött a hozzám, és még egyszer megígértette velem, hogy időben hazaérek. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, végül az ablakon keresztül elindultam életem első diszkójába. Hajnali négyre értem haza, természetesen matt részegen. Alig tudtam visszamászni az ablakon, végül, amikor sikerült, elkerekedett szemmel néztem körbe a szobámban. Anya és apa az ágyamon ülve vártak rám. Anya szeme ki volt sírva. Tudtam, hogy bajban vagyok. Próbáltam kihúzni magam, és úgy eléjük állni, mint aki józan, de nem igazán sikerült. Imbolyogva lépkedtem apa felé, aki addigra már állva várta, hogy elé érjek. Amikor ez megtörtént, akkora pofont kaptam tőle, hogy nekiestem a falnak. Az volt életem első és egyetlen pofonja, de nem is fájt igazán, ellentétben a második pofonnal, ami néhány másodperc múlva anya arcán csattant. Tudtam, hogy neki is ez volt az első alkalom, hogy apa kezet emelt rá. Rettentően szégyelltem, hogy nem tartottam be az ígéretemet és hogy emiatt anyám is bűnhődik. Miután apa kiment a helyiségből zokogva könyörögtem anya bocsánatért, mire ő csak megsimogatta a hajam, és mosolyogva megkérdezte, hogy jól éreztem-e magam. Azt hittem, haragudni fog rám, de a haragnak egyetlen szikrája sem látszott rajta. Az eset után apa napokig nem vett emberszámba egyikünket sem – ami főleg anyának –, rettenetesen rosszul esett, mégsem volt egyetlen rossz szava sem hozzám.

Az az éjszaka fordulópont volt az életemben, onnantól kezdve „normálisan” viselkedtem, hogy anyának ne kelljen többet szenvednie miattam.

***

Egy ideig még üldögéltem anya ágya mellett, amikor eszembe jutottak Rodrigo úr szavai;

„Alex idehozatta az Egyesült Államok legjobb, egyben legdrágább orvosát, hogy az édesanyád a lehető legeredményesebb kezelést kapja meg, ami csak létezik.”

Azonnal felpattantam és az információs pulthoz siettem, hogy megkérdezzem tényleg igaz-e, amit az öreg úr állított.

A pultnál álló középkorú nőtől megtudtam, hogy John Gerardnak hívják a doktort, mielőtt kedvesen útbaigazított a rendelője felé. Bekopogtam, majd a szívélyes invitálás után beléptem a helyiségbe. Egy negyvenes éveiben járó férfi volt az illető. Amint bemutatkoztam beavatott minden apró részletbe, amivel igazolta az idősebb Houston szavait. Még a szemérmetlenül nagy összeget is elárulta, amit Alex ajánlott fel neki azért, hogy iderepüljön és ápolja az édesanyámat. Aztán felsorolta, milyen kezeléseket tervez alkalmazni, és azzal biztatott, hogy a folyamat végén sokkal jobban lesz anyám. Illedelmesen elköszöntem tőle, aztán visszaindultam anya kórterme felé.

Bűntudatot éreztem Alex kedvessége miatt. Míg én ellenségként tekintettem rá, ő anyám gyógyíttatásán fáradozott, ráadásul a tudtom nélkül. A legszomorúbb az egészben az volt, hogy amíg az én édesanyámon próbált segíteni, addig mit sem sejtett a nagyapja betegségéről.

Szüntelenül kavarogtak bennem az érzelmek és a gondolatok. Mindenesetre az, hogy a férjem ezt megtette anyáért, mélységesen átformálta bennem az iránta való érzelmeket.

Mire visszaértem a kórterembe anya már ébren volt. Mosolyogva hajoltam le hozzá és pusziltam meg az arcát. Jó ideig beszélgettünk. Elmondta, hogy nagyon kedves és segítőkész vele Gerard doktor úr. Érdeklődött a házasságom felől is, ami miatt összefacsarodott a szívem, mert ismét a szemébe kellett hazudnom. Elhitettem vele, hogy boldog vagyok a férjemmel, valamint, hogy mennyire szeretjük egymást. Egy óra elteltével elköszöntem tőle és elindultam haza, ám a folyosó végén sikeresen beleszaladtam egy tisztítószereket szállító kocsiba, aminek a következményeként mindenem fertőtlenítő szagú lett. Bosszankodtam egy ideig a mosdóban, mert hiába lemostam szappanos vízzel a karom, mégis éreztem magamon a szúrós szagot. Végül feladtam, és úgy döntöttem, hogy majd otthon egy alapos fürdés után eltüntetem magamról a kellemetlen illatot.

Hazaérve a gondolataimhoz híven, azonnal a fürdőbe siettem. Alex az ágytámlának vetett fejjel, mogorván figyelte az arcomat. Fehér inge ki volt gombolva, a karján fel volt gyűrve a könyökéig. A haja össze-vissza állt, zöldes szeme egy percre se szakadt el tőlem. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de úgy döntöttem, majd csak a tisztálkodás után ülünk le és beszélünk meg mindent, felnőttekhez méltóan.

Miután végeztem a mosakodással, lelkileg felkészítettem magam a beszélgetésre. Azt akartam kérni, hogy próbáljunk meg igazi férj és feleségként viselkedni egymással. Bár egy kicsit tartottam a válaszától, mivel elég érthetően a tudomásomra adta, hogy csak a nagyapja bosszantása miatt vett el. Idegesen lépkedtem a fésülködő asztalhoz, ezzel is húzva az időt. Már éppen szóra nyitottam a számat, amikor a karomnál fogva maga elé fordított, és úgy ordított rám, mint akinek teljesen elmentek otthonról.

Hiába mondtam, hogy semmi sem történt köztem és Nate között, nem hitte el egy szavamat sem. Viszont, ezalatt a veszekedés alatt néhány homályos pont kiélesedett. Például az, hogy honnan tudta meg Nate, miért mentem hozzá Alexhez, valamint az a gyanúm is beigazolódott, hogy Alex viharzott el mellettük a parkban. Magyarázkodtam egy ideig, mire összehúzta szemöldökét, majd hosszú gondolkodás után, erőszakosan a számra tapadt. Próbáltam eltolni magamtól, de amint megérezte ellenállásomat, még erősebben szorított.

– Kérlek, ne csináld ezt! – suttogtam, de nem eresztett.

Tisztában voltam vele, hogy hallotta. Egyszerűen csak nem érdekelte. Szikrázó tekintettel nézett rám, szinte megrémültem tőle. Hátra lökött, mire hanyatt vágódtam az ágyon, ő pedig fölém kerekedett.

– Van fogalmad róla, mit éreztem? Most megtanulod, hogy neked nincs más férfi rajtam kívül. Világos? – kiáltotta, mielőtt ismét megcsókolt.

Szavai és tettei rettentően megijesztettek, nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Kezemet a matrachoz szorította, ajkát a nyakamhoz nyomta. Égető bizsergést éreztem ott, ahol szívta. El akartam tolni a fejét, de nem tudtam. Megpróbáltam lelökni magamról, de az is esélytelen volt.

– Alex, hagyd abba, kérlek! – rám emelte tekintetét, majd felpattant, és kirohant a szobából.

Zokogva fúrtam az arcom a párnába. Lekapcsoltam a lámpát, és megpróbáltam álomba merülni. Nem ment. Forgolódtam, sóhajtoztam, sírtam, de nem aludtam el. Nem tudtam, mennyi ideje zokogtam már, amikor egy idő után megéreztem, hogy lesüppedt mellettem az ágy. Egy kezet éreztem a hátamon, ami megnyugtatóan simogatott. Egészen addig folytatta, míg abba nem maradt a zokogásom. Amikor ez megtörtént, elemelte az arcom elől a párnát, és mélyen a szemembe nézett.

– Tudom, hogy nem akarsz beszélni velem, de kérlek hallgass meg! – Egyik kezével megpróbálta megfogni az enyémet, de elhúztam. – Ne haragudj, nem akartam neked fájdalmat okozni! Fogalmam sincs, mi ütött belém. Elvette az eszem a féltékenység és a düh, amiért együtt láttalak benneteket. Nagyon szégyellem magam a történtek miatt. Kérlek, mondd, hogy meg tudsz nekem bocsátani!

Őszinte megbánás és fájdalom látszott az arcán. Tudtam, hogy bánta, amit velem tett, vagy tenni akart, de abban pillanatban eszembe sem volt, hogy megbocsássak neki.