2016. október 27.

5. Fejezet


Alex

Éreztem, hogy remegett Vanna a karjaim között, amikor csókoltam. Tagadhatnám, de rám is hatással volt a csókja. Ahogy elváltam ajkától, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Odahajolt a fülemhez, mintha csak egy puszit adna és belesúgta.

– Gyűlöllek, ugye tudod? – közben megvető szemmel tekintett rám.

– Én is nagyon szeretlek, édesem – mondtam hangosan, hogy újdonsült anyósom is hallhassa, de a gúnyos mosolyomat csak Vanna felé villantottam.

– Olyan boldog vagyok, hogy ennyire szeretitek egymást – szólalt meg az édesanyja, amitől abbahagytuk az egymásra való ellenséges nézést, és felé fordítottuk a tekintetünket.

– Imádom a lányát, efelől ne legyen semmi kétsége – mosolyogtam a beteg asszonyra. – De most magára hagyom a két gyönyörű hölgyet, hogy nyugodtan beszélgethessenek. Kint megvárlak, szerelmem – mondtam továbbra is mosolyogva.

Odaléptem anyósom ágya mellé és egy puszival elköszöntem tőle. Aztán megfordulva észrevettem drága feleségem elsápadt arcát. Bizonyára arra számított, hogy tőle is puszival vagy csókkal köszönök el.

Hát arra várhat!

Helyette csak a vállán simítottam végig, ahogy elhaladtam mellette.

Kevesebb, mint tíz percet várakoztam, amikor Vanna kilépett a kórteremből.

– Mehetünk? – fordultam felé.

– Igen – válaszolta csendesen.

– Hozzád?

– Igen. Össze kell csomagolnom. Egyébként, hol fogunk élni?

– Hülye kérdés – intettem le.

– Gondoltam – mondta enyhe szarkazmussal a hangjában. – Egyedül laksz?

– Nem. Nagyapámmal.

– Helyes. Semmi kedvem kettesben élni veled egy fedél alatt.

– Ezzel én is így vagyok, virágszálam – kacsintottam rá.

Beültünk a kocsiba. Fel akartam hozni a csók témát, de inkább hanyagoltam. Vártam, hogy ő említse meg.

– Mesélj valamit nagyapádról.

– Majd este megismered, úgyis együtt fogunk vacsorázni.

– Rendben.

Megérkeztünk az otthonához. Egyszintes szerény ház volt, kívülről fehérre festett fallal és nagy udvarral. Bent sem volt semmi elegancia, hagyományos és olcsó bútorok voltak mindenhol.

– Kérsz valamit inni? – kérdezte a hűtőhöz lépve.

– Nem, köszönöm! Amúgy, nem gondoltam, hogy ilyen jól csókolsz – hoztam fel én a témát, mert nem bírtam tovább várni.

– Eszembe se juttasd! – suttogta fáradtan.

Próbált magabiztos hangnemet megütni, de hallottam, hogy megremegett a hangja az emléktől, mire elvigyorodtam.

– Ugyan-ugyan. Ne légy már ennyire gyerekes! Élvezted, ne tagadd! – léptem hozzá közelebb, mire hátrálni kezdett.

Amint elé értem, a kezeit a feje fölé emeltem, testemmel pedig a falhoz szorítottam. Megpróbált ellökni, de nem hagytam. Azt akartam, hogy először vallja be, mit érzett.

– Élvezted a csókom? – kérdeztem rá erélyesebben.

– Szemét rohadék vagy – sziszegte.

– Sértegess csak, és még egyet kapsz, hogy eszedbe juttassam az elsőt, bár nem hiszem, hogy valaha is el tudnád felejteni.

– Nem tennéd meg! – adta alám a lovat.

– Gondolod? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

– Gondolom – nézett velem farkasszemet.

A szám azonnal az ajkára csúszott, nyelvem követelőzően siklott a szájába. Először ellenkezett, de ahogy egyre gyengédebben csókoltam, úgy adta meg magát és csókolt vissza. Pont, mint a kórházban.

– Engedj el, és húzz innen! – szakadt ki néhány pillanat múlva az ölelésemből.

– Rendben, elmegyek – rápillantottam a kezemen lévő arany órára. – Pakold össze, amire szükséged van, egy óra múlva visszajövök érted – mondtam már az ajtóban állva.

Egy hangos sóhajtást és egy biccentést kaptam válaszként, mielőtt visszaindultam a bankba elintézni azt a néhány szerződést, amit át kellett néznem és alá kellett írnom.

Ivanna

Amikor a kórházba voltam, Alex távozása után, néhány percig még benn maradtam anyával és próbáltam meggyőzni, hogy mennyire „boldog vagyok” és milyen mérhetetlenül „szeretem” a férjemet. Nagyon nehéz és fájdalmas volt ámítanom őt, de végül sikerült elhitetni vele minden egyes hazugságot.

Anyám volt a legkedvesebb, legbarátságosabb teremtés a világon. Mindig megtett mindent a családunkért, ami csak módjában állt, azért is volt olyan rossz érzés becsapni őt.

***

Felkullogtam a szobámba, és elkezdtem pakolni a ruhákat egy piros bőröndbe. Már majdnem végeztem, amikor megszólalt a csengő.

Nem veszteget egy percet sem! – gondoltam, miközben elindultam ajtót nyitni.

Épp egy csípős beszólással készültem üdvözölni drága férjemet, amikor hirtelen elment a hangom.

– Mi az, már be sem engedsz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

– De, igen... Gyere csak, Nate! – szinte suttogtam a szavakat. A látványától kiment belőlem az összes erő. A szemében lévő csalódástól minden porcikám remegett. – Hogy kerülsz ide?

– Látni akartalak, mielőtt férjhez mész – válaszolta lehajtott fejjel, ám ekkor az ujjamon lévő gyűrűre esett a pillantása. – De, ahogy látom, elkéstem – nézett a szemembe.

– Reggel megesküdtünk – válaszoltam rekedtes hangon.

– Miért tetted? A pénz miatt? – kérdezte elém lépve, miközben a vállamnál fogva megrázott.

Bármennyire is fájt, neki sem mondhattam el az igazat. Úgy gondoltam, sokkal könnyebb lesz elfelejtenie, ha abban a hitben hagyom, hogy Alexet szeretem. Azt akartam, hogy gyűlöljön, és ne szenvedjen tovább miattam.

– Nem, Nate! Nem a pénzéért mentem hozzá, hanem azért, mert szeretem őt – hazudtam egyenesen a szemébe.

– Ne mondd ezt, kérlek! Tudom, hogy engem szeretsz – nézett rám a sírás határán állva. – Nem lehetsz ennyire szívtelen és hazug, hogy ennyi ideig csak megjátszd az érzelmeket felém. Ezt nem tudom elhinni! – hangja egyre fájdalmasabban csengett.

Leült és a tenyerébe temette az arcát. Legszívesebben bevallottam volna neki az igazat, de nem tehettem.

– Pedig ilyen vagyok. Hazug, csaló és szívtelen. Sajnálom, hogy félreismertél! Nem akartalak becsapni, sőt, eddig én is azt hittem, hogy szerelmes vagyok beléd, de miután megismertem Alexet, rádöbbentem, hogy nem szerelem volt, amit irántad éreztem. Sajnálom.

– Sajnálod? – kérdezte megtörten. – Nem kérek a szánalmadból!

– A szívnek nem lehet parancsolni. Bármennyire is nem akartam, beleszerettem Alexbe. Sajnálom, hogy megbántottalak. Ne haragudj, nem szándékosan tettem! – könnyek gyűltek a szemembe.

Nem akartam zokogni előtte. Émelyegtem, remegtem a visszatartott sírástól, miközben próbáltam úrrá lenni a fájdalmon, amit az okozott, hogy mennyire szeretem őt, mégsem lehetek vele.

– Semmi esély, hogy elcsábítsalak attól a szépfiútól? – kérdezte bizakodva, miközben végigsimított az arcomon.

Az érintése legyengített, már nem tudtam parancsolni a visszatartott könnyeimnek, de erőt vettem magamon és megráztam a fejem.

– Nincs, mert őt szeretem. Ezt meg kell, hogy értsd!

– Vanna – lehelte, miközben próbálta visszanyelni a könnyeit.

Az enyémek szüntelenül potyogtak. Az ujjaival letörölte a kis sós cseppeket, majd még egyszer végigsimított az arcomon és a nyakamon, aztán az ajkaimra tapadt. Nem viszonoztam a csókot, mert nem akartam, hogy utána még fájdalmasabb legyen neki is, és nekem is. Abban bíztam, hogy hamar megunja az egyoldalú csókot, de amikor már egy ideje ostromolt, nem bírtam tovább ellenállni. Érezni akartam még utoljára édes ajkát. Amikor ráeszmélt, hogy visszacsókolom hirtelen abbahagyta.

– Ez... Ez mi volt? – kérdezte fellázadva.

Meglepődve pillantottam rá. Nem értettem, hogy miért dühös, hiszen nem én támadtam le.

– Akaratom ellenére megcsókoltál, pedig nemrég avattalak be a ténybe, hogy más férfit szeretek, és már férjes asszony vagyok! – próbáltam higgadt maradni.

– Visszacsókoltál – nyúlt az ajkához. Úgy tűnt teljesen össze van zavarodva. – Te is akartad! – jegyezte meg.

– Nem akartam! – hazudtam ma már sokadjára. – Miután sehogy sem tudtalak levakarni magamról, ez tűnt jó ötletnek – válaszoltam érzelemmentesen.

– Nem hiszek neked – nézett rám elhűlve.

– Össze voltam zavarodva. Sajnálom, de nekem nem jelentett semmit – magyarázkodtam hevesen. Szavaim hallatán csalódottan hunyta le a szemét. – Kérlek, menj innen, és soha ne gyere vissza! Fogadd el, hogy vége mindennek, ami köztünk volt.

– Úgy van. Ideje lenne felfogni, hogy vége a kapcsolatotoknak! – támadt rá Alex, miközben egyre közelebb ért hozzánk.

– Alex! – Meg akartam tudni, mióta hallgatózik, de mire megkérdeztem volna, teljes erejéből szájon vágta Nate-et.

– Ezt azért kaptad, amiért megcsókoltad a feleségem – kiáltotta magából kikelve. – És most takarodj innen! – A nyakánál fogva megemelte, és szó szerint kihajította a házból.

– Abban biztos lehetsz, hogy nem most láttuk egymást utoljára! – kiáltotta vissza fenyegetőzve, Nate.

Sírva támaszkodtam a falnak, majd lehunyt szemmel rogytam a tövébe. Fejem a térdemen pihentettem. Percekig zokogtam, miközben visszagondoltam az elmúlt huszonnégy órára. Apám tette, az, hogy képes volt rám szabadítani egy a szörnyeteget, az esküvő, anyám csodálkozó arca, amikor elmondtam, hogy férjhez mentem, Nate miattam való szenvedése. A képek felváltva kavarogtak bennem. Alex elém térdelt és megemelte az állam, majd elkezdte törölgetni a könnyeimet, de ellöktem a kezét és ráordítottam.

– Te szemétláda... Tönkretettél! Tiszta szívemből gyűlöllek! – elfordultam tőle, látni sem bírtam.

– Apádat okold, ne engem! Megadtam neki a választási lehetőséget! – kiáltotta, miközben felállt. – Megegyeztünk, én betartottam a rám eső részt, most te jössz. Állj fel és induljunk, nemsokára találkoznunk kell nagyapával! – parancsolta, miközben megfogta a kezem, és felhúzott a földről.

Annyira fensőbbséges, lenéző és megalázó volt a hangja, hogy egy pillanat alatt maximális szintre tornázta a dühömet. Minden erőmet összegyűjtve lendítettem az arca felé a kezem, de elszúrtam. Arra eszméltem fel, hogy mindkét csuklómat béklyóként tartja fogva. A falhoz szorított és közelebb lépett. Hevesen hullámzó mellkasát az enyémhez préselte, miközben olyan közel hajolt, hogy szinte összeért a szánk.

– Ezt meg ne próbáld még egyszer!

– Te szemét! – kiszabadítottam a kezem és ismét meglendítettem, de ezúttal sem jött össze, mert megint elkapta a csuklóm, és erősen tartott.

– Nyugalom! – mosolygott rám. – Induljunk!

– Nem megyek veled sehova! – húztam összébb magam.

– Dehogynem.

– Bárcsak, eltűnnél az életemből örökre! – suttogtam, ahogy a kijárat felé vonszolt.

Alex

Kicsit megsajnáltam Vannát, amikor előttem zokogott a volt fiúja miatt. Tudtam, hogy tönkretettem az életét, és azt is, hogy ezzel a házassággal nem csak nagyapámat dühítettem fel, hanem őt is. Már-már lelkiismeret-furdalásom támadt, de gyorsan elhessegettem. Csak addig akartam magam mellett tartani, amíg papi rá nem döbben, hogy a házasság nem nekem való.

Az idő hűvösre fordult. Az eső kitartóan kopogott a kocsim szélvédőjén. Ivannán csak egy vékony farmerdzseki volt a „menyasszonyi” ruháján kívül. Egész testében remegett.

– Fázol? – kérdeztem rá, miközben feljebb tekertem a fűtést.

– Nem – tiltakozott azonnal.

– Töröld meg az arcod, mert úgy nézel ki, mint egy mosómedve! Teljesen szétfolyt a szempillafesték rajtad – felé nyújtottam egy papír zsebkendőt, mire csak felhúzta a szemöldökét.

– Hálásan köszönöm – felelte sértődötten.

Nem tudtam, mi baja lehet. Én csak azt akartam, hogy ne így mutatkozzon mások előtt, de úgy látszott, nem értékelte a gesztust.

– Úgyis hozzád megyünk először, úgyhogy lesz időm, hogy rendbe hozzam magam – tette hozzá.

– Mit csinálsz? – érdeklődtem, amikor lehúzta az ablakot és kitartotta a zsebkendőt az esőre.

– Benedvesítem, vagy jobb lenne, ha beleköpnék?

– Nem, dehogy – válaszoltam kissé ingerülten.

– Na, ugye – visszahúzta az ablakot, és törölgetni kezdte az arcát. Olyan erősen dörzsölte, hogy a bőre egészen kivörösödött. – Most jó?

Akár egy bokszoló, akinek épp most húztak be egyet – állapítottam meg, de nem szóltam semmit. Hallgatásom azonban önmagáért beszélt.

– Akarsz tudni valamit, mielőtt bemerészkedsz az oroszlán barlangjába? – utaltam nagyapára.

– Mit kellene tudnom? Nagyapáddal fogunk vacsorázni. Ez aztán igazán nem államtitok – vetette oda kelletlenül.

– Ahogy gondolod – intettem le.

Megérkezve leparkoltam a kocsi behajtón, aztán besiettünk a házba a zuhogó eső elől. Maria, az idős házvezetőnőm azonnal előttünk termett hatalmas szemeket meresztve a feleségemre. Én is rápillantottam. Olyan fiatalnak és ártatlannak látszott még a rózsaszín tincsekkel is, hogy egészen megsajnáltam.

– A hölgyben kit tisztelhetek, Alex? – érdeklődött Maria, miután centiről centire végignézett aprócska feleségemen.

– A ház asszonyát – mondtam gúnyos mosolyra húzva a szám.

– Ő, a...

– Igen Maria, ő a feleségem! – néztem vigyorogva az őszülő asszony kék szemébe, aki kiskorom óta anyám helyett anyám volt.

– Ivanna Winslow – nyújtotta a kezét felé Vanna.

– Örülök, hogy megismerhetlek! – Maria kézfogás helyett megölelte. – Gyere, tedd le a csomagodat, felvezetlek a vendégszo... Hová vezessem a feleségedet, Alex? – nézett rám megtorpanva.

– Természetesen a szobámba – mosolyogtam Ivanna elkerekedett szemébe nézve.

– Gyere, kedvesem! – indult előre Maria, de az asszonykám földbe gyökerezett lábakkal állt továbbra is.

– Hagyd csak Maria, majd én megmutatom neki a szobánkat! – Elindultam a lépcső felé, magam után húzva Vannát is. – Gyere már!

– Nem akarok veled egy szobában lenni – torpant meg az ajtó előtt.

– Nem hiszem, hogy van más választásod – húztam rá a szemem, miközben a nyitott ajtón beljebb toltam.

– Itt csak egy ágy van – jegyezte meg a nyilvánvalót.

– Miért lenne több? Nem kell aggódnod simán el fogunk férni. Ebben a hatalmas ágyban még négy embernek is jutna hely. De, ha mégsem férsz el, közelebb bújhatsz hozzám.

– Álmodozz csak, Houston! Nem fogok egy centivel sem közelebb menni hozzád, mint amennyire szükséges, ha pedig mégsem férnék el, akkor majd nemes egyszerűséggel lerúglak magam mellől – kacsintott rám, mire elmosolyodtam.

Megfog őrjíteni!

Ivanna

A kívülről is meglehetősen impozáns látványt nyújtó házba lépve hatalmas márvány padlós előtér fogadott. Az emelet aranykorlátú lépcsője éppen olyan volt, amilyennek a filmek alapján egy igazi sztár otthont képzeltem el. Modern berendezésű volt az egész ház, hatalmas, lenyűgöző kristálycsillárokkal, földig érő függönyökkel és vastag szőrű, puha szőnyegekkel a csillogó tölgyfa padlón.

A „szobánkban” a padlótól mennyezetig érő ablak meghökkentő látványban részesített. A férfias szoba domináló színei a fehér, az arany és a királykék volt. Az egyedileg csináltatott aranybrokáttal kirakott ágy csak még nagyobb luxusra utalt.

– Nagyon szép az otthonod.

– Köszönöm – mosolygott büszkén. Pár percig mélyen egymás szemébe nézve álltunk, végül ledobta magáról a zakót, kigombolta az ingén a felső két gombot, majd feltűrte a könyökéig az ujját. Melegség futott át rajtam a látványától, szinte égetett. Visszalépett elém és óvatosan megsimogatta a karom, amitől kirázott a hideg. – Pakolj ki, nekem még van egy kis dolgom! – ellépett mellőlem és elővett egy vastag mappát a diplomata táskájából. – Ezeket még ma át kell olvasnom – mondta, mielőtt belemélyedt az iratköteg tanulmányozásába.

Felvettem az ágyról a zakót. Nagyon finom anyaga volt, az árából vidáman megélhettünk volna a családommal egy hónapig. Óvatosan az egyik fotel karjára helyeztem, aztán leültem a pihe-puha ágyra és azon bosszankodtam, hogy már férjes asszony vagyok. A milliárdos bankigazgató, Alex Houston felesége. Visszacsinálni már késő volt. Apám ellopta Alex pénzét, most pedig rajtam volt a sor, hogy tegyem a dolgom. Ha a szívemre hallgattam volna, a közelébe se mentem volna ennek az embernek. Ehelyett egyik napról a másikra beköltöztem egy ismeretlen férfi ismeretlen házába. Az uram mellettem ült és aktákat tanulmányozott. Bizonyára jövedelmező üzletkötéseket tervezett, mintha nem lett volna anélkül is elég gazdag. Lopva néztem rá. Annyira nem illettünk össze. Aztán azon tanakodtam, hogy vajon milyen ember lehet a nagyapja? Kedves, jószándékú, vagy erélyes és akaratos, amilyennek Alex leírta? Azt mondta, csak az ő erőszakossága miatt választott engem. Ezek szerint tetszeni fogok neki, vagy épp ellenkezőleg?

Fogalmam sem volt, miért gondolkodtam ilyeneken, hiszen eszem ágában sem volt sokáig ennek a sznob, nagyképű férfinak a felesége lenni.

Bizonyára a nagyapja is ilyen. Valószínűleg őt is csak a hatalom és a fényűzés érdekli. Holtbiztos voltam abban is, hogy valami szörnyen elegáns étteremben vár majd ránk, ahol minden sarokban pálmák állnak, és a főpincér olyan magasan hordja az orrát, hogy megbotlik a saját lábában.

Talán be sem engednek ebben a szerelésben – néztem végig magamon.

Az ígéretemhez hűen a fekete „menyasszonyi ruhám” maradt rajtam, és a sminkem is újra festettem, mert a sok sírástól elmaszatoltam. Be kell vallanom, szörnyen festettem. Nem is értettem, Alex miért ragaszkodott ahhoz, hogy így járuljak a nagyapja és annyi ember elé. Végül nem aggodalmaskodtam tovább, bizonyára oka volt rá, hogy ezt kérje. Abban sem kételkedtem tovább, hogy beengednek-e, hiszen, Alex Houstonnal érkezem, aki legrosszabb esetben előveszi a pénztárcáját és feltűnés nélkül egy százdolláros bankót nyom a főpincér markába. Mégis nagyon féltem az elkövetkezendő óráktól. Lehunyt szemmel kényszerítettem magam, hogy mélyeket lélegezzek. Elhatároztam, hogy mindenképpen kibírom ezt az estét, bár fogalmam sem volt, hogyan. Arra kellett törekednem, hogy senki ne vegye észre, mi zajlik bennem.

Sose lássák rajtad, hogy félsz!” – mondogatta mindig az anyukám.

Most sem fogja senki észrevenni! – határoztam el szilárdan.

2016. október 19.

4. Fejezet

Alex

A parti fél órája kezdődött el. Rengeteg híresség jelent meg, de engem nem ők foglalkoztattak. Láttam, amikor Simon autója bekanyarodott az épület elé, és kiszállt belőle a talpig rózsaszínben virító lánya. Messziről néztem elkínzott arcát. Volt benne valami bájos egyszerűség. Őszinte, de ellenséges benyomást keltett. Válla alá érő rózsaszínes szőke haja lágyan keretezte arcát. Amikor a mellette ácsorgó férfira mosolygott a szája mellett apró gödröcskék jelentek meg. Arcvonásai lágyak voltak, még az orra hegye is kecses hajlatban végződött. Teste formás és csábító volt. Vonzerejének igazi kulcsa a szeme volt, csillogó világoskék színével azt sugallta, hogy nyitott a lelke. Tekintete nem titkolt semmit, láttatni engedte a kényszert, amit az én akaratom miatt érzett. Mozdulatlanul néztem, ahogy a mellette álló férfiba karolt és elindultak arra, amerre Simon vezette őket. Beérve lemaradt és szomorúan járkált körbe-körbe. Egy gondolattól vezérelve direkt nekiütköztem, hogy megismerkedhessek vele. Miután kellőképpen felidegesítettem, a pasijának is bemutatkoztam. Jóképű férfi volt belátom, de már messziről sütött róla, hogy egy ágrólszakadt senki. Az elfeslett öltöny, amiben megjelent, szánalmas volt. A szűk zakó látványa az érettségiről megmaradt öltönyök képét idézte fel bennem. Rossz volt nézni, ahogy a zakón lógtak a gombok, az agyonhordott cipőjéről ne is beszéljünk. Mégis, az a tűz, ami a szemében lobogott, a csalódottság, és a mélységes fájdalom, ami kiült az arcára, amikor megtudta ki vagyok, mindent elárult. Látszott rajta, hogy nagyon szereti a lányt, és ugyanezt láttam Ivanna arcán is.

Amikor Simon tudatta velem, hogy a lánya elfogadta a megállapodásunkat, azt hittem, ő is csak egy haszonleső, de miután láttam a pasijával, rájöttem, hogy ennek a lánynak – az apjával ellentétben –, nem a pénz a legfontosabb, ha képes volt egy ilyen nincstelennel összeállni.

Másnap reggel

– Meddig várat még magára? Már itt kellene lenniük! – néztem idegesen Dominicra.

– Ne aggódj, minden menyasszony késve érkezik az esküvőjére – nevetett ki.

– A nagyszájú testvéred sincs még itt. Tudtam, hogy rossz ötlet volt felkérni tanúnak.

– Alex, nyugodj meg, mindenki időben itt lesz! – nyugtatott folyamatosan.

Néhány percig ácsorogtunk a folyosón, amikor megjelent a másik tanú is, Ashley személyében. Dominic és Ashley között tizenegy év korkülönbség volt, mivel a barátom amolyan becsúszott gyermeke volt az idős házaspárnak. Az évek alatt nagyon jó barátok és munkatársak lettünk Dommal. Míg Ashleyvel volt egy kisebb románcom tizenkilenc éves koromban. Ő akkor harmincegy éves volt. Azt hitte, magába bolondított annyira, hogy mellette maradok, amíg élünk, de amikor rájött, hogy a kapcsolatunk csak néhány éjszakáról szólt számomra, teljesen megváltozott velem szemben. Azóta sem voltunk igazán jóban. Minden adandó alkalommal ahányszor csak összefutottunk kigúnyoltuk és lekezelően bántunk a másikkal. Most is csak Dom kérésére egyeztem bele, hogy ő legyen a másik tanú.

Feszülten néztem végig rajta. Az évek alatt szinte semmit sem változott, ugyanolyan csinos maradt, mint tizenegy évvel ezelőtt, amikor még kapcsolatom volt vele. Sűrű, vörös haja a derekáig ért, smaragdzöld szemében ugyanaz a kihívó csillogás látszott, amivel akkor is megbabonázott. Ami egy kissé változott, az az arca volt. Látszott rajta, hogy már túl van a negyvenen, bármennyire is próbálta leplezni a rengeteg festékkel, amit az arcára kent.

– Ideje volt már megérkezned! – szóltam oda neki hanyagul.

– Neked is jó reggelt, Alex! Öröm újra találkozni veled, főleg egy ilyen jeles eseményen, mint ez a mai nap. Ki a szerencsés, aki ismét elrabolta a pici szíved? – kérdezte gúnyosan.

– Hamarosan megismerheted! – húztam ki magam mosolyogva.

– Már alig várom. Csak nehogy vele is úgy járj, ahogy Sedeffel! – gúnyolódott továbbra is, miközben fekete, combközépig érő ruháját igazgatta magán. – Ahogy látom, nem siet annyira a kedvesed, hogy mielőbb a feleséged legyen, mert már rég meg kellett volna jelennie. Lehet, míg te itt vársz rá, ő már árkon-bokron túl van – nézett a szemembe nevetve.

Csak remélni mertem, hogy nem lesz igaza. Elővettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő. Végigsimítottam a kijelzőt, mire a hatalmas számok még idegesebbé tettek. Tíz óra tizennégy perc.

Elindultam a parkolóba, hogy felhívjam Simont. Természetesen, Ashley azonnal utánam eredt, Dominickal a nyomában. Éppen kiértünk a kapu elé, amikor Simon autója bekanyarodott a parkolóba.

Ivanna

Előző nap

Miután hazaértünk csúnyán összevesztem apával. Mindent a fejéhez vágtam, ami zavart. Tudtam, hogy mélyen megsértettem a szavaimmal, de nem voltam képes visszafogni magam.

Biztos voltam benne, ha anyám velünk lenne, valahogy megakadályozná ezt a frigyet. Nem érdekelné, hogy nincstelenné válunk és utcára kerülünk. Ahogy ebbe jobban belegondoltam, rájöttem, jobb, hogy nincs itthon.

Azt terveztem, hogy az esküvő után bemegyek hozzá a kórházba, és elmesélek neki mindent, de aztán meggondoltam magam. Nem tudhatta meg, hogy mit tett apa, ahogy azt sem, hogy a tetteinek én iszom meg a levét. El kell előtte játszanom a szerelmes asszonyt, hogy megóvjam őt az aggódástól és a bánattól, nehogy rosszabbodjon az állapota. Tehetetlennek éreztem magam. Minden és mindenki összeesküdött ellenem. Nate hallani sem akart rólam, még a telefonját is kikapcsolta, hogy ne tudjam elérni.

Zaklatottan feküdtem le. El sem hittem, hogy másnap reggel pontban tízkor feleség leszek. Ráadásul egy beképzelt, gőgös férfi felesége.

***

Reggel kilenckor apa halk kopogással ébresztett.

– Ideje készülődni, kicsim! – mondta, miután belépett a szobámba.

– Nehogy azt hidd, hogy kicsípem magam, csak azért, hogy annak a lehetetlen alaknak a kedvére tegyek – vágtam rá kis éllel a hangomban.

– Eszembe sem jutott ilyesmi – mosolygott.

– Valami ütős kell, hogy feledhetetlenné tegyem a mai napot – vigyorogtam, majd felálltam és a szekrényhez léptem.

– Tégy, ahogy jónak látod. Ha elkészültél, gyere le a nappaliba! – kérte kedvesen, mielőtt magamra hagyott.

Hosszas keresgélés után megtaláltam a legalkalmasabb ruhát, amellyel biztosra vettem, hogy kiverem Houston úrnál a biztosítékot. Túlzóan lassú öltözködésem után megfésültem a hajam, és szoros lófarokba kötöttem. Sminket csak kivételes alkalmakkor szoktam feltenni.

De ez nem tartozik azok közé – suttogtam.

Aztán meggondoltam magam és elővettem a sminkkészletem. Amikor elkészültem, határozott léptekkel indultam el a nappali felé. Apa leesett állal nézett rajtam végig. Teljesen leblokkolta a külsőm.

– Indulhatunk – mosolyogtam, köpni-nyelni nem tudó apám felé fordulva.

– De, kicsim ez... – szólalt meg, de azonnal közbe vágtam.

– Megyünk vagy sem? – emeltem fel a hangom, mire a kijárat felé igyekezett.

Az autó ajtaját udvariasan kinyitotta nekem, aztán ő is beszállt. Bekapcsoltam a biztonsági övet, majd elindultunk. Pontban negyed tizenegykor értünk az épület elé, ahol vőlegényem egy férfival és egy tőlem jóval idősebb, vörös hajú nővel várakozott ránk. Amint kiszálltam az autóból előttem termett, és dühösen megrángatta a karom.

– Már negyedórája itt kellene lenned! Mi tartott ilyen sokáig? – vont kérdőre felháborodva.

– Tisztában vagyok vele, hogy nem jelentem meg időben – válaszoltam unottan. – De köszönöm az aggódást, jól vagyok – váltottam át mosolyra.

– Ráadásul, hogy nézel ki? – Akadt ki teljesen, amikor végignézett fekete, földig érő ruhámon, aminek a szoknya része tüll fodrokkal volt ellátva.

– Pont az alkalomhoz illően öltöztem fel – vigyorogtam a szemébe nézve.

– És ezt a sziporkázó sminket minek köszönhetem?

– Ezt is a te kedvedért tettem fel, életem értelme – gúnyolódtam elégedetten.

A szemhéjamra irritálóan erős zöld púdert kentem, teljesen felfestve a szemöldökömig, a szemem alatt lila szemceruzát használtam, míg a számra feketés-vörös árnyalatú erősen csillogó rúzs került.

– Rohadtul nem akarod megkönnyíteni a helyzetet, ugye?

– Eszemben sincs – mosolyogtam rá.

Legszívesebben megölt volna a tekintetével. Mint ne mondjak, én is őt. Még folytattuk volna a civakodást, de ekkor odalépett hozzánk a vörös hajú nő.

– Üdvözöllek, Ashley Dashner vagyok. Én leszek az egyik tanútok, Dominic öcsém pedig a másik – intett ezek szerint Dominic felé, aki közelebb jött és megállt a nővére mellett.

– Ivanna Winslow – mutatkoztam be én is.

– Dominic Dashner – mosolygott rám kedvesen a fiatal, jóképű férfi.

– Mondd, kedvesem! Elment az eszed, hogy pont ennek a férfinak akarod kimondani az igent? – kérdezte Ashley felhúzott szemöldökkel.

– Valószínűleg – válaszoltam a vállam megvonva.

– Akkor gondolom, te sem voltál eszednél, amikor feleségül akartad magad vetetni velem? – vágott vissza csípősen Alex.

– Csak nem kényszerített? – meredt rám kíváncsian a vöröske, aki ezek szerint a leendő férjem szeretője volt.

– Ash, kérlek, viselkedj! – szólt rá, Dominic.

– Elég volt! Menjünk befelé, már így is késésben vagyunk! – kérte szigorú, parancsoló hangon Alex, miközben elindult előttünk.

Mivel nagyon dühösnek tűnt, követtük őt a testvérpárral. Amint odaértünk, nyílt is az anyakönyvvezető szobájának ajtaja.

– Houston úr?

– Igen.

– Kérem, fáradjanak be! – Tárta szélesre előttünk az ajtót.

Alex

Az anyakönyvvezető szeme elkerekedett, amint meglátta a rózsaszín hajú, erősen sminkelt, nem éppen az alkalomhoz illően öltözött menyasszonyt.

– Ön a menyasszony? – kérdezte, miután magához tért a meglepetésből.

– Igen, én vagyok. Valami probléma van, uram? – támadt neki indulatosan Ivanna.

– Elnézést, nincs! Kezdhetjük – sóhajtotta megadóan.

Szinte nem is figyeltem arra, amit beszélt. Szeretjük és tiszteljük, kitartunk egymás mellett jóban, rosszban…

Miután elismételtem a szavait, a menyasszony került sorra. Ő is engedelmesen szajkózta, amit az anyakönyvvezető, név szerint Patrick elhadart.

–…míg a halál el nem választ? – nézett kérdőn a maga elé mereven bámuló Ivannára, aki mosolygott, de nem szólt semmit.

Figyelmeztetően megköszörültem a torkom, de még így sem volt képben.

– Mondd már, hogy igen, az ég áldjon meg! – suttogtam, hogy csak ő hallja.

– Miért? – nézett rám értetlenül.

– Akarod ezt a férfit törvényes férjednek? – türelmetlenkedett Patrick is, miközben megismételte a kérdést.

A teremben minden szempár Vannára szegeződött, miközben arra vártunk, hogy végre kimondja az igent.

– Persze! Tud jobbat? – bökte ki, mire vörös lett a fejem az idegtől.

Persze. Tud jobbat?” Ekkora égést. Meg fogom fojtani! – döntöttem el.

– Hivatali hatalmamnál fogva, mellyel New York állam ruházott fel, mától férjnek és feleségnek nyilvánítom önöket. Megcsókolhatja a menyasszonyt! – utasított Patrick egy erőltetett mosollyal, miközben a méregdrága karikagyűrűt felhúztuk egymás ujjára.

Megcsókolni? Inkább megfojtani kellene – gondoltam.

Végül, erőt véve magamon, közelebb hajoltam hozzá és úgy, hogy ajkaink alig érintették egymást egy puszit adtam a szájára, amit mereven fogadott.

– Gratulálok! – Jött oda kezet fogni velem, Dominic. – Vagy inkább részvétem? – kérdezte alig hallhatóan.

– Igen, inkább az – biccentettem kínosan mosolyogva.

– Nem gondoltam, hogy ezúttal nem menekül el a menyasszony. Gratulálok, igazán egyedi a feleséged! – nevetett a képembe Ash, majd nyomott két hatalmas puszit először az én, aztán újdonsült asszonyom arcára.

– Én is gratulálok – lépett elém Simon is, aki eddig a lánya mellett ácsorgott. – Elérted, amit akartál! – veregette meg a vállam indulatosan, mégis mások szemében kedvesnek tűnt a mozdulata.

– Igen, elértem... A lányod egy átok, de majd én megnevelem, ha te nem tudtad – böktem oda nagyképűen.

A ceremónia végeztével elhagytuk az épületet. Az egész színházasdi nem tartott tovább tíz percnél. Most már nős ember vagyok. A feleségem pedig egy bohóc.

Hogy ezt mennyire fogja díjazni nagyapa! – nevettem el magam a gondolatra.

Az épület előtt elbúcsúztunk Dominictól, Ashleytől és Simontól, aztán beültünk az autómba.

– Nos, asszony, hová lesz a fuvar? A ruháidért menjünk, vagy inkább a szerelmi fészkünket szeretnéd először megnézni? – kérdeztem erős gúnnyal.

– A kórházba vigyél – válaszolta kedvetlenül.

– Miért? – meredtem rá.

– Mert el akarok dicsekedni veled anyámnak – felelte ő is gúnyosan.

– Akkor a kórházba megyünk – biccentettem.

– Köszi. Azt tudnod kell, hogy anya nem tud semmit erről az egészről. Szeretném, ha segítenél elhitetni vele, hogy valójában szerelmesek vagyunk egymásba, azért mentem ilyen hirtelen hozzád. Légy szíves, ne mondd el neki az igazat, mert nem szeretném, ha rosszabbodna az állapota! Cserébe kérhetsz bármit – hadarta lélegzetvétel nélkül.

– Rendben. Cserébe ugyanezt kérem, ha nagyapámmal találkozunk, ugyanis ő sem tud semmit. Ja, és még valami, ne változtass semmit a külsődön. Azt szeretném, ha ebben az öltözékben és sminkben látna először – mosolyogtam rá.

– Rendben – egyezett bele rögtön.

– Mit mondjak, ha édesanyád a kapcsolatunkról vagy a megismerkedésünkről kérdez?

– Majd én megválaszolom a kérdéseit, te csak bólogass mindenre, amit mondok – felelte halkan.

– Megbeszéltük – húztam féloldalas mosolyra a számat.

Leparkoltam a kórház előtt, majd elindultunk a negyedik emeleten lévő tizenegyes kórterem felé. Ivanna egy lépéssel előttem ment. Az ajtó előtt megállt, vett egy nagy levegőt, majd beléptünk az édesanyja szobájába.

Ivanna

Belépve a kórterembe egy sápadt és törékeny nőt pillantottam meg, akinek ezzel a lehetetlen házassággal talán sikerült biztosítanom az életben maradását.

– Szia, anya! Hogy vagy? – Az ágya mellé léptem, és adtam egy puszit iszonyatosan sápadt arcára.

– Szia, kicsim! Remekül – válaszolta, miközben próbált ülő helyzetbe kerülni, de elég nehézkesen ment neki. – Te, hogy vagy édesem? Ki ez a jóképű férfi veled? – kérdezte elmosolyodva.

– Ő, Alex Houston, a férjem – mondtam zavartan. – Alex, ő az anyukám, Catrin Winslow – mutattam be őket egymásnak.

Anya elkerekedett szemmel nézett végig rajta, aztán a fejét csóválta.

– Ugyan már kislányom, még hogy a férjed – nevetett. – Mégis, mikor mentél férjhez, és Nate-tel mi van?

Nate nevének említésére belesajdult a szívembe.

– Ma. Pont, mielőtt idejöttünk. Nate-tel még akkor szakítottam, amikor megismertem Alexet, csak nem akartalak terhelni vele.

– És mi ez a ruha rajtad? Mintha egy horrorfilmből léptél volna ki – nézett rajtam végig.

– Én inkább vígjátékot mondanék – szólalt meg nevetve a férjem, mire utálkozva néztem rá.

– Nem akartunk szokványos esküvőt, ezért öltöztem így – hárítottam.

Igazán lehetett volna annyi eszem, hogy ne abban a szerelésben jelenjek meg előtte, de már mindegy volt.

– Na de akkor is, lányom! Feketében? Egy esküvőre? – csóválta a fejét.

– Jaj, anya... Ez így pont jó volt – nevettem. – Csak azt sajnálom, hogy te nem lehettél jelen – tettem hozzá kissé lehangoltan.

– Annyira hihetetlen ez az egész. Azt hittem, Nate-be vagy szerelmes, és idővel vele fogsz oltár elé állni.

– Addig, amíg meg nem ismertem Alexet, én is azt hittem.

– Hol ismerkedtetek meg? – kérdezősködött folyamatosan.

– Ezelőtt pár héttel elkísértem apát egy üzleti összejövetelre, ott futottunk össze, mivel Alex a Houston Bank igazgatója, és egyben apa főnöke is.

– De akkor is... Ilyen hirtelen férjhez menni? – rázta a fejét kétkedve.

– Szerelem volt első látásra, ezért nem akartunk várni. Ugye, édesem? – fordultam „édesem” felé, miközben odahúztam egy széket az ágy mellé, és leültem rá. Alex a hátamhoz állt és megfogta a vállam.

– Igen, így volt, hercegnőm! – puszilt a hajamba.

– De aranyosak vagytok – nézett ránk anya meghatódva.

Rossz érzés volt becsapni őt, de nem tehettem mást. Így is eléggé hitetlenkedett a kapcsolatunkat illetően.

– Kérem, asszonyom, tudom, hogy elhamarkodottnak tűnik a döntésünk, de nem kell aggódnia miattunk. Tiszta szívemből szeretem a lányát és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy boldog legyen mellettem – mosolygott Alex.

– Ennek nagyon örülök, fiam! És gratulálok! Remélem, legalább olyan szép és boldog életetek lesz együtt, mint nekem és Simonnak van. Kívánom, hogy a szerelmetek soha ne múljon el, és minél hamarabb unokával ajándékozzatok meg minket.

– Köszönjük szépen – vetett egy széles mosolyt a férjem anyámra.

– Most pedig, mivel nem lehettem ott veletek a legszebb pillanatban, szeretném látni a hitvesi csókot – ült feljebb az ágyban.

– De, anya! – néztem rá megütközve. – Na, jó – mondtam, amikor észrevettem, hogy elszomorodott a gyors tiltakozásom miatt.

Felálltam és Alex elé léptem, majd adtam a szájára egy ugyanolyan semmit jelentő puszit, amilyet ő is adott nekem a ceremónia végén.

– Ennyi? Mi volt ez? Igazi csókot szeretnék látni, nem egy ilyen kis szégyenlős puszit – kérte anya megrovón.

– Inkább megmutatom a gyűrűmet. Nézd, milyen gyönyörű szép! – tettem elé a kezem, amin ott virított a vastag aranykarika, pici fehér kövekkel körbe rakva.

– Nagyon szép! De, én most akkor is egy igazi csókot akarok látni – kérte mosolyogva.

– Anya, én nem szeretném előtted megcsókolni. Tudod, hogy szégyenlős vagyok.

– Ugyan már, milyen szégyenlősség? Nate-tel is állandóan csókolóztatok, akkor nem zavart, hogy ki lát benneteket és ki nem.

– Igaza van anyukádnak szerelmem, ez tényleg nem csók volt, amit kaptam. Gyere, csókolj meg rendesen! – mosolyodott el Alex nem sok jót sejtetően, miközben visszahúzott maga elé.

Már éppen felháborodott tiltakozásba kezdtem volna, de ő sikeresen elejét vette a vitának, és se szó, se beszéd megcsókolt.

Nem nevezném kellemes élménynek, ahogy kezei vasmarokként szorították az arcom, miközben nyelvével erőszakosan utat tört a számba, teljesen figyelmen kívül hagyva heves ellenkezésemet. Még mielőtt azonban drasztikusabb eltávolítási manőverbe kezdtem volna – vagyis az ágyékát vettem volna célba a térdemmel –, enyhített a szorításán és a csókja is fokozatosan gyengédebb lett. Kétségbeesésemben beletúrtam a hajába, és óvatosan a fogaim közé csippentettem alsó ajkát, pont úgy, ahogyan ő is tette velem. A hatás elképesztő volt. Megmerevedett egy pillanatra, majd a tarkómnál fogva ő is beletúrt a hajamba és közelebb húzott magához. Egyre lágyabban csókolt, miközben végigsimított a hátamon. Érintésére remegés futott végig a testemen, forgott velem a világ, remegett a gyomrom. Végül, amikor észbe kaptam, hogy már jó ideje csókoljuk egymást, amit ráadásul nagyon élveztem, erőt vettem magamon és elhúzódtam tőle.

2016. október 12.

3. Fejezet


Ivanna

Fogalmam sem volt, mihez kezdjek ezzel a ténnyel. Egy férj... Egy férj, aki nem Nate. Egy férj, aki holnaptól megkeseríti az életemet.

Mi lesz, Nate-tel? Hogy mondjam el neki, hogy egy másik férfi felesége leszek? – merengtem az ágyamon ülve.

A könnyeim megállíthatatlanul folytak. Semmi jót nem láttam az elkövetkező napjaimra, hónapjaimra, éveimre gondolva. Reméltem, nem kell majd éveket élnem, sőt még hónapokat sem egy kéjenc vénemberrel. Sosem láttam még őt, de mivel apám főnöke volt, biztosra vettem, hogy nem egy fiatal agglegényről van szó, hanem egy korosodó öreg úrról, aki csak ilyen aljas módon talál magának feleséget.

Lassan felkászálódtam az ágyról, hogy megkeressem a mobilom. Mindenképpen beszélnem kellett Nate-tel. El kellett neki mondanom, hogy mi történt. Bíztam benne, meg fogja érteni, hogy milyen helyzetbe kerültem, és hogy nem tudok ellene mit tenni. Ha ellenszegülök, apám börtönbe, a beteg anyám pedig utcára kerül, fedél, gyógyszerek és kezelés nélkül. Ezt nem hagyhattam. Nem lehettem annyira önző, hogy a két legcsodásabb embert, aki mérhetetlen szeretettel felnevelt, és megadott nekem mindent, hagyjam, hogy ilyen helyzetbe kerüljön.

Tiszta szívemből szeretem Nate-et, de el kell hagynom – döntöttem el visszavonhatatlanul.

– Szia, szerelmem – köszönt boldogan.

– Szia – kellemes hangja hallatán elszorult a torkom.

– Már hiányoztál.

– Te is nekem. – Nem tudtam megtenni. Nem azt érdemelte tőlem, hogy három év boldog kapcsolat után telefonon keresztül szakítsak vele. – Lenne kedved ma este elkísérni egy jótékonysági bálra?

– Persze, szívesen elkísérlek! – mondta mosolygós hangon.

– Akkor egy óra múlva gyere értem.

– Ott leszek. Szeretlek, Vanna.

– Én is szeretlek – suttogtam sírva, miközben kinyomtam a hívást.

A szekrényemből kivettem egy babarózsaszín ruhát, ami még sosem volt rajtam. Amikor megláttam az egyik üzlet kirakatában, bementem megnézni az árát és a méretét. Az ára ijesztő volt, a mérete pedig néhány centiméterrel rövidebb, mint ahogy elképzeltem. Ráadásul, nagyon kiemelte az alakomat, mert tökéletesen követte a testem körvonalát a leheletfinom, pánt nélküli, fehér kövekkel díszített, combközépig érő selyemruha. Már épp vissza akartam akasztani, amikor egy fiatal eladólány előttem termett, és rábeszélt, hogy vegyem meg, mert tökéletesen áll rajtam. Kicsit hezitáltam, de végül megvettem egy hozzáillő méregdrága szandállal együtt.

Belebújtam a ruhába és a szandálba, kisminkeltem magam, majd egy utolsó simítás a fésűvel kivasalt hajamba, és már készen is voltam.

– Gyönyörű vagy, kicsim! – mosolygott rám apa, amikor a nappaliba értem. – Mehetünk? – kérdezte, miközben fekete zakóját igazgatta magán.

– Még nem – válaszoltam csendesen. – Nate nemsokára itt lesz.

– Ivanna, nincs időnk megvárni, hogy elmagyarázd neki a dolgot. Majd, ha hazaérünk, beavatod őt mindenbe. Most mennünk kell, különben elkésünk – vakargatta a tarkóját.

– Ő is velünk tart – emeltem meg a fejem, hogy szemmagasságba legyünk.

– Miért? – kérdezte meghökkenve.

– Mert, mielőtt férjhez megyek, el szeretnék tölteni vele egy kis időt – válaszoltam hevesen.

– Értem, a te dolgod – emelte fel védekezőn a kezét. – Viszont, én a helyedben nem bolondítanám azzal, hogy minden rendben van – tette hozzá.

– Nateet bízd rám! Majd én eldöntöm, mikor avatom be – csattantam fel.

– Rendben, de Alexnek sem fog tetszeni, hogy nem egyedül érkezel – figyelmeztetett.

– Legkevésbé sem érdekel az öreg úr véleménye.

– Öreg úr? Alex... – mondata befejezését Nate autójának dudálása szakította félbe.

Azonnal kirohantam, meg sem várva, hogy apám befejezze, amit elkezdett.

Nate lazán, a kocsinak dőlve várt rám. Fekete öltönyt és fehér inget viselt. Barna szeme csillogott, amikor végignézett rajtam.

– Istenien nézel ki, Barbie babám! – bókolt, miközben végigsimított sötétbarna haján.

Mindig így szólított, ha sok rózsaszín volt rajtam.

– Köszönöm – léptem elé mosolyogva.

Azonnal az ajkamra tapadt. Forró csókunkat apám hangos torokköszörülése szakította félbe.

– Indulhatunk? – kérdezte türelmetlenül.

– Persze – biccentett Nate, majd elé lépett és udvariasan kezet fogott vele.

– Szálljatok be! – intett apa a saját autója felé, hogy még csak eszünkbe se jusson Nate lepukkant kocsijával odaállítani az elitek közé.

Az utat csendben tettük meg, néhány illemszabályon kívül, amit apám gesztikulálva osztott meg velünk. Majd egy lendületes kanyar után megállította az autót egy patinás téglaépület előtt. A parkolóban kizárólag BMW-k és Porschék álltak. Sóhajtva túrtam bele színes tincseimbe. Mennyivel jobb lett volna elrejtőzni a kis faházikóba a szerelmemmel, mint bevonulni abba a szalonba. Már a puszta gondolattól is kirázott a hideg.

– Menjetek előre, én keresek egy mosdót! – mondtam Natenek, miközben már menekülőre is fogtam.

Miután elindultak a szalonban ácsorgó és beszélgető öltönyös férfiak közé, én is beljebb léptem és körülnéztem. A kijárati ajtó nyitva maradt, legszívesebben azonnal sarkon fordultam volna, de nem tehettem. Abban a pillanatban megjelent előttem egy pincérnő, kezében fényes tálcát tartott, ami tele volt poharakkal. Levettem az egyiket, és jó nagyot kortyoltam a hideg pezsgőből, hogy megnyugodjanak az idegeim.

Kis ideig ténferegtem a vendégek között, aztán jobbnak láttam, ha elindulok apáék felé. Kettőt léptem, amikor valakinek nekiütköztem. A kezemben tartott pezsgőspoharam tartalmából a ruhám elejére, valamint a zavarba ejtően jóképű, mogorva tekintetű férfi zakójára is jutott.

– Ezt nem hiszem el! Mégis min legeltetted a szemed, hogy nem vetted észre azt, ami az orrod előtt van? – támadtam neki indulatosan, miközben a ruhám elejét törölgettem egy szalvétával.

– Nézzenek oda, kibe botlottam!? Csak nem egy csaló féltett kincsébe? – húzta gúnyos mosolyra ajkát.

A kijelentésétől a szó a torkomon akadt. Azon tűnődtem, hogy ki a franc ez, és honnan tud apám tettéről. Gondolatomnak hangot adva visszakérdeztem.

– Már ne is haragudj, de ki a fene vagy te? Mégis miről, milyen csalóról beszélsz?

– Ugyan kislány, nagyon jól tudod, kiről és miről beszélek! Szóval, ne játszd a naivat, mert egyáltalán nem áll jól. Pontosan tudom, hogy mindenbe be vagy avatva, úgyhogy kímélj meg a színjátéktól – támadt nekem. Zöldesbarna szemével kitartóan fürkészve várt a beismerésemre.

– Ki vagy te? – kérdeztem kitérve apám bűnösségének igazolása alól.

– Ma még csak a vőlegényed, holnaptól viszont már a férjed leszek – válaszolta egy kis szünet után.

Levegő után kapkodtam, amikor eljutottak az agyamig a szavai. Ledermedve álltam, miközben végignéztem ezek szerint apám főnökén, aki egyben a vőlegényem is. Meglehetősen magas volt, legalább húsz centivel magasabb nálam, válla szélesen duzzadt tökéletesen szabott fehér öltönyében. Férfias arcára két gödröcskét mélyített mosolya. Fogai fehéren ragyogtak, zöldesbarna szeme csillogott, tejcsoki színű haja oldalt rövidre, elől hosszabbra volt vágatva. Igazán jóképűnek találtam, de mivel megtudtam, ki ő, így csak életem megkeserítőjét láttam benne.

– Nem vagyok egy pirulós fajta, de kezdek zavarba jönni. A tekinteted már lyukat égetett rajtam – vigyorgott.

– Csak... Csak elbambultam – próbáltam kimagyarázni a kellemetlen helyzetet, de ez a feszélyezett szituáció semmi sem volt ahhoz képest, amit akkor éreztem, amikor egy számomra kedves hangot hallottam meg a hátam mögül.

– Hát, itt vagy édesem, már mindenhol kerestelek! Kivel beszélgetsz? – Jött közelebb Nate.

A döbbenettől megszólalni sem tudtam, csak kapkodtam a fejem a két férfi között azon agyalva, hogy erre mégis mit válaszoljak. Fogalmam sem volt, hogyan mutassam be őket egymásnak. Mégis mit mondhattam volna?

Ó, helló, Alex, hadd mutassam be a szerelmemet, és Nate hadd mutassam be a leendő férjemet.

Mire egy szót is kipréselhettem volna magamból Alex megelőzött.

– Jó estét, Alex Houston vagyok, Ivanna vőlegénye – pimasz mosolyra húzta ajkát, majd kezet nyújtott a szerelmemnek. – Vanna, az úrban kit tisztelhetek? – fordult felém zavartalanul, mintha nem a jelenlegi barátomnak mutatkozott volna be.

Éreztem magamon Nate értetlen és dühös tekintetét, de képtelen voltam a szemébe nézni.

– Itt bizonyára valami tévedés lesz, barátom! – Hangzott élesen Nate szájából. – Ő az én barátnőm. Ugye, Vanna? – kérdezte rám nézve.

Újabb veszélyes kérdés. Felnéztem pilláim alól, de hamar megbántam.

– Ivanna, kérlek, tájékoztasd az urat arról, hogy ki is vagyok neked! – kérte Alex gúnyosan mosolyogva.

Az arcom égett a szégyentől, hisz tudatnom kellett életem második legfontosabb férfijával, hogy hátba döftem. Erőt gyűjtve felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.

– Bemutatom a vőlegényemet, Alexet – suttogtam összetörve.

Nate szeme bekönnyesedett, ugyanakkor mérhetetlen dühöt és csalódást sugárzott felém. Nem szólalt meg, még csak kérdőre sem vont. Arca eltorzult a hirtelen érzelemváltástól. Teste megfeszült, kezét ökölbe szorította, majd haraggal fűtve hátat fordított, és gyors léptekkel faképnél hagyott.

Könnytől fátyolos szemmel néztem utána, miközben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy éppen most hullott darabokra előttem az a férfi, akitől gyerekekre és csodás életre vágytam.

Tudtam, elveszítettem őt örökre.

A „vőlegényem” felhúzott szemöldökkel nézett rám, de nem foglalkoztam vele. Gondolkodás nélkül futottam Nate után. Muszáj volt magyarázatot adnom neki a történtekre.

– Nate! Kérlek, várj meg! – kiáltottam, mire megállt, majd zaklatottan szembefordult velem.

– Mégis, miért jöttél utánam? Elég nyilvánvalóan tudtomra adtad, hogy már nincs szükséged rám, vagy mégis mire véljem az iménti jelenetet? – támadt nekem.

– Szerelmem, kérlek hallgass meg! Elma... – kezdtem, de azonnal félbeszakította a mondandómat.

– Hagyj! Ne mondj semmit! Csak arra válaszolj, hogy mióta tart ez köztetek? – nézett rám fájdalmas arckifejezéssel. – Vagy tudod mit, inkább erre se válaszolj, mert nem érdekel – suttogta elgyötörten.

– Nate, kérlek! – ragadtam meg a karját sírva.

– Mire kellettem neked, kics... Vanna? Három évig hülyének néztél. Kihasználtál, csak játszottál velem! Egy idióta vagyok, amiért eddig nem vettem észre, hogy mi folyik körülöttem. Azt hittem, szeretsz. – Egyre dühösebb lett, miközben fenyegetően nézett rám. Sohasem láttam még olyannak. – De tudod, mi a legdühítőbb? Az, hogy én, veled ellentétben, tényleg szerettelek! Minden érintés, szó és tett mind-mind igaz volt. Az életemet is odaadtam volna érted, de látom, hiábavaló lett volna, hisz te és a vőlegényed bizonyára jót mulattatok rajtam. Istenem, milyen naiv voltam, amikor azt hittem, egy magadfajta „újgazdag” őszinte érzéseket táplált egy szegény szerencsétlen felé.

– Nate – a hangom elhalt, miközben zokogva hallgattam a szavait.

– Nagyot csalódtam benned, de nem rabolom tovább a „drága időd”. Menj, fuss vissza a leendő férjedhez, és legyetek boldogok! Bizonyára, ő olyat ad majd neked, amit én sosem tudtam volna megadni. Élvezzétek ki a szerelmeteket, de még hallani fogtok rólam, azt garantálom! – kiáltotta, majd sarkon fordult és elrohant.

Teljesen összetörtem, ahogy néztem távolodó alakját. Hiába futottam utána azzal a szándékkal, hogy megmagyarázom a helyzetet, egyetlen szót sem tudtam kinyögni. El kellett volna mondanom neki az igazságot, de először szóhoz sem tudtam jutni a keserű szavaitól, amiket a fejemhez vágott, utána viszont erőm nem volt beszélni. Dühösen és zaklatottan indultam vissza megkeresni apámat.

Lárma, zeneszó és meleg levegő szűrődött ki a helyiségből. Sokan voltak bent. Útközben elmentem a mosdóba, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. Amikor végeztem, beléptem a hatalmas szalonba, ahol rögvest megpillantottam életem megkeserítőjét. Apával szemben állt, és indulatosan magyarázott neki valamit. Ahogy közeledtem, erősen, szinte fájdalmasan kezdett verni a szívem, és kínzó szorítást éreztem a mellkasomban.

– Élvezted, te rohadék? – támadtam rá, amint szembe kerültem vele.

– Tanítsd tiszteletre a lányodat! – sóhajtotta a szavait apámnak.

– Tanítsd meg te! Holnap ilyenkor már a te feleséged lesz – vágott vissza apa.

Kommunikálásukat az a pincérnő szakította meg, aki az érkezésünkkor is körbe járt az italokkal. Egyszerre nyúltunk Alexszel ugyanazért a pohárért. Igyekeztem tudomást sem venni ujjaink futó találkozásáról.

– Te iszol? – kérdezte rám meredve, aztán ivott egy kortyot, majd fejét hátravetve harsányan felnevetett.

– Amint látod! – válaszoltam, és én is a számhoz emeltem a poharamat. Gondoltam, ezzel kellőképpen felbőszítem.

– Az én menyasszonyom! – kiáltott fel büszkén, majd felém emelte a poharát, mintha koccintana, és ivott még egy kortyot.

– Nekem ebből elegem van! – csattantam fel.

Megfordultam, hogy eltűnjek a közeléből, ám ekkor valaki hátulról meglökött. Elvesztettem az egyensúlyom, és nekiestem Alexnek. Ügyetlenül vállon ragadtam, ő pedig átfogta a derekamat, és erősen tartott. Megmeredve maradtunk néhány pillanatig. Éreztem a teste melegét és vadul zakatoló szívét. Amikor felnéztem rá az ajkamat bámulta.

– Jobban is figyelhetnél, asszony! – húzta gúnyos mosolyra a száját.

– Rohadj meg! – mosolyogtam vissza, mintha csak kedvesen bókoltam volna.

Ezt követően fogtam a poharam, és sietve átvágtam a termen, hogy a lehető legmesszebbre kerüljek tőle. Leültem az egyik kanapéra, ő azonban követett, és mellettem foglalt helyet. Kissé túl közel. Odébb csúsztam, majd mélyen a szemébe nézve megkérdeztem azt, ami már órák óta gyötört.

– Miért engem választottál?

– Te vagy a megfelelő nő számomra – válaszolta elgondolkodva.

– Mégis miért? Hisz te sem szeretsz, és én sem téged, még csak nem is láttuk eddig egymást – jelentettem ki a nyilvánvalót.

– Ez nem érzelmi kérdés – mondta a halántékát masszírozva. – Csupán üzlet, semmi több.

– Belemennél egy házasságba, miközben tisztában vagy azzal, hogy más férfit szeretek? – nyögtem, mert hirtelen nem tudtam, mi mást mondhatnék.

– Mint már említettem, nem szerelmi házasságról van szó, hanem érdekről.

– Csakhogy más a helyzet, ha valakit belekényszerítenek – lázadtam fel.

– Majd megszokod! Nekem sem egy leányálom, hogy te leszel a feleségem, de mint már mondtam, te vagy a legalkalmasabb személy erre a pozícióra. Próbálj beletörődni a helyzetbe, mert holnap tíz óra után férj és feleségként hagyjuk el a házasságkötő termet, ami ironikusan pont ebben az épületben található, csak egy emelettel lejjebb – tájékoztatott mereven.

– Mit teszel, ha meggondolom magam, és mégsem megyek hozzád? – kérdeztem dacosan.

– Apádat már tájékoztattam arról, hogy mi fog történni, ha nem jelensz meg pontos időben, vagy ha nem írod alá a papírokat. Én becsületes ember vagyok, és mindig betartom az ígéretem. Ha valami folytán nem működtök együtt velem, akkor vállaljátok a következményeket, mert minden szavamat valóra váltom, amit apádhoz intéztem.

Nem szóltam semmit, nem is tudtam volna. Némán bólintottam, jelezve, hogy megértettem és elfogadtam a tényeket.

A hangszórókból halkan szólt a zene, a teremben lévők beszéde monoton búgássá állt össze. Iszonyatos fáradtság tört rám, szerettem volna otthagyni mindent és mindenkit. A várost, az országot, de legfőképpen leendő férjemet. S lehetőleg soha többé nem jönni vissza.

2016. október 4.

2. Fejezet

Alex

– Miért vagy ilyen elégedett? – lépett az irodámba Dominic.

– Mert holnap reggel megnősülök – válaszoltam elégedetten. – Jó is, hogy jöttél, mert meg akartalak kérni, hogy legyél a tanúm – mosolyogtam kedves barátom elképedt arcára nézve.

– Ezt, hogy érted? Mi az, hogy megnősülsz? Kit veszel el? – kérdezte meglepődve, szinte már kiabált.

– Melyik szót nem értetted, Dominic? – kuncogtam. – Holnap reggel elveszem Ivanna Winslowot. Simon lányát.

– Annak a Simonnak a lányát, aki meglopott? – kérdezte egyre értetlenebbül.

– Igen, az ő lányát – válaszoltam büszkén vigyorogva.

– Semmit sem értek... Elmondanád a részleteket? – kérte, miközben helyet foglalt velem szemben.

– Ne, nézz így rám! Nagyon egyszerű. Azért Simon lányát veszem el, mert ez a nő a legalkalmasabb arra, hogy megleckéztessem nagyapát. Ivanna az apjának köszönhetően egy elszegényedett fiatal lány, aki nem ért semmihez, főleg az üzleti ügyekhez nem, mivel csak egy alul iskolázott fruska. Ráadásul, külsőre se illik egy elegáns bankigazgatóhoz. Nézd, csak meg! – toltam Dominic elé néhány fényképet, ami az asztalom fiókjában hevert.

– Semmi kétség, nagyapád elájul, ha meglátja az oldaladon ezt a csitrit.

– Éppen ezért választottam őt. Ezekkel a rózsaszín tincsekkel a hajában, és az öltözködési stílusával kitérítem nagyapát a hitéből. Már alig várom, hogy lássam az arcát, amikor holnap este bemutatom neki az újdonsült feleségemet – kacagtam fel.

– Ez hihetetlen! Senki nem nősül azért, hogy kitoljon a nagyapjával.

– Kivéve engem – mondtam még mindig vigyorogva. – Miután Rodrigo Houston megfenyegetett, hogy levált, és Edwardot ülteti a helyemre, valamint kitagad az örökségből, nem hagyott nekem más választást. Te is tudod, hogy milyen, ha a fejébe vesz valamit. Nem fog leállni azzal a szándékával, hogy megnősítsen. Nekem pedig nincs kedvem hetente új feleségjelöltekkel megismerkedni – válaszoltam feszülten.

– Akkor sem normális az, amire készülsz. Ez az egész elképesztő őrültségnek hangzik – ingatta a fejét.

– Az is. Meggyőződésévé vált, hogy sohasem fogok megállapodni, ezért úgy döntött, hogy a saját érdekemben nyomást gyakorol rám, én pedig meglepem. Könyörögni fog, hogy minél hamarabb váljak el ettől a libától, és így soha többé nem fogja rám erőltetni a nősülést.

– Ennyire nem hiszel a házasságban?

– A házasság hülyeség. Nem létezik sem a szőke herceg, sem a sírig tartó szerelem – vontam meg a vállam, mire barátom meglepődve dőlt hátra.

– Akkor abban sem hiszel, hogy két ember őszintén szeretheti egymást? – firtatta elgondolkodva.

– Az egymás iránti rajongás csak rövid ideig tart. Mondd, ismersz olyat vagy hallottál bárkiről, aki halálig tartó boldog házasságban élt? – néztem a szemébe felhúzott szemöldökkel.

– Nem. De ez nem jelenti azt, hogy ne létezne boldog házasság – válaszolta minden kétséget kizáróan.

– Bizonyára létezik – hangom ironikusan csengett.

– Azt hiszem, van pár kérdés, amelyről teljesen másképp gondolkodunk – jegyezte meg. – Az pedig csak egy dolog, hogy nagyapádat ellehetetleníted ezzel a friggyel, de veled mi lesz? Mit teszel, ha nem felel meg az elvárásaidnak? Nem ismered a lányt. Ezen a négy darab fényképen kívül, még csak nem is láttad őt. Időt kellene adnod magadnak mielőtt elveszed, hogy legalább egy kicsit megismerd, és meglásd, működik-e a dolog – jelentette ki jogosan.

– Túldramatizálod – nevettem fel. – Nincs időnk. Holnap reggel megtartjuk az esküvőt. Nem számít, ha nem jövünk ki egymással, ez úgy is csak üzlet.

– Te jó ég, téged aztán alaposan elcsesztek – dünnyögte. – Legalább tetszik a lány?

– Nem az esetem – húztam el a szám.

– Te beteg vagy! Nem elég, hogy szerelem nélkül veszed el, még csak nem is tetszik!? – csóválta a fejét, miközben sötétbarna hajába túrt. – Mennyi időt szándékozol vele élni?

– Remélhetőleg elég lesz néhány hónap, hogy papi rájöjjön, elcseszte az életemet a rám erőltetett házassággal.

– És mit fogsz tenni, ha az alatt a pár hónap alatt beleszeretsz a feleségedbe? – fürkészett felhúzott szemöldökkel.

– Ne áltasd magad! Sosem tudnék egy ilyen nőbe beleszeretni! – válaszoltam magabiztosan. – Ha ő is akarja, néhányszor a kedvére teszek férji kötelezettségem teljesítése érdekében, de semmi érzelmi kötődés nem lesz köztünk, ebben biztos vagyok.

– Reménytelen eset vagy.

– Holnap reggel legyél a házasságkötő terem előtt. Már elintéztem mindent az anyakönyvvezetővel. Várni fog minket tízre.

Ivanna

Gyönyörű napsugaras reggelre ébredtem a szerelmem karjai között. Annyira csodálatos férfi minden tekintetben, és én annyira szerettem őt, mint még soha senkit. Vele teljesnek, egésznek éreztem magam. Ezt az utóbbi három év is bizonyította. Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy ő számomra a tökéletes társ, akivel boldogan fogom leélni a hátralévő életemet. Teljes volt az összhang köztünk, bár nagyon különbözőek voltunk külsőleg, és belsőleg egyaránt. Nate magas, barna szemű és hajú, kreol bőrrel, míg én egy fejjel alacsonyabb vagyok nála, középhosszú szőke hajamban élénk rózsaszín tincsek virítanak, a szemem kék, a bőröm pedig tejfehér. Ő szegény családból származik, míg én a felső tízezerhez tartozom apám munkájának köszönhetően. A természetünk sem egyforma. Ő nyugis, beletörődő és befolyásolható, míg én harcias, ellenszegülő, nagyszájú és türelmetlen vagyok. De akad néhány olyan dolog is, amiben hasonlítunk. Sajnos mindkettőnk édesanyja súlyos betegségben szenved, és mindketten egykék vagyunk.

– Ébresztő, álomszuszék! – cirógattam meg az arcát.

– Már régóta fent vagyok – motyogott nagyot ásítva.

– Akkor azt is hallottad, amiket eddig mondtam neked, ugye?

– Hallottam minden egyes szavadat – vigyorgott bólogatva.

– Akkor jó, te kis hazug! Mert nem szóltam egy árva szót sem – nevettem fel, miközben játékosan meghúztam az egyik sötét tincsét, ami kissé a szemébe lógott. Egy hirtelen mozdulattal maga alá tepert, majd gyengéden megcsókolt. Kimásztam a karjai közül, és térden állva kinéztem a fára épített színes házikó ablakából, ahol az éjszakát töltöttük. – Nagyon szép idő van. Sétálunk egyet?

– Sétálhatunk, ha szeretnél, de előbb... – visszahúzott magához, hogy ismét megcsókoljon, de egy hangos csattanás megriasztotta a műveletben. Kidugta a fejét, hogy megnézze, honnan jött a hang. – Apád hazatért – tudatta a szájat húzogatva. – És ha jól látom nagyon berágott valami miatt.

Kikukucskáltam én is. Tényleg apám volt az. Az arcáról mérhetetlen dühöt olvastam le.

– Biztos, valami baj lehet, ha ilyen erővel csapta be maga mögött a kaput – tűnődtem.

– Menj, kérdezd meg tőle, mi történt, nekem úgyis mennem kell – mondta Nate egy szerelmes csók után.

Lemásztunk a kékre festett létrán, ami a fa törzséhez volt erősítve. Lent még egy csókot kaptam, aztán besiettem a házba, hogy megkérdezzem, mi történt. Amint beléptem, apám tajtékzott a dühtől. Már épp kérdeztem volna, hogy mi baja, amikor flegmán az arcomba vágta szavait.

– Mi van kislányom, csak nem megint a faházban enyelegtél azzal a semmirekellővel? Az a fiú nem hozzád való! Egyáltalán nem méltó hozzád.

Szavaitól az állam a padlót verte. Eddig istenítette Nate-et. Nem értettem, miért fordult hirtelen ellene. Rózsaszín csíkokkal ellátott szőke hajamba túrva igyekeztem lenyugodni, kisebb-nagyobb sikerrel, de elmém diafilmként ismételgette apám utóbbi kinyilatkoztatását a szerelmemről. Végül nem bírtam tovább, és megeredt a nyelvem.

– Tudod apa, kicsit kezd az agyamra menni, hogy ha valami történik a munkahelyeden, mindig engem vagy Nate-et kezded el kritizálni. Eddig semmi problémád nem volt a barátommal, most meg jössz, és ilyen lekezelően beszélsz róla. Mégis mi a franc bajod van? – kiáltottam az arcába.

– Először is kisasszony, ne merészelj ilyen hangnemben beszélni velem! Apádként elvárom a tiszteletet – emelte most ő fel a hangját, miközben fel-alá járkált a konyhában.

Válaszokat még negyedóra elteltével sem kaptam, csak járkált, mint aki megkergült. Nem mondanám magam túlságosan türelmesnek, ezért hangot adtam nem tetszésemnek.

– Igazán örülnék, ha végre abbahagynád a sétát, és elmondanád, mi történt – kértem kis éllel a hangomban, majd megfogtam a vállát és magam felé fordítottam, hogy a szemébe nézhessek, viszont ő a cipőjét pásztázta az arcom helyett.

Biztos voltam benne, hogy titkol valamit. Azon töprengtem, mi lehet az.

– Apa! Könyörgöm, szólalj meg! – kértem újra kicsit nyugodtabban, majd lemondóan sóhajtottam. – Hát jó, ha nem, hát nem. Majd elmondod, ha akarod, nem erőltetem a témát – megfordultam, hogy a szekrényből kivegyek egy poharat. Megnyitottam a csapot, és engedtem egy kis vizet magamnak. Éreztem apám tekintetét a hátamon. Amint ittam néhány kortyot, elindultam a szobámba, hogy vegyek egy forró fürdőt, de apám korán sem biztató hangja megállított.

– Férjhez adtalak – szűrte a fogai közt, mintha neki sem tetszene a helyzet.

– Hogy mit csináltál? – kérdeztem vissza, mert nem hittem a fülemnek. Egyenesen sokkoltak a szavai.

Férjhez adott? Mégis kihez, és mikor?

– Jól hallottad, lányom – nézett a szemembe. – Férjhez adtam az egy szem gyermekemet, pénzért a főnökömnek – suttogta.

Arca megbánásról árulkodott, de abban a pillanatban semmi sem tudott érdekelni. Az agyam képtelen volt felfogni, amit hallottam. Egyik felem mindig is attól rettegett, hogy egy nap történik majd valami, ami fenekestől felforgatja a mesébe illő életemet. Lepergett előttem minden abszurdnak és hihetetlennek tűnő boldog napom, egészen eljutva a mostani számomra érthetetlen okokból bekövetkezett szörnyű és elfogadhatatlan pillanatig.

Az apám eladott. Ezt nem teheti velem, hisz tudja, hogy Nate a mindenem.

A szívem kettéhasadt. Arra eszméltem, hogy a könnyeim utat engedve maguknak patakokban szántják végig az arcom. Közelebb léptem ahhoz a személyhez, aki ezelőtt mindig is a bálványom és menedékem volt. Szomorú, rezzenéstelen arcát nézve rádöbbentem, hogy ő egy teljesen más ember. Ez az ember számomra idegen lett. A bennem tomboló érzések akkor hágtak a tetőfokukra, amikor kezem önálló életre kelve megragadta az előttem továbbra is mereven álldogáló Simon Winslow zakóját.

– Mégis miért? Mit követtem el, amiért ezt érdemlem? Édes Istenem, hisz te a tulajdon apám, képes voltál engem pénzzé tenni? Mondd, hogy tehetted? – ütöttem a mellkasát.

Simon megfogva csuklóm, leállította a kezem, majd ölelésébe vonva magyarázatba kezdett.

– Sajnálom, kislányom! Hidd el, ha láttam volna más kiutat ebből a szörnyű helyzetből… Istenem, mit tettem! – hangja meggyötört és önvádtól hangos volt. Mondatára felkaptam a fejem.

– Miféle szörnyű helyzetről beszélsz? Mibe keveredtél?

– Sikkasztottam, de valahogy rájött a vezetőség – mondta lemondóan.

– De, miért… Miért tetted? Tudtommal van elég pénz a számládon.

– Tévedsz, lányom. Az összes pénzünket felemésztette anyád betegségének kezeltetése. Így a további ellátásért még több pénzre volt szükség a lehető legrövidebb időn belül, különben elveszítem... Elveszítettük volna édesanyádat – zokogott fel mondata végén.

Sosem láttam még ennyire összetörve. Ennyire sebezhetőnek. Annyira el voltam foglalva a magam kis tündérmeseszerű világomban, hogy nem vettem észre a kegyetlen valóságot. A szívem összeszorult. Hirtelen, mintha mindent tisztán láttam volna, rájöttem mennyire telhetetlen módon éltem eddig az életemet. Semmivel és senkivel nem törődtem magamon kívül. Egy önző, elkényeztetett csitri lettem. Gondolataimból apám hangja rántott vissza a jelenbe.

– Ma reggel megjelent a főnököm az irodámban egy aktával a kezében, amiben minden cselekedetemről részletes feljegyzés volt. – Vett egy mély levegőt, majd folytatta. – Kérdőre vont, hogy miért tettem, és ultimátumot adott. Azzal fenyegetett, hogy kisemmiz, börtönbe juttat, és az utcára rak benneteket, ha nem adlak hozzá feleségül – törölte le újabb könnyeit. – Szóval, így történt, hogy beleegyeztem, hogy holnap tíz órára a házasságkötő terem előtt leszünk, és megesküsztök – sóhajtott.

A villámesküvő hírére a mellkasomra ólomsúlyú kő nehezedett. Másnap ilyenkor, ha tetszik, ha nem, férjes asszony leszek. Egy férfié, akiről még csak annyit sem tudtam, hogy néz ki. Mégis bele kellett egyeznem, mert anyám belehalna, ha nem kapná a további kezeléseket.

– Tudom, hogy nem akartál rosszat, és bár hibáztál, mégis próbáltál a lehető legjobb és legkedvezőbb lehetőséget találni, hogy a családod mindkét tagját megóvd. Elismerem, én sem döntöttem volna másként. A családomért bármit megtennék. Még akkor is, ha az áldozatommal elveszítem életem szerelmét. Holnap tízre a megbeszélt helyen leszünk, és hozzá megyek ahhoz a férfihoz – mondtam a lehető leghatározottabban, bár belül összeomlottam.

Apám vörös szemekkel nézett rám, és már éppen szólni akart, de éppen akkor megcsörrent a mobilja.

Alex

Egyfolytában Dominic szavai jártak a fejemben.

Meg kellene ismerned őt, mielőtt elveszed.”

Tudtam, hogy igaza van, de sajnos az idő nem nekem kedvezett. Viszont muszáj volt jobban bebiztosítani magam, hogy hoppon ne maradjak megint az anyakönyvvezető előtt. Az esti rendezvény kitűnő alkalomnak ígérkezett „kedves arám” megismerésére.

Nem késlekedtem, elővettem a mobilom, miután megkerestem Simon számát az aktájából.

– Igen, tessék.

– Beavattad már a lányodat a megállapodásunkba? – tértem azonnal a lényegre.

– Igen, épp most beszélünk róla.

– És hogy döntött? – érdeklődtem kissé feszülten.

– Beleegyezett – sóhajtotta.

– Pompás! Akkor várlak téged, és a lányod a ma esti jótékonysági bálra. Kilencre legyetek az ötödik sugárút sarkánál.

Elmagyaráztam, hogyan találnak oda, ezzel be is fejeztem volna a beszélgetést, ha nem kezd el akadékoskodni.

– De, Alex... Nekem nincs pénzem ilyesmire – bökte ki, mire az állam leesett.

Mégis hová rakhatta azt a rengeteg pénzt, amit ellopott tőlem?

– Ne foglalkozz a pénzzel Simon, majd én állom a te részedet is, ráadásul önszántamból – tettem hozzá gúnyosan.

– Rendben. Köszönöm – válaszolta csendesen. Hangszínén hallatszott a szégyenkezés.

– Ott találkozunk – fejeztem be a beszélgetést, aztán köszönés nélkül leraktam a telefont.

Ivanna

Miután letette apa a telefont, gondterhelten nézett rám.

Mi történt már megint?

– Ma el kell jönnöd velem egy jótékonysági estre – mondta meg sem várva, hogy rákérdezzek, mi a baj.

– Miért?

– Mert megparancsolta a leendő férjed – hajtotta le a fejét elkeseredetten.

– A leendő férjem – húztam el undorodva a szám. – Tudod apa, nem értem, miért éppen engem akar ez a férfi, miközben nem is ismer.

– Én sem értem, kicsim – mondta a halántékát dörzsölve.

– Ha azt hiszi, engedelmes és jóravaló feleségre lelt bennem, de hatalmasat téved, mert mindent meg fogok tenni, hogy megkeserítsem az életét – vágtam rá határozottan, mire apa csak elmosolyodott.

– Szinte gondoltam, hogy így fogsz vélekedni – nevette el magát. – Vanna, meg tudod bocsátani valaha ezt a szörnyűséget nekem? – Az iménti nevetését a könnyei váltották fel.

– Nem haragszom, apa – tiltakoztam egy engedékeny sóhaj kíséretében. – Tisztában vagyok azzal, hogy te is ugyanúgy bele vagy kényszerítve ebbe a helyzetbe, ahogyan én.

– Köszönöm szépen, hogy ilyen könnyen beletörődtél és elfogadtad, valamint, hogy felnőtt nőként álltál ehhez a dologhoz. Nagyon büszke vagyok rád! Tiszta szívemből sajnálok mindent. Sosem gondoltam, hogy egyszer ilyen helyzetbe hozlak. Pont téged, akit a világon a legjobban szeretek – zokogta fájdalmasan. Elé léptem, majd szorosan magamhoz öleltem.

– Ne sírj, apa! Valahogy megoldjuk. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy minél hamarabb elváljon tőlem, és visszakapjam az eddigi életemet.

– Rendben, de most már készülődjünk, mert utálja, ha valaki késik. Nem akarom, hogy emiatt is problémánk legyen vele – mondta lehangoltan. – Valami csinos ruhát vegyél fel, bizonyára nagyon sokan lesznek azon a rendezvényen.

– Esetleg egy menyasszonyi ruhát? – kérdeztem gúnyosan.

– Menj, készülődj! – válaszolta tudomást sem véve a hangomban bujkáló iróniáról.