3. Fejezet

Ivanna

Fogalmam sem volt, mihez kezdjek ezzel a ténnyel. Egy férj... Egy férj, aki nem Nate. Egy férj, aki holnaptól megkeseríti az életemet.

Mi lesz, Nate-tel? Hogy mondjam el neki, hogy egy másik férfi felesége leszek? – merengtem az ágyamon ülve.

A könnyeim megállíthatatlanul folytak. Semmi jót nem láttam az elkövetkező napjaimra, hónapjaimra, éveimre gondolva. Reméltem, nem kell majd éveket élnem, sőt még hónapokat sem egy kéjenc vénemberrel. Sosem láttam még őt, de mivel apám főnöke volt, biztosra vettem, hogy nem egy fiatal agglegényről van szó, hanem egy korosodó öreg úrról, aki csak ilyen aljas módon talál magának feleséget.

Lassan felkászálódtam az ágyról, hogy megkeressem a mobilom. Mindenképpen beszélnem kellett Nate-tel. El kellett neki mondanom, hogy mi történt. Bíztam benne, meg fogja érteni, hogy milyen helyzetbe kerültem, és hogy nem tudok ellene mit tenni. Ha ellenszegülök, apám börtönbe, a beteg anyám pedig utcára kerül, fedél, gyógyszerek és kezelés nélkül. Ezt nem hagyhattam. Nem lehettem annyira önző, hogy a két legcsodásabb embert, aki mérhetetlen szeretettel felnevelt, és megadott nekem mindent, hagyjam, hogy ilyen helyzetbe kerüljön.

Tiszta szívemből szeretem Nate-et, de el kell hagynom – döntöttem el visszavonhatatlanul.

– Szia, szerelmem – köszönt boldogan.

– Szia – kellemes hangja hallatán elszorult a torkom.

– Már hiányoztál.

– Te is nekem. – Nem tudtam megtenni. Nem azt érdemelte tőlem, hogy három év boldog kapcsolat után telefonon keresztül szakítsak vele. – Lenne kedved ma este elkísérni egy jótékonysági bálra?

– Persze, szívesen elkísérlek! – mondta mosolygós hangon.

– Akkor egy óra múlva gyere értem.

– Ott leszek. Szeretlek, Vanna.

– Én is szeretlek – suttogtam sírva, miközben kinyomtam a hívást.

A szekrényemből kivettem egy babarózsaszín ruhát, ami még sosem volt rajtam. Amikor megláttam az egyik üzlet kirakatában, bementem megnézni az árát és a méretét. Az ára ijesztő volt, a mérete pedig néhány centiméterrel rövidebb, mint ahogy elképzeltem. Ráadásul, nagyon kiemelte az alakomat, mert tökéletesen követte a testem körvonalát a leheletfinom, pánt nélküli, fehér kövekkel díszített, combközépig érő selyemruha. Már épp vissza akartam akasztani, amikor egy fiatal eladólány előttem termett, és rábeszélt, hogy vegyem meg, mert tökéletesen áll rajtam. Kicsit hezitáltam, de végül megvettem egy hozzáillő méregdrága szandállal együtt.

Belebújtam a ruhába és a szandálba, kisminkeltem magam, majd egy utolsó simítás a fésűvel kivasalt hajamba, és már készen is voltam.

– Gyönyörű vagy, kicsim! – mosolygott rám apa, amikor a nappaliba értem. – Mehetünk? – kérdezte, miközben fekete zakóját igazgatta magán.

– Még nem – válaszoltam csendesen. – Nate nemsokára itt lesz.

– Ivanna, nincs időnk megvárni, hogy elmagyarázd neki a dolgot. Majd, ha hazaérünk, beavatod őt mindenbe. Most mennünk kell, különben elkésünk – vakargatta a tarkóját.

– Ő is velünk tart – emeltem meg a fejem, hogy szemmagasságba legyünk.

– Miért? – kérdezte meghökkenve.

– Mert, mielőtt férjhez megyek, el szeretnék tölteni vele egy kis időt – válaszoltam hevesen.

– Értem, a te dolgod – emelte fel védekezőn a kezét. – Viszont, én a helyedben nem bolondítanám azzal, hogy minden rendben van – tette hozzá.

– Nateet bízd rám! Majd én eldöntöm, mikor avatom be – csattantam fel.

– Rendben, de Alexnek sem fog tetszeni, hogy nem egyedül érkezel – figyelmeztetett.

– Legkevésbé sem érdekel az öreg úr véleménye.

– Öreg úr? Alex... – mondata befejezését Nate autójának dudálása szakította félbe.

Azonnal kirohantam, meg sem várva, hogy apám befejezze, amit elkezdett.

Nate lazán, a kocsinak dőlve várt rám. Fekete öltönyt és fehér inget viselt. Barna szeme csillogott, amikor végignézett rajtam.

– Istenien nézel ki, Barbie babám! – bókolt, miközben végigsimított sötétbarna haján.

Mindig így szólított, ha sok rózsaszín volt rajtam.

– Köszönöm – léptem elé mosolyogva.

Azonnal az ajkamra tapadt. Forró csókunkat apám hangos torokköszörülése szakította félbe.

– Indulhatunk? – kérdezte türelmetlenül.

– Persze – biccentett Nate, majd elé lépett és udvariasan kezet fogott vele.

– Szálljatok be! – intett apa a saját autója felé, hogy még csak eszünkbe se jusson Nate lepukkant kocsijával odaállítani az elitek közé.

Az utat csendben tettük meg, néhány illemszabályon kívül, amit apám gesztikulálva osztott meg velünk. Majd egy lendületes kanyar után megállította az autót egy patinás téglaépület előtt. A parkolóban kizárólag BMW-k és Porschék álltak. Sóhajtva túrtam bele színes tincseimbe. Mennyivel jobb lett volna elrejtőzni a kis faházikóba a szerelmemmel, mint bevonulni abba a szalonba. Már a puszta gondolattól is kirázott a hideg.

– Menjetek előre, én keresek egy mosdót! – mondtam Natenek, miközben már menekülőre is fogtam.

Miután elindultak a szalonban ácsorgó és beszélgető öltönyös férfiak közé, én is beljebb léptem és körülnéztem. A kijárati ajtó nyitva maradt, legszívesebben azonnal sarkon fordultam volna, de nem tehettem. Abban a pillanatban megjelent előttem egy pincérnő, kezében fényes tálcát tartott, ami tele volt poharakkal. Levettem az egyiket, és jó nagyot kortyoltam a hideg pezsgőből, hogy megnyugodjanak az idegeim.

Kis ideig ténferegtem a vendégek között, aztán jobbnak láttam, ha elindulok apáék felé. Kettőt léptem, amikor valakinek nekiütköztem. A kezemben tartott pezsgőspoharam tartalmából a ruhám elejére, valamint a zavarba ejtően jóképű, mogorva tekintetű férfi zakójára is jutott.

– Ezt nem hiszem el! Mégis min legeltetted a szemed, hogy nem vetted észre azt, ami az orrod előtt van? – támadtam neki indulatosan, miközben a ruhám elejét törölgettem egy szalvétával.

– Nézzenek oda, kibe botlottam!? Csak nem egy csaló féltett kincsébe? – húzta gúnyos mosolyra ajkát.

A kijelentésétől a szó a torkomon akadt. Azon tűnődtem, hogy ki a franc ez, és honnan tud apám tettéről. Gondolatomnak hangot adva visszakérdeztem.

– Már ne is haragudj, de ki a fene vagy te? Mégis miről, milyen csalóról beszélsz?

– Ugyan kislány, nagyon jól tudod, kiről és miről beszélek! Szóval, ne játszd a naivat, mert egyáltalán nem áll jól. Pontosan tudom, hogy mindenbe be vagy avatva, úgyhogy kímélj meg a színjátéktól – támadt nekem. Zöldesbarna szemével kitartóan fürkészve várt a beismerésemre.

– Ki vagy te? – kérdeztem kitérve apám bűnösségének igazolása alól.

– Ma még csak a vőlegényed, holnaptól viszont már a férjed leszek – válaszolta egy kis szünet után.

Levegő után kapkodtam, amikor eljutottak az agyamig a szavai. Ledermedve álltam, miközben végignéztem ezek szerint apám főnökén, aki egyben a vőlegényem is. Meglehetősen magas volt, legalább húsz centivel magasabb nálam, válla szélesen duzzadt tökéletesen szabott fehér öltönyében. Férfias arcára két gödröcskét mélyített mosolya. Fogai fehéren ragyogtak, zöldesbarna szeme csillogott, tejcsoki színű haja oldalt rövidre, elől hosszabbra volt vágatva. Igazán jóképűnek találtam, de mivel megtudtam, ki ő, így csak életem megkeserítőjét láttam benne.

– Nem vagyok egy pirulós fajta, de kezdek zavarba jönni. A tekinteted már lyukat égetett rajtam – vigyorgott.

– Csak... Csak elbambultam – próbáltam kimagyarázni a kellemetlen helyzetet, de ez a feszélyezett szituáció semmi sem volt ahhoz képest, amit akkor éreztem, amikor egy számomra kedves hangot hallottam meg a hátam mögül.

– Hát, itt vagy édesem, már mindenhol kerestelek! Kivel beszélgetsz? – Jött közelebb Nate.

A döbbenettől megszólalni sem tudtam, csak kapkodtam a fejem a két férfi között azon agyalva, hogy erre mégis mit válaszoljak. Fogalmam sem volt, hogyan mutassam be őket egymásnak. Mégis mit mondhattam volna?

Ó, helló, Alex, hadd mutassam be a szerelmemet, és Nate hadd mutassam be a leendő férjemet.

Mire egy szót is kipréselhettem volna magamból Alex megelőzött.

– Jó estét, Alex Houston vagyok, Ivanna vőlegénye – pimasz mosolyra húzta ajkát, majd kezet nyújtott a szerelmemnek. – Vanna, az úrban kit tisztelhetek? – fordult felém zavartalanul, mintha nem a jelenlegi barátomnak mutatkozott volna be.

Éreztem magamon Nate értetlen és dühös tekintetét, de képtelen voltam a szemébe nézni.

– Itt bizonyára valami tévedés lesz, barátom! – Hangzott élesen Nate szájából. – Ő az én barátnőm. Ugye, Vanna? – kérdezte rám nézve.

Újabb veszélyes kérdés. Felnéztem pilláim alól, de hamar megbántam.

– Ivanna, kérlek, tájékoztasd az urat arról, hogy ki is vagyok neked! – kérte Alex gúnyosan mosolyogva.

Az arcom égett a szégyentől, hisz tudatnom kellett életem második legfontosabb férfijával, hogy hátba döftem. Erőt gyűjtve felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.

– Bemutatom a vőlegényemet, Alexet – suttogtam összetörve.

Nate szeme bekönnyesedett, ugyanakkor mérhetetlen dühöt és csalódást sugárzott felém. Nem szólalt meg, még csak kérdőre sem vont. Arca eltorzult a hirtelen érzelemváltástól. Teste megfeszült, kezét ökölbe szorította, majd haraggal fűtve hátat fordított, és gyors léptekkel faképnél hagyott.

Könnytől fátyolos szemmel néztem utána, miközben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy éppen most hullott darabokra előttem az a férfi, akitől gyerekekre és csodás életre vágytam.

Tudtam, elveszítettem őt örökre.

A „vőlegényem” felhúzott szemöldökkel nézett rám, de nem foglalkoztam vele. Gondolkodás nélkül futottam Nate után. Muszáj volt magyarázatot adnom neki a történtekre.

– Nate! Kérlek, várj meg! – kiáltottam, mire megállt, majd zaklatottan szembefordult velem.

– Mégis, miért jöttél utánam? Elég nyilvánvalóan tudtomra adtad, hogy már nincs szükséged rám, vagy mégis mire véljem az iménti jelenetet? – támadt nekem.

– Szerelmem, kérlek hallgass meg! Elma... – kezdtem, de azonnal félbeszakította a mondandómat.

– Hagyj! Ne mondj semmit! Csak arra válaszolj, hogy mióta tart ez köztetek? – nézett rám fájdalmas arckifejezéssel. – Vagy tudod mit, inkább erre se válaszolj, mert nem érdekel – suttogta elgyötörten.

– Nate, kérlek! – ragadtam meg a karját sírva.

– Mire kellettem neked, kics... Vanna? Három évig hülyének néztél. Kihasználtál, csak játszottál velem! Egy idióta vagyok, amiért eddig nem vettem észre, hogy mi folyik körülöttem. Azt hittem, szeretsz. – Egyre dühösebb lett, miközben fenyegetően nézett rám. Sohasem láttam még olyannak. – De tudod, mi a legdühítőbb? Az, hogy én, veled ellentétben, tényleg szerettelek! Minden érintés, szó és tett mind-mind igaz volt. Az életemet is odaadtam volna érted, de látom, hiábavaló lett volna, hisz te és a vőlegényed bizonyára jót mulattatok rajtam. Istenem, milyen naiv voltam, amikor azt hittem, egy magadfajta „újgazdag” őszinte érzéseket táplált egy szegény szerencsétlen felé.

– Nate – a hangom elhalt, miközben zokogva hallgattam a szavait.

– Nagyot csalódtam benned, de nem rabolom tovább a „drága időd”. Menj, fuss vissza a leendő férjedhez, és legyetek boldogok! Bizonyára, ő olyat ad majd neked, amit én sosem tudtam volna megadni. Élvezzétek ki a szerelmeteket, de még hallani fogtok rólam, azt garantálom! – kiáltotta, majd sarkon fordult és elrohant.

Teljesen összetörtem, ahogy néztem távolodó alakját. Hiába futottam utána azzal a szándékkal, hogy megmagyarázom a helyzetet, egyetlen szót sem tudtam kinyögni. El kellett volna mondanom neki az igazságot, de először szóhoz sem tudtam jutni a keserű szavaitól, amiket a fejemhez vágott, utána viszont erőm nem volt beszélni. Dühösen és zaklatottan indultam vissza megkeresni apámat.

Lárma, zeneszó és meleg levegő szűrődött ki a helyiségből. Sokan voltak bent. Útközben elmentem a mosdóba, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. Amikor végeztem, beléptem a hatalmas szalonba, ahol rögvest megpillantottam életem megkeserítőjét. Apával szemben állt, és indulatosan magyarázott neki valamit. Ahogy közeledtem, erősen, szinte fájdalmasan kezdett verni a szívem, és kínzó szorítást éreztem a mellkasomban.

– Élvezted, te rohadék? – támadtam rá, amint szembe kerültem vele.

– Tanítsd tiszteletre a lányodat! – sóhajtotta a szavait apámnak.

– Tanítsd meg te! Holnap ilyenkor már a te feleséged lesz – vágott vissza apa.

Kommunikálásukat az a pincérnő szakította meg, aki az érkezésünkkor is körbe járt az italokkal. Egyszerre nyúltunk Alexszel ugyanazért a pohárért. Igyekeztem tudomást sem venni ujjaink futó találkozásáról.

– Te iszol? – kérdezte rám meredve, aztán ivott egy kortyot, majd fejét hátravetve harsányan felnevetett.

– Amint látod! – válaszoltam, és én is a számhoz emeltem a poharamat. Gondoltam, ezzel kellőképpen felbőszítem.

– Az én menyasszonyom! – kiáltott fel büszkén, majd felém emelte a poharát, mintha koccintana, és ivott még egy kortyot.

– Nekem ebből elegem van! – csattantam fel.

Megfordultam, hogy eltűnjek a közeléből, ám ekkor valaki hátulról meglökött. Elvesztettem az egyensúlyom, és nekiestem Alexnek. Ügyetlenül vállon ragadtam, ő pedig átfogta a derekamat, és erősen tartott. Megmeredve maradtunk néhány pillanatig. Éreztem a teste melegét és vadul zakatoló szívét. Amikor felnéztem rá az ajkamat bámulta.

– Jobban is figyelhetnél, asszony! – húzta gúnyos mosolyra a száját.

– Rohadj meg! – mosolyogtam vissza, mintha csak kedvesen bókoltam volna.

Ezt követően fogtam a poharam, és sietve átvágtam a termen, hogy a lehető legmesszebbre kerüljek tőle. Leültem az egyik kanapéra, ő azonban követett, és mellettem foglalt helyet. Kissé túl közel. Odébb csúsztam, majd mélyen a szemébe nézve megkérdeztem azt, ami már órák óta gyötört.

– Miért engem választottál?

– Te vagy a megfelelő nő számomra – válaszolta elgondolkodva.

– Mégis miért? Hisz te sem szeretsz, és én sem téged, még csak nem is láttuk eddig egymást – jelentettem ki a nyilvánvalót.

– Ez nem érzelmi kérdés – mondta a halántékát masszírozva. – Csupán üzlet, semmi több.

– Belemennél egy házasságba, miközben tisztában vagy azzal, hogy más férfit szeretek? – nyögtem, mert hirtelen nem tudtam, mi mást mondhatnék.

– Mint már említettem, nem szerelmi házasságról van szó, hanem érdekről.

– Csakhogy más a helyzet, ha valakit belekényszerítenek – lázadtam fel.

– Majd megszokod! Nekem sem egy leányálom, hogy te leszel a feleségem, de mint már mondtam, te vagy a legalkalmasabb személy erre a pozícióra. Próbálj beletörődni a helyzetbe, mert holnap tíz óra után férj és feleségként hagyjuk el a házasságkötő termet, ami ironikusan pont ebben az épületben található, csak egy emelettel lejjebb – tájékoztatott mereven.

– Mit teszel, ha meggondolom magam, és mégsem megyek hozzád? – kérdeztem dacosan.

– Apádat már tájékoztattam arról, hogy mi fog történni, ha nem jelensz meg pontos időben, vagy ha nem írod alá a papírokat. Én becsületes ember vagyok, és mindig betartom az ígéretem. Ha valami folytán nem működtök együtt velem, akkor vállaljátok a következményeket, mert minden szavamat valóra váltom, amit apádhoz intéztem.

Nem szóltam semmit, nem is tudtam volna. Némán bólintottam, jelezve, hogy megértettem és elfogadtam a tényeket.

A hangszórókból halkan szólt a zene, a teremben lévők beszéde monoton búgássá állt össze. Iszonyatos fáradtság tört rám, szerettem volna otthagyni mindent és mindenkit. A várost, az országot, de legfőképpen leendő férjemet. S lehetőleg soha többé nem jönni vissza.