2. Fejezet

Alex

– Miért vagy ilyen elégedett? – lépett az irodámba Dominic.

– Mert holnap reggel megnősülök – válaszoltam elégedetten. – Jó is, hogy jöttél, mert meg akartalak kérni, hogy legyél a tanúm – mosolyogtam kedves barátom elképedt arcára nézve.

– Ezt, hogy érted? Mi az, hogy megnősülsz? Kit veszel el? – kérdezte meglepődve, szinte már kiabált.

– Melyik szót nem értetted, Dominic? – kuncogtam. – Holnap reggel elveszem Ivanna Winslowot. Simon lányát.

– Annak a Simonnak a lányát, aki meglopott? – kérdezte egyre értetlenebbül.

– Igen, az ő lányát – válaszoltam büszkén vigyorogva.

– Semmit sem értek... Elmondanád a részleteket? – kérte, miközben helyet foglalt velem szemben.

– Ne, nézz így rám! Nagyon egyszerű. Azért Simon lányát veszem el, mert ez a nő a legalkalmasabb arra, hogy megleckéztessem nagyapát. Ivanna az apjának köszönhetően egy elszegényedett fiatal lány, aki nem ért semmihez, főleg az üzleti ügyekhez nem, mivel csak egy alul iskolázott fruska. Ráadásul, külsőre se illik egy elegáns bankigazgatóhoz. Nézd, csak meg! – toltam Dominic elé néhány fényképet, ami az asztalom fiókjában hevert.

– Semmi kétség, nagyapád elájul, ha meglátja az oldaladon ezt a csitrit.

– Éppen ezért választottam őt. Ezekkel a rózsaszín tincsekkel a hajában, és az öltözködési stílusával kitérítem nagyapát a hitéből. Már alig várom, hogy lássam az arcát, amikor holnap este bemutatom neki az újdonsült feleségemet – kacagtam fel.

– Ez hihetetlen! Senki nem nősül azért, hogy kitoljon a nagyapjával.

– Kivéve engem – mondtam még mindig vigyorogva. – Miután Rodrigo Houston megfenyegetett, hogy levált, és Edwardot ülteti a helyemre, valamint kitagad az örökségből, nem hagyott nekem más választást. Te is tudod, hogy milyen, ha a fejébe vesz valamit. Nem fog leállni azzal a szándékával, hogy megnősítsen. Nekem pedig nincs kedvem hetente új feleségjelöltekkel megismerkedni – válaszoltam feszülten.

– Akkor sem normális az, amire készülsz. Ez az egész elképesztő őrültségnek hangzik – ingatta a fejét.

– Az is. Meggyőződésévé vált, hogy sohasem fogok megállapodni, ezért úgy döntött, hogy a saját érdekemben nyomást gyakorol rám, én pedig meglepem. Könyörögni fog, hogy minél hamarabb váljak el ettől a libától, és így soha többé nem fogja rám erőltetni a nősülést.

– Ennyire nem hiszel a házasságban?

– A házasság hülyeség. Nem létezik sem a szőke herceg, sem a sírig tartó szerelem – vontam meg a vállam, mire barátom meglepődve dőlt hátra.

– Akkor abban sem hiszel, hogy két ember őszintén szeretheti egymást? – firtatta elgondolkodva.

– Az egymás iránti rajongás csak rövid ideig tart. Mondd, ismersz olyat vagy hallottál bárkiről, aki halálig tartó boldog házasságban élt? – néztem a szemébe felhúzott szemöldökkel.

– Nem. De ez nem jelenti azt, hogy ne létezne boldog házasság – válaszolta minden kétséget kizáróan.

– Bizonyára létezik – hangom ironikusan csengett.

– Azt hiszem, van pár kérdés, amelyről teljesen másképp gondolkodunk – jegyezte meg. – Az pedig csak egy dolog, hogy nagyapádat ellehetetleníted ezzel a friggyel, de veled mi lesz? Mit teszel, ha nem felel meg az elvárásaidnak? Nem ismered a lányt. Ezen a négy darab fényképen kívül, még csak nem is láttad őt. Időt kellene adnod magadnak mielőtt elveszed, hogy legalább egy kicsit megismerd, és meglásd, működik-e a dolog – jelentette ki jogosan.

– Túldramatizálod – nevettem fel. – Nincs időnk. Holnap reggel megtartjuk az esküvőt. Nem számít, ha nem jövünk ki egymással, ez úgy is csak üzlet.

– Te jó ég, téged aztán alaposan elcsesztek – dünnyögte. – Legalább tetszik a lány?

– Nem az esetem – húztam el a szám.

– Te beteg vagy! Nem elég, hogy szerelem nélkül veszed el, még csak nem is tetszik!? – csóválta a fejét, miközben sötétbarna hajába túrt. – Mennyi időt szándékozol vele élni?

– Remélhetőleg elég lesz néhány hónap, hogy papi rájöjjön, elcseszte az életemet a rám erőltetett házassággal.

– És mit fogsz tenni, ha az alatt a pár hónap alatt beleszeretsz a feleségedbe? – fürkészett felhúzott szemöldökkel.

– Ne áltasd magad! Sosem tudnék egy ilyen nőbe beleszeretni! – válaszoltam magabiztosan. – Ha ő is akarja, néhányszor a kedvére teszek férji kötelezettségem teljesítése érdekében, de semmi érzelmi kötődés nem lesz köztünk, ebben biztos vagyok.

– Reménytelen eset vagy.

– Holnap reggel legyél a házasságkötő terem előtt. Már elintéztem mindent az anyakönyvvezetővel. Várni fog minket tízre.

Ivanna

Gyönyörű napsugaras reggelre ébredtem a szerelmem karjai között. Annyira csodálatos férfi minden tekintetben, és én annyira szerettem őt, mint még soha senkit. Vele teljesnek, egésznek éreztem magam. Ezt az utóbbi három év is bizonyította. Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy ő számomra a tökéletes társ, akivel boldogan fogom leélni a hátralévő életemet. Teljes volt az összhang köztünk, bár nagyon különbözőek voltunk külsőleg, és belsőleg egyaránt. Nate magas, barna szemű és hajú, kreol bőrrel, míg én egy fejjel alacsonyabb vagyok nála, középhosszú szőke hajamban élénk rózsaszín tincsek virítanak, a szemem kék, a bőröm pedig tejfehér. Ő szegény családból származik, míg én a felső tízezerhez tartozom apám munkájának köszönhetően. A természetünk sem egyforma. Ő nyugis, beletörődő és befolyásolható, míg én harcias, ellenszegülő, nagyszájú és türelmetlen vagyok. De akad néhány olyan dolog is, amiben hasonlítunk. Sajnos mindkettőnk édesanyja súlyos betegségben szenved, és mindketten egykék vagyunk.

– Ébresztő, álomszuszék! – cirógattam meg az arcát.

– Már régóta fent vagyok – motyogott nagyot ásítva.

– Akkor azt is hallottad, amiket eddig mondtam neked, ugye?

– Hallottam minden egyes szavadat – vigyorgott bólogatva.

– Akkor jó, te kis hazug! Mert nem szóltam egy árva szót sem – nevettem fel, miközben játékosan meghúztam az egyik sötét tincsét, ami kissé a szemébe lógott. Egy hirtelen mozdulattal maga alá tepert, majd gyengéden megcsókolt. Kimásztam a karjai közül, és térden állva kinéztem a fára épített színes házikó ablakából, ahol az éjszakát töltöttük. – Nagyon szép idő van. Sétálunk egyet?

– Sétálhatunk, ha szeretnél, de előbb... – visszahúzott magához, hogy ismét megcsókoljon, de egy hangos csattanás megriasztotta a műveletben. Kidugta a fejét, hogy megnézze, honnan jött a hang. – Apád hazatért – tudatta a szájat húzogatva. – És ha jól látom nagyon berágott valami miatt.

Kikukucskáltam én is. Tényleg apám volt az. Az arcáról mérhetetlen dühöt olvastam le.

– Biztos, valami baj lehet, ha ilyen erővel csapta be maga mögött a kaput – tűnődtem.

– Menj, kérdezd meg tőle, mi történt, nekem úgyis mennem kell – mondta Nate egy szerelmes csók után.

Lemásztunk a kékre festett létrán, ami a fa törzséhez volt erősítve. Lent még egy csókot kaptam, aztán besiettem a házba, hogy megkérdezzem, mi történt. Amint beléptem, apám tajtékzott a dühtől. Már épp kérdeztem volna, hogy mi baja, amikor flegmán az arcomba vágta szavait.

– Mi van kislányom, csak nem megint a faházban enyelegtél azzal a semmirekellővel? Az a fiú nem hozzád való! Egyáltalán nem méltó hozzád.

Szavaitól az állam a padlót verte. Eddig istenítette Nate-et. Nem értettem, miért fordult hirtelen ellene. Rózsaszín csíkokkal ellátott szőke hajamba túrva igyekeztem lenyugodni, kisebb-nagyobb sikerrel, de elmém diafilmként ismételgette apám utóbbi kinyilatkoztatását a szerelmemről. Végül nem bírtam tovább, és megeredt a nyelvem.

– Tudod apa, kicsit kezd az agyamra menni, hogy ha valami történik a munkahelyeden, mindig engem vagy Nate-et kezded el kritizálni. Eddig semmi problémád nem volt a barátommal, most meg jössz, és ilyen lekezelően beszélsz róla. Mégis mi a franc bajod van? – kiáltottam az arcába.

– Először is kisasszony, ne merészelj ilyen hangnemben beszélni velem! Apádként elvárom a tiszteletet – emelte most ő fel a hangját, miközben fel-alá járkált a konyhában.

Válaszokat még negyedóra elteltével sem kaptam, csak járkált, mint aki megkergült. Nem mondanám magam túlságosan türelmesnek, ezért hangot adtam nem tetszésemnek.

– Igazán örülnék, ha végre abbahagynád a sétát, és elmondanád, mi történt – kértem kis éllel a hangomban, majd megfogtam a vállát és magam felé fordítottam, hogy a szemébe nézhessek, viszont ő a cipőjét pásztázta az arcom helyett.

Biztos voltam benne, hogy titkol valamit. Azon töprengtem, mi lehet az.

– Apa! Könyörgöm, szólalj meg! – kértem újra kicsit nyugodtabban, majd lemondóan sóhajtottam. – Hát jó, ha nem, hát nem. Majd elmondod, ha akarod, nem erőltetem a témát – megfordultam, hogy a szekrényből kivegyek egy poharat. Megnyitottam a csapot, és engedtem egy kis vizet magamnak. Éreztem apám tekintetét a hátamon. Amint ittam néhány kortyot, elindultam a szobámba, hogy vegyek egy forró fürdőt, de apám korán sem biztató hangja megállított.

– Férjhez adtalak – szűrte a fogai közt, mintha neki sem tetszene a helyzet.

– Hogy mit csináltál? – kérdeztem vissza, mert nem hittem a fülemnek. Egyenesen sokkoltak a szavai.

Férjhez adott? Mégis kihez, és mikor?

– Jól hallottad, lányom – nézett a szemembe. – Férjhez adtam az egy szem gyermekemet, pénzért a főnökömnek – suttogta.

Arca megbánásról árulkodott, de abban a pillanatban semmi sem tudott érdekelni. Az agyam képtelen volt felfogni, amit hallottam. Egyik felem mindig is attól rettegett, hogy egy nap történik majd valami, ami fenekestől felforgatja a mesébe illő életemet. Lepergett előttem minden abszurdnak és hihetetlennek tűnő boldog napom, egészen eljutva a mostani számomra érthetetlen okokból bekövetkezett szörnyű és elfogadhatatlan pillanatig.

Az apám eladott. Ezt nem teheti velem, hisz tudja, hogy Nate a mindenem.

A szívem kettéhasadt. Arra eszméltem, hogy a könnyeim utat engedve maguknak patakokban szántják végig az arcom. Közelebb léptem ahhoz a személyhez, aki ezelőtt mindig is a bálványom és menedékem volt. Szomorú, rezzenéstelen arcát nézve rádöbbentem, hogy ő egy teljesen más ember. Ez az ember számomra idegen lett. A bennem tomboló érzések akkor hágtak a tetőfokukra, amikor kezem önálló életre kelve megragadta az előttem továbbra is mereven álldogáló Simon Winslow zakóját.

– Mégis miért? Mit követtem el, amiért ezt érdemlem? Édes Istenem, hisz te a tulajdon apám, képes voltál engem pénzzé tenni? Mondd, hogy tehetted? – ütöttem a mellkasát.

Simon megfogva csuklóm, leállította a kezem, majd ölelésébe vonva magyarázatba kezdett.

– Sajnálom, kislányom! Hidd el, ha láttam volna más kiutat ebből a szörnyű helyzetből… Istenem, mit tettem! – hangja meggyötört és önvádtól hangos volt. Mondatára felkaptam a fejem.

– Miféle szörnyű helyzetről beszélsz? Mibe keveredtél?

– Sikkasztottam, de valahogy rájött a vezetőség – mondta lemondóan.

– De, miért… Miért tetted? Tudtommal van elég pénz a számládon.

– Tévedsz, lányom. Az összes pénzünket felemésztette anyád betegségének kezeltetése. Így a további ellátásért még több pénzre volt szükség a lehető legrövidebb időn belül, különben elveszítem... Elveszítettük volna édesanyádat – zokogott fel mondata végén.

Sosem láttam még ennyire összetörve. Ennyire sebezhetőnek. Annyira el voltam foglalva a magam kis tündérmeseszerű világomban, hogy nem vettem észre a kegyetlen valóságot. A szívem összeszorult. Hirtelen, mintha mindent tisztán láttam volna, rájöttem mennyire telhetetlen módon éltem eddig az életemet. Semmivel és senkivel nem törődtem magamon kívül. Egy önző, elkényeztetett csitri lettem. Gondolataimból apám hangja rántott vissza a jelenbe.

– Ma reggel megjelent a főnököm az irodámban egy aktával a kezében, amiben minden cselekedetemről részletes feljegyzés volt. – Vett egy mély levegőt, majd folytatta. – Kérdőre vont, hogy miért tettem, és ultimátumot adott. Azzal fenyegetett, hogy kisemmiz, börtönbe juttat, és az utcára rak benneteket, ha nem adlak hozzá feleségül – törölte le újabb könnyeit. – Szóval, így történt, hogy beleegyeztem, hogy holnap tíz órára a házasságkötő terem előtt leszünk, és megesküsztök – sóhajtott.

A villámesküvő hírére a mellkasomra ólomsúlyú kő nehezedett. Másnap ilyenkor, ha tetszik, ha nem, férjes asszony leszek. Egy férfié, akiről még csak annyit sem tudtam, hogy néz ki. Mégis bele kellett egyeznem, mert anyám belehalna, ha nem kapná a további kezeléseket.

– Tudom, hogy nem akartál rosszat, és bár hibáztál, mégis próbáltál a lehető legjobb és legkedvezőbb lehetőséget találni, hogy a családod mindkét tagját megóvd. Elismerem, én sem döntöttem volna másként. A családomért bármit megtennék. Még akkor is, ha az áldozatommal elveszítem életem szerelmét. Holnap tízre a megbeszélt helyen leszünk, és hozzá megyek ahhoz a férfihoz – mondtam a lehető leghatározottabban, bár belül összeomlottam.

Apám vörös szemekkel nézett rám, és már éppen szólni akart, de éppen akkor megcsörrent a mobilja.

Alex

Egyfolytában Dominic szavai jártak a fejemben.

„Meg kellene ismerned őt, mielőtt elveszed.”

Tudtam, hogy igaza van, de sajnos az idő nem nekem kedvezett. Viszont muszáj volt jobban bebiztosítani magam, hogy hoppon ne maradjak megint az anyakönyvvezető előtt. Az esti rendezvény kitűnő alkalomnak ígérkezett „kedves arám” megismerésére.

Nem késlekedtem, elővettem a mobilom, miután megkerestem Simon számát az aktájából.

– Igen, tessék.

– Beavattad már a lányodat a megállapodásunkba? – tértem azonnal a lényegre.

– Igen, épp most beszélünk róla.

– És hogy döntött? – érdeklődtem kissé feszülten.

– Beleegyezett – sóhajtotta.

– Pompás! Akkor várlak téged, és a lányod a ma esti jótékonysági bálra. Kilencre legyetek az ötödik sugárút sarkánál.

Elmagyaráztam, hogyan találnak oda, ezzel be is fejeztem volna a beszélgetést, ha nem kezd el akadékoskodni.

– De, Alex... Nekem nincs pénzem ilyesmire – bökte ki, mire az állam leesett.

Mégis hová rakhatta azt a rengeteg pénzt, amit ellopott tőlem?

– Ne foglalkozz a pénzzel Simon, majd én állom a te részedet is, ráadásul önszántamból – tettem hozzá gúnyosan.

– Rendben. Köszönöm – válaszolta csendesen. Hangszínén hallatszott a szégyenkezés.

– Ott találkozunk – fejeztem be a beszélgetést, aztán köszönés nélkül leraktam a telefont.

Ivanna

Miután letette apa a telefont, gondterhelten nézett rám.

Mi történt már megint?

– Ma el kell jönnöd velem egy jótékonysági estre – mondta meg sem várva, hogy rákérdezzek, mi a baj.

– Miért?

– Mert megparancsolta a leendő férjed – hajtotta le a fejét elkeseredetten.

– A leendő férjem – húztam el undorodva a szám. – Tudod apa, nem értem, miért éppen engem akar ez a férfi, miközben nem is ismer.

– Én sem értem, kicsim – mondta a halántékát dörzsölve.

– Ha azt hiszi, engedelmes és jóravaló feleségre lelt bennem, de hatalmasat téved, mert mindent meg fogok tenni, hogy megkeserítsem az életét – vágtam rá határozottan, mire apa csak elmosolyodott.

– Szinte gondoltam, hogy így fogsz vélekedni – nevette el magát. – Vanna, meg tudod bocsátani valaha ezt a szörnyűséget nekem? – Az iménti nevetését a könnyei váltották fel.

– Nem haragszom, apa – tiltakoztam egy engedékeny sóhaj kíséretében. – Tisztában vagyok azzal, hogy te is ugyanúgy bele vagy kényszerítve ebbe a helyzetbe, ahogyan én.

– Köszönöm szépen, hogy ilyen könnyen beletörődtél és elfogadtad, valamint, hogy felnőtt nőként álltál ehhez a dologhoz. Nagyon büszke vagyok rád! Tiszta szívemből sajnálok mindent. Sosem gondoltam, hogy egyszer ilyen helyzetbe hozlak. Pont téged, akit a világon a legjobban szeretek – zokogta fájdalmasan. Elé léptem, majd szorosan magamhoz öleltem.

– Ne sírj, apa! Valahogy megoldjuk. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy minél hamarabb elváljon tőlem, és visszakapjam az eddigi életemet.

– Rendben, de most már készülődjünk, mert utálja, ha valaki késik. Nem akarom, hogy emiatt is problémánk legyen vele – mondta lehangoltan. – Valami csinos ruhát vegyél fel, bizonyára nagyon sokan lesznek azon a rendezvényen.

– Esetleg egy menyasszonyi ruhát? – kérdeztem gúnyosan.

– Menj, készülődj! – válaszolta tudomást sem véve a hangomban bujkáló iróniáról.