9. fejezet

Rodrigo

(Papi)

Amint beléptem a nappaliba, abbamaradt a sutyorgás. Alex felesége elérzékenyülve nézett mögém, tökéletes látszatát keltve a szerelmes feleségnek, aki alig várja, hogy betoppanjon a férje.

Micsoda álszent nő! Mintha nem tudtam volna, miért ment hozzá az unokámhoz.

Odasétáltam az ebédlőasztalhoz, és leültem az egyik székre, miközben intettem az újdonsült asszonykának, hogy ő is foglaljon helyet velem szemben. Kissé vonakodva lépett el Maria mellől. Látszott a szemén, hogy fél tőlem, amit egy részben nem is bántam, mert tudtam, hogy így azt fogja tenni, amit elvárok tőle.

– Hogy vannak a szüleid? – kérdeztem megvetéssel a hangomban.

– Köszönöm, jól – felelte vonakodva.

– Ide figyelj, aranyom! Csak, hogy tudd, ha én a városban lettem volna, amikor az a gaztett kiderült, apád nem úszta volna meg büntetlenül. Gondolkodás nélkül, abban a minutumban lecsukattam volna, de sajnos későn értesültem róla. Úgyhogy köszönd meg szépen a férjednek, hogy megparancsolta az alkalmazottaknak, akik tudtak erről a csalásról, hogy ne szóljanak nekem. Forrtam a dühtől, amikor szembesültem vele, hogy Alex kijátszott, de akkor már nem tehettem semmit, mert megjelentél az oldalán a feleségeként. Mivel nem akartam rossz fényben feltüntetni a bankomat és saját magam azzal, hogy az unokám egy tolvaj lányát vette el, aki ráadásul az én bankomból sikkasztott, annyiban hagytam a dolgot – megszeppenve hallgatott, látszott, hogy még nagyobb ellenszenvet érez irántam. De az érzés kölcsönös volt.

Közben Maria figyelmeztető csörömpölésbe kezdett a konyhában, biztos voltam benne, hogy így akarta kifejezni nemtetszését a mondandómmal kapcsolatban.

– Értem – felelte csendesen. – Apám...

– Nem akarok semmit hallani az apádról, éppen elég az, amit már tudok róla! – vágtam a mondandója közbe. – Mivel már Alex felesége vagy, elvárom tőled az unokámhoz való hűséget és alkalmazkodást.

– Nyugodjon meg, nem fo...

– Ne szólj közbe! – hallgattattam el durván. – Még beszélek! Szóval, elvárom, hogy tökéletes felesége légy. Nem ilyen nőt szántam mellé, de csőbe húzott, és mint már mondtam, nem tehetek semmit ez ellen, mert valamilyen oknál fogva ragaszkodik hozzád – mértem végig lenézően, mire még jobban látszott rajta a szégyenkezés, de egyik pillanatról a másikra kihúzta magát, és indulatosan a szemembe nézett.

– Na ide figyeljen, Rodrigo úr! Én sem akartam ezt. Ez az esküvő engem is ugyanúgy hideg zuhanyként ért, mint önt. Nem önszántamból mentem az unokájához, hanem egy zsarolás hatására, de ezt maga is nagyon jól tudja. A családom a legfontosabb számomra, nem akartam, hogy bármi bántódásuk essen azért, mert nemet mondok a nagyképű, elkényeztetett unokájának. Higgye el, nekem sem könnyű egy olyan férfi mellett élni, akit megvetek és szívből gyűlölök. Emiatt a fenyegetés miatt veszítettem el azt a férfit, akit igazán szerettem, és akivel le akartam élni az életemet, de már nem tehetek semmit. Elfogadtam az ajánlatot és amíg Alex másképp nem dönt, a felesége maradok. Tudom, mit gondol. Azt hiszi, hogy az unokája pénze miatt vagyok itt és tartok ki mellette, de ki kell ábrándítanom, uram... Cseppet sem érdekel sem az Alex, sem az ön vagyona, csak és kizárólag azért vagyok még itt, hogy apám ne kerüljön börtönbe, és anyám továbbra is kaphassa a kezeléseket úgy, ahogy eddig. Arról nem is beszélve, hogy ha anyám értesülne arról, mit tett apám és börtönbe kerülhet miatta, félő, hogy nem bírná elviselni ezt a súlyt és feladná az életét. Tudja a betegség, amiben szenved mentálisan is befolyásolja a gyógyulását, és én nem akarom elveszíteni a szüleimet. Ez az egyetlen oka, hogy itt vagyok, és elfogadtam ezt az átkozott gyémántot – mutatta fel a gyűrűs ujján csillogó jegygyűrűt. – Nem vagyok olyan üresfejű, amilyennek gondol, viselkedni is tudok, ha akarok. Nincs diplomám, de mindenkor vagyok olyan művelt, mint azok az előkelő úri kisasszonyok, akiket kiszemelt az unokájának. Mint például az az Eugénia, akit volt alkalmam a vacsora keretein belül megismerni – mondta büszkén.

Beismerem tetszett a határozottság és a merészség a hangjában. Minden elismerésem az övé volt, amiért az eddigi félelmét félretéve szembe mert velem szállni.

Lehet, mégsem döntött olyan rosszul Alex, amikor őt választotta? – gondolkodtam el egy pillanatra.

– Arra igazán kíváncsi leszek, hogyan tudsz viselkedni – néztem farkasszemet vele. – Két nap múlva bizonyíthatod is a műveltséged – vontam fel a szemöldököm fürkészőn.

– Miért? Mi lesz két nap múlva? – érdeklődött kis iróniával a hangjában, mire a konyhából Maria halk nevetése szűrődött ki.

Egyre jobban tetszett a lány merészsége.

– Nászútra mentek Alexszel az egyik leendő befektetőnk házába. Még nincs megkötve az üzlet, ezen az utazáson múlik minden. Ha sikerül lenyűgöznötök annyira Leandrot, hogy beadja a derekát és meghajoljon az akaratunk előtt, minden elismerésem a tied lesz. De ha nem – tartottam egy kis hatásszünetet – akkor rajtad és a szüleiden fog csattanni az ostor.

– Ugyan már uram, azt hiszi, meg tud félemlíteni? – húzta ki magát. – Most avatott be a ténybe, hogy nem veszélyeztetné a bankját egy esetleges botránnyal, ami tönkretenné az ön, valamint az unokája hírnevét – mosolygott rám magabiztosan.

Rátapintott a lényegre, de mindenesetre tanulnia kell még ahhoz, hogy engem kiüssön a nyeregből.

– Hidd el, vagyok olyan tapasztalt, és vannak olyan kapcsolataim és ismerőseim, akik elintéznék, hogy a bankom és a családom hírneve patyolat tiszta maradjon. Nem emiatt fogadtam el az unokám választását, az az téged, hanem azért, mert csőbe húzott és azért is, mert számomra érthetetlen okokból ragaszkodik hozzád. Azt még nem tudom, hogy azért-e, mert érez valamit irántad, bár ezt kétlem. Gondolataim szerint inkább azért, mert minél hosszabb ideig akar borsot törni az orrom alá azzal, hogy maga mellett tart téged, virágszálam – néztem kíváncsi tekintettel rá, mire lesütötte a szemét, ezzel is beigazolva a gyanúmat, miszerint ő is a második verziót tartja valószínűnek.

– Fogalmam sincs, mit akar elérni az unokája ezzel a látszat házassággal – mondta kissé szomorkás hangon, de aztán amint érezte kitartó nézésemet, kihúzta magát és büszkén nézett rám. – Azzal tisztában van Alex, hogy nem szeretem őt, és soha nem is fogom, mert már évek óta másé a szívem, mégis akarja ezt az álházasságot. Bizonyára azért, hogy megleckéztesse magát, amiért ráerőltette az akaratát. Cseppet sem örülök neki, hogy én vagyok az a személy, akit felhasznál ehhez, de mint ahogyan azt már mondtam, nincs alkalmam kihátrálni ebből az egyezségből – fejezte be a mondandóját.

Látszott rajta, hogy nem hazudik, és tényleg nem élvezi azt, hogy bekerült a családunkba és a házunkba, valamint a pénzünk is hidegen hagyja. Tévedtem, amikor azt hittem, hogy csak ki akarja használni Alexet, mert a beszélgetésünk alatt tökéletesen felvázolódott előttem, hogy Alex az, aki kihasználta őt, amikor belekényszerítette ebbe a frigybe, amit láthatóan ez a lány egy cseppet sem élvez.

– Váltsunk témát, és térjünk vissza a nászúthoz – néztem rá parancsoló tekintettel, majd folytattam a kérésemmel. – Tökéletesen kell majd viselkedned az üzletpartnerem, Leandro előtt. Elő kell adnotok a szerelmes ifjú párt. Olyan alakítást kell nyújtanotok, mintha egy romantikus filmben lennétek főszereplők. Azt akarom, hogy még a vak is azt lássa, hogy megőrültök egymásért – erre a felszólításra egy tányértörés hangja vonta a konyha felé a tekintetünket, mire Maria egy gyors bocsánatkérés félével elrohant az ellenkező irányba.

– Nem fogok eljátszani semmi ilyesmit! Az nem volt a megállapodásban, hogy szerelmi kapcsolat látszatát kell fenntartani, úgy, hogy eszébe se jusson ilyesmi, uram! – nézett rám kitartóan, mire akaratomon kívül felment bennem a pumpa. Közelebb hajoltam hozzá az asztalon keresztül, és fenyegető hangnemre váltottam.

– Ha nem játszod el a legszerelmesebb, legodaadóbb asszonyt, aki imádja a férjét, és emiatt az az undorítóan rózsaszín fellegekben úszó vén hülye nem fogadja el a kiterjesztést, amit ajánlottunk neki, az édesanyád fog érte megfizetni!

– Mi? Mégis hogyan? – nézett rám ijedten.

– Megvonatom tőle a magánkezelést – húztam ki magam elégedetten.

– Miről beszél? – nézett rám értetlenül. – Anyám semmiféle magánkezelést nem kap – vágta rá határozottan.

Ezek szerint nem tud Alex kis jótékonysági akciójáról. De sebaj, majd én beavatom a részletekbe – vigyorogtam elégedetten.

– Alex idehozatta az Egyesült Államok legjobb – egyben legdrágább – orvosát, hogy az édesanyád a lehető legeredményesebb kezelést kapja, ami csak létezik. Gondolom, azzal tisztában vagy, hogy ez a doktor szemérmetlenül sokba kerül, amit természetesen Alex a saját számlájáról fedez. Ebbe nekem nincs sok beleszólásom, mert arra költi a pénzét, amire csak akarja, de ha nem teszitek, amit akarok, elintézem, hogy a doktor abbahagyja édesanyád ellátását – mondtam úgy, hogy egy cseppnyi kételye se legyen a hatalmamban.

– Mióta kapja anyám ezt a magánkezelést? Alex nekem egy szóval sem említette, hogy idehozatta azt a férfit.

– Tegnap reggel érkezett a doktor úr. Ő az Államok legjobb orvosa. Az olyan betegségek a fő szakterülete, amiben édesanyád szenved.

– Én erről semmit sem tudtam – hajtotta le a fejét elérzékenyülve. – Alex idehozatta őt. Miért tette? Miért fizet ki annyi pénzt? Hiszen gyűlöl engem, eddig is csak felhasznált arra, hogy elérje a célját, és visszavágjon önnek – suttogta maga elé összezavarodva. – És maga mégis hogyan tudna ártani anyámnak? – nézett egyenesen a szemembe. – Hiszen most mondta, hogy Alex fizeti a doktort – vágta rá határozottan.

Éles eszű lány meg kellett hagyni. A jelenlegi helyzetben semmit sem tudtam volna tenni, de még ha tudtam volna sem ártottam volna annak a beteg asszonynak, de ugyebár Ivannának erről nem kellett tudnia. Azt akartam, hogy egy könyörtelen zsarnoknak lásson.

– Ivanna, gyermekem, mint már mondtam, messzire elér a kezem. És a legfontosabb, ami a hatalmam hátterében áll, az a megszámlálhatatlan összeg a bankszámláimon. Semeddig sem tartana pár millió dollárral többet ajánlani a doktornak annál, amit most az unokám fizet neki, egy olyan kikötéssel, hogy azonnal hagyja el az országot, ami ugyebár édesanyád magánkezelésének végét jelentené – vontam fel a szemöldököm a mondandóm végén, mire lesütötte a szemét, mintegy megadva magát az akaratomnak. Ezúttal torokköszörülés hallatszott a háttérből, természetesen Maria felől.

– Ugye mindig eléri a kegyetlen módszereivel, amit akar? Gratulálok, sikerült rákényszerítenie arra, hogy eljátsszam azt a gusztustalan szerepet, amit rám osztott – tolta hátra a székét indulásra készen.

– Még valami! – állítottam meg a mozdulatban. – Azt akarom, hogy erről a mi kis alkunkról Alex semmit se tudjon. Higgye csak azt, hogy megváltoztak az érzéseid iránta.

– Ahogy óhajtja – felelte, majd magamra hagyott.

Egyre jobban éreztem, hogy ő lesz az a nő, aki végre megtanítja Alexet, és a saját csapdájába ejti – mosolyodtam el a gondolatra, mire a konyhából csak hümmögést hallottam.

– Mondanivalód van, Maria? – kérdeztem jó adag iróniával a hangomban.

– Nincs, uram – felelte halkan. – Csupán nem értem, miért csinálja ezt az egészet – válaszolta félénken.

– Hidd el, megvan rá az okom, és mielőtt azt hinnéd... Nem a rosszindulat vagy a pénzsóvárság vezérel.

– Én nem hiszek, csak hallok uram. És amit hallottam az nem jóindulatról árulkodik.

– Maria! – emeltem fel a hangom, hogy vegye észre, ki a főnök.

– Elnézést, uram! – kért megszeppenve bocsánatot.

– Tudod Maria, mi a célom ezzel az eljárással? – Nem vártam választ, folytattam a mondandóm. – Be akarom biztosítani az unokám életét. Arra vágyom, hogy szerető felesége és gyermekei legyenek. Azt akarom, hogy olyan férfi legyen, aki büszke a családjára. Akinek van kihez hazajönnie egy fárasztó nap után. Azt kívánom, hogy őt is úgy szeresse és értékelje egy asszony, ahogy annak idején engem az én Helenám, isten nyugosztalja! Alex nagyon erős férfi, de elbánt vele az élet, ezért neki még nagyobb szüksége van a szeretetre. Már harminc éves, és még nem volt egy normális, hosszútávú kapcsolata, amiben szeretet adott, vagy kapott volna. Nem szeretném, hogy agglegényként élje le az életét. Azért imádkozom, hogy ha bármi történne velem, legyen valaki, aki átsegíti a gyászon. Aki mellette van jóban-rosszban, akire támaszkodhat, mert tiszta szívből szereti őt. Próbáltam mindent megadni neki, de a szüleit sosem tudtam helyettesíteni, és nem is akartam. Mindig is szerettem őt, bár nem igazán mutattam ki felé az érzéseimet. A fiam elvesztése után, csak ő maradt nekem. Azt szeretném, hogy boldoggá tegyék, és ez a lány boldoggá tudja tenni az okosságával, a nagy szájával és a jó szívével. Viszont kell nekik egy kis segítség, hogy észrevegyék egymásban a jót, és közelebb kerüljenek egymáshoz, és én megadom nekik a kezdő lökést. Tudod, én sem vagyok már fiatal, és hamarosan az én időm is lejár...

– Ugyan már uram, hiszen semmilyen betegsége nincs, ami miatt ilyeneken kellene gondolkodnia! Higgye el, nem szabad a fiatalok életébe beleavatkozni, mert abból sosem származik semmi jó. Az előző, kizsarolt házassággal is csak porba sújtotta az unokáját. Nagyon sok időbe telt feldolgoznia azt, hogy meglépett az a nőcske, mire az oltár elé kellett volna állnia. Én az ön helyében nem szólnék bele az életükbe, főleg nem ilyen módszerekkel, de természetesen a maga unokája a fiatalúr, és én csak egy szolgáló vagyok, akinek ebben a házban nincs beleszólási joga az önök életébe és döntéseibe – mondta szabadkozva.

– Nyugodtan elmondhatod a véleményed Maria, évek óta velünk élsz, te is a családunkhoz tartozol! Mondd csak el, hogy milyen alávaló, hitvány embernek tartasz, amiért jót akarok az unokámnak. Gyerünk, ne fogd vissza magad, hányd a szememre a rossz döntéseket, amit az évek során hoztam! Azt hiszed, nekem nem volt bűntudatom, amikor láttam őt ott állni csalódottan, megszégyenülve azzal a mérhetetlen fájdalommal a szemében?! Szerinted, miért nem hozakodtam elő a nősüléssel idáig?... Azért, mert furdalt a lelkiismeret, hogy az egyetlen unokám miattam, az én rákényszerített akaratom miatt szenved. Nekem is fájt, hogy az az átkozott becsapta! De ez a lány, ez nem olyan, ezzel a nővel boldog lehet... Érzem, hogy ő lesz az igazi számára, és nem fogom hagyni, hogy Alex elveszítse! Ha ehhez az én közbenjárásom kell, akkor megteszem. Minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy egymásba szeressenek, és boldogok legyenek együtt.

– Értem uram, és eszembe sem jutott, hogy megítéljem a tettei miatt, csupán annyit jegyeztem meg, hogy én az ön helyében nem szólnék bele a fiatalok életébe.

– Én viszont bele fogok, mert bármennyire is önzőnek fogsz tartani, ez után a mondatom után, de azt szeretném, ha mihamarabb egymásba szeretnének, és meglepnének egy dédunokával – érzékenyültem el a gondolatra. – Egy talpraesett kisfiú vagy egy tündéri kislány visszaadná az életkedvem a hátralévő napjaimra. Nem akarok úgy meghalni, hogy nem látom, vagy, nem tartom a kezembe a kis csöppséget, aki vér a véremből.

– Nyugodjon meg Rodrigo úr, biztosan látja majd a dédunokáit, hiszen maga egy erős, egészséges férfi! Nem kellene ilyeneken gondolkodnia, mert nagyon sok ideje van még hátra – jött közelebb meghatódva.

– Gyere még közelebb! Elmesélek neked valamit, amiről senki sem tud – hajtottam le a fejem, miközben ő leült arra a székre, amelyről korábban Ivanna felállt. – Ígérd meg, hogy senkinek sem beszélsz arról, amit most hallani fogsz – kértem a szemébe nézve.

– Megígérem.

Arcán és sötét szemeiben aggodalom látszott. Tudtam, hogy nála biztonságban lesz a titkom.

– Beteg vagyok, Maria. Nagyon beteg. Mindenkit megtévesztettem, amikor azt hazudtam pihenni, nyaralni, és kikapcsolódni utazok el. Kezelésekre jártam. Volt egy műtétem is. Másodfokú tüdő daganatos vagyok. Négy évet jósoltak nekem az orvosok, ebből már kettő majdnem eltelt.

– Akkor ezért köhög olyan csúnyán? – kapcsolt azonnal. A szemeiben őszinte sajnálat és együttérzés látszott.

– Igen, Maria, ezért. Ezért vagyok fáradékony, ezért köhögök vért, és ezért érzek állandó fájdalmat a mellkasomban.

– Édes Istenem! Annyira sajnálom, uram. Ha bármikor, bármiben segítségére lehetek, kérem, azonnal szóljon – ugrott fel a székről, miközben elém térdelt, és könnyáztatta arccal kezet csókolt.

– Kérlek, Maria! – húztam fel magamhoz, ekkor már mindketten álló helyzetben voltunk.

Magamhoz szorítottam hevesen rázkódó molett testét, próbáltam nyugtatni, miközben az én látásom is elhomályosodott a könnyektől.

Nem akartam még meghalni. Nem akartam itt hagyni a családomat és a szeretteimet.