5. Fejezet

Alex

Éreztem, hogy remegett Vanna a karjaim között, amikor csókoltam. Tagadhatnám, de rám is hatással volt a csókja. Ahogy elváltam ajkától, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Odahajolt a fülemhez, mintha csak egy puszit adna és belesúgta.

– Gyűlöllek, ugye tudod? – közben megvető szemmel tekintett rám.

– Én is nagyon szeretlek, édesem – mondtam hangosan, hogy újdonsült anyósom is hallhassa, de a gúnyos mosolyomat csak Vanna felé villantottam.

– Olyan boldog vagyok, hogy ennyire szeretitek egymást – szólalt meg az édesanyja, amitől abbahagytuk az egymásra való ellenséges nézést, és felé fordítottuk a tekintetünket.

– Imádom a lányát, efelől ne legyen semmi kétsége – mosolyogtam a beteg asszonyra. – De most magára hagyom a két gyönyörű hölgyet, hogy nyugodtan beszélgethessenek. Kint megvárlak, szerelmem – mondtam továbbra is mosolyogva.

Odaléptem anyósom ágya mellé és egy puszival elköszöntem tőle. Aztán megfordulva észrevettem drága feleségem elsápadt arcát. Bizonyára arra számított, hogy tőle is puszival vagy csókkal köszönök el.

Hát arra várhat!

Helyette csak a vállán simítottam végig, ahogy elhaladtam mellette.

Kevesebb, mint tíz percet várakoztam, amikor Vanna kilépett a kórteremből.

– Mehetünk? – fordultam felé.

– Igen – válaszolta csendesen.

– Hozzád?

– Igen. Össze kell csomagolnom. Egyébként, hol fogunk élni?

– Hülye kérdés – intettem le.

– Gondoltam – mondta enyhe szarkazmussal a hangjában. – Egyedül laksz?

– Nem. Nagyapámmal.

– Helyes. Semmi kedvem kettesben élni veled egy fedél alatt.

– Ezzel én is így vagyok, virágszálam – kacsintottam rá.

Beültünk a kocsiba. Fel akartam hozni a csók témát, de inkább hanyagoltam. Vártam, hogy ő említse meg.

– Mesélj valamit nagyapádról.

– Majd este megismered, úgyis együtt fogunk vacsorázni.

– Rendben.

Megérkeztünk az otthonához. Egyszintes szerény ház volt, kívülről fehérre festett fallal és nagy udvarral. Bent sem volt semmi elegancia, hagyományos és olcsó bútorok voltak mindenhol.

– Kérsz valamit inni? – kérdezte a hűtőhöz lépve.

– Nem, köszönöm! Amúgy, nem gondoltam, hogy ilyen jól csókolsz – hoztam fel én a témát, mert nem bírtam tovább várni.

– Eszembe se juttasd! – suttogta fáradtan.

Próbált magabiztos hangnemet megütni, de hallottam, hogy megremegett a hangja az emléktől, mire elvigyorodtam.

– Ugyan-ugyan. Ne légy már ennyire gyerekes! Élvezted, ne tagadd! – léptem hozzá közelebb, mire hátrálni kezdett.

Amint elé értem, a kezeit a feje fölé emeltem, testemmel pedig a falhoz szorítottam. Megpróbált ellökni, de nem hagytam. Azt akartam, hogy először vallja be, mit érzett.

– Élvezted a csókom? – kérdeztem rá erélyesebben.

– Szemét rohadék vagy – sziszegte.

– Sértegess csak, és még egyet kapsz, hogy eszedbe juttassam az elsőt, bár nem hiszem, hogy valaha is el tudnád felejteni.

– Nem tennéd meg! – adta alám a lovat.

– Gondolod? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

– Gondolom – nézett velem farkasszemet.

A szám azonnal az ajkára csúszott, nyelvem követelőzően siklott a szájába. Először ellenkezett, de ahogy egyre gyengédebben csókoltam, úgy adta meg magát és csókolt vissza. Pont, mint a kórházban.

– Engedj el, és húzz innen! – szakadt ki néhány pillanat múlva az ölelésemből.

– Rendben, elmegyek – rápillantottam a kezemen lévő arany órára. – Pakold össze, amire szükséged van, egy óra múlva visszajövök érted – mondtam már az ajtóban állva.

Egy hangos sóhajtást és egy biccentést kaptam válaszként, mielőtt visszaindultam a bankba elintézni azt a néhány szerződést, amit át kellett néznem és alá kellett írnom.

Ivanna

Amikor a kórházba voltam, Alex távozása után, néhány percig még benn maradtam anyával és próbáltam meggyőzni, hogy mennyire „boldog vagyok” és milyen mérhetetlenül „szeretem” a férjemet. Nagyon nehéz és fájdalmas volt ámítanom őt, de végül sikerült elhitetni vele minden egyes hazugságot.

Anyám volt a legkedvesebb, legbarátságosabb teremtés a világon. Mindig megtett mindent a családunkért, ami csak módjában állt, azért is volt olyan rossz érzés becsapni őt.

***

Felkullogtam a szobámba, és elkezdtem pakolni a ruhákat egy piros bőröndbe. Már majdnem végeztem, amikor megszólalt a csengő.

Nem veszteget egy percet sem! – gondoltam, miközben elindultam ajtót nyitni.

Épp egy csípős beszólással készültem üdvözölni drága férjemet, amikor hirtelen elment a hangom.

– Mi az, már be sem engedsz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

– De, igen... Gyere csak, Nate! – szinte suttogtam a szavakat. A látványától kiment belőlem az összes erő. A szemében lévő csalódástól minden porcikám remegett. – Hogy kerülsz ide?

– Látni akartalak, mielőtt férjhez mész – válaszolta lehajtott fejjel, ám ekkor az ujjamon lévő gyűrűre esett a pillantása. – De, ahogy látom, elkéstem – nézett a szemembe.

– Reggel megesküdtünk – válaszoltam rekedtes hangon.

– Miért tetted? A pénz miatt? – kérdezte elém lépve, miközben a vállamnál fogva megrázott.

Bármennyire is fájt, neki sem mondhattam el az igazat. Úgy gondoltam, sokkal könnyebb lesz elfelejtenie, ha abban a hitben hagyom, hogy Alexet szeretem. Azt akartam, hogy gyűlöljön, és ne szenvedjen tovább miattam.

– Nem, Nate! Nem a pénzéért mentem hozzá, hanem azért, mert szeretem őt – hazudtam egyenesen a szemébe.

– Ne mondd ezt, kérlek! Tudom, hogy engem szeretsz – nézett rám a sírás határán állva. – Nem lehetsz ennyire szívtelen és hazug, hogy ennyi ideig csak megjátszd az érzelmeket felém. Ezt nem tudom elhinni! – hangja egyre fájdalmasabban csengett.

Leült és a tenyerébe temette az arcát. Legszívesebben bevallottam volna neki az igazat, de nem tehettem.

– Pedig ilyen vagyok. Hazug, csaló és szívtelen. Sajnálom, hogy félreismertél! Nem akartalak becsapni, sőt, eddig én is azt hittem, hogy szerelmes vagyok beléd, de miután megismertem Alexet, rádöbbentem, hogy nem szerelem volt, amit irántad éreztem. Sajnálom.

– Sajnálod? – kérdezte megtörten. – Nem kérek a szánalmadból!

– A szívnek nem lehet parancsolni. Bármennyire is nem akartam, beleszerettem Alexbe. Sajnálom, hogy megbántottalak. Ne haragudj, nem szándékosan tettem! – könnyek gyűltek a szemembe.

Nem akartam zokogni előtte. Émelyegtem, remegtem a visszatartott sírástól, miközben próbáltam úrrá lenni a fájdalmon, amit az okozott, hogy mennyire szeretem őt, mégsem lehetek vele.

– Semmi esély, hogy elcsábítsalak attól a szépfiútól? – kérdezte bizakodva, miközben végigsimított az arcomon.

Az érintése legyengített, már nem tudtam parancsolni a visszatartott könnyeimnek, de erőt vettem magamon és megráztam a fejem.

– Nincs, mert őt szeretem. Ezt meg kell, hogy értsd!

– Vanna – lehelte, miközben próbálta visszanyelni a könnyeit.

Az enyémek szüntelenül potyogtak. Az ujjaival letörölte a kis sós cseppeket, majd még egyszer végigsimított az arcomon és a nyakamon, aztán az ajkaimra tapadt. Nem viszonoztam a csókot, mert nem akartam, hogy utána még fájdalmasabb legyen neki is, és nekem is. Abban bíztam, hogy hamar megunja az egyoldalú csókot, de amikor már egy ideje ostromolt, nem bírtam tovább ellenállni. Érezni akartam még utoljára édes ajkát. Amikor ráeszmélt, hogy visszacsókolom hirtelen abbahagyta.

– Ez... Ez mi volt? – kérdezte fellázadva.

Meglepődve pillantottam rá. Nem értettem, hogy miért dühös, hiszen nem én támadtam le.

– Akaratom ellenére megcsókoltál, pedig nemrég avattalak be a ténybe, hogy más férfit szeretek, és már férjes asszony vagyok! – próbáltam higgadt maradni.

– Visszacsókoltál – nyúlt az ajkához. Úgy tűnt teljesen össze van zavarodva. – Te is akartad! – jegyezte meg.

– Nem akartam! – hazudtam ma már sokadjára. – Miután sehogy sem tudtalak levakarni magamról, ez tűnt jó ötletnek – válaszoltam érzelemmentesen.

– Nem hiszek neked – nézett rám elhűlve.

– Össze voltam zavarodva. Sajnálom, de nekem nem jelentett semmit – magyarázkodtam hevesen. Szavaim hallatán csalódottan hunyta le a szemét. – Kérlek, menj innen, és soha ne gyere vissza! Fogadd el, hogy vége mindennek, ami köztünk volt.

– Úgy van. Ideje lenne felfogni, hogy vége a kapcsolatotoknak! – támadt rá Alex, miközben egyre közelebb ért hozzánk.

– Alex! – Meg akartam tudni, mióta hallgatózik, de mire megkérdeztem volna, teljes erejéből szájon vágta Nate-et.

– Ezt azért kaptad, amiért megcsókoltad a feleségem – kiáltotta magából kikelve. – És most takarodj innen! – A nyakánál fogva megemelte, és szó szerint kihajította a házból.

– Abban biztos lehetsz, hogy nem most láttuk egymást utoljára! – kiáltotta vissza fenyegetőzve, Nate.

Sírva támaszkodtam a falnak, majd lehunyt szemmel rogytam a tövébe. Fejem a térdemen pihentettem. Percekig zokogtam, miközben visszagondoltam az elmúlt huszonnégy órára. Apám tette, az, hogy képes volt rám szabadítani egy a szörnyeteget, az esküvő, anyám csodálkozó arca, amikor elmondtam, hogy férjhez mentem, Nate miattam való szenvedése. A képek felváltva kavarogtak bennem. Alex elém térdelt és megemelte az állam, majd elkezdte törölgetni a könnyeimet, de ellöktem a kezét és ráordítottam.

– Te szemétláda... Tönkretettél! Tiszta szívemből gyűlöllek! – elfordultam tőle, látni sem bírtam.

– Apádat okold, ne engem! Megadtam neki a választási lehetőséget! – kiáltotta, miközben felállt. – Megegyeztünk, én betartottam a rám eső részt, most te jössz. Állj fel és induljunk, nemsokára találkoznunk kell nagyapával! – parancsolta, miközben megfogta a kezem, és felhúzott a földről.

Annyira fensőbbséges, lenéző és megalázó volt a hangja, hogy egy pillanat alatt maximális szintre tornázta a dühömet. Minden erőmet összegyűjtve lendítettem az arca felé a kezem, de elszúrtam. Arra eszméltem fel, hogy mindkét csuklómat béklyóként tartja fogva. A falhoz szorított és közelebb lépett. Hevesen hullámzó mellkasát az enyémhez préselte, miközben olyan közel hajolt, hogy szinte összeért a szánk.

– Ezt meg ne próbáld még egyszer!

– Te szemét! – kiszabadítottam a kezem és ismét meglendítettem, de ezúttal sem jött össze, mert megint elkapta a csuklóm, és erősen tartott.

– Nyugalom! – mosolygott rám. – Induljunk!

– Nem megyek veled sehova! – húztam összébb magam.

– Dehogynem.

– Bárcsak, eltűnnél az életemből örökre! – suttogtam, ahogy a kijárat felé vonszolt.

Alex

Kicsit megsajnáltam Vannát, amikor előttem zokogott a volt fiúja miatt. Tudtam, hogy tönkretettem az életét, és azt is, hogy ezzel a házassággal nem csak nagyapámat dühítettem fel, hanem őt is. Már-már lelkiismeret-furdalásom támadt, de gyorsan elhessegettem. Csak addig akartam magam mellett tartani, amíg papi rá nem döbben, hogy a házasság nem nekem való.

Az idő hűvösre fordult. Az eső kitartóan kopogott a kocsim szélvédőjén. Ivannán csak egy vékony farmerdzseki volt a „menyasszonyi” ruháján kívül. Egész testében remegett.

– Fázol? – kérdeztem rá, miközben feljebb tekertem a fűtést.

– Nem – tiltakozott azonnal.

– Töröld meg az arcod, mert úgy nézel ki, mint egy mosómedve! Teljesen szétfolyt a szempillafesték rajtad – felé nyújtottam egy papír zsebkendőt, mire csak felhúzta a szemöldökét.

– Hálásan köszönöm – felelte sértődötten.

Nem tudtam, mi baja lehet. Én csak azt akartam, hogy ne így mutatkozzon mások előtt, de úgy látszott, nem értékelte a gesztust.

– Úgyis hozzád megyünk először, úgyhogy lesz időm, hogy rendbe hozzam magam – tette hozzá.

– Mit csinálsz? – érdeklődtem, amikor lehúzta az ablakot és kitartotta a zsebkendőt az esőre.

– Benedvesítem, vagy jobb lenne, ha beleköpnék?

– Nem, dehogy – válaszoltam kissé ingerülten.

– Na, ugye – visszahúzta az ablakot, és törölgetni kezdte az arcát. Olyan erősen dörzsölte, hogy a bőre egészen kivörösödött. – Most jó?

Akár egy bokszoló, akinek épp most húztak be egyet – állapítottam meg, de nem szóltam semmit. Hallgatásom azonban önmagáért beszélt.

– Akarsz tudni valamit, mielőtt bemerészkedsz az oroszlán barlangjába? – utaltam nagyapára.

– Mit kellene tudnom? Nagyapáddal fogunk vacsorázni. Ez aztán igazán nem államtitok – vetette oda kelletlenül.

– Ahogy gondolod – intettem le.

Megérkezve leparkoltam a kocsi behajtón, aztán besiettünk a házba a zuhogó eső elől. Maria, az idős házvezetőnőm azonnal előttünk termett hatalmas szemeket meresztve a feleségemre. Én is rápillantottam. Olyan fiatalnak és ártatlannak látszott még a rózsaszín tincsekkel is, hogy egészen megsajnáltam.

– A hölgyben kit tisztelhetek, Alex? – érdeklődött Maria, miután centiről centire végignézett aprócska feleségemen.

– A ház asszonyát – mondtam gúnyos mosolyra húzva a szám.

– Ő, a...

– Igen Maria, ő a feleségem! – néztem vigyorogva az őszülő asszony kék szemébe, aki kiskorom óta anyám helyett anyám volt.

– Ivanna Winslow – nyújtotta a kezét felé Vanna.

– Örülök, hogy megismerhetlek! – Maria kézfogás helyett megölelte. – Gyere, tedd le a csomagodat, felvezetlek a vendégszo... Hová vezessem a feleségedet, Alex? – nézett rám megtorpanva.

– Természetesen a szobámba – mosolyogtam Ivanna elkerekedett szemébe nézve.

– Gyere, kedvesem! – indult előre Maria, de az asszonykám földbe gyökerezett lábakkal állt továbbra is.

– Hagyd csak Maria, majd én megmutatom neki a szobánkat! – Elindultam a lépcső felé, magam után húzva Vannát is. – Gyere már!

– Nem akarok veled egy szobában lenni – torpant meg az ajtó előtt.

– Nem hiszem, hogy van más választásod – húztam rá a szemem, miközben a nyitott ajtón beljebb toltam.

– Itt csak egy ágy van – jegyezte meg a nyilvánvalót.

– Miért lenne több? Nem kell aggódnod simán el fogunk férni. Ebben a hatalmas ágyban még négy embernek is jutna hely. De, ha mégsem férsz el, közelebb bújhatsz hozzám.

– Álmodozz csak, Houston! Nem fogok egy centivel sem közelebb menni hozzád, mint amennyire szükséges, ha pedig mégsem férnék el, akkor majd nemes egyszerűséggel lerúglak magam mellől – kacsintott rám, mire elmosolyodtam.

Megfog őrjíteni!

Ivanna

A kívülről is meglehetősen impozáns látványt nyújtó házba lépve hatalmas márvány padlós előtér fogadott. Az emelet aranykorlátú lépcsője éppen olyan volt, amilyennek a filmek alapján egy igazi sztár otthont képzeltem el. Modern berendezésű volt az egész ház, hatalmas, lenyűgöző kristálycsillárokkal, földig érő függönyökkel és vastag szőrű, puha szőnyegekkel a csillogó tölgyfa padlón.

A „szobánkban” a padlótól mennyezetig érő ablak meghökkentő látványban részesített. A férfias szoba domináló színei a fehér, az arany és a királykék volt. Az egyedileg csináltatott aranybrokáttal kirakott ágy csak még nagyobb luxusra utalt.

– Nagyon szép az otthonod.

– Köszönöm – mosolygott büszkén. Pár percig mélyen egymás szemébe nézve álltunk, végül ledobta magáról a zakót, kigombolta az ingén a felső két gombot, majd feltűrte a könyökéig az ujját. Melegség futott át rajtam a látványától, szinte égetett. Visszalépett elém és óvatosan megsimogatta a karom, amitől kirázott a hideg. – Pakolj ki, nekem még van egy kis dolgom! – ellépett mellőlem és elővett egy vastag mappát a diplomata táskájából. – Ezeket még ma át kell olvasnom – mondta, mielőtt belemélyedt az iratköteg tanulmányozásába.

Felvettem az ágyról a zakót. Nagyon finom anyaga volt, az árából vidáman megélhettünk volna a családommal egy hónapig. Óvatosan az egyik fotel karjára helyeztem, aztán leültem a pihe-puha ágyra és azon bosszankodtam, hogy már férjes asszony vagyok. A milliárdos bankigazgató, Alex Houston felesége. Visszacsinálni már késő volt. Apám ellopta Alex pénzét, most pedig rajtam volt a sor, hogy tegyem a dolgom. Ha a szívemre hallgattam volna, a közelébe se mentem volna ennek az embernek. Ehelyett egyik napról a másikra beköltöztem egy ismeretlen férfi ismeretlen házába. Az uram mellettem ült és aktákat tanulmányozott. Bizonyára jövedelmező üzletkötéseket tervezett, mintha nem lett volna anélkül is elég gazdag. Lopva néztem rá. Annyira nem illettünk össze. Aztán azon tanakodtam, hogy vajon milyen ember lehet a nagyapja? Kedves, jószándékú, vagy erélyes és akaratos, amilyennek Alex leírta? Azt mondta, csak az ő erőszakossága miatt választott engem. Ezek szerint tetszeni fogok neki, vagy épp ellenkezőleg?

Fogalmam sem volt, miért gondolkodtam ilyeneken, hiszen eszem ágában sem volt sokáig ennek a sznob, nagyképű férfinak a felesége lenni.

Bizonyára a nagyapja is ilyen. Valószínűleg őt is csak a hatalom és a fényűzés érdekli. Holtbiztos voltam abban is, hogy valami szörnyen elegáns étteremben vár majd ránk, ahol minden sarokban pálmák állnak, és a főpincér olyan magasan hordja az orrát, hogy megbotlik a saját lábában.

Talán be sem engednek ebben a szerelésben – néztem végig magamon.

Az ígéretemhez hűen a fekete „menyasszonyi ruhám” maradt rajtam, és a sminkem is újra festettem, mert a sok sírástól elmaszatoltam. Be kell vallanom, szörnyen festettem. Nem is értettem, Alex miért ragaszkodott ahhoz, hogy így járuljak a nagyapja és annyi ember elé. Végül nem aggodalmaskodtam tovább, bizonyára oka volt rá, hogy ezt kérje. Abban sem kételkedtem tovább, hogy beengednek-e, hiszen, Alex Houstonnal érkezem, aki legrosszabb esetben előveszi a pénztárcáját és feltűnés nélkül egy százdolláros bankót nyom a főpincér markába. Mégis nagyon féltem az elkövetkezendő óráktól. Lehunyt szemmel kényszerítettem magam, hogy mélyeket lélegezzek. Elhatároztam, hogy mindenképpen kibírom ezt az estét, bár fogalmam sem volt, hogyan. Arra kellett törekednem, hogy senki ne vegye észre, mi zajlik bennem.

„Sose lássák rajtad, hogy félsz!” – mondogatta mindig az anyukám.

Most sem fogja senki észrevenni! – határoztam el szilárdan.